Sziasztoook ☺
Szóval megérkezett a huszonharmadik rész, remélem
mindenkinek elnyeri a tetszését ;)
Tőlem szokatlanul ez egy kicsit rövidebb lett mint
amit hozni szoktam, de ennek miértjét még én sem tudom. :D
Viszont ha tetszik nektek akkor pipálatok, írjatok
chaten, kommenteljetek és iratkozzatok fel!☺
Jó olvasást, puszi Zsófi ❤
"De
mikor beléptem az osztályba el sem hittem kit látok! Odafutottam hozzá és
hosszan megöleltem. Nem zavart, hogy óra van."
-Hát
te mit keresel itt?
-Meglepetés!
Van valaki aki nagyon szeret téged, és iderendelt, hogy ne legyél egyedül!
-Hogy
én mennyire szeretem Niallt.
Az
egész osztály minket nézett. Nem gondoltam, hogy bárkinek is be kéne mutatnom
Elt, mert aki tudja, tudja, de senkinek semmi köze hozzá. Gizi nénire néztem.
-Csókolom
Gizi néni!
-Szia
Bajbikám! Esz a ketyvesz jeány minydenyt ejmondott. Öjulök, hoty hasza éjtél,
ész natyony szajnájom, hoty ejmész asz iszkojábój!
-Én
is sajnálom Gizi néni! De sajnos nem tudok mit tenni.
-Mert
nem tudsz Niallel lenni, mi? Pff!- morgott a bajsza alatt Máté.
-Kuss!-
néztem le rá- Szóval ha Gizi néni nem bánja ezen az órán még itt maradnék. És
Eleanor is.
-Jendben!
El
mellém húzott egy széket és úgy figyelt. Bár semmit nem értett, elvolt azzal,
hogy a munkafüzetembe rajzolgatott, mondván, többet úgyse lesz rá szükségem.
Hát igen. Majd le kell tennem egy félévi és egy évvégi vizsgát, plusz ugye tavasszal az érettségi. Amint kicsöngettek Gizi néni kiment, de én kértem
az osztályt, hogy ők várjanak és kicsit. El akartam búcsúzni. Ígyhát mindenki a
helyén ült, én pedig kisétáltam a tanári asztalhoz.
-Szóval.
Nem akarok itt nagy búcsúbeszédet mondani. Ha az egész utazók dolognak nem ez
lett volna a végkifejlete, valószínűleg nem ilyen boldogan mennék el. Mikor
kilencedikben idejöttem én már láttam, hogy lesz egy jó, összeszokott társaság.
És ez gyorsan ki is alakult. Én teljesen megbíztam bennük. Egytől-egyig. Azt
hittem megtáláltam a nagy Őt. Pff. Vagyis megtaláltam, de nem abban akiben
mindig is azt hittem. Aztán voltak "barátnőim" és volt egy
"legjobb barátnőm" de szánalmas módon kihasználtak. Azt az egy dolgot
becsülöm bennük, hogy nem csinálják tovább. Mindenesetre. Köszönök nektek
minden percet amit veletek tölthettem, együtt sírtunk, együtt nevettünk.
Számomra egy új élet kezdődik, aminek ti- hála isten- gondoltam magamban- nem
lesztek részesei. Biztos lesz olyan akivel néha beszélünk, de én senkit nem
fogok keresni. Mindenkinek a legjobbat kívánom, Nóri remélem nem fogsz Mátéban
csalódni, bár nekem is inkább megkönnyebbülés volt- mondtam, mire páran
felnevettek- Mégegyszer köszönöm azokat a fantasztikus pillanatokat, egy élmény
volt veletek!- mondtam és El kíséretében indultam ki az osztályból, de ekkor
valaki visszarántotta a karom. Csongi volt az- Mi az?
-Bennem
ugye nem csalódtál?
-Dehogy
is! Lenne miért?
-Nem.
-Oké. Mondjuk Mátéról szólhattál volna....
-Sajnálom!
Hosszan
megöleltük egymást.
-Majd
beszélünk- mondta utoljára és egy puszit nyomott a fejemre. Már a folyosón
jártunk mikor Nóri utánunk jött.
-Barbi
várj!
-Igen?
-Csak
azt akatartam mondanu, hogy gratulálok Niallhez!
-Köszönöm!
-Sajnálom!
-Mit?
-Mindent!
