2016. július 22., péntek

III. évad 16. rész- Nem te vagy az anyám!

Halihoo❤
Szóval meghoztam egy kifejezetten szomorú részt. Azt hiszem... Szerettem írni ezt a fejezetet mert volt hozzá ihlet. :D
A blog egyébként átlépte a 136000 oldalmegjelenítést, ami miatt nem lehetek nektek elég hálás❤
Szóval amint tudjátok elutazok ma éjjel, és két hétig nem is jelentkezem. Megpróbálok minél többet írni, hogy mikor haza értünk már tudjam is kirakni az új részt ;)
Addig is jó olvasást ehhez a részhez, és ha kérhetem hagyjatok magatok után nyomot és csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤


-De miért akarod ennyire tudni?
-Mert úgy érzem köze van ahhoz, hogy anyu úgy kezel minket, mintha nem is lennénk a lányai.
-Hülye vagy?!
-Nem, de most gondoljatok bele.... Nem is hasonlítunk rá!
-Mikor Flórával terhes volt, te már éltél!
-Két évesen sokra emlékszik az ember...
-Szerintem ez akkor is hülyeség! Niall mit mondott?
-Neki még nem mondtam, de szerintem ő is hülyeségnek fogja tartani.
-Biztosan. És akkor szerinted hogy kerültetek oda anyádhoz?
-Nem tudom, Dan! Érted? Halvány lila gőzöm sincs, de még azelőtt meg kell tudnom, hogy Flóra haza ér!
-És azt már tudod, hogy mit akarsz csinálni?
-Először is felhívom aput. Ha nem mond semmit, anyát kérem meg egy találkozóra. Valószínűleg elmondja mikor nem lesz otthon, átmegyek, megnézem a hivatalos papírokat, tudom is én. Aztán ha találok valamit, akkor azok kíséretében találkozom anyával, ha nem, akkor pedig kihúzom belőle. Kibaszottul idegesít, mert érzem és tudom, hogy történt valami tizenkilenc és tizenhat éve, de képtelen vagyok rájönni!
-Ma akarod csinálni?
-Nem. Ez a nap a mienk, vagyis a srácoké. Le merném fogadni, hogy este még bőgés is lesz, úgyhogy holnap. Niall itthon lesz a gyerekekkel, kell nekik az apás nap.
-Ez így jó.
Hamarosan kész lett az ebéd, és a többiek is megjöttek. Tényleg nagyon sokan lettünk, mindenki hozta a párját, és ilyenkor áldom Niallt, amiért bazi nagy asztalt csináltatott.
Ebéd után mindannyian a nappaliba mentünk, a srácok régi élményeket meséltek, vissza gondoltak az x-factor előtti időkre, mikor még csak négy tinédzser voltak, akik a saját híressé válásukról álmodoznak. Miután a gyerekeket leraktam aludni előkerültek az alkoholos üvegek is, de senki nem rúgott be, csak jó volt a hangulat. Végül Harry távozott utolsóként, mert ők még Niallel megbeszélték, hogy amint lehet mennek golfozni.
A férjem segített rendet rakni, majd az emelet felé vettük az irányt, egy nyugtató fürdő érdekében. Benéztünk az ikrekhez, hogy minden rendben-e, és csak utána mentünk a saját szobánkba.
-Engedek a kádba vizet- nyomott egy puszit a vállamra a Szöszi.
-Oké, levetkőzöm, és megyek.
Mire beértem valóban tele volt a kád habbal, a férjemen pedig már csak boxer volt. Mivel az alakommal nem éppen voltam megelégedve, gyorsan a habok közé merültem, és vártam Niallre. Beült mögém, és az ölébe húzott.
-Mi a baj, Kicsim? Ne mondd, hogy semmi, mert úgysem hiszem el!
-Gondolkodtam.
-Min?
-Anyáékon. Tudom, hogy valamit titkolnak, de felőröl, hogy fogalmam sincs mi az.
-Mit akarsz tenni?
Neki is elmondtam a tervem, egy ideig csak hallgatott, és utána is csak egy gondterhes sóhajt hallatott.
-Ugye támogatsz?
-Természetesen támogatlak, sőt ha kell segítek is. De ugye semmi illegális?
-Semmi. Figyelj, most az, hogy bemegyek hozzá, nem legális, mert van kulcsom.
-Igaz, de biztos vagy benne, hogy akarod tudni az igazságot?
-Igen. Tisztázni akarom ezt a dolgot.
-Annyira féltelek, Drágám! Attól tartok, hogy akkora csalódás ér, amiből majd nem tudsz felállni. Természetesen mi itt leszünk neked, de mi van, ha ez nem lesz elég?
-Ne félts, Kicsi! Ha olyan szoros lenne a kapcsolat közöttünk, még az is lehet, hogy nagyon csalódott lennék.
-Annyira büszke vagyok rád!
-Én meg szeretlek!
-Én is szeretlek! Nagyon nagyon szeretlek!
Azon az estén semmi más nem történt köztünk, minthogy csókolóztunk, és kiszívtuk egymás nyakát. Mikor már az ágyban feküdtünk, már majdnem aludtam, mikor a fülembe suttogott.
-Ha már szabad, úgy fogok veled szeretkezni, mint még soha, hogy bebizonyítsam mennyire, de mennyire nagyon szeretlek!- egy puszit nyomott a fülem mögé. Nem mondtam rá semmit, csupán mosolyogtam, és lassan elaludtam.

