II. évad 30. rész- Új élet reménye

Hey-Hey!❤

Itt a legújabb rész, egy- szerintem- fordulatos befejezéssel ;) 

A rész megírása elég nehézkésen ment "alkotói válság" miatt, đe elkéazült ☺

Ha a rész elnyeri a tetszéseteket pipáljatok, írjatok kommentet, iratkozzatok fel, írjatok chaten esetleg lépjetek be a facebook csoportba :)

Jó olvasást, puszi Zsófi❤

Magamhoz vettem egy zsepit és a telefonom, és azt hiszem életem legnagyobb ostobaságát követtem el.
Kikerestem a nevek közül azt akira most a legnagyobb szükségem, és a hívás gombra mentem. Nem vette fel, csak a hangrögzítő szólt bele.

-Ön Niall Horant hívta, ha nem vettem fel, valószínűleg nem vagyok elérhető, kérem hagyjon üzenetet, és majd visszahívom ha lesz időm.

Amint meghallottam a sípszót beszélni kezdtem.

-Szia Niall! Nem tudom miért hívtalak fel... Bármelyik pillanatban letehetném a telefont, de valamiért nem teszem... Tudod.... Én a mai napig elmondhatatlanul szeretlek, ha tehetném az egészet visszacsinálnám. De nem lehet. Cserben hagytalak, megbántottalak, nem voltam ott melletted mikor kellett volna. Tudod.... Én nem érdekellek meg téged... Neked egy sokkal jobb, kitartóbb, szeretetre méltó barátnőre van szükséged, aki gyerekeket szül neked, és akivel beköltözhetsz abba a csodálatos villába! Valaki olyannal, aki megérdemli, és méltó rá. Szeretlek Niall, ezt kérlek soha ne felejtsd el! Mindig is szerettelek, ebben a pillanatban is szeretlek, és mindig is szeretni foglak! Te vagy a másik felem, nélküled nem vagyok ugyanaz az ember. Veled vagyok teljes, és már soha nem leszek az. Az elmúlt egy hétben már többször mondtam, de a saját hülyeségem volt, viselnem kell a következményeket. Mielőtt azt hinnéd részeg vagyok, nem. Egy csepp alkohol nincs bennem. Beszélgettem Sophieval, és talán ő az első akinek hiszek az elmúlt egy hónapban. Mert ő biztosan igazat mondd. Megígérem neked, hogy egyszer lesz egy hercegnőd, akiről mindig is álmodtál! Lesz egy nő, aki boldoggá tesz majd téged, én pedig mosolyogva fogom nézni, ahogy kézenfogva mosolyogtok az újságok címlapján. Ha nem is így lesz... Kérlek adj egy kis időt, jó? Lassan lerakrom a telefont, de nem szeretném, hogy visszahívj. Ha hallanám a  hangod mégjobban elgyengülnék. Szóval.... Nagyon szeretlek Niall, kérlek légy boldog és ne hívj!

Amint kinyomtam a telefont mégjobban kezdtem el sírni, az egész testem remegett, rémes érzés volt.... Nem hagyhattam el magam, össze kellett pakolnom a ruháimat, így kifújtam az orromat, megtöröltem a szememet és nekiálltam hajtogatni a ruháimat. Mikor a kezembe került a Szöszi egyik pólója- ha lehet- mégjobban sírni keztdem, a földre rogytam, teljesen egy idegi roncs  voltam.... Így ültem egészen addig, amíg Jade be nem nyitott, és oda nem rohant hozzám.

-Shhhh, Életem, mi a baj?

Nem bírtam válaszolni, csak sírtam.

-Héééé! Nem lesz semmi baj, rendben? Idő kérdése és újra boldog leszel.

-Én csak egy ember mellett lehetek boldog.......

-Ő pedig csak melletted!

-Jade!- töröltem meg a szemem és ránéztem.

-Igen?

-Én... Én felhívtam őt...

-Mit csináltál?

-Beszéltem az üzenetrögzítőjére....

-Nem hiszlek el!Mit mondtál neki?

-Hát... Hogy szeretem...- motyogtam halkan, és egy újabb pólót fogtam a kezembe.

-Hagyjad csak, majd én összepakolok!

-Köszönöm!

