2016. június 25., szombat

III. évad 12. rész- Hagyd el!

Halihoo☺
Megjöttem egy kis rövidke résszel, nagyon sajnálom, de ennyit tudtam összehizni nektek.
A végén a mondat lesz Barbi és Niall kapcsolatának a fordulópontja, ugyanis a blogból már csak nyolc rész van hátra, plusz az epilógus.❤
Köszönöm a támogatásotokat, ha van egy kis időtök hagyjatok magatok után nyomot, netán csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

Épp arra értem le, hogy csöngetnek, és Flóra megy ajtót nyitni. Mikor meglátta ki áll ott, egy csattanós pofont adott neki, és rácsapta az ajtót. -Mit keres ez itt?- fordult felém.
-Nem tudom pontosan. Hallgasd meg!
-Dehogy hallgatom!
-Flóra, most mi bajod lesz?
-Nem érdekel, csupán ennyi.
-Tudom, hogy érdekel.
-Na jó, egy picit.
-Akkor hívd be szépen!
-Oké.

*Flóra szemszöge*

Miután a nővérem egyedül hagyott, az előszobai tükörbe néztem, hogy megigazítsam a hajam, és csak utána nyitottam ajtót.
Hogy őszinte legyek, egyáltalán nem értettem, hogy Luke minek jön ide, senki nem hívta. Amúgy is a szeretet ünnepe van, a családjával kéne lennie.
-Mit akarsz?- fájt így beszélnem hozzá, de az még rosszabb volt, amit tett. Szórakozott velem, aztán meg összejött egy spanyol vagy argentin, vagy tudom is én milyen kurvával.
-Sajnálom Flóra! Kérlek beszéljük meg!
-Azon nincs mit megbeszélni, hogy játszottál velem!
-Nem játszottam!
-Higgyem is el?! Ne várd!
-Be mehetek? Eléggé hideg van.
-Megérdemelnéd, hogy odakinn fagyj meg!- forgattam a szemem, miközben kitártam az ajtót. Luke lazán besétált, egy puszit nyomott az arcomra, levette a kabátját és a cipőjét, majd kíváncsian nézett rám.
-Beljebb megyünk?
-Gyere!
Egészen a szobámig követett, de egyszer rá kellett szólnom, hogy halkabban csörtessen, mert Niall altatja az ikreket. Bementünk a fehér ajtón, és én azonnal az egyik babzsák fotelomba ültem le.
-Ülj ahova akarsz. Van kettő kerek perced elmondani, hogy mit miért tettél!
-Öt?
-Tellik!
-Az, hogy a babaváróra nem egyedül érkeztem, nem az én döntésem volt.
-Hanem?
-Arz a menedzserünk lánya.
-Ne becézgesd előttem!
-Bocsi. Szóval azt mondta a menedzser, hogy mostanában nem volt semmilyen kapcsolatom, de nagyon sokat bulizok, kell mellém valaki. Én mást akartam. Téged akartalak, mert már az első találkozásunkkor lenyűgöztél márciusban. A gyönyörű kék szemed, ami sötétben szinte világít, azonnal levett a lábamról. A hajad, az illatod, az alkatod, a hangod, te magad. Eszméletlenül erős lány vagy Flóra, és tudnod kell, hogy csodállak. Szörnyű dolgokon mentél keresztül, de le tudtad küzdeni, és ez a legfontosabb. De most nem csak erről akarok beszélni. Akkor, októberben nem volt merszem elmondani ezeket. Féltem a következményektől, de miután "összejöttünk" még jobban tartottam a veled való találkozástól.
-De ha együtt kell vele lenned, mi a faszt keresel itt!?
-Mert úgy döntöttem, számomra nincs olyan, hogy kell. Amint lehet, megmondom nekik, hogy nem akarom, és van egy másik lány.
-Ez nem így működik, Luke Hemmings! Két hónapig felém se nézel, most meg szinte szerelmet vallassz. Igaz, hogy kibaszott szexi vagy, imádom, a szemed, a szád, a hajad, az illatod, a hangod, minden kis részt rajtad, de nem szórakozhatsz velem. Októberben el akartam mondani, hogy mennyit jelentessz nekem, erre te ide állítassz egy ribanccal. Elmondani nem tudom, mennyire fájt. Abban a pillanatban azt kívántam, bárcsak meghaltam volna a leukémiában.
-Ilyet ne is mondj, Flóra! Kérlek adj egy utolsó utáni esélyt, és ígérem nem cseszem el!
-De...
-Nem azt kérem, hogy légy a barátnőm! Csupán azt, hogy folytassuk onnan, ahol befejeztük! És hadd vigyelek el vacsizni, moziba, meg tudom is én hova.
-Randizni?
-Igen!- nézett mélyen a szemembe, de nem tudtam teljesen örülni ennek.
-Én tizenöt éves vagyok, te tizennyolc. Abban a korban vagy, mikor mindenben csak a szexet látod, de én még egyáltalán nem vagyok rá felkészülve. Ezen kívül, a világ lányainak a fele csöpög ha meglát rólad egy képet, nem hinném, hogy pont én kellek neked. És itt van még az is, hogy te turnézol, világot jársz, míg én itthon ülök, és tanulok.
-Flóra, állj meg egy pillanatra! Nem feleségül akarlak venni, csupán randizni. Miattam évekig is lehetünk úgy, hogy nem vagyunk együtt, csak randizgatunk, de kérlek ne taszíts el magadtól!
-Egy feltételem van. Dobnod kell azt a lányt, érted?
-Dobni fogom, amint lehet. Megölelhetlek?
Nem válaszoltam, csupán kitártam a karjaimat, és meleg ölelésére vártam. Fejemet a mellkasába temettem, míg ő a nyakhajlatomban pihentette a fejét. Ahogy puszit nyomott a nyakamra, éreztem a piercing hidegét, de kellemes érzés volt.
-Hiányoztál!- suttogtam olyan halkan, hogy én is alig hallottam, de neki sikerült.
-Te is nekem!
Percekig el sem engedtük egymást, és utána is csak annyira tolt el magától, hogy a homlokát az enyémnek dönthesse. Egy puszit nyomott az orrom hegyére, mire én csak halkan kuncogtam.
-Lassan menjünk le! Kíváncsi vagyok a babákra.
-Lehet alszanak, de gyere!- összekulcsoltam az ujjainkat, és így sétáltunk le a szobámból a nappaliba.