-Ne ébresszétek fel anyut, szerelmeim!- hallottam meg Ni hangját, de természetesen a kérésére nem érkezett válasz.
-Jó reggelt! Mikor keltetek?
-Nem rég. Csak pelust cseréltünk. De jó reggelt, Édesem!- kaptam egy gyors csókot.
-Amíg meg etetem őket, csinálsz reggelit?
-Persze! Mit szeretnél?
-Mindegy, mert kilyukad a gyomrom!
-Sietek!
Mire az ikrek jól laktak, a férjem is felért a reggelivel, ami nem volt más, mint rántotta.
-Köszönöm!
-Nincs mit, Drágám, jó étvágyat!
Mind a ketten enni kezdtünk, miközben a gyerekeink közöttünk feküdtek, és már próbálkoztak a másik oldalukra fordulni.
-Holnap kell őket megint oltásra vinni.
-Minek kapnak ennyi szart? Lassan függők lesznek, aztán vehetjük nekik a sok szart.
-Dehogy lesznek függők! Mindegyiknek más hatása van, hogy ne legyenek betegek!
-Tuti?
-Hát persze, nem csinálnék függőt a saját gyerekeimből!
-Akkor jó! Mára akkor mi a terv?
-Délelőtt lusti, aztán elmehetnénk ebédelni. Felhívom aput. Aztán anyut. Kiszedem belőle, hogy mikor nem lesz otthon, átmegyek, kutakodom egy picit, aztán meg találkozok vele.
-Biztos vagy benne?
-Persze!
-Akkor jó. Szeretlek!
-Én is szeretlek!
A délelőtt gyorsan elment, az ágyból ki sem keltünk, egész végig a gyerekekkel játszottunk, és Ni, mint mostanában nagyon sokszor, fényképeket csinált rólunk. Tizenegy órakor elkezdtünk készülődni, de előtte felhívtuk Harryt, hogy velünk tart-e. Nagy lelkesedéssel mondott igent. Egy kék egyberuhát kaptam magamra, és mikor Niall meglátta az alatta lévő kék csipke fehérneműt, elakadt a lélegzete. Az ikreket is
jó melegen felöltöztettük, és úgy indultunk el a megbeszélt étterem fele. A srácok beszéltek meg egyet, ami nem híres, de a kajájuk isteni, és gyerekbarát is.
Az ebéd valóban isteni volt, a göndör elmesélte, hogy bármenyire is barátok Kendall-el, kezd hozzá jobban vonzódni. Mutatott nekünk szilveszteri képeket, és meg kell mondjam, valóban aranyosak együtt.
Kettőkor már otthon is voltunk, és amíg a Szöszi lerakta a gyerekeket aludni, én egyedül ültem a nappaliban, várva arra, hogy apa felvegye a telefont. Ugye az apám?- ez volt az első kérdés ami beugrott.
-Barbi! Szia Kincsem! Hogy vagytok?
-Szia apu, jól vagyunk köszi. Ti?
-Mi is megvagyunk. Marci is növöget.
-Ez szuper!
-Baj van, Csillagom? Annyira feszült a hangod!
-Nézd... Lenne valami, amiről beszélnünk kéne.
-Mondjad!
-Szóval ugye tudod, hogy anyu már rég nem törődik sem velem, sem Flórával.
-Igen, sajnos mesélted.
-És úgy érzem van valami titkotok ezzel kapcsolatban, csak nem mondja el.
-És miben tudok én segíteni?
-Te esetleg nem tudod mi ez a titok?
-Már honnan tudnám?
-Hát, hogy te vagy az apám.
-Ebben igazad van, Kicsim! De amíg anyád bele nem egyezik, nem mondok semmit. Én már régen elmondtam volna neked, de ő nem hagytam. Ne haragudj rám, kérlek!
-Nem haragszom. Figyelj... Ha minden jól megy, ma kiderítem ezt az egészet. Este esetleg felhívhatlak, hogy beszéljünk róla?
-Persze, amikor csak szeretnél! De akkor hívj minket skype-on, szeretnélek látni téged, és a piciket is!
-Rendben!
-És figyelj, Kislányom! Bármi is derüljön ma ki, tudnod kell, hogy anyád az aki tizen akárhány évig nevelt, én pedig az apád.
-Tudom apu, szeretlek!
-Én is szeretlek Kincsem, vigyázz magadra, bármire is készülsz!
Miután leraktuk a telefont, hátrahajtott fejjel, és csukott szemmel próbáltam rájönni valamire. Egyszer csak két kéz kezdte masszírozni a vállam, ami igencsak jól esett.
-Na miújság, Baba?
-Semmi lényegeset nem mondott, csupán annyit, hogy bármi is derül ki ma, ő az apám, és anya az anyám, aki felnevelt.
-Ebben igaza is van.
Leült mellém, az ölébe húzott, és ringatni kezdett.
-Pihenj egy keveset!
-Most nem szabad! Ígérem, hogy amint végzek, csak veled foglalkozom, jó?
-Bármit találok ki, benne vagy?
-Bármit, amit szabad, és a gyerekeid sem zavarnak.
-Bármit, amit szabad?
-Ahha! Tehát szex az még nincs tíz napig.
-Ha eddig kibírtam, az már semmi!
-Szuper! Akkor most felhívom anyát.
Anyukámmal nem sokat telefonáltam, de a másfél perc elég volt ahhoz, hogy kiszedjem belőle, hogy egész délután nincs otthon. Úgyhogy amint leraktuk a telefont a gardróbunkba siettem, full fekete szettet vettem fel, hogy azért valami ninja feeling mégis legyen.
-Nagyon vigyázz magad, Szépségem!
-Vigyázni fogok, Szöszim! A gyerekek lassan felkelnek, nézd meg a pelusukat, lehet éhesek lesznek, aztán ki lehetne vinni őket levegőzni. Vagy este elmenjünk sétálni?
-Kiviszem őket, de ne aggódj! Pár óra alatt biztos nem nyírom ki őket!
-Rendben, szeretlek!
-Én is szeretlek! 
A garázsban a fekete kocsiba pattantam be, és a régi villánk felé indultam. A mellette lévő utcában raktam le az autót, onnan pedig sétáltam, hátha anya mégis haza jönne, ne vegye észre.
Nem kellett aggódnom attól, hogy a riasztó bekapcsolna, vagy valami, ugyanis a saját kulcsommal sétáltam be a saját lakásomba. Egyből a nappaliba mentem, ahhoz a vitrinhez, ahol tudtam, hogy a papírok vannak. Azonnal bele túrtam a papírok közé, és nem is kellett sokat várnom, hogy egy olyannal találjam szembe magam, ami számomra érdekes. Gyorsan olvastam, hogy minél előbb a végére érjek, de nem kellett volna. Egy szerződés volt, amiben az állt, hogy Flóra nem anya és apa gyereke, hanem egy béranyába és apa utódja, de nem beültetéses úton, hanem természetesen. Ennek oka, hogy anyának nem lehetett gyereke. Lefagytam. Nem tudtam felfogni, hogy ez valóban megtörténhet! Nem az az anyánk, akit mindig is annak hittünk? De akkor mégis ki?! Hogy lett Ádi?! Rá már tisztán emlékszem, ahogy arra is, hogy anyának volt hasa. Tovább keresgéltem, de rám vagy az öcsémre vonatkozó papírt nem találtam.
