II. évad 26. rész- Megcsalt...

Hellobelloo! ☺

Eltelt egy újabb hét, sikerült megírnom a részt, remélem tetszeni fog! ;)

Mielőtt olvasni kezdenétek annyit el akarok mondani, hogy ennek a fejezetnek minden szavát fájó szívvel írtam le. Viszont úgy éreztem, hogy kell a blogba egy foduoat, nem lehet az egész nyálas.... Kérlek titeket emiatt ne haragudjatok rám ❤✨
Utólag is szeretnék nagyon nagyon boldog születésnapot kívánni Barbinak, a mi pandánknak, aki csütörtökön töltötte be a 22. születésnapját. Boldog szülinapot Barbi❤❤

Ha elnyerte a tetszéseteket a rész pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel vagy írjatok chaten. :) Ezenkívül ha szeretnétek nyugodtan írjatok facebookon, mindenkinek válaszolok! ☺

Jó olvasást, puszi Zsófi ❤

Temze partján aztán hazamentünk és, másfél órát beszéltem Niallel, aztán aludtunk.
A következő egy hét fantasztikusan telt, egy csomót voltunk a játszótéren, rajzoltunk, labdáztunk, mesét néztünk stb.  Aztán eljött a szombat mikor összepakoltuk Sophie cuccát és Lottieval együtt a srácok után repültek.

Amint hazaértem a reptérről sürgősen nekiálltam tanulni, mert nagyon le voltam maradva.

A napok összefolytak, mindegyik ugyanúgy telt, felkeltem, ettem, beszéltem Niallel, tanultam, ettem, tanultam, aztán megint a Szöszi, vacsora utána pedig alvás. Harmadik vagy negyedik napja tettem ezt és matekból a tizenkilencedik tételt tanultam mikor valaki kopogott. Lerakratam a jegyzeteket és kimentem ajtót nyitni. Nagy meglepetésemre, Ariana állt ott.

-Sziaa! Miújság?- öleltem meg, de ő nem ölelt vissza.

-Szia Barbi! Beszélnünk kell!

-Mi az? Baj van?

-Bemehetek?

-Persze, gyere csak! Bocsi, hogy ilyen kupi van, csak tanulok reggeltől estig vagy dolgozom és nem nagyon van időm pakolni.

-Jaaa semmi baj! Nem maradok sokáig!

-Ülj le!- mutattam a kanapéra, ő pedig helyet foglalt- Hozhatok valamit?

-Nem kérek semmit, köszönöm! Figyelj... El kell mondanom valamit!

-Baj van?

-Hát.... Figyelj, jó? És kérlek ne akadj ki!

-Ari mondd már!

-Szóval. Ez nekem nagyon kellemetlen. Mikor Dubaiban voltunk a szülinapodon, emlékszel?

-Persze!

-És hallottam egy beszélgetéseteket Niallel, hogy nem lehettek együtt úgy, tudod....!

-Igen! És?

-Másnap beszélgettünk aztán hát mesélte, hogy hiányzik neki a szex. És ugye mind tudjuk, hogy nekem nem közömbös, neki szüksége volt valakire és megtörtént.... Nagyon nagyon saj...

-Elég! Fogd be! Örülj az undorító fejednek, most pedig tűnj el innen! Elérted amit akartál, soha többet nem akarlak látni!- ordítottam, ő pedig csak gonoszul vigyorgott.

-Mondanám, hogy sajnálom... De hazudni nem szép dolog...

-HÚZZ INNEN A PICSÁBA!