-Tudod.... A szülinapod után, másnap lassan beugrottak a dolgok, többek között azok is, mikor a liftben beszélgettünk és amikor a szobámban voltunk. Emlékszel?

-Igen...

-A mai napig úgy gondolom. Összeilletek, csak időt kell adnod magadnak. És persze neki is... Hiába mondod itt a sablon szöveged, előbb utóbb újra együtt lesztek. Most ti csak szenvedtek...

-Jade.... Most így is elegem van, kérlek ne!

-Tudod, hogy csak jót akarunk neked!

-Persze, hogy tudom, de engem is megérthetnétek!

-Nem tudunk megérteni!- tekerte a fejét.

-Hagyjuk Jade!

-Ahogy szeretnéd!- kaptam egy puszit az arcomra.

Befejeztük a pakolást aztán utána pedig beszélgettünk. Csatlakozott hozzánk a többi lány is, és így búcsúztunk el egymástól. Tíz óra körül jött Dávid, Ed és Sophie, hogy indulnunk kell a reptérre. Mindenki megfogta a maga táskáját és úgy ültünk be a kisbuszba. Az úton beszélgettünk, de én inkább csak Sonjával kommunikáltam, ugyanis kértem tőle egy szívességet. Annyit, hogy beszélgessen Niallel.

-De engem ne hozz szoba!- néztem rá.

-És miért ne, Barbi? Úgyis kérdezni fogja, hogy hogy vagy.

-Meg biztos a hívásról is fog kérdezni...- tette hozzá Jade.

-Milyen hívás?!

-Ühmmm.... Felhívtam Niallt, de nem vette fel a telefont.

-Ennyi?

-Igen- mondta előttem Jade, amiért hálás voltam neki, de tudtam, így is- úgy is ki fog derülni.

Lassan megérkeztünk a reptérre, majd hosszas búcsúzkodás után először Eleanor, Perrie és Jade gépe indult el. Utána jött Sonja és Gem magángépe, majd a mienk.

Amint felültünk a repülőre Dávid elaludt, mi pedig Sophieval mesét néztünk és beszélgettünk. Mikor elaludt bedugtam a fülembe a fülesem és a Half a Heart dallamaira aludtam el.

-Barbi, Barbi! Kelj fel!- ütögette a vállamat Sophie.

-Mi a baj, Kicsim?

-Unatkozok, apu meg nem kel fel.

-Jólvan. Mit szeretnél csinálni?

-Keresünk még mesét?

-Ahha! Nem vagy éhes vagy szomjas?- simítottam meg a fejét, ő pedig csak megrázta- És milyen mesét nézzünk?

-Hercegnőset!

-Oké...

Megtaláltam a Hamupipőkét a filmek között és azt indítottam el. Miközben a mese ment, a kicsi az ujjaimmal játszott és mikor izgult még meg is szorította. Aztán ekkor olyan történt, mint még a legrosszabb álmaimban sem. A gép jobbra balra billegni kezdett, azok az emberek akik a mosdóba mentek, vagy onnan jöttek vissza elestek, annyira rázkódtunk. Sophie sírni kezdett, amire Dávid is felébredt, és ketten próbáltuk nyugtatni a kicsit. Egy stewardess bemondta, hogy egy nagyon erős légörvénybe keveredtünk, mindenki maradjon a helyén, nemsokára vége lesz. Hogy őszinte legyek, nagyon féltem. Abban a pár percben végiggondoltam az életem, és rájöttem, hogy nagyon nagyon életemben összesen egyszer hibáztam. Mikor kiléptem Niall házának az ajtaján. Megfogadtam, hogy ha én ezt az egészet túlélem, két héten belül beszélek vele. A gép csak egyre jobban imbolygott, majd azt kérték tőlünk, hogy vegyük fel az oxigén maszkokat. Előttem két sorral ült egy idős házaspár akik nem értették, hogy mit kell csinálni, így mielőtt magamnak juttatttam volna oxigént nekik segítettem. Mikor újra a helyemen ültem az arcom elé fogtam a maszkot, és úgy simogattam Sophie kezét. Talán fél óra is eltelhetett, mire a gép"stabilabb lett", de még mindig nagyon imbolygott.