-Jahh!
Nézd! Itt a legjobb barátnőm, a barátom nem tudom én hány ezer kilóméterre van
tőlem. Nincs időm veled foglalkozni! Én bíztam benned, de te ezt nem
értékelted. Sajnálom, ezzel nem tudok mit csinálni! Idővel lehet, hogy csökken
a haragom, de új életet kezdek. Fantasztikus emberekkel. Sajnos ebbe ti
már nem tartoztok bele.
És
én komolyan gondoltam. El megfogta a kezem és kihúzott a suliból. Mikor
kiértünk újra megint megöleltük egymást.
-Annyira
örülök neked!
-Én
is!
-Gyere
menjünk haza!
-Délután
mit csinálunk?- nézett rám a lány, aki egyfolytában hiperaktív volt.
-Nos.
Csajos nap! Vagyis hét! Egész héten filmeket bámulunk pizsmában és fagyival.
Meg elemgyünk vásárolni. Meg a karácsonyi vásárba!- kezdtem el sorolni.
-Ez
mind jól hangzik!
-Hozzam
a bőröndöd?- néztem rá, mert láttam, hogy jó nagy.
-Nem
kell. Hogy bírod Niall nélkül?
-Változó.
De éjjel a legnehezebb. Mikor senki nem ölel. De ez van. Meg kell szokni.
-Hát
ja. Az a gyerek aki mellett a suliban ülsz az Máté?
-Ahha.
-Szerelmes
beléd.
-A
faszt szerelmes! A volt legjobb barátnőmet dugja.
-Lehet,
hogy így van, de hidd el!
-Hát
oké.... De hol érdekel? Én Niallt szeretem- mondtam és kinyitottam a bejárati
ajtót. A táskám ledobtam valahova a kabátommal együtt. Mondtam Elnek, hogy
menjünk fel a szobámba. Még nagy kupi volt, nem számítottam rá, hogy ma jön.
-Bocsi
a kupiért!
-Ja
semmi! A hotelszobátok is ilyen volt- röhögött fel.
-Pff
kössz!
-Ez
csak az igazság!
-Oké
mindegy. Majd megcsinálom. Louissal már beszéltél?
-Nem.
A reptrről egyből a suliba mentem.
-Akkor
szerintem hívd fel! Meg én is beszélek Niallel.
-Oké!
Kimentem
a szobából, le a nappaliba. Nem skypeon, hanem telefonon hívtam. Nem is kellett
sokat várnom, felvette.
-Szia
Szépségem!
-Niall!
Én annyira köszönöm!
-Nincs
mit!
-Szeretlek!
Imádlak!
-Én
is téged! Mi volt a suliban?
-Semmi.
Kiosztottam Mátét meg szerintem Nórit is. Volt aki azt hitte, hogy csak a
menedzsment bérelt fel, hogy legyek a barátnőd. De voltak nagyon cukik, akik
odajöttek képért. Ja! És volt aki Harryvel akart összejönni.
-Értem.
-És
neked milyen a napod?
-Jó.
Persze nem olyan jó, minta velem lennél, de nem rossz!
-Mit
csináltok ma?
-Stúdiózunk.
A közös részeket vesszük fel. Csak Louis is telefonál, én is, szóval van egy
kis szünet.
-Akkor
nem zavarok?
-Dehogy
is! Holnap lesz egy interjú. Amiben khmm. Rá fognak menni a magánéletünkre.
Megemlítelek, oké?
-Hát
persze... Akkor majd legalább nem hisznek prostinak...
-Kicsim
ne foglalkozz vele! Utálkozók mindig lesznek! Az a lényeg, hogy szeretjük
egymást, nem?
-De!
-Akkor
oké. Viszont most megyek, jó? Este beszélünk!
-Oké.
Szeretlek Niall!
-Én
is Barbi!- és letettük. Ekkor sétált le a lépcsőn El.
-Ti
is most fejezetétek be?
-Ahha!
Nyílódott
az ajtó. Elképzelésem se volt, hogy ki lehet az, ígyhát kimentem. Anyu jött be
idegesen.
-Anyu
mi történt?
-A
nagypapa- kezdett el sírni.
-Anyu!
Mi van a nagypapával?
-A
nagy-pa-pa el-elment- zokogta.
-Mi?
Az nem lehet! Érted? Nagypapa otthon van és bámulja a tvt.