Neki több se kellett, kislisszolt a villánkból, én pedig nem tudtam mit csináljak. Soha nem gondoltam volna, hogy Niall képes erre. Hogy azért mert egy egészséges nő vagyok, és nem tudunk lefeküdni, erre máris máshoz ment?! Egy hetet nem bírt ki szex nélkül?! Azt mondta szeret, és soha nem csalna meg, erre.... Óriásit csalódtam benne. Összetörtem. Minden ami biztos volt körülöttem az ezzel a két mondattal szertefoszlott. Nem volt mellettem két hete, de mégis most éreztem azt igazából, hogy hiányzik. Nem csak fizikailag nem volt mellettem, hanem lelkileg sem. Elveszítettem. Ő volt számomra a minden. Ő jelentette nekem az életet, a boldogságot, mindent. És most ebből semmi nincs. Sem boldogság, sem semmi. Én megbíztam benne, neki adtam mindenemet ami volt. Még a szüzességemet is ő vette el! De neki csak egy játék voltam. Egy egyszerű játék, akivel szórakozhatott és kihasználhatott. Miközben ezen agyaltam észre sem vettem, hogy sírni kezdtem és a telefonom is csörgött. Pont ő hívott. Nem csináltam vele semmit, egyszerűen lenémítottam és kész. Mikor már lerakta felhívtam Eleanort, hogy jöjjön át és húsz perc múlva már a kanapén ült. Azon a kanapén amin egy hónapja mi Niallel csókolóztunk. És rémes volt abba belegondolni, hogy mást csókolt meg, más hajába túrt bele, és más váltotta ki belőle azokat az érzéseket amiket eddig én váltottam ki belőle. Bekapcsoltam a laptopom, foglaltam jegyet a következő magyarországi járatra és pakolni kezdtem. Egyedül Eleanortól akartam elbúcsúzni, vele megbeszéltünk mindent, azt mondta bármi van hívjam, majd eljön hozzánk vagy valami.

Egy óra múlva pedig már csak a járatomra vártam. Volt aki megnézett, de szerencsére senki nem ismert fel. Nem hiányzott volna, hogy még a média is azzal kezdjen el foglalkozni, hogy vajon mi bajom lehet. Otthon senkinek nem szóltam, hogy megyek, nem akartam, hogy nagy felhajtás legyen belőle. A hangosbemondóban bemondták, hogy lehet indulni a járatra, és miután átjutottam az összes ellenőrzésen felültem a gépre és vártam, hogy felszálljunk. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót, összeállítottam egy sírós, szakítós lejátszási listát és azokat hallgattam. A zenét még annyi időre sem állítottam le, hogy végighallgassam miket mond a stewardess. Elkezdtük a felszállást és amint elértük a repülési magasságot hoztak enni, inni de semmit nem kértem. A gyomrom egy golflabda fele volt, és persze erről is a Szöszi jutott eszembe, hogy mennyi golflabdájá volt. A mellettem ülő ember elaludt és úgy horkolt, hogy a zenén keresztül is hallottam. Egész úton csak néztem ki a fejemből és sírtam, éreztem, hogy kezd magába rántani a depresszió. Nem akartam olyan rémesen lenni, mint mikor legutóbb szakítottunk, de tudtam, hogy ez annál rosszabb lesz. Megcsalt. Cserben hagyott. Hátat fordított nekem. A szemembe hazudott. Elvesztettem. Ahogy benyomtam a telefonom, onnan is mi mosolyogtunk vissza, még kisebb darabokra törött a szívem.

Mikor leszálltunk, és megvoltak a bőröndjeim is fogtam egy taxit a reptér előtt és hazaszállítattam magam. Kipattantam a kocsiból és a házunkba siettem.

-Héééé Barbi! Mi a baj?- ölelt át szorosan a húgom.

-Niall...

-Mi van Niallel?

-Meg.... Lefeküdt.... Arianával!

-Mivan?!

-Flóra, kérlek ne!- zokogtam.

-Bocsi! Minden rendben lesz! Gyere, ülj le!- felmentünk az emeletre, benyitottunk a szobámba és az ágyba feküdtem. Csak sírtam, sírtam és sírtam. Nem tudom, hogy Flóra meddig volt ott velem, de egyszer csak álomba zokogtam magam és aludtam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy a húgom valakivel nagyon kiabál a telefonba, és nemsokára rájöttem, hogy a szerelmemmel beszél. Egy idő után elhalkult a hangja, és már csak suttogva beszélt. Nem tudom mitől sikerült így lenyugodnia, de eléggé érdekelt.

*Flóra szemszöge*

Nem pontosan tudtam, hogy mi történt. De egy dologban biztos voltam. Horan nem csalta meg a nővéremet. Ezt tudtam. Nem egyszerűen éreztem, tudtam. Miután Barbi elaludt otthagytam a szobájában, én is aludni mentem aztán beállítottam az ébresztőm, hogy reggel korán keljek, hogy Niallel tudjak beszélni.

