30/2. rész- Lehet, hogy jobb lesz nekünk külön... ÉVADZÁRÓ RÉSZ!

Sziasztook! ☺

Itt az évadzáró rész! ;)

Évadzáró rész... Hmmmmm.

Ha belegondolok nagyon nehezen jutottam el idáig.

Sokszor volt ihlethiányom, de volt, hogy nem tudtam leállni az írással....

A történet maga full nem ilyennek indult, csak egy sima gimis történetnek. Viszont annak nem sok jövjét láttam. Mármint... Abból nem tudtam volna sokat kihozni. :D
Nagyon nagyon hálás vagyok a feliratkozóimnak, köszönöm a kommenteket és a több mint 12000-es oldalmegjelenítést! ❤❤ Fantasztikusak vagytok!

Az évad befejezéseképp próbáltam egy kis izgalmat tenni bele. Nem tervezem itt befejezni a blogot, még minimum egy évadot- ha nem többet- de szeretnék megírni.

Viszont.... A következő részt nem öt nap múlva, hanem egy hét múlva hozom! ;)

Ha elnyeri a tetszéseteket ez a rész kommenteljetek, pipáljatok, íratkozzatok fel! ☺

Nagyon jó olvasást kívánok az évadzáró részhez, puszi Zsófi ❤

"-Semmi baj! De ilyeneken többet ne is gondolkodj!- csókolt meg.

-Rendben!"
-Kiemnjünk?

-Ne! Beszéljék meg!

-Akkor addig van pár ötletem!- csókolt bele a nyakamba.

-Jézus Niall! Hallod annyira perverz vagy mostanában!

-Fejlődő szervezet vagyok!

-Te?

-Igen! Te mondod mindig, hogy olyan vagyok mint egy gyerek!

-Kiforgatod a szavaim!

-Ezt mondtad!

-Jó mindegy!

-Akkor hol is tartottam?

-Fejezd be!

-Dehogy fejezem!

-Dehogynem!- bújtam ki az öleléséből.

-Most miért csinálod ezt?- kezdett el fintorogni.

-Mit csinálok?

-Hát ezt! Egyik pillanatban felizgatsz, másikban pedig azt mondod ne!

-Komolyan?

-Ahha!

-Hát jó. Ezesetben... Kiengesztelhetlek valahogy?

-Valahogy biztos!

-Elmeséled hogy?

-Találd ki! Ne mindent én mondjak meg!

-Akkor gondolkodok, jó?

-Ne! Most!

-De türelmetlen valaki!

-Hát...

-Na jó! Akkor gyere!

Felültem a pultra, ő ott állt előttem és belecsókoltam a nyakába.

-Ahha. Valami ilyesmire gondoltam!

-Csönd!

-Oké, oké!

És tovább folytattam a kényeztetését. Egyszer csak Flóra krákogott az ajtóban. Niall visszavette a pólót ami időközben lekerült róla, én is leugrottam a pultról, lehúztam a szoknyám és rámosolyogtam.

-Megbeszéltétek?

-Meg.

-Akkor oké. Felmegyek a telefonomért!

Felfutottam a lépcsőn, bementem a szobánkba és az ágyon ott is volt a készülékem. Viszon abban a pillanatban mikor lehajoltam szúró fájás jött a hasamba. Nem tudtam mi történt, de nagyon szúrt vagy görcsölt vagy nem tudom mit csinált de fájt. Lerogytam a földre, térdeimet szorosan felhúztam. De a fájdalom nem múlt. Sőt azt vettem észre, hogy vérzek is. Az a szúró érzés néha csak így beleszúrt és akkor mégjobban fájt. Erőm nem volt kiabálni valakinek, gondoltam, valaki csak észreveszi, hogy nem megyek le.... Nem tudom mennyi idő telt el így szenvedve, de egyszer csak Niall nyitott be.

-Szépségem! Mi a baj?- sietett oda hozzám.

