II. évad 16. rész- Mikor fogok felkelni?

Halihoo!

Egy kicsit korábban hoztam a részt, mert este nem fogok ráérni :)

Nemsokára teljesen megújul a blog design-ja, amit előre is köszönök Cassidy Badricknak! ☺

Illetve ha gondoljátok látogassátok meg a másik blogomat wattpad-on is, ami a Tell me you believe in love  címet kapta, és az első rész már fenn is van :) 

Ha elnyeri a tetszéseteket a rész pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel vagy írjatok chaten! ;)

Jó olvasást, puszi Zsófi❤

"-Hmmm. Nem tudom....

-Na csak figyelj!"

Ebből persze egy óriási kajacsata lett, illetve mindketten eléggé élveztük a helyzetet, hogy egymásról szedhetjük le a tejszínhabot és a nutellát különböző módokon. Fél órával később mikor kicsit lenyugodtunk rájöttünk, hogy mindkettőnk nyaka újabb szinte már fekete foltokkal bővült. Lassan mindennapos téma leszünk az újságokban, hogy mennyire szenvedélyes kapcsolatot élünk. És ez igaz is. Csak ez a mi kettőnk dolga, ránk tartozik és senki másra. 
-Min gondolkodsz?
-Semmi, lényegtelen. 
-Biztos? Félsz a holnap miatt?
-Neem! Nem érzek semmi furcsát.
-Akkor jó- mosolyodott el.
-De ígérd meg nekem, hogy lenne valami, akkor sem hagysz el és velem leszel!
-Kérned sem kell, Szépségem! Mindig itt leszek neked, akármi is jöjjön!
-Köszönöm, szeretlek!
-Én is szeretlek! Gyere tusoljunk le, aztán alugyunk!
-Okés! De nem kéne feltakarítani?
-Holnap megcsináljuk!
-Hát jó!
Visszavettük a pólóinkat és felmentünk az emeletre tusolni, utána pedig egyből elaludtunk.
Másnap reggel jóval korábban felkeltem mint kellett volna. Igazából a szívem mélyén tudtam, hogy nem lesz semmi baj, de mégis féltem. Mi van ha valami történt vetélés közben és nem lehet többé gyerekem? Mi van ha valami betegségem van? Annak lenne valami jele, vagy nem érezném? Nem tudtam tovább Niall mellett feküdni, ígyhát lementem a földszintre. A konyhába érve megláttam azt az óriási kuplerájt amit éjjel hagytunk magunk után. Nagyon elvesztettük az eszünket, de ha visszagondolok mégis bizsergés fut át a testemen, és vigyorognom kell. Nekiálltam lemosni a pultról az odaszáradt nutellát és tejszínhabot. Mikor végeztem vele úgy döntöttem csinálok reggelit. Pirítottam kenyeret, facsartam narancsot, csináltam rántottát, vettem elő felvágottakat és sajtokat. Még mindig senki nem kelt fel, úgyhogy megreggeliztem majd egy tálcára tettem a kajákból és elindultam a szobánk felé. Niall épp akkor ébredezett. Letettem a tálcát az éjjei szekrényre, és bebújtam mellé az ágyba.

-Jóreggelt!- csókolt meg.

-Neked is!

-Hogyhogy ilyen korán fenn vagy?

-Nem tudtam aludni.

-Nem lesz semmi baj, Szépségem! Ha a doki azt mondja, hogy most még nem lehet gyerekünk, várunk, oké? Ne aggódj, teljesen egészséges vagy!

-Miért vagy ebben ilyen biztos Niall? Honnan tudod, hogy nem lett valami bajom, hmm?- kérdeztem és szorosan hozzábújtam.

-Annak biztosan lenne valami nyoma. De ha van is valami baj- de úgysincs- melletted leszek, és mindenben támogatni foglak!

-Szeretlek!

-Én is szeretlek!

-Hoztam neked reggelit!

-Te nem eszel?

-Egy kicsit ettem, de nagyon sok le sem menne a torkomon.

-Ha végeztünk utána azért eszel, ugye?

-Ahha...

Nekiálltt reggelizni, én pedig eltűntem a fürdőben készülődni. Majdnem elkészültem mikor a Szöszi bejött utánam fogat mosni. Közben a nyakát nézegette majd rám vigyorgott.