A telefonomra nézve láttam mennyi idő, és a fontos papírokat megfogva elhagytam a házat. Hazáig gondolkodtam, ami majdnem két karambolt okozott, de végül sikeresen haza értem. A garázs előtt leraktam a kocsit, és siettem is be.
-Megjöttem!
-Hello Szépségem!- jött elém Ni a két babával. Először a férjem csókoltam meg, majd Zoe és Chris fejére is nyomtam egy-egy puszit.
-Csak átöltözök, aztán megyek is.
-Hol találkoztok?
-Egy kávézóban. Vacsira itthon vagyok!- adtam egy cuppanós puszit az arcára.
-Oké, nem azért kérdeztem. Lehet elmegyünk bevásárolni, jó?
-Persze, de akkor én megyek másik kocsivsal.
Közben a hálónkba értünk, ahonnan én egyből a gardróbba siettem másik ruhát venni. Találtam egy egyberuhát, aminek az alja ceruza fazonú volt. Kerestem hozzá egy megfelelő fehérneműt, és gyorsan átvedlettem magam. Mivel kintről csak a gyerek gügyögés hallatszott be, tudtam, hogy Ni engem néz. Nem izgatott különösebben a dolog, sokkal inkább a gondolataimmal voltam elfoglalva. Ki lehet az anyánk? Hogy voltak képesek hazudni nekünk? Apu hogy tehette ezt velünk?
-Elmondod mit találtál?
-Honnan tudod, hogy találtam valamit?
-Ismerlek Kicsim!
-Addig nem szeretnék erről beszélni, amíg minden ki nem derül, jó? Nem haragszol?
-Dehogy, én csak segíteni szeretnék.
-Tudom Szöszim, este mindent megbeszélünk, ígérem!
-Oké. Főzünk neked valami finomat.
-Szupi! Gyerekeket ne etessem meg?
-Nem kell, még van egy-egy adag tej, azt nemsokára megkapják, aztán majd ha haza jössz megeteted őket!
-Oksi. Indulnom kell. Szeretlek titeket!- csók Niallnek, puszi az ikreknek, és indultam is. Kivételes módon a fekete bmw helyett, most a fehérbe ültem be, aminek az ablakai nem voltak besötétítve. Míg a belvárosba értem össze szedtem a gondolataimat, és nagyjából azt is, amit mondani akartam. Szerencsére a kávézó mellett pont találtam egy parkolót, így oda parkoltam le. Fogtam a táskám, a telefonom, és a papírokat, amiket találtam, és azokkal indultam be. Egy üres asztalnál helyet foglaltam, és mikor jött a pincér kértem egy fogyókúrás sütit zöld teával. Öt óra már jóval elmúlt, mikor anya megjött, de azonnal helyet foglalt.
-Szia Kicsim!
-Szia! Szóval... Azért jöttem, és hívtalak téged is ide, hogy pontot tegyünk az i-re.
-Mire gondolsz?
-Nem kell megjátszanod magad! Apu mindent elmondott!- úgy gondoltam, hogy mielőtt megmutatom neki a papírokat, blöffölök egyet, csak azért, hogy láthassam az arcát.
-Mit? Nem mondhatta el, hisz megállapodtunk!
-Mit nem mond el, kedves anyukám?
-Nem fogom kimondani!
-Nem? Akkor viszont itt van feketén fehéren!- dobtam elé a lapokat.
-Ezek honnan vannak?
-Tévé melletti vitrin, alulról a második polc. Csak mint otthon!- mosolyogtam rá gúnyosan.
-Nem volt jogod bemenni oda!
-Na most legyen elég! Egy, mindenféle jogom megvan oda bemenni, mert amint Niall a férjem lett, a ház közös tulajdonunk, fele-fele arányban! Kettő, amellett, hogy jogom van bemenni a saját házamba, máshoz is van. Például ahhoz, hogy tudjam az igazságot a szüleimmel kapcsolatban! Mire volt ez jó, hm? Miért?! Ki az anyánk? Miért nem lehetett elmondani?! Ádi hogy jött össze? Miért nem szeretsz minket? Szerettél minket valaha? Miért nem mondtátok el? Hidd el, túl tettem volna magam rajta!- a végét már sírva mondtam, és nem érdekelt egy telefon sem, ami engem fényképezett.
-Gyere, menjünk el valahova máshova!
-Nem érdekel, ha látnak, és nem érdekel, ha hallanak! Tehát?
-Nézd, ez egy nagyon hosszú történet, nem tudom mennyi időd van.
-Hidd el van bőven, a gyerekeknek van egy apja is. De ne keress több kifogást!
-Rendben. Szóval... Apáddal gimis korunk óta ismerjük egymást, a szalagavatónkon jöttünk össze. Az érettségi utánra már annyira komoly volt a kapcsolatunk, hogy gyereket akartunk. Próbálkoztunk, több mint egy éven át, közben a kezem is megkérte, de a gyerek nem jött össze. Mind a ketten elmentünk kivizsgálásokra, és mint kiderült, nem lehet gyerekem. Apádnak semmi baja, de nekem egy gyerekkori betegség szövődményeként nem egészséges a méhem. De mi valóban gyereket akartunk, és ez azért egy picit eltántorított minket. Lehetőségeket kerestünk, és itt jött a béranya szóba. Viszont ennek is két féléje van. Vagy beültetik az ivarsejteket, vagy természetes úton, tehát lefekszenek egymással. Volt egy nagyon jó barátnőm, Krisztina....
-Na nee! Mondd, hogy nem!
-Csönd! Azt kérted, hogy beszéljek, azt teszem, ne szólj bele! Tehát Krisztinának pénzre volt szüksége, és én pontosan tudtam, hogy mennyire. Apáddal ennél jóval többet ajánlottunk neki, ha kihord téged kilenc hónapig, és megszül. Belement. Kétszer próbálkoztak, másodikra össze is jött. Tudod milyen rossz érzés volt már maga a tudat, hogy a melletted lévő szobában a vőlegényed és a legjobb barátnőd szexel? De el kellett viselni az ilyet, hisz minden rossz után jön valami jó. És ez a jó te voltál nekünk! Miután megszülettél a kórházból már nem is Kriszta vitt haza, hanem mi.
-És Flóra?
-Hát vele igazából ugyan ez volt a helyzet, utánad két és fél évvel kitaláltuk, hogy szeretnénk még egy gyereket, felkerestük Krisztát, mert vele amúgy megszakítottam a kapcsolatot, szóval felkerestük, arra ugye ott már Nóri is megszületett. Azt mondta elvállalja, a férje is bele egyezett, de több pénzért. Megadtuk neki az összeget amit kért, de itt jöttek a gondok. Nem lett terhes. Apád megint elment vizsgálatokra, de semmit nem találtak. Kiderült, hogy Kriszta nagyon is élvezi az apáddal való hancúrozásokat, ugyanis fogamzás gátlót szedett. Mikor kiderült, azonnal visszakértük a pénzt, de addig nem hagyott minket, amíg apád fel nem csinálta, és így lett Flóra. Ne sírj Kicsim, nem éri meg!- nyomott egy puszit a fejemre. Ezt az egészet teljesen érzelem mentesen mesélte el, semmiféle sajnálat vagy megbánás nem látszott az arcán.