*Barbi szemszöge*

Felmentem a szobánkba, hogy a maradék ajándékot is becsomagoljam, lassan pedig jött Niall.
-Elaludtak?
-Igen.
Gyorsan elmeséltem neki, hogy Flóra mit csinált Lukekkal, ő pedig csak nevetett. Hiányzott a nevetése, de tudtam, hogy átmeneti állapot.
-Este elmegyünk vacsizni, jó?
-Oké. Addig akkor megmosom a hajam.
-Most?
-Akár. Mire végzek, talán Flóráék is.
Mivel a szoptatás miatt már levettem a fekete ruhám, nem vettem vissza, hanem a Szöszi egyik pólójában voltam.
A hajamat egy óra múlva már frissen mosva kötöttem laza copfba, és úgy mentem le a földszintre. Ni levitte az ikreket, akik így a kanapén aludtak, az apukájuk pedig képeket csinált róluk. Mosolyogva néztem őket, de végül a konyhába mentem. Bár már előző nap készítettem egy csomó kaját, most nem abból melegítettem a késői reggeli, és az éttermi vacsora miatt. Azt találtam ki, hogy egy laza salátát fogunk enni, de aki akar, ehet a normális kajákból is.
A férjemmel úgy döntöttünk, hogy karácsony alkalmából megengedhetjük magunknak, hogy a nappaliban együnk, és a húgomékat sem akartuk megvárni amiatt, hogy nem tudtuk mikor fejezik be a beszélgetést. A kajánkat csöndben fogyasztottuk el, csupán az utolsó falatoknál sírt fel Chris. A tányért azonnal leraktam az ölemből, és a fiam vettem a helyére, hogy megvigasztaljam. Gyorsan elhallgatott, de már nem aludt vissza.
Az idő gyorsan telt, egyszer csak azt vettük észre, hogy Flóra és Luke mosolyogva jön le a lépcsőn.
-Naaa?
-Minden okés?- vigyorgott a húgom.
-Tuti?
-Ahha!
-Akkor jó!
-Jézus milyen aranyosak!- mondta Luke, az ikreinket nézve- Ki vehetem valamelyiket?
-Persze, segítek!- sietett Flóra a segítségére, és együtt fogták a két babát. Niall ávette Zoet a sráctól, ő pedig jött velem a konyhába.
-Tudunk beszélni?
-Persze, miről van szó?
-El vihetem Flórát nyaralni?
-Ketten?
-Neem. A srácokkal megyünk turné előtt, és szeretném elvinni magammal.
-Mikor? Meddig?
-Január 5-től, 15-ig.
-És meglepetés lenne?
-Igen.
-Vidd, de arra tényleg dobnod kell azt a ribit.
-Amint hazamegyek beszélek vele, nyugi!
-Köszi!
-Ti jól megvagytok?
-Mondjuk...
-Naa, mi a baj?
-Semmi, menjünk vissza!
-Tuti?
-Persze!- mosolyogtam rá, és már meg sem kottyant ez a kis hazugság. Lassan mindannyian el kezdtünk készülődni a vacsihoz, Ni adott Lukenak egy olyan gatyát, amin egy lyuk sem volt, és a fekete pólója fölé még egy zakót is kapott.

A karácsonyi időszak békésen telt, az elmúlt időszakhoz képest Niall is aranyos volt velem. Mindkettőnk családja szilveszter előtt haza utazott, de mi sem maradtunk otthon.
Miután Flóra és Luke kibékült egyfolytában együtt voltak. Mikor Ni épp olyan kedvében volt, hogy beszél velem, felvetette az ötletet, miszerint elmehetnénk valahova ünnepelni. Rákérdeztem, hogy pontosan hova, és elmondta, hogy a tengerparti villába. Nagyon tetszett az ötlet, szóltunk Sonjáéknak, és még pár olyan családnak a baráti körből, akiknek volt gyerekük, és nem terveztek berúgni. Hosszas búcsúzkodás után harmincegyedikén reggel indultunk, kocsival. Az ikrek miatt egy picit tartottam az úttól, de több mint a felét átaludták,
és mikor fenn is voltak, a velünk utazó Sophie foglalkozott velük.
-Remélem egyszer nekem is ilyen aranyos babáim lesznek!- mondta, miközben Zoe kis haját simogatta.
A két és fél órás út után kipakoltunk, mi lányok elkezdtünk sütni-főzni, a nagyobb gyerekek segítettek.
Az este nagyon jó hangulatban telt, Niall éjfélkor még meg is csókolt! Hogy őszinte legyek, eléggé meglepődtem, mikor magához húzott, és szenvedélyesen csókolt meg. Sonja is meglepődve nézett ránk, hisz ő volt az egyetlen akinek kiöntöttem a szívem, és mindent elmondtam. Vissza gondolva, jó volt valakinek kiönteni a szívem, és sok mindenre rá is világított. Például arra, hogy annak idején, Dáviddal ők is így kezdték.
-Ezt hogy érted, hogy ti is így kezdtétek?- néztem rá.
-Mi is eltávolodtunk egymástól. Aztán utána jöttek a veszekedések, ezután mindketten indokot kerestünk arra, hogy ne kelljen együtt lennünk akár otthon, akár máshol. Ebből következtek a megcsalások, és látod mi lett velünk.... De héééé! Nehogy bőgni kezdj! Nem mindenkivel lesz így! Ti át fogjátok vészelni ezt az egészet, és minden rendben lesz!
-De mi van, ha nem?- kezdtem el sírni- Nem akarom, hogy megcsaljon.
-Akkor tegyél ellene!
-Mit?
-Hagyd el!