-Lekenhetem egy kis alapozóval?

-Ahha. De ne teljesen!

-Oké!

Befejeztem a saját nyakamat, majd az övét kezdtem kenni. Mivel normálisan nem értem fel, a mosdókagylóra ültem, s így máris egy szintbe kerültünk. Miután vele is végeztem, hagytam, hogy ő is felöltözzön, megcsinálja a haját, stb, én pedig lementem a földszintre.

-Jóreggelt!- mosolygott rám anyu.

-Neked is!

-Mi a baj, Aranyom?

-Semmi anyu...

-Hát persze, látom. Niallel van valami?

-Dehogy! Minden a legnagyobb rendben!

-Akkor? Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? Terhes vagy?

-Nem vagyok terhes, és tudom. Egyszerűen csak félek attól, hogy mi lesz a dokinál.

-Nem lesz semmi baj!

-Niall is ezt mondta, de miért vagytok benne ennyire biztosak?

-Optimistán gondolkozunk!

-Nekem miért nem megy?

-Nem tudom. Ezt neked kell tudnod!- nyomott egy puszit a fejemre- Te csináltad ezt a reggelit?

-Ahha, korán fenn voltam.

-Értem, finom lett- mondta, majd eltűnt a konyhában.

-Indulhatunk, Kicsim?- ölelt át hátulról Niall.

-Igen. Várj!- fordultam vele szembe.

-Mi az?

-Maradj nyugton!- mondtam, és olyan óvatosan amennyire csak lehet eligazítottam az alapozót.

-Fáj. Azt hiszem egy kicsit ezzel le kell állnunk, Szépségem!

-Holnaptól úgysem lehet...

-Pont a szülinapodon? A francba!

-Mert mit terveztél?

-Mindegy...

-Bepótoljuk! Lesz még rá rengeteg időnk!

-Oké, de most induljunk!

Az utat a magánkórházig csendben tettük meg, és mikor Niall egy idő után ráunt arra, hogy az ujjaimmal a combomon dobolok megfogta a kezem, és összekulcsolta ujjainkat.

Keresett egy szabad parkolót, leparkolt és elindultunk befele. Viszont én a bejárat előtt megálltam.

-Félek Niall! Nem megyek be ide!

-Nem lesz semmi baj, gyere!

-Nem!

-Kicsim, most viszont te vagy olyan mint egy kisgyerek!

-Nem érdekel!

-Minél előbb bejössz, annál előbb végzünk!

-Egy pillanatra sem engeded el a kezem!

-Nem!

-Akkor menjünk...

Megfogta a kezem, és úgy indultunk el befele. A rendelő előtt leültünk és vártunk. Egyszer csak az asszisztens nézett ki.

-Jöhetnek!

Niall egy utolsó puszit nyomott a számra és bementünk.

-Sziasztok!- jött oda a Doki.

-Helló Doki!

-Hogy vagy Barbi?

-Félek.

-Nem lesz semmi baj! Niall benn maradsz?- fordult a Szöszi felé.

-Ha lehet...

-Persze! Akkor kezdjük is el!

A vizsgálat maximum fél órás volt, mindannyian csendben voltunk.

-Ennyi volt az egész.

-És? Minden rendben?

-Hát persze! A vetélés semmi maradandó károsodást nem okozott.

-Ahh!- könnyebbültem meg.

-Viszont ezt meg kell kérdeznem... Gyereket szeretnétek?

-Volt már róla szó, igen. Baj?- kérdezte a Szöszi.

-Nem, dehogy is! Viszont én azt tanácsolom, hogy egy kicsit várjátok vele! Mert most még nagyon veszélyes lehet, hogy újra elveszítitek a babát.

-Rendben! Mondjuk egy évet?

-Igen, egy félévet, egyet.

-Értem. És mikor kell legközelebb jönni?

-Hát ha nem észlelsz valami furcsát vagy valami terhességre utaló jelet, egy év múlva.

-Okés. Köszönünk mindent, Doki!

-Ez a dolgom! Vigyázzatok magatokra!- mondta mielőtt elhagytuk a rendelőt.

