Sziasztook✨
Nos a mai naponmegint korábban hoztam a részt, ennek oka, hogy nem leszek ma itthon, és nem tudom mikor érek haza.
El nem tudom mondani, hogy mennyit jelent nekem a sok komment, az annál is több privát üzenet, az 50 feliratkozó, és a 118583 oldalmegjelenítés, illetve, hogy csupán az utolsó részt 891-en olvasrátok! Annyira csodásak vagytok❤
Ha a rész elnyeri a tetszéseteket hagyjatok nyomot magatok után, és csatlakozzatok a facebook csoportba❤
Jó olvasást, puszi Zsófi❤
*Niall szemszöge*
-Ez normális?
-Már fel kellett volna kelnie.
A gépekhez ment, valamit nagyon nézett, majd felénk fordult.
-Minden
értéke jó, úgyhogy próbáljátok meg ébresztgetni! Ha arra sem reagál megint,
akkor szóljatok!
-Oké.
A szépségem
ágyára ültem, és miközben halkan suttogtam a nevét az arcát simogattam. Kezdett
mocorogni, de tudtam, hogy még nincs fenn, így puszikkal leptem be az arcát.
-Ni!-
húzott egyszer csak magához, és szorosan ölelt. El sem hittem, hogy újra a
karjaimban tarthatom azt a nőt, akiért élek.
*Barbi
szemszöge*
Nem
értettem mi történik. Egyszer csak minden sötét lett. Nem sok idő telt el, de
olyan történt amit soha életemben nem gondoltam volna. Megláttam az öcsém.
Ugyan az a ruha volt rajta, mint azon a napon, amikor meghalt.
-Á....
Ádi?
-Barbi!-
ölelt át azonnal, de tekintete riadt volt- Mit keresel te itt?
-Hol
vagyok? Vagy mi ez?
-Ide
kerülsz, ha meghalsz- mutatott körbe az üres fehér szobán, ahol egyedül volt.
-És
én meghaltam?
-Nem
teljesen.
-Akkor...?
-Rajtad
áll. Van esélyed itt maradni velem, vagy vissza menni hozzájuk- mutatott le, én
pedig követtem az ujja mozgását. Niallt láttam meg, aki a kislányunknak
beszélt. Annyira aranyosak voltak!
-És
Chris?
-Ott
alszik!
A
kisfiam tényleg pihent, el sem hittem, hogy ők az enyémek.
-Ugye
nem akarod őket elhagyni?
Dehogy
akartam! Mindennél jobban vágytam arra, hogy velük lehessek, de nagyon sok
minden érdekelt, amit csak az öcsémtől tudhattam meg.
-Nem.
De mondj már el valamit! Hogy vagy itt? Belsőleg annyira érettnek tűnsz!
-Agyilag
még fejlődtem. Nézd Barbi, még én sem tudok ilyen dolgokat. Azt tudom, hogy
mióta meghaltam ebben a szobában vagyok, és titeket figyellek. Tudom a
jövőtöket is. A nemrég volt itt Flóra is.
-A
műtétjekor....?
-Igen.
Azt mondta csak miattad akar felkelni. Anyu és apu nem számítanak, de tudja,
hogy nektek szükségetek van egymásra.
-Ebben
igaza is van.
Több
dolgot is mesélt nekem Ádi, de mikor láttuk, hogy a Doki azt mondja a
szerelmemnek, hogy ideje lenne felkelni, tudtam vissza kell mennem. A lenti
családomhoz. Lesz még elég időnk idefenn.
-Barbi!
Várj!
-Igen?
-Bármi
is történik majd a közeljövőben erősnek kell maradnod, és hidd el, minden
rendbe fog jönni!
-Mire
célzol?
-Előbb
utóbb rájössz! Szeretlek!
-Én
is szeretlek Öcsi!
Ezután
a következő emlékem, hogy a szemeim kinyílnak, és azonnal átöleltem Niallt.
-Ni!-
úgy öleltem, el sem akartam engedni.