-Fáj. A hasam. Meg vérzek!

-De mitől? Vagy miért nem szóltál?

-Niall! Nem tudok beszélni! Nincs erőm!

-Hívok egy orvost, rendben?

-Oké.

Kicsit arrébb sétált, és hívta Elt.

-Szia El!

-...

-Van egy kis gáz. Vagyis nagy.

-...

-Barbinak görcsöl a hasa, meg vérzik. Nem akarok valaki senki orvost hívni, megtudnád adni a számát a te dokidnak?

-...

-Oké. De nem kell jönnöd. Csak azt a francos telefonszámot küld már!

-...

-Köszönöm! Szia!

-...

Amint letették jött az see, és Niall egyől hívta a dokit.

-Haló? Mr. Harrison?

-...

-Rendben! Kérem ki tudna jönni? A barátnőmnek erősen görcsöl a hasa, és vérzik is.

-...

-Nagyon.

-...

-Rendben!- mondta, miközben végigsimított a hátamon. Bediktálta a címet, és már le is tették. Én már ordítani tudtam volna a fájdalomtól, de nem tettem, csak zokogtam. A Szöszi próbált vigasztalni, vagy bármit is segíteni, de nem sok sikerrel. Egyszer csak Harry nyitott be, egy idegen pasassal.

-Haver! Ez az ember azt mondja te hívtad ide!

-Igen! jónapot Mr. Harrison!

-Jónapot! Ő a barátnője?- nézett rám.

-Igen.

-Rendben. Mikor kezdett el fájni a hasa?

-Nem tudom. Feljött a telefonjáért, és mikor utána jöttem, már így találtam.

-Értem. Szerintem be kéne vinni a kórházba.

-Beviszem. TUdna mondani egy jó magánkórházat, szeretném ha minél gyorsabban kiderülne mi a baja!

-Persze. Ahol én dolgozom, az egy nagyon jó magánkórház.

-Akkor oda viszem. És ön lenne az orvosa?

-Ha szeretné, hogy én lássam el, akkor igen.

-Szeretném. Köszönöm!

-Akkor én előre is megyek, szólni, hogy érkeznek, itt a cím, jöjjenek utánam!

-Renben! Köszönöm!

-Egyenlőre semmit ne köszönjön!

-Harry kikíséred az urat?- nézett rá Niall.

-Persze!- mondta a göndör srác teljesen sápadtan. Flóra is az ajtóban állt, nagyon nem akartam, hogy így lásson, de nem volt erőm megszólalni sem. Gyors a gardróbomba futott ahol összeszedett nekem pár ruhát. Niall az ölébe vett, és úgy vitt le a lépcsőn. Betett a kocsijába, és csak azt vártuk meg, hogy Harry és Flóra is leérjenek, el is indultunk. A kórház nem volt valami messze, negyed óra alatt ott voltunk. A bejáratnál az orvos vált, mellette két ápoló és egy hordágy. Arra ráemeltek, és betoltak egy kivizsgálóba. A Szöszi egész végig ott volt velem. Vettek vért, röngent is csináltak, de még mindig nem derült ki mi a baj. A hasam még mindig görcsölt, a vérzés sem csillapodott.

-Készítsünk egy ultrahangot!- mondta végül Dr. Harrison.

Jól tették, hogy készítettek egy ilyen felvételt is, mivel innen kiderült, hogy mi bajom. Mikor kimondta, nem is tudtam mit csináljak. Csak Niallre pillantottam aki abban a pillanatban összetört. Nem tudom mi miatt. Talán azért, hogy  valamelyest ő is oka annak, hogy én itt vagyok? Vagy, hogy nem vigyáztunk eléggé? Nem tudtam semmit leolvasni az arcáról. Nekem a könnyeim csak jobban folytak.

*Niall szemszöge*

Mikor Barbi felment a telefonjáért mi bementünk a nappaliba, ahol elkezdtünk tvt nézni. De csak nem jött.