-Már hogy ne sírnék?! Nem te vagy az anyám! A volt legjobb barátnőm a testvérem! Szerinted ez normális? Inkább ne válaszolj! És akkor Ádi? Arra tisztán emlékszem, hogy terhes voltál!
-Ő véletlen volt. Egy csoda. Apáddal nem használtunk semmit, aztán össze jött. Természetesen veszélyeztetett terhes voltam, de sajnos így sem maradt életben.
Nem mondtam semmit. Nem tudtam mit mondhatnék. Sokkolt ez az egész, de mégis annyi kérdésem volt! Az anyám nem az anyám. Az igazit ismertem tizenkét éve, de nem tudtam róla.
-Egy... Egyetlen egy kérdésre akarok választ kapni. Apu mindig is együtt volt Krisztivel?
-Flóra után. Aztán mikor nektek már komoly volt Niallel, megbeszéltük, hogy akkor vége. Tudtam, hogy így már Flórát is el tudod tartani. El akarok innen menni, Barbi! Egyedül arra vártam, hogy ezt elmondhassam neked. Elmegyek Amerikába, és többé nem kereslek titeket!
-Komolyan meg tudnád ezt tenni?
-Igen. Flóra hol van?
-Nyaral. El akarsz tőle búcsúzni? Tudod mit?! Nem érdekel! Ha akarnád sem hagynám!
-Nem akarok a szeme elé kerülni, szégyellem magam. Mikor ér haza?
-Holnap után.
-Akkor holnap megyek.
-Rendben.
-Az ikreket esetleg....
-Nem! Sajnálom, de nem! És most kérlek menj el!
-Kicsim...
-Anya! Most még nem kiabálok!
-Akkor szervusz!
-Néha azért kérlek keress!
-Foglak! Nagyon szeretlek!- szorosan átölelt, egy puszit adott a homlokamra, és elsétált. Vissza ültem a helyemre, és csak sírtam. Negyed óra múlva Pres lépett be az ajtón, és egyből hozzám sietett.
-Shhh! Semmi baj! Gyere, haza viszlek! Minden rendben lesz Barbi!
-Nem ő...
-Gyere, mindjárt elmondhatod, menjünk!
Valahogy vettem ki a táskámból pénzt, az asztalra raktuk, és el is indultunk kifele. Ha nem fogja szorosan a derekam, talán még össze is esek. Kinn a rajongóktól kérni sem kellett, hogy adjanak utat, azonnal félre álltak, és hagyták, hogy a kocsimhoz menjünk. Azonnal beültünk, és csak mégjobban zokogni kezdtem.
-Haza viszlek.
-Hogy.... Hogy kerülsz ide?
-Niall látott twitteren képeket, a gyerekek miatt nem tudott jönni, úgyhogy felhívott és megkért. De most ne ez érdekeljen!
-Köszönöm! Annyira szuperek vagytok!
-Szeretnél róla beszélni?
Megszólalni nem tudtam, csak a fejem ráztam, de az őr megértette. Hazáig csendben utaztunk,  a garázsba Ni kijött, és az ölében vitt be a kanapéra. Az ikrek a földön játszottak mit sem sejtve az egészből.
-Héééé, Drágám! Mi történt?
-Azt hittem.... Azt hittem erősebb vagyok.
-Azzal semmi baj, ha néha sírsz. De mi a baj! Mit mondott anyád?
-Táskámban van, nézd meg!
Kivette a papírokat, és olvasni kezdett. Lehetett látni rajta ahogy ideges lesz, de egy szót sem szólt amíg a végére nem ért.
-Szerelmem!- húzott az ölébe azonnal, mikor befejezte az olvasást- Shhhhh! Semmi baj!- úgy ringatott az ölében, akárcsak az ikreket szoktuk, és próbált nyugtatni.
-Nem... Nem ő... Nem az anyám nevelt fel!
-Tudom, minden rendben lesz. Főzök neked egy nyugtató teát!
-Inkább maradj velem! Soha, ne hagyj el, érted?! Soha!
-Nem foglak! Bennem nem fogsz többet csalódni!
-Megígéred?
-Meg! Mindjárt jövök!
Lerakott maga mellé, és el is ment a konyhába. Megtöröltem a szemem, és a babáim mellé ültem.
-Sziasztok Szépségeim! Ígérem, hogy örökre mellettetek maradok, bármi is történjen! Nagyon nagyon szeretlek titeket!- öleltem át őket egyszerre.
Azonnal beszélni akartam Flórával. De tudtam, hogy össz vissz egy telefon van náluk, az is vészhelyzet esetére. Nem azt mondom, hogy ez nem az, de nem akartam elrontani a hátra lévő két napjukat egy ilyen dologgal. Mert azért a húgom bármit mond, tudom, hogy anyu nagyon sokat jelent neki, még akkor is, ha nem törődött vele.
Viszont apa.... Vele tényleg meg akartam ezt beszélni. Lehet, hogy rá a Flóra utáni megcsalások miatt jobban haragudhattam volna mint anyára, de nem tudtam. És természetesen Krisztával is akartam pár szót váltani, de nem igazán tudtam, hogy mit mondjak neki.
Niall nemsokára vissza ért, és ekkor már nem sírtam annyira, hogy ne tudnék beszélni. Kisebb szünetekkel, de sikerült neki mindent elmesélnem, ő pedig csendben hallgatott végig. Az ikrek is érezhették, hogy valami nincs rendben, mert ők is csöndben maradtak. Miután elmondtam a férjemnek, hogy anya, vagyis Andrea holnap Amerikába költözik, megszólalni sem tudott.
-De Ni, egyszerűen nem tudom nem anyunak hívni!
-Ez természetes, Baba, hisz ő nevelt fel!
-De mégsem az anyám!
-Nehogy megint sírni kezdj! Nem akarsz tőle elbúcsúzni? Vagy az ikreket megmutatni?
-Neki is megmondtam, és sajnálom, de nem.
-Rendben, te tudod! Apukáddal mikor beszélsz vagy beszélünk? Hogy szeretnéd?
-Légy velem! Mennyi idő?
-Hat lesz.
-A gyerekeknek mikor adtál enni?
-Ötkor.
-Akkor egy óra múlva kapnak, meg eszünk mi is. Aztán utána.
-Ahogy szeretnéd, Hercegnőm!- csend lett az egész házban, csupán a játékok zörgését
hallottuk. Egyszer csak Ni megunta, és énekelni kezdett nekünk. Half a Heart, If I could fly, AM, és persze pár pörgősebb szám is, Rock me, Never Enough, és befejezés képp még egyszer a Half a Heart. A gyerekek úgy figyeltek az apjukra, mintha varázsolna, vagy nem is tudom, de az éneke tényleg olyan, mint a varázslat.
Lassan etetés jött, aztán mi is vacsiztunk, de csak sima szendvicseket ettünk, mondjuk én azt sem sokat, egyszerűen nem volt étvágyam. Utána felvittük őket fürdeni, és bármennyire is nehezen, de elaltattuk őket. Szegénykéim szobáját túl fűtöttük, és nagyon melegük volt. Végül fél kilenckor ültünk megint a kanapén, és arról beszélgettünk, hogy ilyenkor lehet-e hívni aput.
-Hívjuk fel, max azt mondja, hogy holnap vissza hív.
-Oksi.
Bekapcsoltuk a tévét, és a kamerát is, annak érdekében, hogy jobban lássuk őt, vagy őket. Amint a skype betöltött azonnal apu nevére kattintottam, és már csak várni kellett. Már majdnem kinyomtam, mikor a képernyőn Krisztina jelent meg. Az anyám.

