II. évas 12. rész- Szakítottunk...

Sziasztoook!☺

Itt egy újabb rész! ;)

 A blog elérte a 20 rendszeres olvasót és a több mint 27000 rendszeres olvasót, nagyon hálás vagyok nektek!❤

Ha elnyeri a tetszéseteket akkor pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel vagy írjatok chaten!☺

Jó olvasást, puszi Zsófi❤

"-Oké, megértem. Akkor holnap majd találkozunk! Sziaa!

-Helló!"

Miután hazaértem a kutyasétáltatásból össze pakoltam Londonra és Dubaira is, amit Preston előre odaküld. Ezután öt órán keresztül twittereztem, válaszolgattam a rajongóimnak, és mikor a srácok befejezték a koncertet Niall csatlakozott hozzám, később Harry is, és a vége az lett, hogy egy livestream-ot indítottunk. Valamikor kettő körül egy gyors telefonálás után a Szöszivel el is mentem aludni. 

Másnap reggel nem siettem el a felkelést, tízkor kimásztam az ágyból és leballagtam a lépcsőn. Az ebédlőben Flóra kissé letörten ült.

-MI a baj?

-Harry találkozott valami nővel.

-Mi?

-Sarah Sampaio.

-Gondolom valami barátja.

-De nem is hívott.

-Ne légy féltékeny!
-Könnyű azt mondani...

-Hjajj. Ha zavar hívd fel!
-Az lesz... Mire megyünk?
-Délre.

-Akkor addig van idő.

-Van. Anyu?
-Tesójáéknál. Azt mondta, hogy három körül jön, és fél ötre kivisz a reptérre.

-Okés. Na menjél beszélj Hazzával én meg reggelizek. Ajánlom, hogy te is egyél, mert Nóri anyja meg a főzés... Hááát- húztam el a szám.

-Értem!- nevetett fel.

Átmentem a konyhába, csináltam magamnak kaját, majd gondoltam felhívom Niallt, hogy hogy van a lába. Egyből felvette, gondolom azt nyomkodta.

-Szia Szépségeeem!
-Szia Niall! Hogy van a lába?

-Alig fáj. Viszont te nagyon hiányzol!

-Te is nekem. Egy hét múlva már mellettem ébrdesz!
-Alig várom!
-Viszont... Nagyon sok ruhát viszek. Bepakoltam három nagy bőröndbe, és Preston azt odaküldi, jó?

-Minek annyi ruha?- nevetett fel hitetlenül.

-Te nem érted ezt! 

-Amúgy persze, jó lesz!

-Mit csinálsz most?

-Körülugrálnak, úgyhogy egyszerűen fekszek.

-Kik?- nevettem fel.

-Hát itt van Sophia, Liam, Lottie, Harry, Louis és Sonja is.

-Jó életed van. Egy a baj,

-Mi?

-Hogy én nem. 

-Kicsiim! Öreg koromban ápolhatsz te még eleget!- nevetett fel és én is elmosolyodtam.

-Alig várom! 

-Viszont átjött Zayn, hogy xBox-ozzunk. Szóval most leteszem, rendben?

-Persze... Mielőtt felszállok még beszélünk, ugye?
-Hát persze. Szólj ha végeztetek az ebéddel!

-Mindenképp! 

-Szeretlek!
-Én is szeretlek Niall!

Megvártam míg bontja a vonalat, majd mosolyogva hátradőltem az ágyamon és azon kezdtem el gondolkozni, hogy mit is vehetnék fel. A választásom végül egy farmerra, egy trikóra, és egy blézerre esett. A hajamat pedig egy laza copf után kontyba fogtam.

Mikor indulás előtt fél órával a nappaliban ültem és magazint olvastam Flóra jött le a lépcsőn kissé szomorúan.  

-Mi a baj?

-Szakítottunk. 

-MII??!

-Szakítottunk!- ismételte meg magát. 

-De miért? Vagy hogyan?

-Egyzserűen csak... Nem illettünk mi össze. Nagy a korkülönbség, alig találkoztunk. Ennyi idősen ez a öt-hat év sok. Tehát.... Érted.

-Értem. Sajnálom!
-Egy kicsit én is. De túl leszek rajta. Barátok maradtunk. Ezután is fogunk beszélgetni, meg minden de... 

-Okés.... Akarod, hogy beszéljek vele?

-Neeem. Erre semmi szükség.

-Te tudod. De nyugodtan szóljál!