-Viszlát!

Amint becsukódott az ajtó Niall nyakába borultam és percekig csak úgy álltunk. Megkönnyebbültem és boldog voltam.

-Mondtam, hogy semmi baj nem lesz!

-Menjünk innen!

-Nem! Veszünk három zacskó gumicukrot!

-Minek annyi?

-Mert most nem csak én fogok enni, hanem te is!

-A gyomrom akkora mint a golf labdáid fele!- néztem rá.

-Valamit akkor is enned kell!

-Nen fogok veled vitatkozni...

Végül három zacskó gumicukorral hagytuk el a kórházat és mentünk a kocsihoz. Mire hazaértünk csak pár szem fehér gumimaci maradt, mert az egyikünk sem szerette.

-Sziasztok!- léptünk be a házba.

-Sziasztok gyerekek! Minden rendben?

-Igen, hála isten, semmi bajom!

-Tudtam, kislányom!- ölelt át anyu- Mondtam, hogy nem lesz semmi baj! 

-Igen...- forgattam meg a szemem- Lassan mehetünk?

-Ahha!

-Flóra?

-Itt vagyok!- futott le a lépcsőn.

-Akkor induljunk!- mondta a Szöszi és el is indultunk. Közben megérkezett Preston és Mark is, így indultunk a London Eye-hoz.

Mikor odaértünk, Niall persze elintézte, hogy külön kapszulába mehessünk, így mind a hatan egybe szálltunk be. Anyuék egyből az ablakhoz mentek, hogy a kilátást csodálják, míg mi ketten inkább egymást öleltük.

-Emlékszel min veszekedtünk mikor itt voltunk?

-Hogy ne emlékeznék?

-És mennyi minden változott azóta!- simított végig az arcomon.

-Bármi is lesz, ígérd meg, hogy kitartunk egymás mellett!
-Megígérem!- mondta és megcsókolt.

Amíg a gömb körbe nem ért, mi is a városban gyönyörködtünk. Miután leszálltunk elindultunk tovább és egész délelőtt sétáltunk, majd egy Nando's-ba ültünk be.

Ebéd után tovább jártuk a várost majd hat órakor értünk haza. Az új házat már nem mutattuk meg anyukámnak és Flórának két okból kifolyólag sem. Az egyik az az, hogy el voltunk fáradva, a másik pedig, hogy össz vissz egy ágy ágy van az egész házban, egy vagy kettő kiszabott párna és egy teljesen összegyűrődött lepedő.

-Főzök vacsit, jó?- mosolygott ránk anyu.

-Szuper! Addig felmegyek fürdeni!

-Jöhetek én is?- duruzsolta a fülembe, mikor már csak ketten voltunk.

-Hát... Nem is tudom... Megérdemled?- nyomtam neki a csípőmet az ágyékának.

-Ezért meg!

-Hát jó...

Felmentünk az emeletre és egyből a fürdőbe siettünk. Heves érzelmeinknek köszönhetően gyorsan lekerültek rólunk  a ruhák és máris a tus alá álltunk.  Szerencsére a víz csobogott annyira hangosan, hogy anya a földszinten vagy Flóra két szobával arrébb hallja, hogy "mennyire szeretjük egymást". Ez volt az első alkalom, hogy nem tudtuk magunkat kontrollállni, és nem az ágyban estünk egymásnak, de ezt szerintem egyikünk sem bánta, mert fantasztikus volt. Kb óra múlva mikor kiszálltunk a kádból mosolyogva egymásra néztünk és végül megöleltük egymást. Visszamenünk a szobába felöltöztünk, és lementünk a konyhába.

-Eddig fürödtetek?

-Ahha. Megvártuk egymást.

-Addig meg twittereztünk.

-Oké, nem azért kérdeztem. Mindjárt kész a vacsi. Barbi megterítessz?

-Persze.

Odamentem a fiókhoz, vettem elő evőeszközöket, a szekrényből tányérokat és az asztalnál pedig mindent a helyére raktam. Mire végeztem a kaja is megfőtt, Niall szólt Flórának, hogy jöjjön és neki is álltunk enni.