Sophie❤

2016. július 17., vasárnap

III. évad 15. rész- Egyszer feleségül veszlek, Szépségem!

Sziasztok❤
A tegnapi késés után itt az új, rövid rész!
Lehet, hogy nem lett a legjobb, akár hibákat is találhattok benne, de tegnap este kezdtem el írni, és most fejeztem be.
Amint már a tegnapi posztban is írtam, a következő rész pénteken lesz, utána egy hét kihagyás, majd megint csak szombaton. Utána talán újra rendszeresek lesznek a részek, megpróbálom❤
Köszönöm a támogatásotokat, ha van egy kis időtök hagyjatok magatok után nyomot, netán csatlakozzatok facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

-Basszus neked még nem is mondtam! Ugye a gyerekek születése után Amerikába muszáj volt vissza mennünk. De a londoni cuccokat elhalasztottuk, és holnap lesz az utolsó. Szeretném ha ott lennél az ikrekkel!
-Csak azok a képek jelennek meg amiket jóvá hagyok?
-Csakis azok! De senkinek nem kell kinn látnia őket! Kérlek! Ez az utolsó közös találkozásunk ki tudja meddig!
-Igaz, legyen, benne vagyok! De utána mindannyian átjönnek, és beszélgetünk egy nagyot!
-Benne vagyok! Nagyon nagyon szeretlek!- váltott hirtelen témát.
-Én is szeretlek! Nem tudom mi lett volna, ha nem tudjuk megbeszélni ezt az egészet!
-De meg tudtuk, és ez a lényeg!
Nagyon sokáig áztattuk magunkat, ez idő alatt pedig több szenvedélyes csók ia elcsattant köztünk. Egész este, egyetlen olyan pillanat sem telt el, hogy valamilyen módon ne értünk egymáshoz.
Fürdés után még beszélgettünk egy picit, de lassan mindketten elaludtunk.