Reggel elindult a 5Sos-amit beállítottam- , én pedig tárcsáztam a nővérem vőlegényét. Azaz, volt vőlegényét.

-Igen?- szólt bele reggeli hangján.

Hirtelen nem tudtam, mit mondhatnék neki.

-Mégis, hogy a francban gondoltad, hogy ha Barbi menstruál, és nem tudod megdugni egyből máshoz mész?!

-Miről beszélsz, Flóra?

-Jajj, ne tedd az agyad, Horan! Tegnap Barbi zokogva jött haza, mondván te lefeküdtél Arianával!

-Mivan? Ki feküdt le Arianával?!

-Te! Hogy volt hozzá merszed?! Kihasználtad a nővérem! Csak játszadoztál vele!

-Flóra mi nem feküdtünk le.

-Akkor miért mondta azt Ariana?

-Ezek szerint igaz amit Dubaiban mondtatok. De Barbi tényleg otthon van?

-Igen Niall. Tegnap zokogva jött haza, annyit mondott, hogy megcsaltad azzal a ribanccal, sírt aztán elaludt.

-Oda kell mennem, Flóra! El kell mondanom neki, hogy semmi nem történt közöttünk!

-Ide ne merj jönni, Horan! Úgy fog kidobni, hogy a lábad nem éri a földet!

-És akkor hagyjam, hogy ne beszéljen velem, és szakítsunk?!

-Segítek neked, de meg kell ígéned, hogy mindent úgy csinálsz ahogy én mondom!

-Megígérem!

-És esküszöl, hogy nem csaltad meg Barbit?!

-Az életemre esküszöm!

-Oké! Nem jöhetsz ide, értetted?!

-Értem.

-Hívogasd ugyanúgy mintha mi se történt volna!

-De úgyse veszi fel!

-Niall ne légy enynire kibaszott hülye! Akkor azt fogja hinni, hogy nem kell neked!

-Igazad van....

-Aztán ne add fel, érted! Hívd még jövő héten is, utána is és utána is!

-Oké.

-Aztán. Hogy használd a szőke fejedet, gondolkodj, hogy lesz e mostanában valami közös, hivatalos megjelenésetek!

-Ummmm. Nem, nemhiszem.

-Akkor intézz el valamit!

-Nem olyan könnyű az...

-Óóóó, a nagy Niall Horan! Csak nem az történt, hogy nem tud valamit elintézni?

-Flóra lerakom a telefont!

-Hidd el, ha vissza akarod szerezni megoldod! Viszont úgy hallom, hogy feleklt, úgyhogy megyek, majd keressük egymást!

-Rendben, szia Flóra! Köszönök mindent!

-Szia Niall!

Nem tudtam, hogy jól cselekedtem e azzal, hogy szövetkeztem Niallel. De egyszerűen biztos voltam benne, hogy nem csalta meg Barbit. Indulni akartam kifele a szobámból, mikor megcsörrent a telefonom és Luke neve villogott rajta.

-Hello Édes!

-Lukeyy!

-Mi újság?

-Hát most semmi nem oké...

-Mi a baj, Drága?- imádtam, hogy mindig így becézget. Nem jártunk, de attól még imádtam, ha ilyen nevekkel illetett.

-Barbi meg Niall. Meg Ariana. És áhhh! Elegem van!

-Minden rendben lesz, Tündérem! Ha minden jól megy, nemsokára tudunk találkozni!

-Igen? Hogyan?

-Megoldjuk, csak nagyon hiányzol!

-Te is nekem, Lu!

-Ennyi időm volt, mennem kell!

-Máris?

-Sajnálom, Kincsem! Nemsokára megint hívlak! Imádlak!

-Én is Luke!

Leraktuk a telefont, aztán a nővérem szobájába mentem, hogy felébresszem, vagy megnézzem hogy van, de amikor benyitottam hozzá ült az ágyán és zokogott.

