Halihoo❤
Szóval meghoztam egy kifejezetten szomorú részt. Azt hiszem... Szerettem írni ezt a fejezetet mert volt hozzá ihlet. :D
A blog egyébként átlépte a 136000 oldalmegjelenítést, ami miatt nem lehetek nektek elég hálás❤
Szóval amint tudjátok elutazok ma éjjel, és két hétig nem is jelentkezem. Megpróbálok minél többet írni, hogy mikor haza értünk már tudjam is kirakni az új részt ;)
Addig is jó olvasást ehhez a részhez, és ha kérhetem hagyjatok magatok után nyomot és csatlakozzatok a facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤
-De miért akarod ennyire tudni?
-Mert úgy érzem köze van ahhoz, hogy anyu úgy kezel minket, mintha nem is lennénk a lányai.
-Hülye
vagy?!
-Nem,
de most gondoljatok bele.... Nem is hasonlítunk rá!
-Mikor
Flórával terhes volt, te már éltél!
-Két
évesen sokra emlékszik az ember...
-Szerintem
ez akkor is hülyeség! Niall mit mondott?
-Neki
még nem mondtam, de szerintem ő is hülyeségnek fogja tartani.
-Biztosan.
És akkor szerinted hogy kerültetek oda anyádhoz?
-Nem
tudom, Dan! Érted? Halvány lila gőzöm sincs, de még azelőtt meg kell tudnom,
hogy Flóra haza ér!
-És
azt már tudod, hogy mit akarsz csinálni?
-Először
is felhívom aput. Ha nem mond semmit, anyát kérem meg egy találkozóra.
Valószínűleg elmondja mikor nem lesz otthon, átmegyek, megnézem a hivatalos
papírokat, tudom is én. Aztán ha találok valamit, akkor azok kíséretében
találkozom anyával, ha nem, akkor pedig kihúzom belőle. Kibaszottul idegesít,
mert érzem és tudom, hogy történt valami tizenkilenc és tizenhat éve, de
képtelen vagyok rájönni!
-Ma
akarod csinálni?
-Nem.
Ez a nap a mienk, vagyis a srácoké. Le merném fogadni, hogy este még bőgés is
lesz, úgyhogy holnap. Niall itthon lesz a gyerekekkel, kell nekik az apás nap.
-Ez
így jó.
Hamarosan
kész lett az ebéd, és a többiek is megjöttek. Tényleg nagyon sokan lettünk,
mindenki hozta a párját, és ilyenkor áldom Niallt, amiért bazi nagy asztalt
csináltatott.
Ebéd
után mindannyian a nappaliba mentünk, a srácok régi élményeket meséltek, vissza
gondoltak az x-factor előtti időkre, mikor még csak négy tinédzser voltak, akik
a saját híressé válásukról álmodoznak. Miután a gyerekeket leraktam aludni
előkerültek az alkoholos üvegek is, de senki nem rúgott be, csak jó volt a
hangulat. Végül Harry távozott utolsóként, mert ők még Niallel megbeszélték,
hogy amint lehet mennek golfozni.
A
férjem segített rendet rakni, majd az emelet felé vettük az irányt, egy
nyugtató fürdő érdekében. Benéztünk az ikrekhez, hogy minden rendben-e, és csak
utána mentünk a saját szobánkba.
-Engedek
a kádba vizet- nyomott egy puszit a vállamra a Szöszi.
-Oké,
levetkőzöm, és megyek.
Mire
beértem valóban tele volt a kád habbal, a férjemen pedig már csak boxer volt.
Mivel az alakommal nem éppen voltam megelégedve, gyorsan a habok közé merültem,
és vártam Niallre. Beült mögém, és az ölébe húzott.
-Mi
a baj, Kicsim? Ne mondd, hogy semmi, mert úgysem hiszem el!
-Gondolkodtam.
-Min?
-Anyáékon.
Tudom, hogy valamit titkolnak, de felőröl, hogy fogalmam sincs mi az.
-Mit
akarsz tenni?
Neki
is elmondtam a tervem, egy ideig csak hallgatott, és utána is csak egy
gondterhes sóhajt hallatott.
