2016. július 17., vasárnap

III. évad 15. rész- Egyszer feleségül veszlek, Szépségem!

Sziasztok❤
A tegnapi késés után itt az új, rövid rész!
Lehet, hogy nem lett a legjobb, akár hibákat is találhattok benne, de tegnap este kezdtem el írni, és most fejeztem be.
Amint már a tegnapi posztban is írtam, a következő rész pénteken lesz, utána egy hét kihagyás, majd megint csak szombaton. Utána talán újra rendszeresek lesznek a részek, megpróbálom❤
Köszönöm a támogatásotokat, ha van egy kis időtök hagyjatok magatok után nyomot, netán csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

-Basszus neked még nem is mondtam! Ugye a gyerekek születése után Amerikába muszáj volt vissza mennünk. De a londoni cuccokat elhalasztottuk, és holnap lesz az utolsó. Szeretném ha ott lennél az ikrekkel!
-Csak azok a képek jelennek meg amiket jóvá hagyok?
-Csakis azok! De senkinek nem kell kinn látnia őket! Kérlek! Ez az utolsó közös találkozásunk ki tudja meddig!
-Igaz, legyen, benne vagyok! De utána mindannyian átjönnek, és beszélgetünk egy nagyot!
-Benne vagyok! Nagyon nagyon szeretlek!- váltott hirtelen témát.
-Én is szeretlek! Nem tudom mi lett volna, ha nem tudjuk megbeszélni ezt az egészet!
-De meg tudtuk, és ez a lényeg!
Nagyon sokáig áztattuk magunkat, ez idő alatt pedig több szenvedélyes csók ia elcsattant köztünk. Egész este, egyetlen olyan pillanat sem telt el, hogy valamilyen módon ne értünk egymáshoz.
Fürdés után még beszélgettünk egy picit, de lassan mindketten elaludtunk.