Sophie❤

2016. június 18., szombat

III. évad 11. rész- Mint még soha

Sziasztok✨
Picit megcsúsztam, de itt egy karácsonyi rész!☺
Szóval nemsokára ennek a "depressziós hangulatnak" vége, ugyamis egyre közeledünk a blog végéhez.
Köszönöm a támogatásotokat, ha van egy kis időtök hagyjatok magatok után nyomot, netán csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

Lassan ő is vissza aludt, és én is elvesztem az álmaim rengetegében, ahol valóban boldog családként éltünk.

Hogy miért éreztem ezt így két és fél hete? Egy boldog családban a szülők annyira távolságtartók, hogy meg sem érintik egymást? Nekem ezt senki ne mondja!
Karácsony tájékára mi is erre a szintre jutottunk Niallel, beszélni azért beszéltünk egymással, de semmi nem volt olyan mint az ikrek születése előtt.
24-én este miután a gyerekeket leraktam aludni, megvacsoráztunk, és neki is álltunk feldíszíteni a fát.
-Anyukádék, Gregék, és apuék is holnap után reggel jönnek- mondtam Niallnek.
-Rendben. Az ajándékok be vannak csomagolva?
-A gyerekeké, Flóráé, és a tied igen, a többit, majd holnap megcsinálom.
-Oké, kell majd segítség?
-Nem hiszem- öltöttem fel egy mű mosolyt.
-Barbi, majd adsz csomagolót? Én még semmit nem csináltam.
-Ahha! Gyere!
Felmentünk a szobánkba, a gardróbból kikerestem három féle tekercset, és a kezébe nyomtam. Már indultam volna kifele, mikor megfogta a kezem, és vissza húzott.
-Várj Barbi! Minden rendben?
-Persze, miért ne lenne?- az elmúlt két hétben már annyiszor hazudtam ezt, hogy meg sem kottyant.
-Annyira furcsák vagytok Niallel! Veszekedtetek?
-Neem! Alkalmam nem volt rá, hisz alig beszélünk!- nevettem fel keserűen, és éreztem, hogy könnyek kezdik csípni a szemem.
-Gyere, meséld el!
-Nem akarok erről beszélni. Meg fog oldódni, semmi baj.
-Kérlek!
-Majd elmondom, de gyere, most menjünk le!
-Én csomagolok, ti legyetek egy kicsit kettesben!
-Oké.
-És hééé! Kitartás, Ádi is megmondta, hogy minden rendben lesz!- nyomott egy puszit az arcomra. Nekem pedig abban a pillanatban leesett a szitu, hogy az öcsénk erre célzott.
-Persze. Valamikor biztosan.
Vissza mentem a nappaliba, erre Ni már majdnem kész lett.
-A tetejét szeretnéd felrakni?
-Igeen!- csillant fel a szemem, akárcsak egy ovisnak.
A maradék pár díszt még felraktuk a fára, de egyszer csak hirtelen a nyakába emelt. A kezembe adta a csúcs díszt, én pedig óvatosan a helyére raktam. Ezután óvatosan a földre rakott, és ment is pakolni.
-Nem nézünk meg egy filmet?
-Megnézhetünk.
-Válassz egy filmet, addig hozok valami rágcsát! Ne legyen lövöldözős!
-Nem lesz!
A konyhában gyorsan csináltam két bögre forró csokit, egy tányérra raktam ki mézeskalácsot, és pillecukrot, és ezekkel egyensúlyozva mentem vissza a férjemhez.
-Mit választottál?
-Az egyik kedvenced, Marley és én.
-Azt imádom!
Mindketten elhelyezkedtünk a kanapén, egymástól fél méterre, majd el is indította a filmet. Valahol örültem, hogy egy sírós filmet nézünk, mert így okkal sírhatok, és nem kell hazugságokat kitalálnom.
Az első könnycseppjeim az utolsó fél órában kibuggyantak, a film végére már szinte zokogtam. Niall nem húzott magához azzal a céllal, hogy megvigasztal, csak mikor látta, hogy nem igazán fejezem be a sírást, kapott fel az ölébe, és a szobánkba vitt.
-Tusolj le, jó?
-Eljössz velem?
-Majd legközelebb.
Egyedül mentem a forró víz alá, lenyugodtam, és gyorsan végeztem is. Utánam egyből ment ő, én addig megnéztem az ikreket. Pont arra értem vissza, mire kijött a fürdőből. Mindketten megnéztük még a telefonjainkat, és be is bújtunk az ágyba.
-Niall?
-Mondjad!
-Most már mindig ez lesz velünk?
-Nem tudom... De ne gondolkozz ezen, inkább pihenj!- nyomott egy puszit a homlokomra, és elfordult.
Hogy az istenbe pihenhettem volna, ha alig beszélünk! A francba is, ez már nem egy igazi kapcsolat! Nekem szükségem lenne az ölelésére, a csókjára, az illatára, a beszélgetéseinkre, a nevetésére, Niallre.
-Hééé, mi a baj?- fordult felén Ni.
-Semmi, hagyjál!
-Dehogy hagylak! Ne sírj!- húzott az ölébe- Minden rendben lesz!
-De mikor? Én ezt már nem bírom!
-Nem tudom. Idővel.
-Csókolj meg!
-Mi?
-Kérlek, csókolj úgy, mint még soha!
Lassan hajolt hozzám, és mielőtt ajkait az enyémhez érinthette volna, az egyik kezét az arcomra vezette. Lágyan cirógatta a bőröm, és óvatosan csókolt meg. Olyat éreztem, amilyet nem mostanában. Igazi boldogságot, hogy közel tudhattam magamhoz a férjem. A gyerekeim a boldogságom másik fele. Szenvedélyesen csókolóztunk, egymást érintettük. Mikor mindkettőnk levegője elfogyott elengedtük egymást, és az egész csók varázsa elmúlt. Ni még lecsókolta a sós könnyeket az arcomról, de utána lerakott az öléből, és elfordult, hogy aludhasson tovább. Egy óriási sóhaj kíséretében én is elfeküdtem, a szerelmem helyett, a párnámat ölelve aludtam el.