-Barbi annyira csendes vagy. Meg az arcod is piros. Nem vagy beteg?- nézett rám anyu, mire én azt hittem kiköpöm a számban lévő tésztát. Most  mit mondjak neki? Hogy "nem anyu, nincs semmi bajom, csak még mindig zavarban vagyok az egy órával ezelőtt történtek miatt"?

-Semmi bajom, csak ma nagyon elféradtam. Tudod fárasztó volt ez a mai nap.

-Biztos? Nem vagy lázas?

-Biztos. Teljesen egészséges vagyok. Viszont lehet, hogy inkább felmegyek pihenni.

-Nem is eszel?

-Anyuu! Majdnem megettem mindet!- mondtam épp mikor csengettek- Várunk valakit?- néztem Niallre.

-Én nem tudok róla. Megnézem.

-Maradj csak! Majd én megyek! Megeszed az enyémet is?- toltam elé a maradékot.

-Persze!

Kimentem az előszobába és ajtót nyitottam. El állt ott.

-Sziaa!

-Szia, bejöhetek?

-Persze gyere! Mi ez a nagy bőrönd?

-Hát Max ma elmegy otthonról, aztán nem akartam egyedül lenni, gondoltam átjövök ma, hogy holnap innen tudjunk egyből indulni.

-Oké. Gyere be, anyu csinált vacsit.

-Ahh! Anyukád istenien főz!

-Most is az lett!

-Te Barbi mi van veled?

-Mi lenne?

-Vörös a fejed, egyfoltában vigyorogsz és szűkszavú vagy!

-Itthon van Niall.

-És…?- várta a folytatást.

-Együtt tusoltunk.

-Eddig is tusoltatok már együtt. Ebben mi az újdon… VÁÁÁÁ!- sikított fel, mikor leesett neki a dolog.

-Akkor most kérlek emészd meg, aztán gyere! Holnap lesz miről beszélnünk!
-Mert mi történt ebben a három napban?

-Történt ez-az. Holnap megbeszéljük!

-Eleanor!- kiáltott fel a Szöszi és megölelte a barátnőmet.

-Szia Niall!- nevetett fel.

-Hát te?

-Holnap indulunk, nem?

-De.

-Nem tudtam, hogy itthon vagy, aztán azt hittem, tudunk beszélgetni Barbival.

-Miattam aztán beszélgessetek!
-Majd holnap a gépen.

-El hogy vagy?

-Tök jól vagyok, köszi! Louis…?

-Ő is jól lesz. Lehet, hogy ez a találkozás majd valamilyen irányba tereli a kapcsolatotokat.

-Nem tudom. Majd kiderül.

-De gyere beljebb, muszáj enned Barbi anyukájának a kajájából!

-Tudom milyen istenien főz!

Bementünk az étkezőbe, anyu és Flóra is örültek Elnek, megetrítettünk neki és ő is enni kezdett. Mikor végeztünk a nappaliba mentünk, beszélgettünk, és valamikor éjfél körül mindenki elvonult a szobájába, mert holnap korán kell kelnünk. Az ágyunkban feküdtem pizsamában, Niall épp akkor végzett a fogmosással és befeküdt mellém. Az oldalára fordult, és az arcomat kezdte simogani.

-Mi a baj, Kicsim?

-Semmi Niall.

-Látom rajtad. Nekem elmondhatod. Az bánt ami a fürőben történt?

-Hogy bántana? Egyátalán!

-Fájt?

-Nem fájt. Fantaszikus volt.

-Akkor?

-Nem tudom. Egyszerűen nekem ez újdonság volt, de közben elmondhatatlanul jó. Boldog vagyok- mindennél és mindenkinél boldogabb-, új volt a dolog.

-Úgy érzed elsiettük?

-Dehogy is. Úgy érzem minden túl tökéletes és álmodok.

-Miért?

-Itt vagy te, midnen rendben velünk, megkérted a kezem, igent mondtam, mindenki szerint össze illünk. Egyszerűen olyan mintha álmodnék és bármelyik pillanatban felébredhetnék és a normális életemet élném.

-Tudod az elmúlt négy és fél évben én is hányszor féltem ettől? Főleg december 6-a óta, mióta együtt vagyunk?

-Komolyan?