-Szépségem, indulnom kell!- ébredtem Ni hangjára.
-Mi?                                                                                                                                    
-Mennem kell, sajnálom!
-Oké.
-A gyerekeknek adtam enni, cseréltünk pelust, most meg itt vannak- mutatott mellém, ahol tényleg ott feküdt a két csöppségem.
-Jól van. Nemsokára megyünk mi is!- dörzsöltem meg a szemem.
-Két óra múlva kezdünk.
-Arra odaérünk! Hééé! Így ne hagyj itt csók nélkül!
-Bocsi Drágám!- kuncogott, és készségesen teljesítette a kérésemet. Még mindkét gyereke fejére nyomott egy-egy puszit, majd tényleg indult.
-Jóreggelt Tündérkéim! Hogy aludtatok? Ugye nem fájt a pocitok? Gyertek, össze készülődünk, aztán megnézzük aput!
Levittem őket a konyhába, és amíg gyorsan megreggeliztem ők a hordozójukból nézelődtek, és a játékukkal szórakoztak. Hogy ne legyen ekkora csend kapcsoltam be zenét, és a picik apukájuk hangjára egyből felkapták a fejüket.
-Na mizu babák? Tetszik apu?- vigyorogtam rájuk, mire legnagyobb meglepetésemre ők vissza vigyorogtak rám.
A müzlim gyorsan elfogyott, így az emeletre siettem, hogy össze készülődjek. Míg a picik az ágyunkban feküdtek, én a gardróbba siettem, és egy fekete farmert vettem fel egy egyszerű blúzzal. Az ikreket is felöltöztettem, egy táskába pakoltam minden szükséges dolgot, amire pár óra alatt szükség lehet.
-Gyertek Szépségeim, megnézzük apuékat!- gügyögtem nekik, miközben bekötöttem a hordozójukat. El is indultunk befele a belvárosba, és csak ekkor jöttem rá, hogy nem tudom hova kell menni.
-Mondjad Szerelmem!- szólt bele a telefonba Ni, mikor felvette.
-Szia! Gáz van. Nem tudom hova kell menni pontosan.
-Basszus, elfejtettem le írni! Hol vagy most?
-A parlamentnél.
-Oké, figyelj! Indulj el vissza fele...- kezdte diktálni az út vonalat, és negyed órán belül oda is értünk. A rendszám le volt adva, így a kapun nyugodtan behajthattam, ott pedig Mark várt minket. Leparkoltam egy szabad helyre, és azonnal kiszálltam a kocsiból.
-Szia!- öleltem át az őrt.
-Szia Barbi! Minden oké volt tegnap este?
-Igen!- kezdtem el vigyorogni- Úgyhogy menjünk is, ma még csak félálomban láttam.
-Jól van, hozd a két hordozót, én meg a táskáitokat.
-Rendben. Gyere picim, megyünk apuhoz!
Először Zoet vettem ki, majd utána Christ. Sikerült egy olyan parkoló helyet találnom ahonnan a rajongól nem láthatnak minket,  így nyugodtan indultunk befele. Az épületbe érve egy nagy előtér fogadott, aztán az őr ment elől, mutatva az utat. Az ott dolgozó emberek gratuláltak a picikhez, és megdicsérték milyen szépek. Egy nagyobb részbe érve láttam meg, hogy a srácok egy kanapén ülnek, és valamin közösen nevetnek.
-Barbi! Várj, hadd segítsek!- vett észre először Liam, és azonnal odajött hozzánk. Elvette a hordozókat, majd óvatosan átölelt. Őt követte Louis és Harry, Ni pedig a babákról vette le a felesleges ruhákat.
-Hello Szépségem!- vigyorgott rám, aztán megcsókolt.
-Szia Szöszim! Mikor kezdtek?
-Egy óra múlva. Azt hiszem...
-Niall, told már ide azt a formás valagad!- hallottuk meg Sonja ordibálását, majd pillanatokon belül a hanghoz arc is társult- Sziasztok!- mosolygott ránk, aztán megölelt. Pár pillanattal később pedig legnagobb meglepetésemre Dávid lépett elő, Sophieval a nyakában.
-Dávid!- ugrottam a nyakába, és szorosan átöleltem. Jó régóta nem találkoztunk, mert ő nagyon sokáig Amerikában volt, csak úgy.
-Helló Királylány!
-Úgy hiányoztál!
-Ti is nekem!- kaptam egy puszit a fejemre- Figyelj, most mennem is kell, megyünk el Sophieval, valamelyik nap mindenképp bemegyek hozzátok!