-Kedves utasaink! Sajnálattal közöljük önökkel a hírt, miszerint a légörvény során a gép egyik hajtóműve meghibásodott, kényszerleszállást kell végrehajtanunk Hongkongban.

Nem hittem a fülemnek... Komolyan életveszélyben voltunk... Két kibaszott pilótán múlt az életünk...

-Barbi nagyon félek!- zokogott Sophie, és ha tehettem volna az ölembe ültettem volna, de nem lehetett, mindenkinek a saját helyén kellett maradni.

-Semmi baj, Kicsim! Nemsokára leszállunk és minden rendben lesz!

-Megígéred?
-Meg!- nyugtattam meg őt is, és magamat is. Legszívesebben én is sírtam volnam de a kicsi előtt erősnek kellett mutatnom magam. Sophie apukája ölelésében próbált megnyugidni, míg én az ujjaimat tördeltem várva, hogy vége legyen ennek az egésznek. 
-Tisztelt Utasaink! A leszállást megkezdtük, nemsokára földet érünk!- mondta be egy stewardess, mire nemem óriási kő esett le a szívemről. Talán megmenekültünk... Láttam a kijelzőn, hogy a repülő egyre csak lejjebb megy, majd megéreztem, hogy zökkenünk egy utolsót, és landoltunk! Elkezdték kinyitni az ajtókat, és elmondhatatlanul megkönnyebbültem mikor leléptem az utolsó lépcsőfokról is.

-Most már minden rendben!- ölelt magához engem és Sophiet is a menedzserem.

-Dávid én több repülőre nem ülök fel!

-Mi?

-Mivan ha legközelebb nem lesz szerencsénk?

-Barbi! Fejezd be! Nem lesz semmi baj!

Mikor beértünk a terminálba kerestünk egy üres padot és oda ültünk le.

-Ott egy starbucks, mindjárt jövök!

Én most mindenből kettőt kérek!- nyomtam egy puszit Dávid arcára és már ott sem volt.

Mikor ketten maradtunk Sophieval az ölembe mászott és csak ölelt. Kivettem a táskámból a telefonom, és alighogy bekapcsoltam jött az értesítés, hogy Ni tweetelt. A bejegyzése nem állt másból, mint annyiból, hogy "I'm half a heart without you, hope you're ok babe❤" biztos voltam benne, hogy ezt rám értette. Valószínűleg Dávid írt Sonjábak, ő pedig szólt a többieknek. Nem csináltam vele semmit, csupán kiléptem az alkalmazásból és anyunak írtam sms-t. Kértem, hogy me hívjon, mert nagyon nagy a hangzavar úgysem hallanám, így pár üzenet után visszatettem a táskám aljára. Dávid meghozta a starbucksos cuccokat és azokat szép lassan fogyasztottuk el. Bemondták a hangosbemondóba, hogy nemsokára indul egy gép ami hazarepít minket. Az eredeti jegyünket kellett bemutatni és szállhattunk is fel a járatra.

A történtek utáni ötödik napon pedig aláírtam a gyönyörű házam adásvételi szerződését.

Miután hazaértünk két napot a családommal töltöttem, egyiket anyuval és Flórával, a másikon pedig meglátogattam az apámat és a mostohatestvéreimet. Sokat beszélgettünk Nórival. Elmondtam neki a szakításos dolgot, ő is elmesélte, hogy beszámolt a srácoknak a kicsiről, de ők hirtelen legjobb barátok lettek, és egyikük sem akar hallani a babáról. Meghívott a ballagásukra, amire én nagy lelkesedéssel mondtam igent, hisz' mégiscsak a volt osztályomról volt szó.

Másnap reggel óriási félelemmel a lelkemben indultam Londonba, hogy házat vegyek. Viszont nagyon féltem attól, hogy mi lesz akkor ha megint ilyen légörvénybe keveredünk. A fogadalmam.... Akkor még nem teljesítettem. Nem álltam rá készen, de tudtam, hogy nem halogathatom a dolgot.