-Nem.
-Az
lehetetlen!- kezdtem el ordibálni. Nem lehet, hogy meghalt a nagypapám. Úgy
szeretem! Már szombat délután ott ültem a nagyszüleimnél és meséltem, hogy mi
történt New Yorkban. Ezt nem hiszem el!
Nem tudom felfogni, hogy nincs többé! Az nem lehet! Lehetetlen! Most azonnal
oda kell mennem és átöleltem- Anya! A nagypapa él.
-Kislányom!
Nem. A nagypapa elment- ölelt át- Szívrohama lett, és mire a mentősök kísértek
mindegy volt. Velük együtt értem oda.
Ekkor
már zokogtam. A falnak dőlve a földre csúsztam.
-Anya!
Én annyira szerettem! Ez nem lehet!
-Kicsim!
Kicsikém! Tudom! De neki most már nem fáj. És nem lesz gondja semmire.
Valahogy
bementünk a nappaliba ahol El várt minket. Elmondtam neki mi történt, és ő is
majdnem sírva fakadt. Gyors bemutattam őket egymásnak anyuval, és innentől ő
vigasztalt minket. Egyszer csak felálltam, felkaptam a kabátom és elindultam
otthonról. Mamihoz. Nem tudtam, hogy ő most mit érez. Hogy egyedül akar e
lenni, vagy nem. Egészen odáig futottam, a kaput belöltem. Az ajtó nyitva volt,
és a nagymamám zokogott. Papa fotelében ült és megállás nélkül zokogott.
Odamentem hozzá és szorosan átöleltem.
-Ssssssssss!
Nem lesz semmi baj! Hallod? Itt vagyunk neked! Ki fogod bírni! Menni fog!
Erősnek kell lenned! Fentről figyel! És szeret! Még mindig ugyanúgy szeret!-
mondtam én is sírva a szavakat amik eszembe jutottak. Nem tudom mennyi ideig
voltunk így, de nekem anyára és Elre is gondolnom kellett. Mondtam a mamának,
hogy jöjjön át hozzánk. Úgy ahogy volt, az otthoni ruhájában mentünk. Otthon
bementünk a nappaliba, ahol El anyut vigasztalta, és neki is könnybe lábadt a
szeme. Én már befejeztem a sírást, nem volt erőm sírni. Nagyon fájt. Űrt
hagyott maga után. Egy óriási űrt. Felrohantam a szobámba, képtelen voltam
nézni az összetört nagymamám és anyukám. El jött utánam. Az ágyon ültünk, és
egymást átölelte sírtunk.
-Te
miért sírsz?- néztem rá.
-Mert
ez annyira megható! Ahogy ennyire fáj nektek az elveszítése.
-Nagyon
szerettem!
-Elhiszem.
Tudom. Ha zavarok, hazamehetek ám.
-Mi?
Ezt verd ki a fejéből! Nekem szükségem van most rád! Itt maradsz!
-Oké...
Nincs kedved Niallel beszélni?
-Lehet,
hogy jót tenne...
-Felhívom,
jó?
-Oké.
Tárcsázta
a barátom számát aki nem vette fel egyből. Csak sokadik csengésre.
-Szia
El! Baj van?
-Szia
Niall!- mondtam.
-Barbi
te vagy az?
-Igen....
-Mi
a baj?
-A
nagypapám.........- kezdtem, de itt megint eltörött a mécses.
-Niall!
Barbi nagypapája elment- mondta ki El, mire csak jobban zokogtam.
-Jajj
Kicsim! Annyira sajnálom! Őszinte részvétem! Kicsim. Annyira szeretlek!
-Niall
annyira fáj!
-Elhiszem.
De ne sírj! Vagyis de! Sírj! Meg fogsz könnyebbülni! De ne feledd, hogy ott van
anyukád és a nagymamád. Szükségük van rád! Támogatsd őket is rendben?
-Persze.
Niall én most úgy megölelnélek- mondtam, mire egy mélyet sóhajtott. Elképzeltem
ahogy gondterhelten beletúr szőke hajába.
-Elhiszem
Szépségem! Én is téged! Figylej! Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy minél
előbb találkozzunk, rendben?
-Oké.
Most megyek, jó?
-Persze.
De semmi hülyeséget ne csinálj!
-Oké.
Majd hívj! De lehet, hogy hivlak, jó?