-Jó reggelt! Keljetek feel! Karácsony vaan! Hahóó! Barbii! Niall!- ébredtünk a húgom kiabálására.
-Kuss!
-Flóra maradj csendben!- kérte Ni egy kicsit szebben, mint én.
-Gyertek már!
Mindketten felültünk az ágyba, és kimásztunk a meleg takarónk alól.
-A gyerekeket megnézted?
-Mikor még felkeltem. Aludtak mindketten, de ennek már egy órája.
-Megyek, megnézem őket!- indultam át hozzájuk.
Bár reméltem, hogy az éjszaka után minden megváltozik, de tudtam, hogy nem. A babáimhoz érve láttam, hogy mindketten felkeltek, így egy-egy cuppanós puszi után meg etettem őket. A pelust is kicseréltem rajtuk, és karácsonyi body-t adtam rájuk.
-Gyertek babák, megnézzük mit hozott a Jézuska!
Alapból nem számítottunk az ikrek karácsony előtti érkezésére, így ebben a három hétben szereztünk be nekik ajándékot. Tudtuk, hogy ők ebből még semmit nem fognak fel, de mi nem akartuk a tudatot. Hasznos dolgokat vettünk, mint a ruhák, pelus, játékok, könyvek. A földszintre érve láttam, hogy Ni és Flóra a nappaliban van, az érkezésünkre várva.
-Jó reggelt Szépségeim!- sétált hozzánk az apukájuk, és mindkettőjük arcát puszikkal lepte be. Már nem is számítottam arra, hogy nekem mondja...
-Bontsunk már ajándékot!
-De utána együnk, jó?
-Okéé! Szóval! Niall, ez a tied!- nyomott a férjem kezébe egy dobozt Flóra, majd az enyémbe- Az ikreknek is vettem, az abban lesz benne!- mutatott az egyik dobozra a fa alatt.
-Köszönjük, de nem kellett volna! Ezt együtt vettük neked!- adtam át neki az óriási csomagot, egy szoros ölelés keretében. Leginkább smink cuccokat vettünk, de volt benne egy csomó minden, még egy telefon is, mivel az előzőt össze törte.
Ezután Niallnek adtam oda az ajándékát, ami nem volt más, mint egy új golfütő készlet, és egy album amit én magam készítettem. A közös emlékeink voltak benn, és ennek a készítésé közben áldottam a fanokat, hogy ennyi képük van rólunk. Az utolsó oldalon egy olyan kép szerepelt, amin egymás mellett sétálunk, és mindkettőnk kezében egy-egy gyerek. Jobban nézett volna ki, ha fogjuk egymás kezét, de hát az nálunk már szinte lehetetlen.
-Köszönöm, ez az album valami csodás!
-A rajongóid sokat segítettek. De legtöbbet mégis te, azzal, hogy megélhettem veled ezeket a pillanatokat!- mosolyodtam el, egy-egy emlékre visszagondolva, és az arcára nyomtam egy puszit.
-A legjobb ajándék! Tessék, ez a tied!- adott a kezembe egy kisebb és egy nagyobb dobozt. Először a kicsit nyitottam ki, hisz kíváncsi voltam, milyen ékszert kapok. Egy gyönyörű ezüst karkötő rejtőzött a kék bársonyban, amin egy szív alakú medál volt. Ahogy a kezemben forgattam, a hátulján egy bele glavírozott szöveget láttam meg.

„I'm half a heart without you"