-Hát persze! El sem tudod képzelni. Minden reggel mikor nem melletted ébredek olyan más érzés.

-Tudom miről beszélsz. Soha nem akarom, hogy elhagyj!
-Soha nem foglak, Kicsim! És most aludjál, rendben?

-Okés. Szeretlek Niall!

-Én is szeretlek. Nagyon szeretlek!- suttogta a szavakat a hajamba. Nyomott egy puszit a fejemre és máris elaludtam.

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Niall lehellete a nyakamat csikizi. Ráemeltem tekintetem, de láttam, hogy még alszik, és még nem akartam felkelteni. Az arcát simogattam, a hajában gyönyörködtem. Kis puszikkal leptem el az alváskor teljesen gyerekes pofiját és végül megcsókoltam. Legnagyobb meglepetésemre viszont, azonnal visszacsókolt.

-Hééé! Te nem is alszol!

-Ezért megérte tettetnem.

-Ez nem volt szép húzás, Horan!

-Kiengesztelhetlek valahogy?

-Hát nem tudom. Majd meglátjuk!- mondtam és el is tűntem a fürdőben.

Gyorsan letusoltam és egy kis sminket is felvittem magamra, mert az utazásunk nyilvános és lesznek fotósok. A nyakamon is eltűntettem az erősebb foltokat, felöltöztem és kimentem. A Szöszi az ágy szélén ült és twitterezett.

-Mit csinálsz?

-Majd nézd meg!- nyomott egy csókot a számra, és bement tusolni.

Egyből felmentem twitterre és amit megláttam alig hittem el. Miért kellett ezt? Egy képet rakott ki, és két mondatot írt hozzá.

"My life! Love you @BarbaraPalvin ❤"

Ezt a képet valószínűleg még Miamiban csinálta, de észre semi vettem. Ahogy azt gondoltam máris több ezer kedvencnek jelölés és retweet jött a képre. Lehet, hogy haragudnom kéne rá, de nem tudok. Csak vigyorgok, annyira aranyos. Nemsokára ki is ért a fürdőből és várta a reakciómat.

-Haragszol még?

-Dehogy! Tetszik ez a kép.

-Nekem is. Egy időben ez volt a háttér a telefonomon.

-Most mi?- másztam oda az éjjeliszekrényéhez, hogy megnézhessem. Benyomtam és magammal találtam szembe magam. Egy hónapja csináltam kb. ezt a képet, mikor az enyém töltőn volt, és az övével selfiezgettünk. 

-Jobb képet nem találtál rólam?

-Nehogy elkezdd, Kicsim! Ezen a képen is ugyan olyan gyönyörű vagy, mint a többin, sőt! De most akkor ti is mutatsd meg nekem, hogy neked mi!

-Oké!- nevettem fel és az orra alá toltam a telefonom.

-Ezt te csináltad?- kezdett el ő is röhögni.

-Nem. Találtam. De annyira aranyos!
-Hát. Tényleg az.

-Na az egoista! Menjünk enni, mert lekéssük a gépet.

-Nem tudjuk lekésni, de tényleg menjünk, mert éhes vagyok!

Kézenfogva lemetünk a konyhába, ahol már anyáék ott voltak.

-Jó reggelt fiatalság!- kezdett el kiabálni a Szöszi.

-Niall! Lüktet a fejem, kérlek maradj csendben!- szól rá a húgom.

-Bocsi! Vegyél be gyógyszert!

-Már vettem.

-Jajj de jó ez a kép!- kiáltott fel El miközben a telefonján twitterezett.

-Tudom. Imádom.

-Én is kirakhatom a cicásat?- nevettem fel.

-Gondolom elég sokan látták már…. Ha szeretnéd!- csókolt meg.

-Majd meglátom. Hozok reggelit!

Kivettem a szekrényből a müzlit és a nutellát, a tejet pedig már láttam, hogy ott az asztalon. Elővettem még két tálat meg kanalat és visszamentem az étkezőbe. Leültem Niall és El közé és nekiálltam megcsinálni. Furcsán esszük a müzlit a Szöszivel, jó sok tejjel megtöltjük a tálat, nutellát rakunk bele és összekeverjük. Tele rakjuk csokis gabonapehellyel és még a tetejére is rakunk egy kis mogyorókrémet és kész is. Isteni! Mikor elkészítettem mindkét adagot az egyiket neki adtam és el is kezdtünk enni. El és anyu azomban furcsán nézett ránk.