-Megyek, megnézem mit csinál!- mondtam végül. Felmentem a lépcsőn, ekkor zokogás hangja ütötte meg a fülem. Sietősre vettem a figurát, a szobánkba rohantam, ahol az összetört Barbi várt. Nem tudta elmondani, hogy mi baja, csak annyit, hogy nagyon fáj a hasa. Illetve én is láttam, hogy eléggé vérzett. Gyors hívtam Eleanort, hogy adja meg a dokija számát, majd Mr. Harrisont, aki gyorsan ki is ért hozzánk. Csak ránézett a barátnőmre- aki bár mindig gyönyörű most eléggé ramatyul nézett ki- és mondta, hogy menjünk be a kórházba. Flóra összepakolt pár cuccot, és már indultunk is. Nagyon-nagyon ideges voltam, nem tudtam mi lehet a baja pontosan. A vizsgálatokon amelyeket elvégeztek rajta, egész végig ott voltam vele, fogtam a kezét. De senki nem tudta megállapítani, hogy mitől van neki ez. Ekkorra már nagyon sok vért vesztett. Mr. Harrison mondta, hogy csináljunk meg egy ultrahang felvételt. A folyosón elmentünk Harryék előtt, akik idegesen vártak arra, hogy mondjak nekik valamit, de nem tudtam mit. Bementünk egy szobába ahol a doki egyből rányomta azt a kék zselét Barbi hasára. Én nem láttam semmit, de az orvos ráközelített egy pontra. Vett egy mély levegőt majd ránk nézett.

-Szóval...

-Doktor úr! Sikerült valamit kideríteni?

-Igen.

-Akkor kérem ne kerteljen!

-Barbi elvetélt.

-Hogy mi??? Az nem lehet! Mindig védekeztünk!

-Ezek szerint valami hiba csúszhatott be...

Én ebben a pillanatban belülről összetörtem. Utáltam mindent és mindenkit. Utáltam magam, mert ezt tettem vele. Fájdalmat okoztam annak a nőnek akit mindennél jobban szeretek. Akivel az egész életemet elképzeltem. Azt hiszem, most mindent elrontottam. MIndenkit hibásnak éreztem, csak őt nem. Nem tudta, hogy terhes. Ha tudta volan biztosan nem iszik. Nem tehet semmiről. Nem tehet arról, hogy én ennyire beleszerettem. Arról sem tehet- az én fejemben-, hogy most ez történt. Bántottam. És most is bántom. Nem bírtam a szemébe nézni. Éreztem, ahogy egy könnycsepp gördül le az arcomon. Nem tudtam mit tegyek. Tekintetét magamon éreztem, és lüktető fejem hangjától csak az egyre keservesebb zokogását hallottam.

-Mit lehet csinálni?

-El kell indíttani a mesterséges szülést.

-Hogy mi? Meg kell szülnie a saját gyerekét, aki meghalt?

-Sajnos igen.

-Jézusom.... Nincs más lehetőség?

-De van. Császár metszés.

-Az nem lehet. Ő modell. Nem lehet elrontani a gyönyörű testét vágásokkal!

-Akkor nincs.

-Hát rendben... Mikor?

-Amint előkészítenek egy szobát.

-Addig ketten maradhatunk?

-Persze. Körübelül fél óra.

-Köszönöm!

A doki kiment a rendelőből, és csak ketten maradtunk. Nem is sejtettem milyen nagy dolog előtt áll.

-Niall én annyira félek!

-Elhiszem. De végig ott leszek veled!

-Ígéred?

-Hát persze!- adtam egy puszit a homlokára- Mindig!

-Annyira sajnálom!

-Mit?

-Megöltem a gyerekünk!

-Ne hibáztatsd magad!

-De Niall! Szilveszterkor nem kellett volna annyit innom!

-Te nem tehetsz semmiről!