Könnyes szemekkel néztem a szerelmemre, és egyből megöleltem.
-Szeretlek!
-Felrakjam?- természetesen feltűnt, hogy nem mondta ki, de nem is számítottam másra. Aprót bólintottam, és oda nyújtottam neki a csuklóm, hogy rám helyezze az ékszert.
-Köszönöm!
-A nagyot is nézd meg!
-Oksi.
A csomagoló papír alatt volt egy óriási doboz, azt kinyitva pedig egy kisebbel találtam szembe magam. Azt is szétszedtem, de még abban sem az igazi meglepetés rejtőzött. Ezután még két doboz következett, a legkisebben pedig egy papír volt. Kíváncsian vettem ki, és nyitottam szét. Eléggé izgatott voltam, csak olvastam a sorokat, de nem is mindent fogtam fel. A lényeges szavak azok voltak, hogy ház, vásárlás dátuma, Bali, tulajdonos: Niall és Barbara Horan.
-Ez... Ezt én nem.... Niall!
-Ne mondj semmit! Ez nem csak a tied, a mienk. Tudom, hogy mennyire tetszett szeptemberben, én is imádtam, és sokszor jó lesz elmenekülni oda minden elől.
-De ez nagyon drága!
-Ne az árat nézd! Akkor mondjuk ezt családi ajándéknak, jó?
-Köszönöm!- nyomtam egy újabb puszit az arcára, hisz azt tudtam, hogy vissza nem csókolna.
-Mi lenne, ha mindenki felöltözne, aztán utána ennénk?
-Ki kell öltözni?
-Hát nem várunk senkit, de azért ne szakadt ruhát vegyél!
-Oksii!
Mindannyian a saját szobánkba mentünk, és míg mi Niallel készülődtünk az ikrek az ágyon feküdtek.
-Nem szeretnél haza menni?- kérdezte, miközben ő borotválkozott, én meg fogat mostam. Megvártam, hogy kiöblíthessem a szám, és csak utána mondtam el a véleményem.
-Ádi sírjához szívesen kimennék, illetve tökre sétálgathatnék az ottani utcákon, de nem lehet.
-Amint tudunk elmegyünk, a picikkel együtt, jó?
-Jó! Ni!
-Mondjad!
-Ugye lesz még olyan, mint régen volt?
-Nem tudom... Ez mindkettőnknek egy nehéz időszak, de talán nem mindig lesz így. Azt hiszem ki kell várnunk. Illetve... Meg kell próbálnunk a családjaink előtt úgy tenni, mintha minden rendben lenne.
-Komolyan színészkedjek apám előtt? Te tudnál hazudni anyukádnak?!
-Mert inkább azt akarod, hogy csalódjanak bennünk, és szarul érezzék meguk?
-Nem....
-Na látod!
-Menjünk, kinn vannak a gyerekek.
Az ikrek valóban az ágyon feküdtek, és amíg a Szöszi felöltözött én voltam velük, majd cseréltünk. Egy fekete ruhát vettem fel, aminek a hátulján és elején is mély kivágás van. A hajamat copfba fogtam, és az alját begöndörítettem. Mire végeztem a készülődéssel Niallék már nem voltak fenn, szóval utánunk mentem az étkezőbe. Zoe bedobta a szunyát, míg Chris a húgom kezében nézegetett.
-Korán keltem, sütöttem palacsintát, de lehet már kihűlt.
-Úúúú de kívánom a palacsintát!- csillant fel a szemem, és azonnal magamhoz vettem kettőt. Pont jó volt, mert nem is volt hideg, de meleg sem, és azonnal meg lehetett tölteni.
-Jó étvágyat!
Azonnal enni kezdtünk, és nem zavart minket, hogy lassan már tizenegy óra.
-Szilveszterre mik a tervek?- kérdezte Flóra.
-Eddig nem beszéltünk semmiről, miért?
-Én lehet elmennék valahova.
-Itt Londonban?
-Persze.
-Lehet róla szó. Mi?- néztem Niallre.
-Hát... A gyerekek miatt elmenni nem tudunk, az biztos. Mi lenne, ha mi hívnánk át pár embert? De nem nagy buli, inkább beszélgetés, meg halkan a zene.
-Nem rossz ötlet.
-Majd még megbeszéljük.
Lassan átmentünk a nappaliba, és ott beszélgettünk, illetve
játszottunk a picikkel. Egyszer csak a húgom kiáltott fel, mondván esik a hó. Mi is kinéztünk az erkély ajtón, és valóban azt láttuk, hogy a hó lepi el a hátsó udvart. Azonnal az emeletre siettünk, hogy meleg ruhát vegyünk, és ki tudjunk menni. A férjem épp az egyik gyerekét ringatta az ölében, mikor kapott, egy hívást. Azonnal fölvette, és miután Chris újra nálam volt, bement a házba. Flórával értetlenül néztünk össze, tényleg nem értettük mi folyik itt. Az ikreket beraktam a babakocsiba, a testvéremre bíztam őket, és a Szöszi után mentem. A nappaliban telefonált, megvártam amíg lerakja, és csal utána érdeklődtem.
-Ki volt az?
-Ne húzd fel magad, de Luke.
-Hemmings?

-Ahha.
-Nem húzom fel magam, mert tudom, hogy egy jó barátod.
-Nem is emiatt... Itt van Londonban.
-Miért nem otthon, a családjával?
-A szíve ide húzza.
-Mi?!
-Nemsokára ide ér.
-Hozzánk?
-Igen.
-Minek?
-Én tavaly karácsonykor miért mentem hozzátok?- kérdezte, nekem pedig azonnal beugrott a dolog.
Mikor kinyitottam nem hittem a szememnek! Ő? Itt? Magyarországon? Az ajtó előtt? Egyből a nyakába ugrottam és ő nevetve ölelte át a derekam. Még a könnyen is kijöttek! Nem mertem elhinni! Felemelt és megpörgetett a levegőben. Ő a derekam, én a nyakát öleltem és megcsókoltam. Ebben minden benne volt. Az elmúlt két hét minden fájdalma és boldogsága. Mikor befejeztük a csókunk rá néztem.
-Mit keresel te itt?
-Ez bonyolult és hosszú. Majd elmesélem, jó?
-Persze! Niall én annyira szeretlek!
-Én is szeretlek Barbi! Ez a két hét rémes volt!
-Tudom! Nekem is!
-Én soha nem akarlak magamtól távol tudni!- fúrta tekintetét az enyémbe és megcsókolt.
-Nem fogsz! Menjünk be! Hideg van!
-Oké!- megfogta a bőröndjét és beemelte a lakásba.
Nagyon örültem neki, hogy itt van. És ki akartam élvezni. Ezért sikerült felsutannunk úgy az emeletre, hogy nem láttak meg minket. Becsuktam magunk után az ajtót, biztonság estére rá is fordítottam egyet. Niall leült az ágyamra és a derekamnál fogva maga elé húzott.
-Jól nézel ki!- mondta azzal a féloldalas mosollyal.
-Nem is tudom kié a póló!
-Én se. Nincs gazdája. Akkor le kell venni!
-Vegyem le?
-Megoldom én is!
-Niall! Két nap múlva visszamegyünk. Addig kérlek bírd ki! Mert most én nem szeretnék ingyen műsort adni mondjuk apámnak.
-Oké....
Ölébe ültem, és megcsókoltam. Ledöntöttem az ágyra, ráfeküdtem és úgy csókoltam. Forró ajkaink teljes összhangban voltak. Mikor Niall el akart engedni nem hagytam, beleharaptam az ajkába, és csókoltam meg. Szerintem akár órákig így feküdtünk, mikor valaki kopogott. Én- mint mindig mikor Niall közelében vagyok- elvesztettem az eszem, csókoltam tovább, de ő neki azért volt egy kis józan esze.
-Barbi. Most már itt vagyok!
-Oké.
-Hahóó! Itt vagy?!
-Mi? Ahha. Szóval az más volt, mert mi együtt voltunk. De ha jól tudom, Flóra utálja.
-A szeretet ünnepén csak nem rakja ki.
-Majd meglátjuk. Szerintem ennyi elég a gyerekeknek, behozom őket.
-Hagyd csak, majd én intézem. Át is öltöztetem őket, meg minden.
-Oké. Utána megetetem őket.
-Akkor pelust ne cseréljek?
-Azt majd kaja után.
-Rendben.
Egyedül maradtam a lakásban, és olyat tettem amire mostanában alig volt időm, sőt soha. Interneteztem a telefonomról. Twitter, snapchat, instagram... Ha már fenn voltam raktam ki egy képet a gyerekekről, illetve válaszolgattam pár rajongónak. Erre Ni is végzett, és én váltottam, mentem etetni. A babáim nagyon éhesek voltak, alig akartak elaludni. Ezután az apukájuk vissza vette őket, mondván a többit el tudja intézni. Nem ellenkeztem, úgy döntöttem pár szabad pillanat nekem is kijár. Épp arra értem le, hogy csöngetnek, és Flóra megy ajtót nyitni. Mikor meglátta ki áll ott, egy csattanós pofont adott neki, és rácsapta az ajtót.