-Ugye
támogatsz?
-Természetesen
támogatlak, sőt ha kell segítek is. De ugye semmi illegális?
-Semmi.
Figyelj, most az, hogy bemegyek hozzá, nem legális, mert van kulcsom.
-Igaz,
de biztos vagy benne, hogy akarod tudni az igazságot?
-Igen.
Tisztázni akarom ezt a dolgot.
-Annyira
féltelek, Drágám! Attól tartok, hogy akkora csalódás ér, amiből majd nem tudsz
felállni. Természetesen mi itt leszünk neked, de mi van, ha ez nem lesz elég?
-Ne
félts, Kicsi! Ha olyan szoros lenne a kapcsolat közöttünk, még az is lehet,
hogy nagyon csalódott lennék.
-Annyira
büszke vagyok rád!
-Én
meg szeretlek!
-Én
is szeretlek! Nagyon nagyon szeretlek!
Azon
az estén semmi más nem történt köztünk, minthogy csókolóztunk, és kiszívtuk
egymás nyakát. Mikor már az ágyban feküdtünk, már majdnem aludtam, mikor a
fülembe suttogott.
-Ha
már szabad, úgy fogok veled szeretkezni, mint még soha, hogy bebizonyítsam mennyire,
de mennyire nagyon szeretlek!- egy puszit nyomott a fülem mögé. Nem mondtam rá
semmit, csupán mosolyogtam, és lassan elaludtam.
-Ne
ébresszétek fel anyut, szerelmeim!- hallottam meg Ni hangját, de természetesen
a kérésére nem érkezett válasz.
-Jó
reggelt! Mikor keltetek?
-Nem
rég. Csak pelust cseréltünk. De jó reggelt, Édesem!- kaptam egy gyors csókot.
-Amíg
meg etetem őket, csinálsz reggelit?
-Persze!
Mit szeretnél?
-Mindegy,
mert kilyukad a gyomrom!
-Sietek!
Mire
az ikrek jól laktak, a férjem is felért a reggelivel, ami nem volt más, mint
rántotta.
-Köszönöm!
-Nincs
mit, Drágám, jó étvágyat!
Mind
a ketten enni kezdtünk, miközben a gyerekeink közöttünk feküdtek, és már
próbálkoztak a másik oldalukra fordulni.
-Holnap
kell őket megint oltásra vinni.
-Minek
kapnak ennyi szart? Lassan függők lesznek, aztán vehetjük nekik a sok szart.
-Dehogy
lesznek függők! Mindegyiknek más hatása van, hogy ne legyenek betegek!
-Tuti?
-Hát
persze, nem csinálnék függőt a saját gyerekeimből!
-Akkor
jó! Mára akkor mi a terv?
-Délelőtt
lusti, aztán elmehetnénk ebédelni. Felhívom aput. Aztán anyut. Kiszedem belőle,
hogy mikor nem lesz otthon, átmegyek, kutakodom egy picit, aztán meg találkozok
vele.
-Biztos
vagy benne?
-Persze!
-Akkor
jó. Szeretlek!
-Én
is szeretlek!
A
délelőtt gyorsan elment, az ágyból ki sem keltünk, egész végig a gyerekekkel
játszottunk, és Ni, mint mostanában nagyon sokszor, fényképeket csinált rólunk.
Tizenegy órakor elkezdtünk készülődni, de előtte felhívtuk Harryt, hogy velünk
tart-e. Nagy lelkesedéssel mondott igent. Egy kék egyberuhát kaptam magamra,
és mikor Niall meglátta az alatta lévő kék csipke fehérneműt, elakadt a
lélegzete. Az ikreket is
jó melegen felöltöztettük, és úgy indultunk el a
megbeszélt étterem fele. A srácok beszéltek meg egyet, ami nem híres, de a
kajájuk isteni, és gyerekbarát is.
Az
ebéd valóban isteni volt, a göndör elmesélte, hogy bármenyire is barátok
Kendall-el, kezd hozzá jobban vonzódni. Mutatott nekünk szilveszteri képeket,
és meg kell mondjam, valóban aranyosak együtt.