*Niall szemszöge*

Egyszerűen nem tudtam elhinni amit Flóra mondott! Hogy Barbi hazament volna azért, mert én állítólag megcsaltam?! Soha egyetlen ujjal nem bírnék hozzányúlni egy másik nőhöz sem. Nekem csak ő van, csak őt szeretem. El sem tudtam hinni, hogy nem bízott bennem, meg sem hallgatott, se szó, se beszéd lelépett. Összetörtem. Elmondhatatlan érzés volt, hogy a nő akit december 6. óta szeretek elhagyott, úgy, hogy én még nem is tudok róla! De Flórának igaza volt, nem adhatom fel ilyen könnyen, meg kell neki mutatnom, hogy még mindig szeretem, és még inkább be kell neki bizonyítanom, hogy soha nem lennék képes megcsalni Őt. Életem szerelmét. A menyasszonyomat. A leendő gyermekeim, leendő anyját.

-Haver, mi van veled?

-Liam! Az az idióta kurva mindent elrontott!- sírtam el magam.

-Mivan? Mi történt?

Belekezdtem a történetbe, és mire a végéhez értem már az egész csapat ott ült. Sophia is, Lottie is, Szonja is, és még sorolhatnám... Mindenki nagyon ki volt akadva arra a ribancra, de nem tudtunk mit tenni. Megígérték, hogy amiben tudnam segítenek, csak meg kell várnom a megfelelő időpontot. Miután vége lett a rögtönzött megbeszélésünknek bekopogtam Marcohoz, hogy segítséget kérjek tőle.

-Szia Niall!

-Szia Marco!

-Miben segíthetek?

-Van egy bonyolult dolog, eléggé nehéz lenne ezt így most elmagyarázni. A lényeg annyi, hogy van egy lány aki bekavart a Barbival való kapcsolatunkba egy óriási hazugsággal. Barbi elhitte neki, nem áll velem szóba, hazament. Tudom, hogy időt kell neki adnom, valahogy egy-másfél hónapon belül nem lesz valami hivatalos dolog?

-Nézd Niall... Tudod, hogy utálom mikor az emberek helyettem intézkednek. Csak azért fogok segíteni, mert a rajongók imádják a párosotokat meg az enyelgéseteket!

-Rendben, köszönöm!

Miután elmondta az ötletét nagyon megöleltem, hisz' ez pont annyi idő múlva lett volna, mikor Barbit alapból is láthatnám. Nem tudtam hogy fogon kibírni ezt az egy hónapot úgy, hogy ne beszéljek vele.

Megköszöntem Marconak a segítséget aztán ki is mentem a szobájából, hogy ébresszem az én Szépségemet. A telefont persze nem vette fel- miért is vette volna?- de küldtem neki egy sms-t, hogy amint felkelt hívjon. Tudtam, hogy nem fog hívni, de nem gondolhatja, hogy feladtam a szerelmünket. Mert én mindig is szeretni fogom. Örökké és még azután is.

*Barbi szemszöge*

Eszembe jutottak Ariana szavai, és nem bírtam befejezni a zokogást. Flóra bejött a szobámba, mellém ült az ágyra és átölelt.

-Elmondhatom mi történt?

-Hát persze!

Elmeséltem neki mindent Ariana megjelenésétől fogva, ő pedig csendben hallgatott végig.

-Mi lesz most?- néztem rá elkeseredetten.

-Nem tudom, Barbi... Niall egy óriási marha!

-Amúgy neked nem kéne suliban lenned?- tereltem nagyon gyorsan témát, nehogy lebukjam, hogy hallottam, hogy beszéltek.

-A tanároknak értekezlete van ma.

-Értem. Lemegyek, meg kéne mutatnom magan anyunak.

-Anyu nincs itthon.

-Hol van?

-Wellness hétvégére ment.

-Egyedül?

-Nem...

-Anyának van valakije?!

-Hát igen...

-Nem is mondta...

-Ha nem utaznak el, nekem sem mondja.

-És neked?

-Öhm... Semmi....

-Flóra mondd el!

-Nem akarlak ezzel terhelni, még most...

-Nekem már mindegy...

-Hozok fel enni, mit szólsz?

-Egy falat nem megy le a torkomon!

-Muszáj enned, Barbi!

-Jó, persze, majd... Egyedül hagynál egy kicsit, kérlek?

-Persze, bármi van, szólj!

-Mindenképp!

Nyomtam egy puszi az arcára, én is kaptam a fejemre, és egyedül maradtam a szobámban.