Istenem annyira lelkiismeret-furdalásom volt. Annyira sajnáltam, hogy az már nekem fájt.

-Menj el Zayn bulijára!- nézett rám.

-Biztos, hogy nem! Te sokkal fontosabb vagy nekem annál, hogy lerészegedjek!

-De nem akarom, hogy megsértődjön!

-Nem fog. Meg fog érteni minket!

-Akkor legalább Harryéknek szólj!

-Szeretnéd?

-Igen. De ne jöjjenek be!

-Sietek!

Annyira szeretem, hogy még akkor is másokra gondolt, és nem magára. Kimentem a folyosóra, ahol Harryék vártak.

-Naa? Van valami? A doki semmit nem mondott!

-Srácok. Barbi azt kéri ne menjetek be hozzá. És szeretné ha elmentek Zayn bulijára- néztem rájuk, és próbáltam kerülni azt a kérdést, hogy mi is a baja igazából.

-Addig nem megyek sehova ameddig meg nem tudom mi baja a nővéremnek!

-Flóra nyugi!

-Niall! Komolyan mondom ha nem mondod el mi baja, leütlek!- emelte fel a hangját.

-Khmmm. Egy együttlétünk alatt hiba csúszott be, Barbi terhes lett, és most elvetélt.

-Mit csináltál te nővéremmel? Hogy voltál képes ilyen szinten bántani??- ordított a pofámba Flóra, és teljesen igaza volt- Tudod te mit csináltál? Fel tudod fogni?!

-Flóra kérlek nyugodj meg! Hidd el, hogy nekem sem könnyű!

-Hogy a francba nyugodjak meg?

-Én most vissza megyek! Nemsokára elindítják nála a szülést.

-Soha többé ne kerülj a szemem elé, Horan!

Otthagytam őket, és visszamentem Barbihoz. Flórának mindenben igaza volt. Mindenben. Barbinak ekkorra már infúzió volt a kezébe kötve, és egy ápolónő akarta vinni valahova.

-Hova viszi?
-Elindítjuk a szülést.

-Jövök én is.

-Nem lehet.

-Nem maga fogja nekem megmondani!

-Dehogynem!

-Tudja maga ki vagyok?

-Tudom. De ebben a kérdésben sajnos nem tudok mit tenni.

-A francba is! Nem hagyom őt egyedül!- emeltem föl a hangom.

-Pedig muszáj lesz.

-Az istenért is! Egy apa ott lehet a gyereke születésénél?

-Ott.

-Akkor nekem is van jogom ott lenni!

-Ahh! Rendben! Akkor mindjárt viszek magának ruhát.

-Igazán köszönöm...- morogtam alig hallahatóan.

Barbinak még több infúziót adtak, majd több óra- két és fél- szenvedés után megszületett a gyerekünk. Nagyon nagyon kicsi volt. Fél maroknyi. Abban a pillanatban mikor ránéztem, meg is bántam. Az a kép örökre a fejemben fog élni. Barbit a szobájába tolták, és a legújabb infúzióban lévő altató hatására gyorsan el is aludt. Én csak ott ültem mellette, és néztem. Egyszer csak Harry és Flóra nyitott be.

-Niall! Nagyon sajnálom, hogy olyan köcsög voltam! Nem mondom, hogy nem vagy hibás, de csak annyira mint a nővérem.

-Semmi baj! Csak azt hidd el kérlek, hogy én is nagyon sajnálom.

-Tudom. Hogy van?

-Alszik. Azt mondták egy ideig ki lesz ütve.

-Akkor nem mostanában kel fel?

-Nem.

-Akkor menjetek el Zaynhez!

-Te sem gondolod, hogy itthagyom?

-Odamentek, megköszöntitek, majd lejöttök. Ennyi megérdemel. Az utolsó ilyen.

-A francba is! Flóra ígérd meg, hogy nem mozdulsz el mellőle!