-Szépségem, indulnom kell!- ébredtem Ni hangjára.
-Mi?                                                                                                                                    
-Mennem kell, sajnálom!
-Oké.
-A gyerekeknek adtam enni, cseréltünk pelust, most meg itt vannak- mutatott mellém, ahol tényleg ott feküdt a két csöppségem.
-Jól van. Nemsokára megyünk mi is!- dörzsöltem meg a szemem.
-Két óra múlva kezdünk.
-Arra odaérünk! Hééé! Így ne hagyj itt csók nélkül!
-Bocsi Drágám!- kuncogott, és készségesen teljesítette a kérésemet. Még mindkét gyereke fejére nyomott egy-egy puszit, majd tényleg indult.
-Jóreggelt Tündérkéim! Hogy aludtatok? Ugye nem fájt a pocitok? Gyertek, össze készülődünk, aztán megnézzük aput!
Levittem őket a konyhába, és amíg gyorsan megreggeliztem ők a hordozójukból nézelődtek, és a játékukkal szórakoztak. Hogy ne legyen ekkora csend kapcsoltam be zenét, és a picik apukájuk hangjára egyből felkapták a fejüket.
-Na mizu babák? Tetszik apu?- vigyorogtam rájuk, mire legnagyobb meglepetésemre ők vissza vigyorogtak rám.
A müzlim gyorsan elfogyott, így az emeletre siettem, hogy össze készülődjek. Míg a picik az ágyunkban feküdtek, én a gardróbba siettem, és egy fekete farmert vettem fel egy egyszerű blúzzal. Az ikreket is felöltöztettem, egy táskába pakoltam minden szükséges dolgot, amire pár óra alatt szükség lehet.
-Gyertek Szépségeim, megnézzük apuékat!- gügyögtem nekik, miközben bekötöttem a hordozójukat. El is indultunk befele a belvárosba, és csak ekkor jöttem rá, hogy nem tudom hova kell menni.
-Mondjad Szerelmem!- szólt bele a telefonba Ni, mikor felvette.
-Szia! Gáz van. Nem tudom hova kell menni pontosan.
-Basszus, elfejtettem le írni! Hol vagy most?
-A parlamentnél.
-Oké, figyelj! Indulj el vissza fele...- kezdte diktálni az út vonalat, és negyed órán belül oda is értünk. A rendszám le volt adva, így a kapun nyugodtan behajthattam, ott pedig Mark várt minket. Leparkoltam egy szabad helyre, és azonnal kiszálltam a kocsiból.
-Szia!- öleltem át az őrt.
-Szia Barbi! Minden oké volt tegnap este?
-Igen!- kezdtem el vigyorogni- Úgyhogy menjünk is, ma még csak félálomban láttam.
-Jól van, hozd a két hordozót, én meg a táskáitokat.
-Rendben. Gyere picim, megyünk apuhoz!
Először Zoet vettem ki, majd utána Christ. Sikerült egy olyan parkoló helyet találnom ahonnan a rajongól nem láthatnak minket,  így nyugodtan indultunk befele. Az épületbe érve egy nagy előtér fogadott, aztán az őr ment elől, mutatva az utat. Az ott dolgozó emberek gratuláltak a picikhez, és megdicsérték milyen szépek. Egy nagyobb részbe érve láttam meg, hogy a srácok egy kanapén ülnek, és valamin közösen nevetnek.
-Barbi! Várj, hadd segítsek!- vett észre először Liam, és azonnal odajött hozzánk. Elvette a hordozókat, majd óvatosan átölelt. Őt követte Louis és Harry, Ni pedig a babákról vette le a felesleges ruhákat.
-Hello Szépségem!- vigyorgott rám, aztán megcsókolt.
-Szia Szöszim! Mikor kezdtek?
-Egy óra múlva. Azt hiszem...
-Niall, told már ide azt a formás valagad!- hallottuk meg Sonja ordibálását, majd pillanatokon belül a hanghoz arc is társult- Sziasztok!- mosolygott ránk, aztán megölelt. Pár pillanattal később pedig legnagobb meglepetésemre Dávid lépett elő, Sophieval a nyakában.
-Dávid!- ugrottam a nyakába, és szorosan átöleltem. Jó régóta nem találkoztunk, mert ő nagyon sokáig Amerikában volt, csak úgy.
-Helló Királylány!
-Úgy hiányoztál!
-Ti is nekem!- kaptam egy puszit a fejemre- Figyelj, most mennem is kell, megyünk el Sophieval, valamelyik nap mindenképp bemegyek hozzátok!
-Oksi.
Ők hamarosan elmentek, mi pedig a kanapéra ültünk. Én Daniellel beszélgettem, és élveztem a pár pillanatot, mikor más vigyáz a gyerekeinkre.
Ugyanis Zoet Harry fogta, Christ pedig Liam és Lou szórakoztatta.
-Egyszer feleségül veszlek, Szépségem!- suttogta a göndör elbűvölve a kislányomnak.
-Ahhoz baromi nagy csodának kéne történnie, Styles, hogy bárki egy ujjal is hozzá érne a lányomhoz!- ért vissza Ni Sonja kezei közül.
-Miért?
-Mert az én lányomat senki nem fogja kedvére dugni. Senki sehogy nem fogja.
-De a fiadat meg majd viszed csajozni, mi?
-Persze! Hisz egy Horan, hódítson azzal amivel én tettem!
-Mivel?- kérdeztem vigyorogva.
-A mosolyommal.
Mindenki csak fájdalmasan felnyögött, én azonban csak mosolyogtam, és hagytam, hogy megcsókoljon. A helyemre ült, az ölébe ült, és úgy figyeltük a többieket ahogy az ikrekkel játszanak.
-Lou nagyon jó apuka lesz!- szólt oda nekünk Dani.
-A harmadik legjobb a világon. Csak mert az első apu, a második én, szóval max utánunk!
-Persze!- forgattuk a szemünk.
Hirtelen a kicsik egyszerre sírtak fel, mire a srácok megijedtek. Az órámra nézve láttam, hogy etetés idő van.
-Gyertek Picikéim, kaptok enni!
Elővettem a két cumis üveget, és gyerekek azonnal enni kezdtek. A srácok persze beszarik voltak, nem merték etetni őket, hátha bajuk lesz, de ez egyáltalán nem veszélyes dolog. Végül Niallel mi adtuk nekik a tízórait, de a szokásos böfi után is csak sírtak. A pelusuk üres volt, tényleg nem értettük mi bajuk lehet.
-Kicsim, behozom a baba kocsit, jó?
-Igen, az jó lesz!