Gondolkodni kezdtem. Ahogy becsuktam a szemem pillanatképek ugrottak be a kapcsolatunkról. Amikor először találkoztunk. Mikor először csókolóztunk. Mikor először lefeküdtünk. Mikor meghelent nálunk karácsonykor. Szilveszter. Aztán elvetéltem. Otthagytott a kórházban. A divatbemutatón újra találkoztunk. Megint összejöttünk. Elmentünk nyaralni Miamiba. Megpofoztam Melissát. Megkérte a kezem. Dubai előtt megejelent az ajtóban, és megmutatta a házat ahol szerette volna, hogy összeköltözzünk. A gyerekekről tervezgettünk. A szülinapom. Minden gyönyörű pillanatot a szemem előtt láttam, majd sírni kezdtem. Elmondhatatlanul szerettem. És még a mai napig szeretem.

Aznap Flóra nem jött fel, Niall többször hívott egy jópár sms-t hagyott, amikre persze nem válaszoltam, enni egy falatot nem ettem, csak sírtam és a vécére mentem ki.

Kb. a következő nap is így telt, csak Flóra suliban volt, és Soph is hívott. A telefont neki sem vettem fel, nem volt kedvem kommunikálni senkivel.

A harmadik napon viszont hazaért anyu. Nagyon meglepődött, hogy otthon talált, egy csomó dolgot kiszedett belőlem, ahogy én is belőle. Megígérte, hogy nemsokára bemutatja a barátját vagy kijét. Aznap este beöltöztem teljes feketébe, felraktam egy napszemüveget aztán kimentem kutyát sétáltatni.

Manóról persze egyből eszembe jutott Niall, de nem gyengültem el, hanem csak mikor hazaértem m  átöleltem a kutytudomat akkor kezdtem el zokogni. Ki akartam magamból adni a feszültséget. Nem törni-zúzni akartam, hanem valakinek elmondani mindent, anelkül, hogy közbeszólna. Visszamentem azt a ruhát amiben az előbb az utcákat róttam, gyorsan köszöntem anyunak és el is indultam. Csendben haladtam az ismeretlen utcákon, negyed óra-húsz perc múlva pedig be is léptem a kapun. Második sor tizenkettdik oszlop. Odasétáltam a padhoz, leültem, és lehajoltam a sírhoz.

Kiadtam magamból minden érzést. Feszültséget, boldogságot, bánatot, vidámságot, mindent. Kimutathattam az érzéseimet, senki nem szólt érte, hogy sírok, senki nem mondta el a véleményét. Nem tudom mennyi időt tölthettem az öcsémnél, de mikor már nagyon sötét volt elindultam hazafelé. Már majdnem befordultam az utcánkba mikor egy ismerős hang ütötte meg a fülem.

-Barbi? Te vagy az?

-Bocsi, de most se kedvem, se időm nincs hozzád!- mondtam hátra sem fodulva.

-Állj már meg, Barbi!

-Máté hagyjál!

-Miért vagy full feketében, baj van?- ért mellém.

-Igen! Egyetlen baj van, hogy a közelemben vagy!

-Én csak beszélgetni akarok!

-Én meg nem akarok! Elegem van mindenből, menj, basszál meg valaki este, engem meg kerülj el jó messziről!

-Csak nem durci van a szöszivel?

-Kibaszottul nincs durci senkivel! Szia!

Hazaérésemet otthon egy óriási ajtócsapással tudtattam a családommal, aztán a szobámba mentem. Niall az elmúlt három órában összesen tízszer hívott, és egy csomó hangüzenetet küldött. Úgy éreztem itt az ideje, hogy ebből meghallgassak párat.

Szia Kicsim! Nem tudom miért nem veszed fel a telefont, minden rendben van? Nagyon szeretlek, hívj amint tudsz

Tündérem minden rendben van? Nagyon aggódom, kérlek válaszolj

Drágám, hiányzik a hangod! Jól vagy? Imádlak

Barbi, most már komolyan aggódom

Szépségem nem tudom, hogy tettem e valamit, vagy haragszol e rám, annyit tudok, hogy nem sokáig bírom a hangod nélkül, ha nem jelentkezel hazamegyek

Nem mehetek, de kérlek, legalább egy üzenetet küldj

A többi negyvenöt darabot is meghallgattam, tartalomban ugyan ezek voltak, a végén pedig már zokogtam. Nem értettem hogy tehette ezt velem.

Sophie❤