Sophie❤

2016. június 11., szombat

III. évad 10. rész- Elfordult, és már aludt is

Heey☺
Nagyon nehezen, de itt az új rész!
Először is. Ma délben észre ttem, hogy a befejezett rész eltűnt a jegyzetfüzetből, így egész délután ezt írtam.
Másodszor pedig, tudom, hogy ismétlem magam, de egyszerűen csodásak vagytok! Nem akarok megint számokba bonyolódni, csupán annyit mondok, hogy hihetetlen!❤
Ha a kissé unalmas rész elnyeri a tetszéseteket, hagyjatok magatok után nyomot, csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

-Szeretlek!- kiabáltam utána, de már nem hallotta.
Az ajtót bezártam, majd a síró gyerekemre néztem.
-Mit csináljak veled, babám? Gyere, cserélünk pelust, aztán megpróbálunk még aludni!
Úgy tettem ahogy azt mondtam, majd befektettem magam mellé az ágyba. Azt reméltem, hogy így elnyugszik, de nem tette. Próbáltam megetetni, de a tejem nem
kellett neki. A cumit egyfolytában kiköpte, és ekkor már én is szinte a sírás határán voltam. Annyira rossz volt sírni látni, és a tudat, hogy nem tudok neki egyből segíteni, felőrölt.
-Kérlek szépen ne sírj! Anyának sem jó, ha így lát. Pici babám!
Ekkor már nem jutott jobb eszembe, a mellkasomra fektettem, és a hasát simogattam. Halkan dúdoltam neki, és csodák csodájára abbahagyta a keserves zokogást, és elaludt.
A telefonomra néztem, és láttam, hogy reggel fél hét, így úgy voltam vele, hogy egy kis alvást még én is megengedhetek magamnak. Tehát visszaaludtam, mellkasomon az egyik gyerekemmel.
Mikor legközelebb megébredtem, már javában világos volt kinn. Chris szemei nyitva voltak, és miközben cumizott, jobbra balra nézegetett.
-Jó reggelt babám! Megnézzük Zoet?- kérdeztem tőle, és puszikkal leptem be a kis pofiját. Tudtam, hogy nem válaszol, de akkor is olyan jó volt neki beszélni. Ahogy felültem az ölembe vettem, és hátrasimítottam a kis hajacskáját. Lassan elindultam kifele, és bementünk a gyerekszobába. A kislányom is fenn volt már, így őt is az ölembe vettem.
-Neked is jó reggelt Szépségem! Kicseréljük a pleusokat?
Valóban letettem őket a pelenkázóra, de mivel a kettőt egyszerre nem tudtam, a másik várt. Ezután megetettem őket, és csak utána mentünk le a földszintre. Maura, Krisztina- apu élettársa- és Flóra már fenn voltak, mindannyian reggeliztek.
-Jó reggelt!
-Sziasztok! Hogy aludtatok?- kérdezte mosolyogva az anyósom.
-Mikor Ni elment Chris sírt, de amúgy azt hiszem nyugodtan.
-Akkor jó. Egyél nyugodtan Drágám, én addig beviszem őket a nappaliba!
-Biztos?
-Persze!
-Köszi!
A babáimat odaadtam a mamájuknak, majd leültem reggelizni. Megbeszéltük, hogy apu elviszi majd Flórát, és érte is megy, de amúgy egész nap a házban maradunk. Minden a tervek szerint alakult, amíg tizenegy óra körül nem kopogtak. Elképzelésünk nem lehetett ki az, szóval én mentem ajtót nyitni. Hogy őszinte legyek, mégsem lepődtem meg annyira, mikor anyával találtam magam szembe.
-Szia!
-Szia Barbi!
-Mi járatban?
-Jöttem megnézni az unokáimat. Ha már magadtól nem hívtál...- indult befele.
-Ummm... Anya, ez nem hiszem, hogy jó...- kezdtem el, de nem tudtam befejezni, mert azonnal meghallotta Krisztina hangját, ahogy valamelyik gyerekemhez beszél.
-Ő mit keres itt?
-Jött apuval, segíteni.
-Én nem lettem volna jó?!
Hála isten nem tudtam válaszolni, mert az anyósom jött oda hozzánk.
-Bocsi, hogy zavarok, Drágám, de Chrisnek pelus csere kéne. Megcsináljam, vagy jössz?
-Jövök, persze! Zoe?
-Ő mindjárt alszik.
-Akkor őt is vigyük fel, jó?
-Rendben!
-Fel vihetem én?- szólt bele anya.
-Ahha! De tessék, itt van Chris, én majd kihozom a tündérkémet.
-Oké.
Pár pillanattal később együtt indultunk a harmadikra, kínos csendben, amit végül én törtem meg.
-Öhmmmm. Nem kéne dolgoznod?
-Neeem, mára szabadságot vettem ki.
-Oké. Nem itt van a szobájuk, a harmadikon!- szóltam, mikor tervezett benyitni az egyik szobába.
-Flóráé is?
-Nem.
Segített bepelenkázni a gyerekeket, de közben nem beszélgettünk. Zoe elaludt, ahogy Maura jósolta, de Chris eléggé virgonc volt.
Anyukám ebéd előtt elment, és kérte, hogy majd valamikor hívjam át.
Az egész délutánt otthon töltöttük, de a férjemmel csupán egyszer tudtam beszélni, akkor is csak pár percet.
Annyira nagyon hiányzott! És itt nem csak arra gondolok, hogy elment, hanem azóta, mióta az ikrek megszülettek. Távolságtartónak tűnt, de nem tudom miért.
Estefele nagy elmélkedésemből Zoe sírása vert fel.
-Mi a baj babám? Ne sírj! Shhhh!
Rá öt másodpercre a másik gyerek is rázendített, ekkor már tényleg nem tudtam mit csinálni.
-Barbj mi lenne, ha pár percre kivinnénk őket a hátsó udvarra? Lehet jót tenne nekik egy kis friss levegő!- tanácsolta Krisztina.
-Segítenél?
-Persze!
Miközben a gyerekszobába értünk beszélgettünk, és eszembe jutott egy számomra érdekes téma.
-Nóriék hogy vannak?
-Nagyon jól vannak, köszi! Marcika is nődögél.
-Akkor jó.
-Már a hordozóban kezd rugdalózni, nagyon egy aranyos gyerek. És képzeld el... A gyerek egyre jobban hasonlít Mátéra, szóval valószínűleg ő az apukája- miközben mesélt az ikreket a pelenkázókra raktuk, és elkezdtük felöltöztetni őket.
-És nem akarja neki elmondani, hogy van egy fia?
-Nem tervezi. Szeretne kijönni Londonba.
-Igen?
-Ahha! Azt mondja új életet szeretne kezdeni.
-London ehhez jó hely lesz.
-Igen, csak azért hiányozni fognak.
-Ez természetes. Gyere babám!- emeltem fel Zoet, mikor már rajta volt az overálja. Krisztina is megfogta Christ, és úgy mentünk le a földszintre. Szóltunk apunak és Maurának, hogy tartsanak velünk, csizmát és kabátot vettünk, és úgy indultunk el kifele. A garázsból  kitoltam a babakocsit, és bele is fektettük az ikreket. Nem maradtunk kinn velük sokat, de legalább elnyugodtak. Mikor beértünk az anyósom segített fürdetni, majd a saját szobánkba vittem őket. Az ágyat körbe pakoltam párnákkal, azok közé beraktam a gyerekeket, és meséltem nekik. Nagyon sok mesekönyvet szereztünk be, amiben egy-egy történet angolul és magyarul is le van írva. Niallel fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek angolul és magyarul is tudjanak. Utána elindítottam a srácok egy lassú számát, és erre már tényleg elaludtak. A bébiőrt leraktam, mindkettőjük fejére egy puszit nyomtam, és úgy mentem le. A többiek vacsorához készülődtek, így én is leültem hozzájuk. Flóra és Maura közösen készített kaját, natúr hús volt tepsiben sült krumplival vagy salátával. Bármennyire is kívántam egy kis szénhidrátot, tudtam, hogy nem szabad az egészséges életmódom miatt, így más zöldségeket ettem.
Kaja után elköszöntem a többiektől, és a fürdőmbe mentem. Az óriási kádba vizet engedtem, és egy kókusz illatú fürdőbombát dobtam bele. Levettem magamról a ruháimat, és lassan beleereszkedtem a forró vízbe. A telefon természetesen ott volt mellettem, ha Ni hívna, de nem tette, helyette inkább Soph.
-Szia!- integettem a kamerába.
-Sziaa! Nem zavarok?
-Dehogy! Mesélj, mi újság?
-Csak érdeklődni akarok, hogy hogy vagytok. Meg átmennék valamelyik nap.
-Gyeree! Amúgy jól vagyunk, köszi! Maura sokat segít, apuékkal és Flórával együtt.
-Akkor jó. Mikor keltek?
-Változó, de fél kilencre mindenki fenn van.
-Akkor kilenc körül megyünk Ellel.
-Oksii, várlak titeket!
Leraktuk a telefont, és lassan ki is szálltam a kádból. Mivel baromira fáradt voltam, magamra kaptam a pizsim, és mentem is aludni. A gyerekek egyik oldaláról leszedtem a párnákat, oda feküdtem, és lassan el is aludtam.