Kettőkor
már otthon is voltunk, és amíg a Szöszi lerakta a gyerekeket aludni, én egyedül
ültem a nappaliban, várva arra, hogy apa felvegye a telefont. Ugye az apám?- ez
volt az első kérdés ami beugrott.
-Barbi!
Szia Kincsem! Hogy vagytok?
-Szia
apu, jól vagyunk köszi. Ti?
-Mi
is megvagyunk. Marci is növöget.
-Ez
szuper!
-Baj
van, Csillagom? Annyira feszült a hangod!
-Nézd...
Lenne valami, amiről beszélnünk kéne.
-Mondjad!
-Szóval
ugye tudod, hogy anyu már rég nem törődik sem velem, sem Flórával.
-Igen,
sajnos mesélted.
-És
úgy érzem van valami titkotok ezzel kapcsolatban, csak nem mondja el.
-És
miben tudok én segíteni?
-Te
esetleg nem tudod mi ez a titok?
-Már
honnan tudnám?
-Hát,
hogy te vagy az apám.
-Ebben
igazad van, Kicsim! De amíg anyád bele nem egyezik, nem mondok semmit. Én már
régen elmondtam volna neked, de ő nem hagytam. Ne haragudj rám, kérlek!
-Nem
haragszom. Figyelj... Ha minden jól megy, ma kiderítem ezt az egészet. Este
esetleg felhívhatlak, hogy beszéljünk róla?
-Persze,
amikor csak szeretnél! De akkor hívj minket skype-on, szeretnélek látni téged,
és a piciket is!
-Rendben!
-És
figyelj, Kislányom! Bármi is derüljön ma ki, tudnod kell, hogy anyád az aki
tizen akárhány évig nevelt, én pedig az apád.
-Tudom
apu, szeretlek!
-Én
is szeretlek Kincsem, vigyázz magadra, bármire is készülsz!
Miután
leraktuk a telefont, hátrahajtott fejjel, és csukott szemmel próbáltam rájönni
valamire. Egyszer csak két kéz kezdte masszírozni a vállam, ami igencsak jól
esett.
-Na
miújság, Baba?
-Semmi
lényegeset nem mondott, csupán annyit, hogy bármi is derül ki ma, ő az apám, és
anya az anyám, aki felnevelt.
-Ebben
igaza is van.
Leült
mellém, az ölébe húzott, és ringatni kezdett.
-Pihenj
egy keveset!
-Most
nem szabad! Ígérem, hogy amint végzek, csak veled foglalkozom, jó?
-Bármit
találok ki, benne vagy?
-Bármit,
amit szabad, és a gyerekeid sem zavarnak.
-Bármit,
amit szabad?
-Ahha!
Tehát szex az még nincs tíz napig.
-Ha
eddig kibírtam, az már semmi!
-Szuper!
Akkor most felhívom anyát.
Anyukámmal
nem sokat telefonáltam, de a másfél perc elég volt ahhoz, hogy kiszedjem
belőle, hogy egész délután nincs otthon. Úgyhogy amint leraktuk a telefont a
gardróbunkba siettem, full fekete szettet vettem fel, hogy azért valami ninja
feeling mégis legyen.
-Nagyon
vigyázz magad, Szépségem!
-Vigyázni
fogok, Szöszim! A gyerekek lassan felkelnek, nézd meg a pelusukat, lehet éhesek
lesznek, aztán ki lehetne vinni őket levegőzni. Vagy este elmenjünk sétálni?
-Kiviszem
őket, de ne aggódj! Pár óra alatt biztos nem nyírom ki őket!
-Rendben,
szeretlek!
-Én
is szeretlek!
A
garázsban a fekete kocsiba pattantam be, és a régi villánk felé indultam. A
mellette lévő utcában raktam le az autót, onnan pedig sétáltam, hátha anya mégis
haza jönne, ne vegye észre.