-Szépségem!
Szeretlek!
-Annyira
szeretlek!- sírtam el magam.
-Shhh!
Ne sírj Drágám!- felemelt az ágyról, és az ölébe ültetett.
-Annyira
féltem...
-Nagyon
megijesztettél minket! De már nincs semmi baj!
Letöröltem
a könnyeimet, a fejemet felemeltem a válláról, mélyen a szemébe néztem,
odahajoltam hozzá, és hosszan, szenvedélyesen csókoltam meg. Ami miatt el
kellett engednünk egymást, az nem volt más, mint, hogy valaki kopogott, majd
bejött.
-Barbi!- indult meg felém Flóra, és egyből átölelt
mindkettőnket.
-Itt vagyok!
-Tudod mennyire megijedtem?!
-Elhiszem, de semmi baj!
Elengedtük egymást, és kíváncsian néztem rájuk.
-Az ikreket láthatom?
-Persze, szólok a Dokinak- Ni kiment, mi pedig
ketten maradtunk a húgommal.
-Annyira furcsa dolog történt Flóra!
-Mi?
-Miután
megszülettek a babák, lepergett előttem az egész életem. Minden, érted? Aztán
pedig egy olyan helyre kerültem...
-Ádi?
-Igen....
Nem
tudtuk folytatni a beszélgetést, mert jött vissza a férjem és az orvosom.
-Ideje
volt felkelni!- mosolygott rám a Doki.
-Az
ikrek?
-Néhány
vizsgálatot el kell rajtad végeznem, utána láthatod őket!
-Okés.
Ni
rs Flóra kimentek, hogy az orvos gyorsabban végezzen. Így volt kb. fél óra,
majd rám nézett.
-Minden
rendben, nem kell aggódnotok. A gyerekek egyszer kaptak tápszert, de lassan meg
kéne etetned őket. Vagyis... Van anyatejed, ugye?
-Bőven....-
céloztam a melleimre, amik jópár mérettel nagyobbak lettek.
-Az
sosem baj. Ha holnap és holnap után minden rendben lesz veletek, holnap után
este mehettek, jó?
-Rendben.
Most már...
-Hozom
őket!
Nemsokára
Niall jött be egy tolható valamivel, amiben a az én két szépségem feküdt. A
Szöszi kivette Chris-t, így én Zoe-t vettem az ölembe, és együtt ültünk le az
ágyra.
-Kicsim,
megjöttek a többiek, mindannyian kinn vannak. A kicsiket már látták, de rád is
nagyon kíváncsiak.
-Egy
pillanat. Cseréljünk.
Még
egy kicsit voltunk így négyesben, de aztán bejöttek a srácok, és a maradék
energiám is leszívták. A látogatási idő lejárta után mindannyian hazamentek, és
megígérték, hogy holnap is meglátogatnak. A babákat meg kellett etetni, aminél
persze Niall bent maradt, meg sem próbáltam kiküldeni. Gyors böfi után az ikrek
el is aludtak, és nekünk is álom jött a szemünkre.
A
következő két napban semmi baj nem volt velünk, így 9-én reggel el is
hagyhattuk a magán klinikát. Bár előző este már mehettünk volna, a sok fotós nem akart eltűnni, így mi maradtunk. Reggelre az összes pletyka lap meg lett fenyegetve perekkel, így szerencsére nyugodtan indulhattunk haza. Ni vitte az egyik hordozót, én a másikat, míg Mark az utazótáskát amiben a cuccaink voltak. Nagy nehezen beraktuk a gyerekeket, én bemásztam közéjük, a két férfi pedig előre ült.
hagyhattuk a magán klinikát. Bár előző este már mehettünk volna, a sok fotós nem akart eltűnni, így mi maradtunk. Reggelre az összes pletyka lap meg lett fenyegetve perekkel, így szerencsére nyugodtan indulhattunk haza. Ni vitte az egyik hordozót, én a másikat, míg Mark az utazótáskát amiben a cuccaink voltak. Nagy nehezen beraktuk a gyerekeket, én bemásztam közéjük, a két férfi pedig előre ült.