-Mi az?- kérdezte Niall teli szájjal, mert ő sem értette.

-Ti komolyan így eszitek a müzlit?

-Ahha! Tudod milyen finom?

-Nem, de szerintem nem is akarom megtudni…

-Biztos? Sokkal jobb mint simán tejjel. Az uncsi- mondtam én is épp mikor kopogtak. Kimentem ajtót nyitni, és láttam, hogy Preston és Mark áll ott.

-Sziasztok! Gyertek beljebb!

-Szia Barbi! Reggeliztek még?

-Ahha. De mindjárt végzünk. Kértek ti is?
-Nem, köszi!

Bejöttek az étkezőbe, kezet fogtak Niallel, anyuéknak pedig köszöntek. Nemsokára be is fejeztük a reggelit, elbúcsúztunk anyutól és el is indultunk a reptérre- két kocsival, persze.

Ahogy kiszálltunk Niallel az egyik kocsiból a vakuk persze el is kezdtek villogni, így még közelebb húzódtam hozzá, ő pedig szorosabban ölelte a derekamat. Nem állt meg fényképeket meg autógrammokat osztogatni, én is csak annyi időre pillantottam hátra, hogy megnézzem, Flórával és Ellel minden oké. Gyors ellenőrzés után pedig át is engedtek minket, és a szokásos magángép már ott várt ránk. Niall megvárta a felszállás végét, egy gyors csókot nyomott a számra és be is ment a szobába, hogy mi beszélgetni tudjunk.

-Na akkor mi történt ebben a három napban?- kérdezte El, én pedig minden- publikus- dolgot elmondtam nekik. A költözést, a meglepetést, mindent, ők pedig oda meg vissza voltak attól, hogy Niall mennyire romantikus. Egy ideig még róla beszélgettünk, majd rákérdeztem arra, amitől valószínűleg most mind a ketten tartanak.

-Mi lesz ha találkoztok a srácokkal? 

-Semmi- vonta meg a vállát Flóra- Harry ugyanúgy a legjobb barátom, akinek mindent elmondok és megbízok benne. Ez kettőnk között nem is volt igazi járás, fellángolás volt és erőltettük az egészet. Megbeszéltük, és mind a ketten így gondoljuk.

-Jó nektek!- sóhajtott fel El- Én még mindig őrültem szeretem Louist, és nem tudom mit csináljak. Egyszerűen… Attól félek, hogy máris talált valakit vagy valami…

-Nincs senkije. Niall is mondta, meg valamelyik nap skypeoltunk is. Szingli, és szenved. Mind a ketten szenvedtek. Mi értelme van ennek?

-Nem tudom. Talán most majd meg tudjuk bezsélni.

-Nagyon remélem!

Ezután még órákig beszélgettünk, csak azt vettük észre, hogy fél óra van leszállásig.

-Menj, nézd meg mit csinál a Szőke Herceged!- mokndta El, és elkezdett a szoba felé lökködni.

-Okés.

Kopogás nélkül nyitottam be a szobába ahol Niall épp írt valamit, de a fején fülhallgató volt és gitározott. Érkezésemre felkapta a fejét és csak rám szentelte a figyelmét.

-Na? Kibeszélgettétek magatokat?

-Ahha. Te mit csinálsz?- másztam mellé az ágyon, viszont azonnal becsukta a füzetét.

-Semmit.

-Semmit?

-Öhmmm. Írok. Igen, írok. Írok az új albumra- mondta, de persze tudtam, hogy nem igaz. Valószínűleg tényleg írt, de, hogy nem az új albumra az is biztos, mert amit eddig írt azt is mindig megmutatta nekem. Nem tudtam mi lehetett az, de nem is firtattam.

-Ha akarod majd elmondod. Viszont akkor ki is megyek, hogy ne zavarjalak!- indultam az ajtó fele.