Nem
kellett aggódnom attól, hogy a riasztó bekapcsolna, vagy valami, ugyanis a
saját kulcsommal sétáltam be a saját lakásomba. Egyből a nappaliba mentem,
ahhoz a vitrinhez, ahol tudtam, hogy a papírok vannak. Azonnal bele túrtam a
papírok közé, és nem is kellett sokat várnom, hogy egy olyannal találjam szembe
magam, ami számomra érdekes. Gyorsan olvastam, hogy minél előbb a végére érjek,
de nem kellett volna. Egy szerződés volt, amiben az állt, hogy Flóra nem anya
és apa gyereke, hanem egy béranyába és apa utódja, de nem beültetéses úton,
hanem természetesen. Ennek oka, hogy anyának nem lehetett gyereke. Lefagytam.
Nem tudtam felfogni, hogy ez valóban megtörténhet! Nem az az anyánk, akit
mindig is annak hittünk? De akkor mégis ki?! Hogy lett Ádi?! Rá már tisztán
emlékszem, ahogy arra is, hogy anyának volt hasa. Tovább keresgéltem, de rám
vagy az öcsémre vonatkozó papírt nem találtam.
A
telefonomra nézve láttam mennyi idő, és a fontos papírokat megfogva elhagytam a
házat. Hazáig gondolkodtam, ami majdnem két karambolt okozott, de végül
sikeresen haza értem. A garázs előtt leraktam a kocsit, és siettem is be.
-Megjöttem!
-Hello
Szépségem!- jött elém Ni a két babával. Először a férjem csókoltam meg, majd
Zoe és Chris fejére is nyomtam egy-egy puszit.
-Csak
átöltözök, aztán megyek is.
-Hol
találkoztok?
-Egy
kávézóban. Vacsira itthon vagyok!- adtam egy cuppanós puszit az arcára.
-Oké,
nem azért kérdeztem. Lehet elmegyünk bevásárolni, jó?
-Persze,
de akkor én megyek másik kocsivsal.
Közben
a hálónkba értünk, ahonnan én egyből a gardróbba siettem másik ruhát venni.
Találtam egy egyberuhát, aminek az alja ceruza fazonú volt. Kerestem hozzá egy
megfelelő fehérneműt, és gyorsan átvedlettem magam. Mivel kintről csak a gyerek
gügyögés hallatszott be, tudtam, hogy Ni engem néz. Nem izgatott különösebben a
dolog, sokkal inkább a gondolataimmal voltam elfoglalva. Ki lehet az anyánk?
Hogy voltak képesek hazudni nekünk? Apu hogy tehette ezt velünk?
-Elmondod
mit találtál?
-Honnan
tudod, hogy találtam valamit?
-Ismerlek
Kicsim!
-Addig
nem szeretnék erről beszélni, amíg minden ki nem derül, jó? Nem haragszol?
-Dehogy,
én csak segíteni szeretnék.
-Tudom
Szöszim, este mindent megbeszélünk, ígérem!
-Oké.
Főzünk neked valami finomat.
-Szupi!
Gyerekeket ne etessem meg?
-Nem
kell, még van egy-egy adag tej, azt nemsokára megkapják, aztán majd ha haza
jössz megeteted őket!
-Oksi.
Indulnom kell. Szeretlek titeket!- csók Niallnek, puszi az ikreknek, és
indultam is. Kivételes módon a fekete bmw helyett, most a fehérbe ültem be,
aminek az ablakai nem voltak besötétítve. Míg a belvárosba értem össze szedtem
a gondolataimat, és nagyjából azt is, amit mondani akartam. Szerencsére a
kávézó mellett pont találtam egy parkolót, így oda parkoltam le. Fogtam a
táskám, a telefonom, és a papírokat, amiket találtam, és azokkal indultam be.
Egy üres asztalnál helyet foglaltam, és mikor jött a pincér kértem egy
fogyókúrás sütit zöld teával. Öt óra már jóval elmúlt, mikor anya megjött, de
azonnal helyet foglalt.
-Szia
Kicsim!
-Szia!
Szóval... Azért jöttem, és hívtalak téged is ide, hogy pontot tegyünk az i-re.
-Mire
gondolsz?
-Nem
kell megjátszanod magad! Apu mindent elmondott!- úgy gondoltam, hogy mielőtt
megmutatom neki a papírokat, blöffölök egyet, csak azért, hogy láthassam az
arcát.