-Persze.
Szia Barbi!
-Szia
Niall!
Letettük
a telefont, vettem egy nagy levegőt és kifújtam. Az órára néztem és láttam,
hogy már fél egy. Ebédelnem kéne, de nem bírok.
-El
nem vagy éhes?
-Ammm.
De. Egy kicsit.
-Akkor
gyere!
Lementünk,
és a konyhában anya meg a nagymama beszélgetett.
-Mi
kellenne lányok?
-Ebéd
Elnek.
-Ja oké. Kicsim sikerült egy kicsit lenyugodnod?
-Mondhatjuk.
Erős leszek, hogy tudjalak támogatni titeket!- néztem rájuk, és mind a kettőnek
egy-egy puszit adtam. Mindenkinek szedtem spagettit, hátha esznek ők is.
Mindenkiét megemlítettem, és mindenkinek meglepően jó étvágya volt. De
egyszerűen nem tudtuk felfogni mi történt. Furcsa abban a tudatban élni, hogy a
papa nincs többé. Nem ölelhettem meg. Nem adhatok neki puszit. Nem ihatok a
söréből. Kettő óra körül gondoltam elmegyek Flóra elé.
-Jöjjek
veled?
-Kérlek-
néztem Elre.
-Oké!
Öltözzünk fel!
Magamra
kaptam egy fekete farmert, a kabátom meg a Timberland bakancsok, és
elindultunk.
-Figyelj!
Tudom min mész keresztül! És nagyon sajnálom! Komolyan! El kell fogadni. Neki
már jó. Nem kell szenvednie. Ő sok időt volt az élet labirintusában. De
megtalálta a kiutat. Nyert. Megnyerte a játékot. Az élet mocsok játékát. Amiben
mindenki nyer. Előbb utobb. Ő végigjátszotta ezt a játszmát.
-Tudom.
És ebben mind teljesen igazad van! És köszönöm! Hogy támogatsz! Nem csak engem,
az egész családot.
-Nincs
mit! Ez a barátnők dolga, nem igaz?
-De-
mosolyogtam rá- Szerintem mikor lesz könnyebb?
-Akkor
ha már te is nyertél. Addig mindig az agyadban lesz. De legalább nem lesz
felejtésben. Az bért egy idő után elfelejtik. Lesznek gyerekeid, tudni fogják
ki vagy. Lesznek unokáik talán ők is. A dédunokáid már nem is olyan biztos.
Onnantól egy feledett ember vagy. Akinek a sírja mellett elmennek. És talán
csak annyit mondanak, jéé! Ugyan az a vezeték nekünk! Közben lehet, hogy
ükunokája.
-Azta!
-Bizony...
Ez az élet. Egyszer mindenkit elfelejtenek!
-Tudom.
De ez valahogy olyan furcsa.... Száz év múlva senki sem fogja tudni, hogy mi
volt az a One Direction. Vagyis azt még talán.... De... Ja.
-Barbi!
Ilyenen ne gondolkodj! Ha itt lesz az ideje tudni fogod! Sokára, oké?
-Persze!
Odaértünk
a sulihoz, ahol még nem csengettek ki. Pár perc várakozás után elkezdtek
kijönni a gyerekek, köztük Flóra is. A fülében fülhallgató volt, először észre
sem vett minket. Megtagadtam a kezét és visszahúztam.
-Szia!
-Sziasztoook!
Hát ti?
-El
korábban jött, és gondoltuk eljövünk eléd!
-Kösziii!
De baj van? Kisírt a fejed.
-Hát....
Van valami....
-Mi
az?
-A
nagypapa elment.
-Mi?!?
-Sajnálom!
-De
hogyan?
-Rosszul
lett. Szívrohamot kapott. Mire a mentők kiértek nem lehetett segíteni rajta.
-Te
ott voltál?
-Nem.
Mi Ellel otthon voltunk, és anya jött haza. Ő ott volt.
-Istenem!
Menjünk haza, jó?
-Persze.
Gyere!
Csendesen
mentünk haza, mindenki gondolkozott. Mikor beléptünk a lakásba anyu és nagymama
hangját hallottuk. Rajtuk kívül Orsiét, anyu tesójáét.
-Sziasztok!-
léptem be a nappaliba.
-Szia
Barbi! Flóra?
-Ellel
van. Beszélgetnek.
-Oké.