Mikor Ni vissza ért a keretekkel, beleraktuk a hordozókat, azokba pedig a gyerekeket. Mivel nekik menniük kellett én kezdtem el tologatni a kocsit fel alá, hogy az ikrek elhallgassanak. Sajnos ez sem segített, Chris és Zoe ugyanúgy bömbölt tovább, és már az én szemem is könnyes volt, annyira sajnáltam őket, és fájt így látni őket.
-Shh! Kicsikéim, kérlek maradjatok csendben! Minden rendben lesz, nem kell sírni!
Lottie jött oda mellém segíteni, és míg ő megfogta a kislányom, én a fiam, és úgy próbáltuk őket megnyugtatni. Chris kis hátát simogattam, hogy elaludjon vagy valami, de ez sem nagyon hatott.
-Vigyük ki őket a levegőre!- kiabálta Lots, mert a sírástól nem lehetett hallani sem. Csak bólintottam egyet, gyorsan rájuk adtuk a kabátot, sapkát, mi is vettünk magunkra valamit- én személy szerint csak gyorsan Ni kabátját-, és elindultunk kifele.
Csodák csodájára, amint a friss levegőre értünk, mindkét gyerek csöndbe maradt, és azonnal nézelődni kezdett.
-Dorisra és Ernestre is mindig ez hat.
-Ők sokat sírnak?
-Már nem, de régen nagyon sokat. Éjjeleken át tudtak sírni.
-Hát azért itt ennyire nem vészes a helyzet, szerencsére. Heti egy éjjel, és egy nappal.
-Az tök jó!
-Ahha.
-Szépségem!- futott ki hozzánk Ni remegve.
-Igen?
-Van egy óriási dolog, amire meg szeretnélek kérni!
-Maximum két perc!- nem is kellett mondania, egyből tudtam mire gondol, mire akar kérni.
-Köszönöm!- gyorsan megcsókolt, majd el is indultunk befele. Mivel arról halvány lila gőzöm sem volt, hogy a gyerekeimmel és a férjemmel együtt nekem is be kell mennem a stúdióba, sminkem is alig volt, és a hajam is csak állt valahogy.
Benn a statiszták csak annyi időt adtak, hogy a kabátokat levegyük, és utána mennünk is kellett.
Niall ment elől, kezében Chris-szel, és utánuk jöttünk mi Zoe-val. Ahogy beléptünk óriási sikítozás vette kezdetét, a rajongól egyből vették elő telefonjaikat, hogy képeket csinálhassanak rólunk.
-Hát itt van végre a két baba! Hölgyeim és Uraim, üdvözöljük együtt az először nyilvánosan megjelenő Zoe Ruth Horant és Christopher Tyler Horant!
A pici babáink nem érzékelték mi történik körülöttük, csupán nézelődtek jobbra balra.
A Szöszi vissza ült a helyére, engem pedig az ölébe húzott. Zoe maradt nálam, míg Christ Harry fogta.
-És persze üdvözöljük Barbit is, aki nélkül ezek a gyerekek nem lehetnének itt, és Niall arcán sem lenne ekkora mosoly.
-Sziasztok!- mondtam mosolyogva, és intettem egyet- Régen láttalak, James!- tettem hozzá, és gyorsan megöleltem.
-Szóval mi újság a Horan családnál? Jól hallottam, hogy nem ment zökkenő mentesen a szülés?
-Hát nem volt minden a legnagyobb rendben, de semmi maradandó, mindannyian jól vagyunk.
-Hogy őszinték legyünk, Barbinak leállt a szíve- jelentette ki a férjem, miközben a combom simogatta. A francba! Nem akartam, hogy az egész világ tudjon róla, és engem sajnáljanak!
-Hogy mi?!
-Igen, sajnos ez történt, de mint mindenki látja itt vagyok, semmi bajom, szerencsére a fantasztikus orvosomnak sikerült megmentenie.
-Hát ez valóban szerencse. Niall, hogy viselted volna, ha elveszted a feleséged, a gyermekeid anyját?
-Szerinted hogy viseltem volna, James? Úgy bőgtem, mint egy kis gyerek. Megijedtem, hogy egyedül maradok, ráadásul két újszülött gyerekkel. Semmiféle tapasztalatom nem volt, féltem, hogy elveszítem azt a nőt, aki a mindent jelenti nekem. Kedves nézők, önök el tudnák képzelni a jövőjüket a anélkül az ember nélkül akiért
mindent oda adnának? Nem, ugye? Hát még akkor, ha két csecsemőért is felelősséget kell vállalnunk. Szerencsére a Doki meg tudta menteni Barbit, de tőlem ekkor sem a legjobb bánásmódot kapta. Mármint elnézést, ezt nem úgy kell érteni, hogy megütöttem, hisz nem lennék képes bántani. A szavak nem voltak megfelelők, amit a mai napig sajnálok. Bár sikerült észhez térítenie, nem tudom mi lett volna, ha nem olvas be nekem. Elmondhatatlanul szeretem, szavakba önteni nem tudom, mit is jelent ő nekem- a végén letörölte az arcomról lefolyó könnyeket, és lágyan megcsókolt.
-Szeretlek!- suttogtam neki halkan.
-Hűű, régen hallottam ilyet!
Chris megint rázendített, azonnal magamhoz vettem, és a két gyerekkel a kezemben indultam ki. Lassan csöndbe maradtak, majd elaludtak. Halkan beszélgettünk Lottieval és Daniellel, és megbeszéltük, hogy elindulunk haza, és mire a srácok hazaérnek főzünk nekik ebédet. Az én kocsimba pattantunk be, Cheryl azonban ott maradt. Nem is jön ki velünk valami jól, és be sem fért volna az autóba. Dan hátul szórakoztatta az ikreket, amíg a bolthoz nem értünk. Lottie vállalta a babakocsi tolását, míg Danielle a kosarat hozta.
-De így most semmit nem viszek!
-Nem baj, néha te is lazíthatsz! Inkább mondd mi kell!
-Attól függ, hogy mit csinálunk!
-Spagetti jó lesz, nem?
-Ahha!
Gyorsan össze szedtük az ebédhez szükséges dolgokat, fizettünk, és siettünk is haza. Miközben főztünk elmeséltem a barátnőimnek, hogy mi is történt az elmúlt egy hónapban, és arról is beszámoltam, hogy beszélni akarok anyával. Erről még Niallnek sem szóltam, de úgy éreztem, hogy tudnom kell, mi az amit titkolnak, és tudtam, hogy a gyerekeknek is szüksége van mindkét nagymamájukra.
-És mi van, ha valami olyan mondd el, ami sokkol?
-Lehet, hogy sokkol, de legalább tudni fogom az igazat.
-De miért akarod ennyire tudni?
-Mert úgy érzem köze van ahhoz, hogy anyu úgy kezel minket, mintha nem is lennénk a lányai.