-Mit?
Nem mondhatta el, hisz megállapodtunk!
-Mit
nem mond el, kedves anyukám?
-Nem
fogom kimondani!
-Nem?
Akkor viszont itt van feketén fehéren!- dobtam elé a lapokat.
-Ezek
honnan vannak?
-Tévé
melletti vitrin, alulról a második polc. Csak mint otthon!- mosolyogtam rá
gúnyosan.
-Nem
volt jogod bemenni oda!
-Na
most legyen elég! Egy, mindenféle jogom megvan oda bemenni, mert amint Niall a
férjem lett, a ház közös tulajdonunk, fele-fele arányban! Kettő, amellett, hogy
jogom van bemenni a saját házamba, máshoz is van. Például ahhoz, hogy tudjam az
igazságot a szüleimmel kapcsolatban! Mire volt ez jó, hm? Miért?! Ki az anyánk?
Miért nem lehetett elmondani?! Ádi hogy jött össze? Miért nem szeretsz minket?
Szerettél minket valaha? Miért nem mondtátok el? Hidd el, túl tettem volna
magam rajta!- a végét már sírva mondtam, és nem érdekelt egy telefon sem, ami
engem fényképezett.
-Gyere,
menjünk el valahova máshova!
-Nem
érdekel, ha látnak, és nem érdekel, ha hallanak! Tehát?
-Nézd,
ez egy nagyon hosszú történet, nem tudom mennyi időd van.
-Hidd
el van bőven, a gyerekeknek van egy apja is. De ne keress több kifogást!
-Rendben.
Szóval... Apáddal gimis korunk óta ismerjük egymást, a szalagavatónkon jöttünk
össze. Az érettségi utánra már annyira komoly volt a kapcsolatunk, hogy
gyereket akartunk. Próbálkoztunk, több mint egy éven át, közben a kezem is
megkérte, de a gyerek nem jött össze. Mind a ketten elmentünk kivizsgálásokra,
és mint kiderült, nem lehet gyerekem. Apádnak semmi baja, de nekem egy
gyerekkori betegség szövődményeként nem egészséges a méhem. De mi valóban
gyereket akartunk, és ez azért egy picit eltántorított minket. Lehetőségeket
kerestünk, és itt jött a béranya szóba. Viszont ennek is két féléje van. Vagy
beültetik az ivarsejteket, vagy természetes úton, tehát lefekszenek egymással.
Volt egy nagyon jó barátnőm, Krisztina....
-Na
nee! Mondd, hogy nem!
-Csönd!
Azt kérted, hogy beszéljek, azt teszem, ne szólj bele! Tehát Krisztinának
pénzre volt szüksége, és én pontosan tudtam, hogy mennyire. Apáddal ennél jóval
többet ajánlottunk neki, ha kihord téged kilenc hónapig, és megszül. Belement.
Kétszer próbálkoztak, másodikra össze is jött. Tudod milyen rossz érzés volt
már maga a tudat, hogy a melletted lévő szobában a vőlegényed és a legjobb
barátnőd szexel? De el kellett viselni az ilyet, hisz minden rossz után jön
valami jó. És ez a jó te voltál nekünk! Miután megszülettél a kórházból már nem
is Kriszta vitt haza, hanem mi.
-És
Flóra?
-Hát
vele igazából ugyan ez volt a helyzet, utánad két és fél évvel kitaláltuk, hogy
szeretnénk még egy gyereket, felkerestük Krisztát, mert vele amúgy
megszakítottam a kapcsolatot, szóval felkerestük, arra ugye ott már Nóri is
megszületett. Azt mondta elvállalja, a férje is bele egyezett, de több pénzért.
Megadtuk neki az összeget amit kért, de itt jöttek a gondok. Nem lett terhes.
Apád megint elment vizsgálatokra, de semmit nem találtak. Kiderült, hogy
Kriszta nagyon is élvezi az apáddal való hancúrozásokat, ugyanis fogamzás gátlót
szedett. Mikor kiderült, azonnal visszakértük a pénzt, de addig nem hagyott
minket, amíg apád fel nem csinálta, és így lett Flóra. Ne sírj Kicsim, nem éri
meg!- nyomott egy puszit a fejemre. Ezt az egészet teljesen érzelem mentesen
mesélte el, semmiféle sajnálat vagy megbánás nem látszott az arcán.