Kedves lány.
-Figyelj
Barbi!- nézett rám Mami- Nem szeretném ha emiatt összeomlanál vagy valami. Ne!
Mi ketten tudtuk, hogy nincs minden rendben a szívével, számítottunk rá. Túl
fogunk lépni rajta. Erősek leszünk! Jó? Nem hagyhatod el magad! Nekem is kell a
támogatásod, és szépnek is kell maradnod!
-Rendben....
Nagymama én csodállak!
-Igen?
Miért?
-Hogy
így tudod kezelni! Hogy mosolyogsz!
-Tudok
mást csinálni?
-Nem...
Szorosan
megöleltük egymást, és utána felmentem a szobámba. Skypeolni akartam. Niallel.
De nem volt elérhető. Nem akartam zavarni. Még véletlenül sem. De most
szükségem volt rá. Igyhát felhívtam.
-Szia
Szépségem! Pont most gondoltam rá, hogy felhívlak! Hogy vagy?
-A
körülményekhez képest köszönöm jól!
-Rendben...
És a család?
-Ők
is. Képzeld el. Megpróbálnak mosolyogni. A nagymama, érted? Most vesztette el a
férjét! És mosolyog! Mert hogy tovább kell lépni.
-Igaza
van! Te is tedd azt! Menj el Ellel. Vásárolni, vagy sétálni vagy nézzetek
filmeket. Nem állhat meg az élet!
-Tudom.
Az lesz. Niall! Szeretlek! Elmondhatatlanul szeretlek!
-Én
is! Nagyon nagyon!
-Nincs
kedved inkább skypeolni?
-Még
vezetek. Megyek haza. De ha hazaértem hívlak onnan, jó?
-Persze.
A családod már ott van?
-Hát
a szüleim még nem. De Gregék igen.
-Ja értem!
Még egy ideig beszélgettünk, és ez nagyon
jót tett. Egyszer csak mondta, hogy hazaért, de egy kicsit játszik a
keresztfiával mielőtt beszélnénk. Amint letettük mentem át Flórához.
-Niallel beszélél?- nézett rám mosolyogva
El.
-Persze! Holnap akkor filmezünk?
-Milyen kérdés ez, csajszi? Egyértelmű!
-Oksi! Nem megyünk át hozzám?
-De menjünk!
-Flóra minden ok?
-Ahha.... De este lehet átmegyek filmezni.
-Jóóóó! Most meg tudod kivel kell
beszélned!- adtam egy puszit az arcára és már ott is hagytuk. Igen. Harryre
gondltam.
*Flóra szemszöge*
Mikor El és Barbi eljött
elém már tudtam, hogy gáz van. És mikor elmondta mi, összetörtem. Belülről
összetörtem. Próbáltam nem mutatni, de nekem is nagyon fájt. Nyílt titok volt,
higy nagypapának én vagyok a kedvenc unokája. Nagyon szerettem. De tudtam
erősnek kell maradnom. Ellel felmentünk a szobámba és beszélgetni kezdtünk.
-Fáj?- nézett rám.
-Ahh! Eléggé. Igazából igen. De tudom,
hogy nem csak magammal kell foglalkoznom. Maminak is, anyunak is, és Barbinak
is nagyon fáj...
-Figyelj! Láttam, hogy Barbi hogyan
összetört. Tudom, hogy te is. De ahoz, hogy jobb legyen ki kell sírnod magad!
-Valahogym nem érzem, hogy sírni
tudnék....
-Tuti?
-Nem- mondtam és elsírtam magam.
-Shhhh! Nem lesz semmi baj!
Innentől igazából nem igazán beszéltünk,
csak sírtam. Késöbb bejött Barbi és pár szót beszéltünk. Mondta, hogy beszéljek
valakivel. Harryvel. Mióta hazajöttünk egyszer-kétszer beszéltünk. De lehet,
hogy most komolyan rá van szükségem. Előkaptam a telefonom és hívtam.
-Szia Flóra!
-Sziaa!
-Mizu?
-Figyelj Harry! Van valami.... És nem
tudom kinek mondjam el.
-Mondjad csak!
-Szóval meghalt a nagypapánk- sírtam el
magam.
-Mii?
-Ja...
-Őszinte részvétem!
-Harry! Tudom, hogy csak azért mondod mert
ilyenkor ezt illik. De nekem most valakire szükségem van akivel beszélhetek.