-Oksi.
Ők hamarosan elmentek, mi pedig a kanapéra ültünk. Én Daniellel beszélgettem, és élveztem a pár pillanatot, mikor más vigyáz a gyerekeinkre.
Ugyanis Zoet Harry fogta, Christ pedig Liam és Lou szórakoztatta.
-Egyszer feleségül veszlek, Szépségem!- suttogta a göndör elbűvölve a kislányomnak.
-Ahhoz baromi nagy csodának kéne történnie, Styles, hogy bárki egy ujjal is hozzá érne a lányomhoz!- ért vissza Ni Sonja kezei közül.
-Miért?
-Mert az én lányomat senki nem fogja kedvére dugni. Senki sehogy nem fogja.
-De a fiadat meg majd viszed csajozni, mi?
-Persze! Hisz egy Horan, hódítson azzal amivel én tettem!
-Mivel?- kérdeztem vigyorogva.
-A mosolyommal.
Mindenki csak fájdalmasan felnyögött, én azonban csak mosolyogtam, és hagytam, hogy megcsókoljon. A helyemre ült, az ölébe ült, és úgy figyeltük a többieket ahogy az ikrekkel játszanak.
-Lou nagyon jó apuka lesz!- szólt oda nekünk Dani.
-A harmadik legjobb a világon. Csak mert az első apu, a második én, szóval max utánunk!
-Persze!- forgattuk a szemünk.
Hirtelen a kicsik egyszerre sírtak fel, mire a srácok megijedtek. Az órámra nézve láttam, hogy etetés idő van.
-Gyertek Picikéim, kaptok enni!
Elővettem a két cumis üveget, és gyerekek azonnal enni kezdtek. A srácok persze beszarik voltak, nem merték etetni őket, hátha bajuk lesz, de ez egyáltalán nem veszélyes dolog. Végül Niallel mi adtuk nekik a tízórait, de a szokásos böfi után is csak sírtak. A pelusuk üres volt, tényleg nem értettük mi bajuk lehet.
-Kicsim, behozom a baba kocsit, jó?
-Igen, az jó lesz!
Mikor Ni vissza ért a keretekkel, beleraktuk a hordozókat, azokba pedig a gyerekeket. Mivel nekik menniük kellett én kezdtem el tologatni a kocsit fel alá, hogy az ikrek elhallgassanak. Sajnos ez sem segített, Chris és Zoe ugyanúgy bömbölt tovább, és már az én szemem is könnyes volt, annyira sajnáltam őket, és fájt így látni őket.
-Shh! Kicsikéim, kérlek maradjatok csendben! Minden rendben lesz, nem kell sírni!
Lottie jött oda mellém segíteni, és míg ő megfogta a kislányom, én a fiam, és úgy próbáltuk őket megnyugtatni. Chris kis hátát simogattam, hogy elaludjon vagy valami, de ez sem nagyon hatott.
-Vigyük ki őket a levegőre!- kiabálta Lots, mert a sírástól nem lehetett hallani sem. Csak bólintottam egyet, gyorsan rájuk adtuk a kabátot, sapkát, mi is vettünk magunkra valamit- én személy szerint csak gyorsan Ni kabátját-, és elindultunk kifele.
Csodák csodájára, amint a friss levegőre értünk, mindkét gyerek csöndbe maradt, és azonnal nézelődni kezdett.
-Dorisra és Ernestre is mindig ez hat.
-Ők sokat sírnak?
-Már nem, de régen nagyon sokat. Éjjeleken át tudtak sírni.
-Hát azért itt ennyire nem vészes a helyzet, szerencsére. Heti egy éjjel, és egy nappal.
-Az tök jó!
-Ahha.
-Szépségem!- futott ki hozzánk Ni remegve.
-Igen?
-Van egy óriási dolog, amire meg szeretnélek kérni!
-Maximum két perc!- nem is kellett mondania, egyből tudtam mire gondol, mire akar kérni.
-Köszönöm!- gyorsan megcsókolt, majd el is indultunk befele. Mivel arról halvány lila gőzöm sem volt, hogy a gyerekeimmel és a férjemmel együtt nekem is be kell mennem a stúdióba, sminkem is alig volt, és a hajam is csak állt valahogy.
Benn a statiszták csak annyi időt adtak, hogy a kabátokat levegyük, és utána mennünk is kellett.
Niall ment elől, kezében Chris-szel, és utánuk jöttünk mi Zoe-val. Ahogy beléptünk óriási sikítozás vette kezdetét, a rajongól egyből vették elő telefonjaikat, hogy képeket csinálhassanak rólunk.
-Hát itt van végre a két baba! Hölgyeim és Uraim, üdvözöljük együtt az először nyilvánosan megjelenő Zoe Ruth Horant és Christopher Tyler Horant!