-Már
hogy ne sírnék?! Nem te vagy az anyám! A volt legjobb barátnőm a testvérem!
Szerinted ez normális? Inkább ne válaszolj! És akkor Ádi? Arra tisztán
emlékszem, hogy terhes voltál!
-Ő
véletlen volt. Egy csoda. Apáddal nem használtunk semmit, aztán össze jött.
Természetesen veszélyeztetett terhes voltam, de sajnos így sem maradt életben.
Nem
mondtam semmit. Nem tudtam mit mondhatnék. Sokkolt ez az egész, de mégis annyi
kérdésem volt! Az anyám nem az anyám. Az igazit ismertem tizenkét éve, de nem
tudtam róla.
-Egy...
Egyetlen egy kérdésre akarok választ kapni. Apu mindig is együtt volt
Krisztivel?
-Flóra
után. Aztán mikor nektek már komoly volt Niallel, megbeszéltük, hogy akkor
vége. Tudtam, hogy így már Flórát is el tudod tartani. El akarok innen menni,
Barbi! Egyedül arra vártam, hogy ezt elmondhassam neked. Elmegyek Amerikába, és
többé nem kereslek titeket!
-Komolyan
meg tudnád ezt tenni?
-Igen.
Flóra hol van?
-Nyaral.
El akarsz tőle búcsúzni? Tudod mit?! Nem érdekel! Ha akarnád sem hagynám!
-Nem
akarok a szeme elé kerülni, szégyellem magam. Mikor ér haza?
-Holnap
után.
-Akkor
holnap megyek.
-Rendben.
-Az
ikreket esetleg....
-Nem!
Sajnálom, de nem! És most kérlek menj el!
-Kicsim...
-Anya!
Most még nem kiabálok!
-Akkor
szervusz!
-Néha
azért kérlek keress!
-Foglak!
Nagyon szeretlek!- szorosan átölelt, egy puszit adott a homlokamra, és
elsétált. Vissza ültem a helyemre, és csak sírtam. Negyed óra múlva Pres lépett
be az ajtón, és egyből hozzám sietett.
-Shhh!
Semmi baj! Gyere, haza viszlek! Minden rendben lesz Barbi!
-Nem
ő...
-Gyere,
mindjárt elmondhatod, menjünk!
Valahogy
vettem ki a táskámból pénzt, az asztalra raktuk, és el is indultunk kifele. Ha
nem fogja szorosan a derekam, talán még össze is esek. Kinn a rajongóktól kérni
sem kellett, hogy adjanak utat, azonnal félre álltak, és hagyták, hogy a
kocsimhoz menjünk. Azonnal beültünk, és csak mégjobban zokogni kezdtem.
-Haza
viszlek.
-Hogy....
Hogy kerülsz ide?
-Niall
látott twitteren képeket, a gyerekek miatt nem tudott jönni, úgyhogy felhívott
és megkért. De most ne ez érdekeljen!
-Köszönöm!
Annyira szuperek vagytok!
-Szeretnél
róla beszélni?
Megszólalni
nem tudtam, csak a fejem ráztam, de az őr megértette. Hazáig csendben
utaztunk, a garázsba Ni kijött, és az
ölében vitt be a kanapéra. Az ikrek a földön játszottak mit sem sejtve az
egészből.
-Héééé,
Drágám! Mi történt?
-Azt
hittem.... Azt hittem erősebb vagyok.
-Azzal
semmi baj, ha néha sírsz. De mi a baj! Mit mondott anyád?
-Táskámban
van, nézd meg!
Kivette
a papírokat, és olvasni kezdett. Lehetett látni rajta ahogy ideges lesz, de egy
szót sem szólt amíg a végére nem ért.
-Szerelmem!-
húzott az ölébe azonnal, mikor befejezte az olvasást- Shhhhh! Semmi baj!- úgy
ringatott az ölében, akárcsak az ikreket szoktuk, és próbált nyugtatni.