Mikor leszálltam Gem várt rám a reptéren és egy szoros öleléssel köszöntött. Perrie és Zayn közös háza felé indultunk el- ahol éppen akkor csak Pezz lakott, mivel Zayn valahol volt. Aznap még egy házat sem néztünk meg, csupán elmentünk vásárolni, sétálni a Hide Parkba, ettünk a Nando's-ban, egy igazi csajos napot tartottunk, este, zárásként pedig pezsgőt ittunk s romantikus filmeket bámultunk.

A következő napot pedig keményen a megfelelő lakás megtalálására szenteltük, és mikor már azt hittük, hogy Londonnak minden eladó házat megnéztük, megláttuk ezt és beleszerettem.

Az álomlakás egy apartmanház harmadik emeletén helyezkedett el. Már mikor beléptünk és megláttam a recepciót, akkor beleszerettem. Felengedtek minket a harmadik emeleti lakásba és egyszerűen elragadó volt! A barna színeit kombinálták egymással, így nagyon modernnek nézett ki. Volt egy fantasztikusan felszerelt konyha, egy érkező, egy nagyon nagy nappali, ezeken kívül négy szoba. Ezek kozul kettőnek volt erkélye, illetve a nappaliból nyílt egy nagyon nagy terasz ami a városra nézett. Nem volt akkora luxus, mint a villa amiben Niallnél laktam, vagy amibe költöztünk volna, de nekem pont megfelelt. Úgy éreztem, ebben a lakásban új életet tudnék kezdeni, és boldog lennék.

Felhívtam a tulajdonost, és másnapra meg is beszéltem vele egy időpontot, amikor aláírjuk az adásvételi szerződést. Visszamentünk Perriékhez és filmezéssel töltöttük az estét...
Aztán az utazásom előtti nap nagyon érdekesen telt. A szerződés megvolt, indulhattam volna haza tanulni, mikor megcsörrent a telefonom.
-Igen?
-Szia Barbi!- köszönt vidám hangon.
-Szia!
-Itt vagyok Londonban. Nincs kedved találkozni?
-Nem is tudom.... Egyedül jönnél?
-Ha nem szeretnéd látni akkor természetesen.
-Akkor persze!
-Mit szólnál hozzá ha elmennénk vásárolni? Kéne egy ruha.
-Az nekem is, ballagásra vagyok hivatalos.
-Szupi! Akkor mikor talizzunk?
-Tízkor az éttermnél ahol enni szoktunk!
-Oké az jó!
-Akkor nemsokára találkozunk!
-Puszi!
Miután leraktuk a telefont készülődni kezdtem, felöltöztem, sminkeltem, megcsináltam a hajam, stb. Fél órával a megbeszélt időpont előtt kész lettem, taxit hívtam és el is indultam. Útközben a telefonomat nyomkodtam, és megláttam, hogy a négy srác közül három Londonban tartózkodik, Louis pedig Miamiban. Egy városban voltam Niallel, és fennállt annak a veszélye, hogy találkozunk. Küldtem anyunak egy sms-t, hogy áttettem a jegyemet egy éjszakai járatra, így hajnali háromkor fogok otthon leszállni, nem kell elém jönni, majd hívok egy taxit. Tíz órakor pedig megállt a kocsi, én pedig fizetés után ki is pattantam belőle. Az étteremben megláttam a barátnőmet, így elkezdtem felé futni majd a nyakába ugrottam.
-Annyira jó újra látni!
-Téged is! Nagyon hiányoztál ebben a pár hétben!
-Harminchét napja jöttem el.
-Annyira messze van már! De mesélj, mi újság?
-Figyelj, mielőtt bármit is mondanál, tudnod kell, hogy azért nem vettem fel a telefont, mert féltem.
-Tudom szívem, elhiszem és megértem! 

-Köszönöm! Elmondhatatlanul jó barátnő vagy, nagyon nagyon szeretlek!

-Én is szeretlek!- moslyodott el.

-Mesélj, mi történt veletek!- néztem rá csillogó szemekkel.

-Li új tetkót akar. Louisnak kurvája van. Harry és Lottie alakulnak.

-És Niall?

-Hát... Kérlek szépen. Ni akkor eszik ha ott ül mellette valaki és figyeli. Koncerteken, nyilvános megjelenések mosolyog, de azn kívül maga a depresszió. Nagyon kivan, Barbi!

-Istenem....

-Nem akarnál találkozni vele?

-Nem tudom Soph.... Nem szórakozhatok vele.