-Szólni fogok, hidd el! Meg nem tudom... Te leérettségizel aztán összeköltözöl Niallel. Mi ezt nem tudtuk volna megtenni. Nem is a távolság volt a baj, mert azt ti is bírjátok. Hanem a kor.

-Persze. Ha akarsz sírjál egyet!

-Neeem!- nevetett fel- Inkább felöltözök és mehetünk.

-Okés.

Vissza felfutott az emeletre, én pedig írtam a Szöszinek, hogy mi a helyzet.  Egyből jött a válasz, hogy pont most beszélgetnek erről Harryvel, szóval inkább hagytam is őket. Flóra elkészült és el is indultunk. Apáékhoz. Nóriékhoz. A nevelőanyámékhoz. Ahogy ebbe belegondoltam még a hideg is kirázott. Utáltam már csak rá gondolni is, hogy anyu és apu nincsenek együtt. Nem megyünk többet családi nyaralásokra. Hogy majd jópofiznom kell velük. Minden. És amiket pénteken elmondtam neki... Úgy is gondolom. Ezek után, hogy így cserben hagyott minket... Nem tudom. Bár ugye Niall megkérte a kezem, senkinek nem mondtuk el. Ahogy neki sem. Gyorsan megráztam magam, mivel a kapuban álltunk. Flórával egymásra néztünk, majd benyomtam a kaput és besétáltunk. Az ajtón kopogtunk és apu nyitott nekünk ajtót. 

-Sziasztok lányok!

-Szia apa!

-Barbi? Sikerült lenyugodnod?

-Nem igazán- vigyorogtam rá- De mivel interjúim voltak muszáj volt.

-Értem... Gyertek beljebb! Nemsokára kész az ebéd! Addig üljetek le a nappaliban!

-Rendben. 

-És miújság Niallel?- vette lazára a figurát, én pedig csak a számat húztam.

-Megvagyunk. Nemrég mentünk ugye Írországba. Jó volt egy kicsit kikapcsolni. Meg ugye sokat voltunk az anyukájával meg a nevelőapjával is. De képzeld el! Bobby- ugye az apukája- tök jóban van Murával, meg minden. Aztán mikor mentünk is ott volt. Szóval tök jó családias hangulat volt!- vigyorogtam egyfolytában. Egyből értette a szarkazmusom lényegét és kicsit felhúzta magát.

-Mostanában elég szemtelen lettél. Egyébként megígérem neked, ha Niall eljön majd én is átmegyek anyádhoz! 

-Ne beszélj így róla! 

-Hogy?

-Úgy, hogy ha anyád... Szólítsd a nevén, vagy valami, de így ne! 

-A lényeget érted. 

-Én igen. De te nem. Na mindegy. Nóri?

-Mióta vagy te jóban Nórival?

-Mióta a mostohatestvérem. És kiderült, hogy van valami... Ami kicsit közös bennünk.

-És ezt nem fogod elmondani nekem, ugye?

-Pontosan. Szóval?

-Az emeleten a szobájában.

-Flóra? Jössz vagy maradsz?

-Maradok, beszélgetünk egy kicsit.

-Okés. Szóljatok ha kész az ebéd.

-Szólunk.

Felmentem az emeletre, és miután bekopogtam be is nyitottam. Nóri az ágyán feküdt és sírt.

-Mi történt?- sétáltam oda hozzá.

-Elmondtam anyunak.

-És....?

-Azóta nem szól hozzám.

-Sajnálom... 

-Barbi! Mi lesz most?

-Nem tudom. Meg kell beszélnetek. Apám mit szólt?

-Nem tudom. 

Ezután egy kicsit még beszélgettünk, majd lementünk ebédelni. Nóri és az anyukája között vibrált a levegő, míg apu próbált velünk rendesen beszélgetni. Miután befejeztük a kajálást, a nappaliban még egy ideig-felszínesen- beszélgettünk, majd három órakor elköszöntünk, mondván megy a gépem. Nórival megbeszéltük, hogy majd keressük egymást, és apa is azt mondta, hogy majd hív. Mikor hazaértünk Dávid már ott állt a kapuban, kezében Sophieval.

-Sziasztook!
-Sziasztok lányok! 

-Hogyhogy máris itt vagy?

-Előrébb hozták a járatunkat. Négyre már ott kell lennünk,

-Okés. Anyut megvárjuk, hogy el tudjunk köszönni és indulhatunk is. Addig beszélek Niallel és Prestonnal.

-Jólvan.

-Kérsz valamit?

-Nem, köszönöm!
-Okés. Akkor én gyors telefonálok, arra talán anyu is hazaér.