Niall nélkül a napok eléggé lassan teltek, nagyon nagyon hiányzott. Azt hiszem nem csak nekem, hanem az ikreknek is. Aznap amire vártuk már mindenki eléggé izgatott volt, a férjem anyukája és Krisztina még sütöttek is. Tudtam mikor száll le a gépük, így előtte egy órával felöltöztettem a gyerekeket, én is normális ruhát vettem, és elindultunk a reptére felé. Nagyon izgultam már, hisz tudtam, hogy az életünk igazi családként most fog megkezdődni. A reptér előtt természetesen egy csomó rajongó volt, de csináltak egy elkerített részt, ahova engem is beengedtek.
-Gyertek szerelmeim, bemegyünk apu elé, jó?
Először kivettem a csomagtartóból a babakocsi keretjét, majd az ikreket a hordozóval együtt, és azokat erősítettem hozzá a kerethez. Megfogtam a táskám, és csak úgy indultam el befele. A gyerekeknek ez volt az első "nyilvános megjelenése", de mindenáron ki akartam jönni Niall elé. Az üres terminálban megláttam Andyt, így odasétáltam hozzá.
-Sziaa!
-Barbi! Sziasztok! Jajj, megnézhetem őket?
-Persze! Liamet várod?- kérdeztem, miközben ő Zoe hajával játszott.
-Ahha. Megyünk haza Wolverhamptonba.
-Nem is tudtam, hogy te is onnan származol!
-Pedig de! Gyönyörű vagy, Szépségem!- beszélt még mindig a lányomhoz.
-Samuels, el a kezekkel a lányomtól!- hallottuk meg Niall hangját, mire óriási mosoly jelent meg az arcomon, és azonnal felé fordultam. Nekifutásból ugrottam az ölébe, és öleltem át. Egyik kezével a combomnál tartott, míg a másikkal a derekam ölelte, miközben fejét a nyakhajlatomba temette. Annyira hiányzott! Az illata, az érintése, a hangja, a mosolya, ő maga!
-Hiányoztál Ni! Nagyon nagyon hiányoztál!- motyogtam a könnyeimmel küszködve.
-Ti is nekem! Hogy vannak a babák?
-Tökéletesen, de hiányzott nekik az apukájuk!
-Akkor odamegyek hozzájuk, jó?
-Persze!
Óvatosan lerakott, egy rövidlágy csókot azért kaptam, és utána ment oda a gyerekeihez. Ternészetesen ennyivel nem elégedtem meg, de reméltem, hogy otthon majd kárpótol. A többieket is mind megöleltem, a barátnőinkkel kisikogattuk magunk, de mi is odamentünk a csöppségekhez. Mindketten az apukájuknál voltak, és aludtak.
-Mikor szoktak enni?
Az órámra néztem, és mondtam, hogy még egy óra van szoptatásig.
-Akkor jó, de azért indulhatnánk lassan!
-Rendben, búcsúzzatok el, aztán mehetünk!
Mindenki leginkább Louistól és Danitől köszönt el, ugyanis ők csak egy gyors család látogatásra jöttek haza, utána mennek vissza LA-be, Brianához, és a nemsokára megszülető kisbabához.
Együtt indultunk meg kifele, a srácok persze odamentek a rajongókhoz képeket csinálni, de mi siettünk, nehogy valaki is meglássa az ikreket. Mármint... Azt természetesen tudták, hogy ketten vannak, sőt még a nevük is kiderült, de nem akartam, hogy olyan képek lássanak napvilágot amikhez mi nem adtuk a beleegyezésünk. A Szöszi nem sok időt töltött a fanokkal, gyorsan sietett oda hozzánk.
-Haza megyünk?- nézett rám, mikor már a volán mögött ült.
-Én nem gondolok máshova menni, de ha te igen, akkor mehetünk.
-Dehogy, siessünk haza! Anyu és apudék mikor mennek haza?
-Holnap. Mennek haza, hogy együtt tudjunk lenni, de azt sem akarták, hogy mire hazaérsz ne menjenek el.
-Rendben.
-Nagyon hiányoztál!
-Ti is nekem! Olyan szar érzés volt, hogy megszülettek, haza vittük őket, erre én elmegyek.
-Elhiszem, de hidd el, hogy nem sokról maradtál le! Együtt aludtunk, annyi izgi volt.
-Igen?
-Ahha. Egyik oldalukon feküdten, másikon párnak voltak. De téged azért nem túrhatnak ki!- vigyorogtam rá, ő pedig mosolyogva visszafordította a fejét az útra. Hazáig csendben tettük meg az utat, ott pedig gyorsan a házba mentünk. Maura agyon ölelgette a fiát, ahogy Flóra is, apuval kezet fogott, míg Krisztina két puszit adott neki.
-Picit felmegyünk a gyerekekkel, majd jövünk ebédelni!- Ni megfogta a kezem, és négyesben mentünk fel a hálónkba. Az ikreket leraktuk az ágyra, és mi is leültünk. Egy egész órán keresztül voltunk együtt, de utána már megéheztünk. A gyerekeket még fönn megetettem, és csak utána mentünk le. Zoe már a hordozóban aludt, de Chris még laposakat pislogott.
Az ebéd jó hangulatban telt, Ni mesélt izgalmas történeteket, amiket ez alatt a két hét alatt élt meg.
-Nem együnk el sétálni?- kérdeztem kajálás után.
-A gyerekek?
-Itt van három felnőtt, és Flóra is. Kérleeek!
-Oké, menjünk!
Gyorsan utcai ruhát vettünk, és szóltunk a többieknek, hogy nemsokára jövünk. A kocsival bementünk a belvárosba, mert otthon nem tudtunk volna hol sétálni. Ni
leparkolt egy nagy parkolóban, és az egyik kisebb park felé indultunk. Tél közepén már eléggé hideg volt, de hozzábújtam a Szerelmemhez, és máris úgy éreztem, hogy jobb. 
-Fázol te is?
-Nagyon.
-Bemegyünk valahova, veszünk valami meleg innivalót, jó?
-Köszi!- nyomtam egy puszit az arcára.
A starbucksban, mindketten választottunk egy-egy lattet, és miután fizettünk, mentünk is ki. Vagyis mentünk volna, ha a rajongók nem állják el a bejáratot. A férjem nagyon ideges lett, hogy még sétálás közben sem lehet egy óra nyugtunk, de sikerült megnyugtatnom.
-Elindulunk a kocsi fele, csinálunk pár képet, és megmondjuk, hogy sietnünk kell haza az ikrekhez, jó?
-Oké!
Minden a terv szerint alakult, húsz perc múlva már a kocsiban ültünk, úton hazafelé.