-Ígérem!

-Köszönöm!

-Gyere haver! Induljunk!

Az igazat megvallva semmi kedvem nem volt oda menni, de Flórának igaza volt. Az utolsó ilyen. De a lelkiismeret-furdalás egyre csak nőtt bennem. Ott kéne lennem mellette. A gyerekünket kéne gyászolnom... A gyerekemet, akiről nem is tudtam. Istenem! Milyen boldogok lehettünk volna? De valahol mélyen érzem, hogy jó, hogy ez történt.... Mármint nem az a része, hogy Barbi elvetélt, és bántottam. Hanem, én szeretnék jó apa lenni. Aki ott van az első lépéseinél. Mikor kimondja az első szavait. De ez most nem történhetett volna meg. A turnék miatt. Én még nem akarom befejzni. Nem tudom mikor lesz vége a bandának, de addig nem akarok gyereket.

*Barbi szemszöge*

Mikor az orvos elmondta, hogy meg kell szülnöm a halott gyerekem. Elmondhatatlan érzés fogott el. Nem tudom megfogalmazni milyen érzés, csak azt, hogy rémes. Lelkileg én nem álltam készül egy szülésre. Niall azt ígérte ott lesz mellettem, és ezt az ígértét be is tartotta. Ott volt. Fogta a kezem két és fél keserves órán keresztül. Soha nem éreztem magam ilyen rosszul, mint most. Egy újabb adag infúziót kötöttek belém, és ha jól hallottam ebbe már altató is került. Mindig is úgy képzeltem el az első szülésem, hogy a baba felsír, én pedig moslyogva a kezembe fogom. Nos. Nem így történt. Az egészet végig zokogtam. A baba nem sírt fel. A baba semmit nem csinált. A baba meghalt. Soha nem foghatom a kezembe. Amint meg is történt a szülés átvittek egy másik szobába, ahol nagyon gyorsan álmatlanul, Niall kezét fogva aludtam el.

Másnap délelőtt mikor felébredtem, a kórházi szobámban már világos volt. Az ágyam melletti széken Niall aludt, fejét az ölemben pihentetve. Azt reméltem csak egy rémes álom volt az egész, de nem. Megtörtént. Elvesztettem a gyerekem, akiről nem is tudtam. Ebbe belegondolva sírva fakadtam. Erre persze felkeltettem a Szöszit.

-Mi a baj Szépségem?

-Annyira sajnálom!

-Shh! Semmi baj! Nem lesz semmi baj!

-Én tehetek róla.

-Ne mondj ilyeneket!

-De ha egyszer ez az igazság?

-Nem. Ne hibáztatsd magad!

-Szeretlek Niall!

-Én is szeretlek!

-Niall!

-Mondjad?

-Flóra?

-Akkor ment haza mikor én visszaértem.

-Merre voltál?

-Megköszöntöttük Zaynt. Odamentünk, megköszöntöttük majd visszajöttünk. Azt mondták, hogy ha szeretnéd, majd meglátogatnak.

-Talán holnap.... Szóval. Nem lenne nagy baj, ha téged is hazaküldenélek?

-Miért?

-Szeretnék mindent végiggondolni.... Ha neked nem baj.

-Dehogy baj... Vagyis. Nem szeretnélek egyedül hagyni, de tudom, hogy ezt mind a kettőnknek fel kell dolgozni.

-Köszönöm! Este bejössz?

-Akkor jövök, mikor hívsz!

-Annyira elmondhatatlanul szeretlek!

-Én is!

-Várj!- kiáltottam utána, mivel már az ajtóban állt.

-Mondjad!- sétált vissza hozzám.

-A doki?