Felfutottam az emeletre és felhívtam Niallt. Nem tudtunk sokat beszélni, mivel a fiúkkal volt és siettek valahova, annyit mondot, hogy hívjam ha hazaértem. Prestonnal is beszéltünk, ő pedig megígérte, hogy mire leszáll a gépünk ott lesz és várni fog minket, bár nem valószínű, hogy lesznek rajongók.

Össze cipzároztam a bőröndjeimet és kicsit megijedtem, hogy hagyni fogják e, hogy ennyit felrakjunk a repülőre. Lesiettem a lépcsőn és megálltam Dávid előtt. 

-Mondjad!

-Én úgy pakoltam, hogy Dubaira is.

-És...?

-Annyi bőröndöt felvihetek a gépre?

-Nem tudom...

-De te nem úgy pakoltál?

-De, én is.

-Akkor hogyan legyen? Mert nekem három bőröndöm van. 

-Nekünk is.

-Felhívom Prestont.

-Hívd!

Tárcsáztam is a számát, és mikor felvette, elmondtam neki mi a problémánk. Végül úgy döntöttünk, hogy a londoni bőröndömmel elmegyek és a másik kettőt anyu utánam küldi, és a magángép pedig elviszi. Mire ez a probléma megoldódott anyu is hazaért. 

-Már mentek is?

-Igen. Előrébb hozták a gépünk. 

-Hát értem... Nagyon vigyázz magadra, és ügyes légy!- ölelt meg.

-Persze!- nevettem fel.

-Csütörtök reggel száll fel a gépünk és kb. fél nyolckor szállunk le.

-Rendben! De addig még úgyis beszélünk!

-Jajj kisláyom!- ölelt magához szorosan.

-Viszont pár bőröndöt utánunk kéne küldened!

-Majd akkor küldd el a címet!
-Elküldöm!

-Barbi ideje mennünk!
-Okés, induljunk! Sziasztok!- adtam nekik egy-egy puszit és elindultunk kifele. Bültünk Dávid kocsijába és a reptér felé indultunk. Sophiet- aki majdnem elaludt-  betette a hátsó ülésre, mi pedig előre pattantunk be. Az utat csendben tettük meg, én apán gondolkoztam, ő pedig... Nem tudom min. A reptéren pár rajongó jelent meg, velük csináltam képet, de mivel mennünk kellett volna tovább siettem, így lehet, hogy van olyan kép is ami el van mosódva. 

A gépen ablak mellé ültem, hogy kevesebb ismerjenek fel, majd bedugtam a fülembe a fülhallgató, és néztem kifele. Nagyon szép volt a kilátás, a felhők, meg minden. Sikerült elbambulnom, ugyanis arra eszméltem fel, hogy Dávid kihúzza a fülemből a fülhallgatót, és szól, hogy elkezdtük a leszállást. Lekapcsoltam a telefonomon a zenét és vártam, hogy földet éjünk. Közben pedig azon gondolkodtam, hogy ha nem Niallel repülök akkor mindig olyan szomorkás lesz a hangulatom. De mikor eszembe jutott, hogy az ágyunkban fogok aludni azonnal hatalmas mosoly szökött a számra.

-Min mosolyogsz?- bökött az oldalamba Dávid.

-Semmi, semmi. Sophienak meg neked egy szoba kell vagy külön?
-Mindegy.

-Van elég szoba, elfértek külön is. Viszont nekem ma este át kell ugrani az egyik barátnőmhöz.

-Ja jólvan, menjél csak! 

-Nem baj?

-Dehogy is!

-Holnap mikor végzünk?

-Nem lesz sok idő. Tízre megyünk, szerintem háromra végzünk. 

-Okés. Utána elmegyek bevásárolni, mert semmi nincs otthon. 

-Otthon?

-Háááát.... Ahha! Baj, vagy mi?

-Dehogy is!- mondta, miközben egyfolytában vigyorgott.

-Na induljunk lefelé!

Leszálltunk a gépről, átmentünk egy csomó ellenőrzésen és ahogy kivértünk ott várt Preston. 

-Sziaaa!

-Sziasztok!

-Ummmm. Dávid, ő itt Preston, a srácok- és most az én- őre. Preston, ő Dávid, a meneddzserem és a kislánya. Egyébként pedig Sonja vőlegénye- mutattam be őket egymásnak. 

-Örülök, hogy találkozunk!- fogtak gyors kezet. 

-Induljunk, mielőtt valaki észrevesz!- kezdett el lökködni az ajtó felé az őr. Beültünk a fekete terepjáróba és beszélgetni kezdtünk. 