-Te soha nem zavarsz, hányszor mondjam még el?!- ragadta meg a csípőmet és az ölébe húzott, ahonnan már letette a gitárt- Időben meg fogod tudni, hogy mit írtam.

-Ugye nem egy dalban akarsz velem szakítani?

-Ezt most nem kérdezted komolyan, ugye? Hányszor mondjam még el neked, hogy soha nem akalak elhagyni? Hidd el nekem! El sem tudod képzelni, hogy mennyire fontos vagy nekem. Hogy mióta mellettem vagy sokkal boldogabb és kiegyensújozottabb vagyok? Sokkal jobb dalokat írok, mint amiket valaha el tudtam volna képzelni magamról! Nem érzem azt, hogy nincs értelme valaki miatt dolgozni, mert tudom, hogy te büszke vagy rám. És én elmondhatatlanul szeretlek, azért kértem meg a kezed, azért szeretném, hogy majd legyen sok-sok gyerekünk. Mert tudom, hogy ők a mi munkánkból lesznek és büszkék lehetünk majd rájuk. Olyan büszkék, mint amilyen én vagyok rád a kitartásod miatt. Nem bírnálak elhagyni, mert már a gondolatától is rosszul vagyok, hogy más csókolja meg a gyönyörű ajkaidat, vagy valaki más vegye le rólad az ő pólóját. Ráz a hideg ha arra kéne gondolnom, hogy másnak mondanád azt, hogy szereted. És, hogy nekem mást kéne megcsókolnom vagy édes szavakat suttogni másnak addig amíg el nem alszik? Lehetetlen! Azért lehetetlen, mert te csak engem szerethetsz és én is csak téged szeretlek. Örökre, és még az után is! És most kérlek ne sírj- mosolyodott el halványan mikor letörölt egy könnycseppett az arcomról-, mert semmi értelme, rendben? Holnap születésnapod lesz, olyan meglepetésem van neked, hogy az elmondhatatlan, úgyhogy mosolyogj, Szépségem!

-Szeretlek Niall!- néztem a szemébe, és komolyan nem bírtam tovább elsírtam magam.

Közelebb húzott magához és úgy próbált megvigasztalni kisebb-nagyobb sikerrel. Mikor kicsit lenyugodtam elmentem a mosdóba, hogy rendbe tegyem a kisírt fejemet, így felvittem egy kiló alapozót, tust meg még egy csomó minden vacakot. Amint megláttam magam a tükörbe inkább lemostam, és úgy döntöttem nem érdekel, ha így fényképeznek le, nem lehet mindig mindenki a toppon. Mire a pilóta szólt, hogy elkezdtük a leszállást és mindenki üljön le egy fotelba én is kiértem.

-Jól vagy?- nézett rám El és Flóra.

-Ahha, semmi baj!- mondtam majd Niall mellé ültem és hozzábújtam. Egy puszit nyomott a fejemre és simogatni kezdte a hátamat.

-Biztos?

-Tényleg, csak a hormonjaim szórakoznak velem.

-Terhes vagy?

-Nem. Biztos, hogy nem.

-Érteem!- csapott a homlokára El és inkább hagyta a témát.

Leszállt a gép, mi pedig elindultunk kifele. A kapucnimat a fejembe húztam, hogy minél kevesebben tudják lefényképezni az arcom, a fejemet is lehajtottam és úgy mentem Niall mellett aki a derekamat szorította. Ahány utálkozó megjegyzést kaptam ebben a pár percben… Persze szegény Eleanor sem járt jobban, a rajongók azt firtatták, hogy miért van itt, ha szakított Louissal, és miért nem hagyja, hogy a kapcsolata rendes legyen Harryvel.? És ekkor szóba jött Flóra is, és egy óriási nagy káosz lett. Mivel pár őr kijött elénk visszafogták az őrült rajongókat mi pedig Mark és Preston kíséretében hagytuk el a repteret. Két fekete terepjáró várt ránk, és ugyanúgy ültünk be ahogy Londonban is. A többi őr is kijött, bepattantak a kocsikba és el is indultunk a hotel felé.