***

-Ugye nincs semmi baj?- fordultam a férjem felé az ágyunkban, mikor már mindketten tusoltunk, és feküdtünk.
-Dehogy van! Mi lenne?
-Nem tudom, de valahogy olyan furi vagy.
-Nincs semmi baj, ne aggódj!
-Akkor jó. Nagyon szeretlek!
-Én is! Eléggé fáradt vagyok, alugyunk jó?
-Oksi! Jóéjt!
-Jóéjt!- egy gyors csókot nyomott a számra, és ahelyett, hogy átölelt és magához húzott volna, elfordult, és már aludt is. Nekem viszont nem jött álom a szememre. Forgolódtam jobbra-balra, de egyszerűen nem ment ez az alvás dolog. Éjfél előtt pár perccel nem bírtam tovább, és átmentem a gyerekeimhez. A bébiőrből amúgy is hallottam, hogy Zoe vergődik, így volt még egy indokom. A szobába érve láttam, hogy a kislányom valóban fenn van.
-Mi a baj, Szépségem? Nem tudsz aludni?- kérdeztem tőle suttogva- Gyere, alszol anyával?
Nagyon óvatosan, és a lehető leghalkabban kinyitottam a szobában lévő heverőt, és mielőtt lefeküdtem volna, magamhoz vettem a tündérkémet. Lassan ő is vissza aludt, és én is elvesztem az álmaim rengetegében, ahol valóban boldog családként éltünk.

Sophie❤