-Én gyors lepakolok, meg megmutatom Dávidéknak, hogy melyik az ő szobájuk és akkor elviszel Elhez?

-Persze!

-Nem tudod mi történt vele?

-De tudom. De nem mondhatom el. Ez egy ilyen szakma, bocsi!

-Ja semmi baj! Majd talán elmondja...

-Tuti jót fogsz neki tenni!

-Remélem. 

-Holnap mire kell értetek jönnöm?

-Holnap is?

-Barbiii.... Mit hittél? Hogy Niall csak úgy hagyja, hogy őr nélkül menj ki úgy, hogy mindenhol rajongók vannak?

-Ez igaz. Dávid?

Innentől ők megbeszélték, hogy mikor hova kell értem- értünk- jönni, és egyszer csak befordultunk a kocsifelhajtóra. Kivettem a táskámból a kulcsot meg a távirányítót amivel a kaput kell kinyitni, megnyomtam a gombot, és meg is álltunk. Egyből kipattantam és az ajtóhoz siettem. Kétszer elfordítottam a kulcsot és ahogy beléptem meg is csapott az a kellemes, tipikus Niall illat. 

Dávidék nevetve jöttek utánam, mire én felhúzott orral néztem rájuk.

-Tudom, hogy rajtam röhögtök!
-Bocsi, de annyira cuki vagy!
-Most mond azt, hogy nem jó ez az illat!

-De! Egyszerűen fantasztikus! 

-Barbi olyan vagy mint egy tinilány!- mosolygott rám az őr. 

-Ez van. Na! Pakoljunk be, Dávid megmutatom melyikek lesznek a ti szobáitok, aztán akkor el is megyünk!
-Okés.  
-Kértek valamit inni? Bár nincs itthon semmi, vizet tudok adni! 
-Holnap elviszlek boltba!
-Köszönöm!- vigyorogtam rá. 
-Nincs mit!- nevetett fel.
-Nahh! Dávid gyere! Megmutatom a szobátokat!
Felmentünk az emeletre és miután elhaladtam a saját szobánk előtt megálltam egy ajtó előtt. 
-Döntsd el, hogy külön szobát akartok vagy együtt!
-Legyen külön!
-Okés. Akkor ez Sophie szobája- nyitok be- Ezt senki nem szokta használni. A mellette lévő pedig a tied, ott aludt Flóra karácsonykor.
-Oké. Köszi Barbi!
-Mit?
-Hát, hogy nem kell szállodába mennünk!
-Dávid te olyan hülye vagy! Miért mennél szállodába?
-Oké, mindegy. De most már induljatok Eleanorhoz.
-Rendicsek! Kaját rendelj, mert semmi nincs.
-Barbi! El tudom látni magunkat!
-Oké. Az  előszobában ott a Nando's száma, tudsz rendelni!
-Majd rendelek!- lökködött az ajtó felé- De most indulj!
-Jó, ha ennyire el akarsz küldeni! 
Megfogtam a táskám majd a kocsihoz mentem, ahol már Preston várt. Beültem és el is indultunk a belváros felé. 
-Haza is viszel, vagy...- kezdtem, de nem is hagyta, hogy befejezzem.
-Igen.
-Óóóóó. Oké.
-Itt vagyunk! A kaputelefonon a hetest nyomd meg!
-Jó. Te hol leszel?
-Majd elmegyek valahova, nem tudom. Hívj, ha jöjjek érted!
-Rendben! Szia!
-Szia! 
Kiszálltam a kocsiból és a bejárati ajtóhoz sétáltam, és megnyomtam a hetes számot. Pár csörgés után egy férfi szólt bele, mondtam, hogy El barátnője vagyok és azonnal be is engedett. Nem érettem miért lakik itt, ki ez a férfi, de reméltem, hogy mindenre választ kapok. Felmenttem a második emeletre, és bekopogtam. 
-Szia! Te biztosan Barbi vagy, El barátnője!
-Szia, igen! Palvin Barbara!
-Max Hurd! Örülök, hogy találkoztunk! Sokat mesélt rólad El!
-Az jó... Mi történt?
-Menj be hozzá, mindent elmond! 
-Okés. Öhmmm. Merre? 
-Ja bocsi! A folyosón a második szoba. 
-Köszi!
Elmentem arra amit Max mondott, és kopogás után be is nyitottam. El az ágyán ült és egy fényképalbumot nézegetett és közben sírt. Odamentem hozzá és átöleltem.
-Mi történt?
-Szakítottunk....

Sophie❤