-Oké... Ez igaz... Figyelj!
-Skypeolunk?
-Én még az utcán vagyok. De később lehet,
jó?
-Ja oké!
-Most hazavezetek és akkor hívlak!
-Oké! Puszi!
-Szia
Letettük a telefont, és vártam, hogy
hívjon. Nem telt el fél óra, és jelzett a skype
-Sziaa!
-Na itt vagyok! Figyi! Azt akarom mondani,
hogy fel kell dolgoznod, hogy nincs. Várj.... Vérzik az orrod!
-A francba! Már megint?!
-Mi az, hogy már megint?
-Hát mikor New Yorkban voltunk ott is vérzett.
-Komolyan?
-Ja...- mondtam, és köhögni kezdtem.
-Fáj a torkod is?
-Nem. Na! Figyelj! Én szeretném neked megköszönni, hogy itt vagy
nekem! És bár tudod, hogy lehet, hogy én eleinte -még most is- gondoltam
magamban- többet éreztem irántad, tudom, hogy meg kell becsülnöm téged mint
barátot! És egy hónapja álmodni sem mert volna arról, hogy egyszer mi
megismerjük egymást. Vagy akár csak annyi, hogy láthatlak. És most itt
skypeolsz velem, úgy, hogy közben száz más dolgot tudnál csinálni...
-Flóra! Figyi! Lehet, hogy tudnék egy csomó másik dolgot csinálni,
de nekem te fontosabb vagy annál! Mert komolyan fontos vagy nekem! És megígérem
a nővérednek, hogy nem kezdek ki veled vagy akármi, de mikor veled beszélek más
leszek. Boldogabb. Úgyhogy inkább én köszönöm neked!
-Ezt hogy érted, hogy megígérted Barbinak, hogy nem kezdessz ki velem,
de? De kikezdenél velem ha lehetne?
-Szerintem.... Jahh. Nem tudom.
-Harry! Ez nem olyan amit az ember nem tud. Igen vagy nem?
-Milyen határozott lett valaki- nézett a szemembe a weblamerán
keresztül azzal a féloldalas mosolyával- Akkor igen.
-Komolyna??
-Persze! Nem azt mondom, hogy egyből megcsókolnálak hanem szépen
lassan közelednék feléd.
Jézusoooom! Nem hiszem el! Ilyen nincs! Belül tomboltam. Harry!
Harry Styles!
-Aztaa!
-Most mi van?
-Hát tudod... Te Harry Styles vagy! Bárkit megkaphat!
-És? Mi van akkor ha nekem nem kellenek szupermodellek? Vagy
énekesnők? Vagy színésznők? Hanem nekem egy olyan lány kell aki azért szeret
ami vagyok, és nem azért mert van pénzem, meg hírnevem. Hanem az igazi Harry.
-Az igazi Harry aki otthon kardozik és szuperhősnek mutatja magát.
Nekem az a Harry kell!
-Itt van!- mutatott magára.
-De Harry.... Te két hónap sincs és húsz leszel. Nekem rá három
hétre lesz még csak a tizenhatodik szülinapom.
-És? Négy év. Nem sok.
-Jó....
-Akkor mi most...
-Nem. Te mondtad, hogy szépen lassan közeledünk egymás felé! Jó?
-Oké... Nincs más választásom.
-Nincs. Figyelj most megyek tanulni.
-Ja persze. Mit?
-Kémia, fizika, töri.
-Fujj!
-Jahh. Na puszi!
-Szia Flóra!
Lehajtottam a gépem, a kezembe vettem a kémia könyvet, de semmi
értelme nem volt. Egyfolytában Harryn járt az agyam. És, hogy miket mondott.
Mivel nem tudtam koncentrálni lementem és anyuval beszélgettünk. Harryt nem
hoztam szóba. Nem tudom miért. Mert nem is járunk, de nem csak barátként nézünk
egymásra...
Sophie ❤
Sophie ❤
Sziaaaa :) Nagyon ttszik ahogy írsz és Barbi is jól megmondta az osztálynak :DD és mimdig van benn valami izgi ;) nagyon nagyon siess a kövivel! 😍😍😍😍❤❤❤❤❤
VálaszTörlésSziaaa :)örülök, hogy ennyire tetszik a blog! ;) szerdán fogom hozni a következő részt :*
Törlés