Sophie❤

2016. július 16., szombat

Késés

Sziasztok

Nos most nem résszel jelentkezem. Ennek oka, hogy az elmúlt héten táborban voltam, napközben semmi időm nem volt, éjjelre pedig elvették a telefonokat, akkor meg azért nem tudtam. Ígérem holnapra elkészülök a legújabb fejezettel, és olvashatjátok is.

De ha ez már egy ilyen részekkel kapcsolatos rész, elmondom, hogy jövő szombat hajnalban elutazunk két hétre, és nem lesz internet. Előtte nap, azaz pénteken rakok ki egy fejezetet, és mikor hazaérünk akkor vasárnap is.

Illetve a nyári szünetből még hét szombat van hátra, ami azt jelenti, hogy az évad utolsó részét még fel tudom rakni. Utána még szeretnék természetesen egy prológust is, de arról még nem akarok beszélni.

Sokan kérdeztétek már, hogy lesz-e új blog, nem tudom. Én szeptembertől kollégiumban fogok lakni, fogalmam sincs, hogy mennyi időm lesz egy új történethez. Vagy esetleg kedvem és ihletem, mert azért ettől is nagyban függ a dolog. Wattpadon egy elkezdett blogom van, aminek a címe Tell me You believe in love, de most ez is szünetel.

Ez még a jövő zenéje, nem szeretnék a Half a Heart végéről beszélni, hisz eléggé fáj, hogy hamarosan el kell engednem a történetet.


Még egyszer nagyon sajnálom, Sophie