A pici babáink nem érzékelték mi történik körülöttük, csupán nézelődtek jobbra balra.
A Szöszi vissza ült a helyére, engem pedig az ölébe húzott. Zoe maradt nálam, míg Christ Harry fogta.
-És persze üdvözöljük Barbit is, aki nélkül ezek a gyerekek nem lehetnének itt, és Niall arcán sem lenne ekkora mosoly.
-Sziasztok!- mondtam mosolyogva, és intettem egyet- Régen láttalak, James!- tettem hozzá, és gyorsan megöleltem.
-Szóval mi újság a Horan családnál? Jól hallottam, hogy nem ment zökkenő mentesen a szülés?
-Hát nem volt minden a legnagyobb rendben, de semmi maradandó, mindannyian jól vagyunk.
-Hogy őszinték legyünk, Barbinak leállt a szíve- jelentette ki a férjem, miközben a combom simogatta. A francba! Nem akartam, hogy az egész világ tudjon róla, és engem sajnáljanak!
-Hogy mi?!
-Igen, sajnos ez történt, de mint mindenki látja itt vagyok, semmi bajom, szerencsére a fantasztikus orvosomnak sikerült megmentenie.
-Hát ez valóban szerencse. Niall, hogy viselted volna, ha elveszted a feleséged, a gyermekeid anyját?
-Szerinted hogy viseltem volna, James? Úgy bőgtem, mint egy kis gyerek. Megijedtem, hogy egyedül maradok, ráadásul két újszülött gyerekkel. Semmiféle tapasztalatom nem volt, féltem, hogy elveszítem azt a nőt, aki a mindent jelenti nekem. Kedves nézők, önök el tudnák képzelni a jövőjüket a anélkül az ember nélkül akiért
mindent oda adnának? Nem, ugye? Hát még akkor, ha két csecsemőért is felelősséget kell vállalnunk. Szerencsére a Doki meg tudta menteni Barbit, de tőlem ekkor sem a legjobb bánásmódot kapta. Mármint elnézést, ezt nem úgy kell érteni, hogy megütöttem, hisz nem lennék képes bántani. A szavak nem voltak megfelelők, amit a mai napig sajnálok. Bár sikerült észhez térítenie, nem tudom mi lett volna, ha nem olvas be nekem. Elmondhatatlanul szeretem, szavakba önteni nem tudom, mit is jelent ő nekem- a végén letörölte az arcomról lefolyó könnyeket, és lágyan megcsókolt.
-Szeretlek!- suttogtam neki halkan.
-Hűű, régen hallottam ilyet!
Chris megint rázendített, azonnal magamhoz vettem, és a két gyerekkel a kezemben indultam ki. Lassan csöndbe maradtak, majd elaludtak. Halkan beszélgettünk Lottieval és Daniellel, és megbeszéltük, hogy elindulunk haza, és mire a srácok hazaérnek főzünk nekik ebédet. Az én kocsimba pattantunk be, Cheryl azonban ott maradt. Nem is jön ki velünk valami jól, és be sem fért volna az autóba. Dan hátul szórakoztatta az ikreket, amíg a bolthoz nem értünk. Lottie vállalta a babakocsi tolását, míg Danielle a kosarat hozta.
-De így most semmit nem viszek!
-Nem baj, néha te is lazíthatsz! Inkább mondd mi kell!
-Attól függ, hogy mit csinálunk!
-Spagetti jó lesz, nem?
-Ahha!
Gyorsan össze szedtük az ebédhez szükséges dolgokat, fizettünk, és siettünk is haza. Miközben főztünk elmeséltem a barátnőimnek, hogy mi is történt az elmúlt egy hónapban, és arról is beszámoltam, hogy beszélni akarok anyával. Erről még Niallnek sem szóltam, de úgy éreztem, hogy tudnom kell, mi az amit titkolnak, és tudtam, hogy a gyerekeknek is szüksége van mindkét nagymamájukra.
-És mi van, ha valami olyan mondd el, ami sokkol?
-Lehet, hogy sokkol, de legalább tudni fogom az igazat.
-De miért akarod ennyire tudni?
-Mert úgy érzem köze van ahhoz, hogy anyu úgy kezel minket, mintha nem is lennénk a lányai.

Sophie❤

4 megjegyzés:

  1. Kedves Zsófia!
    Remélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
    Miss Alison**
    Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu

    VálaszTörlés