-Te is tudod, hogy nincs így, de nem erőltetem!

-Köszönöm!

-Ha megittuk a kávét, utána hova megyünk?

-Hát... Gondolom ahova szoktunk, nem?

-Kéne jópár tavaszi ruha, és egy estélyi szombat estére.

-Nekem is, mondjuk pénzem az nemigen van...

-Ezt hogy érted?

-Úgy, hogy most vettem egy nem olcsó házat a spórolt és azokból a pénzeimből amiket eddig gyűjtöttem. Persze anyu segítségét is kérhettem volna, de nekem ez így volt jó. Ezenkívül, nem akarok úgy tűnni mint egy pénzéhes liba, de azért úgy érzem, hogy ő biztosított egy hátteret, érted!

-Figyelj! Ha bármiben segítség kell, akkor szólj, rendben? Tudunk adni pénzt, ha szükséged van rá.

-Ja neeeem! Dávid már intézi az új munkákat, úgyhogy nem lesz semmi baj.

-Tuti?

-Persze! Nem azért mondtam, hogy sajnálj  vagy valami!

Miután elfogyasztottuk a sütit és a lattet amit rendeltünk, elindultunk és egész délután a boltokat jártuk. Szombatra vettem egy tűzvörös ruhát ami felül szinte csak csipke, kivéve a mell része. A lábamhoz simul és egyszerűen gyönyörűen nézett ki! Ezenkívül vettem pár tavaszi ruhát, majd hét órakor jött Li Sophia elé.

-Szia Barbi!- ölelt magához szorosan, és egy puszit is kaptam a fejemre.

-Nagyon hiányoztál Liam!

-Te is nekem!- nevetett fel.

-Nekem indulnom kell, nagyon örülök, hogy találkoztunk!

-Amint hazaértél hívjál!

-Mindenképp!

Ők elsiettek valahova, én pedig úgy döntöttem sétálok Perrie házáig. Útközben bedugtam a fülem, hogy senki még véletlenül se tudjon megszólítani és úgy tettem meg a fél órás utat.

-Megjöttem!- csuktam be magam után az ajtót.

-Sziaaa! Miújság?

-Nincs újság. Vásárolgattunk. Most meg pakolnom kell.

-Annyira hiányozni fogsz! Mikor jössz újra?

-Nem tudom... Kell egy kis nyugi otthon ha megvan az érettségi. Talán két-három hét. Aztán költözés- kezdtem el vigyorogni.

-Azaz! Hozok valami rágcsát amíg pakolsz!

Nemsokára meg is jött egy zacskó chipssel és azt majszoltuk miközben a szobában szétszórt ruhákat hajtogattam a bőröndömbe. Legszívesebben elköszöntem volna Eltől és Jadetől, de az előbbi a szüleit látogatta meg, utóbbi pedig az anyukája éttermébe ment találkozni pár ismerősével, többek között Niallel is.

Pezz háromnegyed egyre vitt ki a reptérre, és egy szoros öleléssel búcsúztunk egymástól. Lassan elkezdhettem becsekkolni, majd az indulás előtt fél órával már a gépen is ültem. A zökkenőmentes úton zenét hallgattam és irodalom tételeket olvastam. A stewardessek nem igazán örültek nekem, hisz' rajtam kívül mindneki aludt, és gondolom ők is pihentek volna, de felettem égett a kislámpa, hogy tudjak olvasni, így nem volt nyugtuk.

Mikor leszálltunk a reptéren senki nem várt rám, fogtam egy taxit és azzal vitettem haza magam. Anyu és a húgom már rég az igazak álmát aludta, így gyors tusolás után én is álomra hajtottam a fejem.

Másnap mosolyogva ébredtem, de a kedvem nemsokára elromlott. A nappaliban ott ült Dávid és Sophie, akik édesen játszottak egy társasjátékkal.

-Jóreggelt!

-Neked is Barbi!- futott oda hozzám a kicsi- Apu mondani akar neked valamit!

-Mit akar mondani?

-Először is, jóreggelt!- kaptam egy puszit az arcomra- Másodszor. Tegnap történt pár dolog.

-Mégpedig?

-Holnap találkoznod kell Niallel!

Sophie❤