-Nem...
Nem ő... Nem az anyám nevelt fel!
-Tudom,
minden rendben lesz. Főzök neked egy nyugtató teát!
-Inkább
maradj velem! Soha, ne hagyj el, érted?! Soha!
-Nem
foglak! Bennem nem fogsz többet csalódni!
-Megígéred?
-Meg!
Mindjárt jövök!
Lerakott
maga mellé, és el is ment a konyhába. Megtöröltem a szemem, és a babáim mellé
ültem.
-Sziasztok
Szépségeim! Ígérem, hogy örökre mellettetek maradok, bármi is történjen! Nagyon
nagyon szeretlek titeket!- öleltem át őket egyszerre.
Azonnal
beszélni akartam Flórával. De tudtam, hogy össz vissz egy telefon van náluk, az
is vészhelyzet esetére. Nem azt mondom, hogy ez nem az, de nem akartam
elrontani a hátra lévő két napjukat egy ilyen dologgal. Mert azért a húgom
bármit mond, tudom, hogy anyu nagyon sokat jelent neki, még akkor is, ha nem
törődött vele.
Viszont
apa.... Vele tényleg meg akartam ezt beszélni. Lehet, hogy rá a Flóra utáni
megcsalások miatt jobban haragudhattam volna mint anyára, de nem tudtam. És
természetesen Krisztával is akartam pár szót váltani, de nem igazán tudtam,
hogy mit mondjak neki.
Niall
nemsokára vissza ért, és ekkor már nem sírtam annyira, hogy ne tudnék beszélni.
Kisebb szünetekkel, de sikerült neki mindent elmesélnem, ő pedig csendben
hallgatott végig. Az ikrek is érezhették, hogy valami nincs rendben, mert ők is
csöndben maradtak. Miután elmondtam a férjemnek, hogy anya, vagyis Andrea
holnap Amerikába költözik, megszólalni sem tudott.
-De
Ni, egyszerűen nem tudom nem anyunak hívni!
-Ez
természetes, Baba, hisz ő nevelt fel!
-De
mégsem az anyám!
-Nehogy
megint sírni kezdj! Nem akarsz tőle elbúcsúzni? Vagy az ikreket megmutatni?
-Neki
is megmondtam, és sajnálom, de nem.
-Rendben,
te tudod! Apukáddal mikor beszélsz vagy beszélünk? Hogy szeretnéd?
-Légy
velem! Mennyi idő?
-Hat
lesz.
-A
gyerekeknek mikor adtál enni?
-Ötkor.
-Akkor
egy óra múlva kapnak, meg eszünk mi is. Aztán utána.
-Ahogy
szeretnéd, Hercegnőm!- csend lett az egész házban, csupán a játékok zörgését
hallottuk. Egyszer csak Ni megunta, és énekelni
kezdett nekünk. Half a Heart, If I could fly, AM, és persze pár pörgősebb szám
is, Rock me, Never Enough, és befejezés képp még egyszer a Half a Heart. A
gyerekek úgy figyeltek az apjukra, mintha varázsolna, vagy nem is tudom, de az
éneke tényleg olyan, mint a varázslat.
Lassan
etetés jött, aztán mi is vacsiztunk, de csak sima szendvicseket ettünk, mondjuk
én azt sem sokat, egyszerűen nem volt étvágyam. Utána felvittük őket fürdeni,
és bármennyire is nehezen, de elaltattuk őket. Szegénykéim szobáját túl
fűtöttük, és nagyon melegük volt. Végül fél kilenckor ültünk megint a kanapén,
és arról beszélgettünk, hogy ilyenkor lehet-e hívni aput.
-Hívjuk
fel, max azt mondja, hogy holnap vissza hív.
-Oksi.
Bekapcsoltuk
a tévét, és a kamerát is, annak érdekében, hogy jobban lássuk őt, vagy őket.
Amint a skype betöltött azonnal apu nevére kattintottam, és már csak várni
kellett. Már majdnem kinyomtam, mikor a képernyőn Krisztina jelent meg. Az
anyám.
Sophie❤