A luxus-szálloda előtt is egy óriási tömeg várt ránk, de volt egy hátsó bejárat, ígyyhát azt használtuk. Mivel csak El bőröndje volt nem kellett sokat cipekedni, így siethettem a többiekhez, akiket már egy jó ideje nem láttam. Felértünk az emeletre ami csak nekünk- vagyis hát a srácoknak és a kísérőiknek- volt lefoglalva. Niall mondta, hogy először pakoljunk le a szobánkban és útna keressük meg a többieket, és én támogattam az ötletét. Flóra és Eleanor egy közös szobát kapott, ők is bementek mi pedig egészen a folyosó végéig sétáltunk.

-Niall!- visítottam fel- Komolyan ez a szobánk?

-Öhmm, igen, de ez baj?

-Dehogy baj! Ez fantasuztikus! Innen a legszebb a kilátás- mondtam és miután lehúztam a kártyát már be is rontottam. Egyből az ablakhoz siettem és igazam lett. A kilátás lenygöző volt. Mivel a szoba a legutolsó volt, a hotel sarkán feküdt, és az egészet üveg borította, ahonnan gyönyörű kilátás volt.

-Eddig ez fel sem tűnt- gondolkodott hangosan a Szöszi, miközben mögém lépett és átölelte a derekamat.

-Ez annyira csodálatos!

-Tényleg az…

-Menjünk, keressük meg a többieket!

-Rendben. Hétfő délutánig meg még nézegetheted!

-Miért addig?

-Azért Kicsim, mert utána megyünk tovább a következő fellépés helyszínére!

-Tényleg!- csaptam a homlokamra, mire ő felnevetett és egy puszit nyomott az arcomra.

-Gyere, menjünk!

Kimentünk a szobánkból és sorban bekopogtunk a szobákba. Ajtót nyitott nekünk Josh- örült nekünk, de nem tudta hol vanna a többiek-, utána a háttérzenekar többi tagja, aztán az előzenekar- McBusted- tagjai, de ők sem tudtak a többiek hol léte felől. A következő szoba pedig Marcoé volt. Pár szót váltottunk, de utána tovább kerestük a srácokat. Végül Sonja és Dávid volt a segítségünkre akik elmondták, hogy Sophieval együtt a kinti medencénél vannak. Megköszöntük a segítségüket és vissza is siettünk a szobánkba, hogy fürdőruhát vehessünk fel. Kivettem a bőröndből egy bikinit, a fürőben elintéztem a dolgaimat és kész is voltam. Miközben lefele mentünk szóltunk Eléknek, hogy a medencénél leszünk, ha akarnak jöjjenek le, de csak azt válaszolták, hogy majd meglátják. Vártam, hogy találkozhassak végre a többiekkel, alig bírtam lenyugodni. Amint kiértünk meg is láttam mind az ötüket a parton napozni és Harry ölében ott ült Sophie. Sophia vett először észre és elkezdtünk egymás felé rohanni. Nagyon szorosan megöleltük egymást és egy ideg el sem engedtük a másikat. A többiek mosolyogva figyeltek minket, majd mikor elengedtük egymást a többiekkel is megöleltük egymást, Sophie pedig egy cuppanós-nyálas puszival jutalmazott.

-A húgodat hol hagytad?- nézett rám Hazz.

-Fenn van a szobájában.

-Egedül?

-Nem. Jött velünk még valaki.

-Ki?- csillant fel a többiek szeme.

-Én- hallottam meg El hangját a hátam mögül.

*Eleanor szemszöge*

Miután Barbi és Niall szólt, hogy lemennek strandolni a többiek után Flórával úgy döntöttünk, hogy mi sem itt fenn a szobában fogjuk tölteni a délután hátralévő részét. Mind a ketten előkaptunk egy bikinit a bőröndünkből és el is indultunk a kinti medence fele. Mikor leértünk épp Harry kérdezte Barbit, hogy hol hagyta a húgát.

-Fenn van a szobájában.

-Egedül?

-Nem. Jött velünk még valaki.

-Ki?- kérdezték egyből gyermeki lelkesedéssel, és hogy őszinte legyek, nem tudom kire számítottak.

-Én- szólaltam meg végül és közelebb léptem hozzájuk.

Mindenki nagyon meglepődött, de talán Louis reakciója lepett meg a legjobban. Fogta a kis cókmókját és felment.

Sophie❤