-Nemsokára jön- csókolt meg- Én pedig akkor, mikor hívsz!- nyomott egy puszit a fejemre, majd elment. Amint becsukta maga után az ajtót a visszatartott sírás kijött belőlem. Egész nap csak a dokival beszéltem, illetve Flórával. Azt mondta beszélt anyuval, akit alig tudott lebeszélni arról, hogy eljöjjön. Azt kérte még a húgom, hogy ne hívjon, majd én keresem. ÉS emiatt nagyon hálás voltam nekik. Niallel egész nap nem beszéltünk. Miután a vacsorámba csak beletúrtam el is fordultam az oldalamra, hogy alugyak. Már félálomban voltam, mikor éreztem, hogy az ágy besüpped mellettem. Niall átölelte a derekam és egy puszi után már csak a szuszogását hallottam.

Reggel arra ébredtem, hogy a Szöszi már fenn van, és engem néz, ígyhát felé fordultam.

-Jóreggelt!

-Neked is! Bocsi, hogy bejöttem, de nem tudtam megmaradni a gondolataimmal!

-Semmi baj. De jól vagy?

-Nem... Nem igazán. Figyelj Barbi!

-Igen? 

-Én szeretlek! Esküszöm neked mindennél jobban szeretlek! És emiatt van az, hogy én nem akarod neked fájdalmat okozni. Nézd meg most is mit csináltam! Nem bírom nézni ahogy szenvedsz miattam! Nekem túl fontos vagy ahoz, hogy bántsalak! És én sem értek egyet a döntésemmel, de nekünk külön jobb lesz!

-Mivan??? Niall nem szakíthatsz velem! Ezt nem teheted meg! Most nem!

-Sajnálom. Túlságosan szeretlek ahoz, hogy fájdalmat okozzak neked!

-De nekem most szükségem van rád!- sírtam el magam- Kérlek szépen! Ezzel okozod a legnagyobb fájdalmat, ha elhagysz! Miattam van igaz? Azért mert megöltem a gyerekünk, igaz?

-Nem Barbi. Nem amiatt van. És az nem úgy van! Amiatt kell szétmennünk, mert én végignéztem azt a pár percet amíg a mentők nem értek ki. Amíg meg nem indították a....- csuklott el a hangja- A szülést. Tudod. Végignéztem. És láttam, hogy mennyire, de mennyire fáj neked! És én teljes szívemből szeretlek! De látom, hogy csak fájdalmat okosok neked! És ezt nem akarom!

-És szerinted ez nem fog fájni? Niall! Te vagy a másik felem! Nélküled egy fél vagyok! A szívem is csak a fele. Egy fél szív. Half a heart.

-Sajnálom.... Ezt mind a kettőnek fel kell dolgoznia. Ha komolyan szeretjük egymást, előbb utóbb újra együtt leszünk.

-És ha nem??

-Akkor.... Szeretlek!

-Akkor kérlek nem menj el!

-Hidd el, egy idő után könnyebb lesz...

-Nem hiszek neked!- kiabáltam zokogva, de ő még mindig nyugodt volt. Legalábbis kívülről úgy nézett ki. De tudtam, hogy belül ő is fel tudna robbanni- Niall én annyira szeretlek!

-A te érdekedben csinálok mindent....

-Nagyon nem úgy tűnik.

-Most úgy látod. Idővel rájössz. 

-Kérhetek még valamit utoljára?

-Mit?

-Csókolj meg úgy mint még soha! És utána menj el!

-Rendben!

Odahajolt hozzám, derekamat szorosan az ágyékához húzta, ujjai szinte felszántották a hajam, és egy szenvedélyes csókot lehet ajkaimra. Lehet, hogy utoljára. Nem akartam, hogy befejezze a csókot, mert tudtam, akkor a mi kapcsolatunk végét is jelenti. Viszont egyszercsak elengedett, de nem húzódott el tőlem. Láttam rajta, hogy neki is könnyes a szeme. Vett egy mély levegőt, egy utolsó utáni csókot nyomott ajkaimra majd kisétált az ajtón. Kisétált az életemből.

Sophie ❤