-Indulhatunk,
Szépségeim?- fordult hátra a férjem vigyorogva.
-Ahha!
Az
út csendesen telt, az új album szólt, az ikrek meg aludtak az apjuk hangjára.
Zoe cumija egyszer kiesett, de gyorsan visszakapta és aludt is tovább.
Nagyon izgatott voltam amiatt, hogy megkezdődik az
életünk a két babával, és semmi bajunk nem lesz. Ahha, nagyon elhittem...
Hazaérve Mark beállt a garázsba, és ment is haza. A házba belépve én csak Maurára
számítottam, ehhez képest ott voltak a srácok, Sonja, Sophie, Dávid, Lottie,
Danielle, az anyósom, a húgom persze, és apukám is
a barátnőjével. A lakás tele volt rózsaszín és kék lufikkal, az
ebédlőben az asztal tele volt kajával. Először szóhoz sem
jutottam, majd mikor felfogtam csak elbőgtem magam.
-Ne sírj Csillagom!- sietett hozzám apu, és szoros
ölelésébe vont.
-Annyira köszönöm nektek!- néztem fel.
Mindenki megölelgetett, aztán beljebb mentünk. Az ikrek hordozóit a nappaliba
vittük be, és csak ott vettük ki őket. Levettük róluk a felesleges ruhákat,
amire persze felébredtek. Chris felsírt, de Ni azonnal ringatni kezdte, és
lassan el hallgatott. Mivel mindenki a gyerekeinkkel volt elfoglalva, mi az
emeletre mentünk pár nyugodt perc reményében. Ám mikor a mi szintünkre értünk a
Szöszi nem a saját szobánkba vezetett be, hanem a kettővel mellette lévővel.
Azt eddig üresen hagytuk, úgy voltunk vele, hogy majd idővel eldől a sorsa.
-Mit
csinálunk itt?
-Shhhh!
Várj egy pillanatot!
Egyik
kezével a derekam ölelte, a másikkal pedig a szemem takarta mikor beléptünk a
szobába. Lassan újra fényesség tárult a szemem elé, egy gyerekszobával együtt.
-Ez mi....? Mikor? Vagy hogyan?
-Igazad volt, amíg picik, jobb lesz, ha egy
szinten vagyunk. Így mikor aki épp nem volt benn nálatok, itthon segédkezett.
-Köszönöm!
-Menj be, nézz körbe!
Úgy tettem ahogy Niall kérte, de egyszer csak
meghallottam valamelyik gyerekem sírását. A férjemmel azonnal lesiettünk, és
láttuk, hogy mindketten sírnak. Zoe-t apu csitítgatta, míg a tesóját az
anyósom, de nem maradtak csöndben.
-Lehet meg kéne őket etetni- szólt Louis.
-Igen, az lehet. Gyertek Szépségeim, megyünk enni!
Egyszerre fogtam meg a két babát, és mentem el
velük a saját hálónkig.
Úgy voltam vele, hogy ha az ágyba leülök, és a támlának dőlök, ott is simán meg
tudom őket etetni. Így is tettem, az ikrek pedig egyből enni kezdtek. Hogy
őszinte legyek, vártam volna, hogy Ni utánam jöjjön, de nem tette. Mikor az ikrek jól laktak, és a böfi
is, a gyerekeimet a saját szobájukba vittem, és mindkettőt elaltattam. A
rózsaszín és a kék bébiőrt is bekapcsoltam, majd azokkal mentem vissza a saját
szobánk gardróbjába, hogy átöltözzek. Bármennyire is fáradt voltam tudtam, hogy
egy kicsit le kell mennem a többiekhez. Mindenki a hogylétem és a babák felől érdeklődött. Délben közösen ettük
meg azt az ebédet amit az anyósom csinált, de utána a csapat nagy része ment
haza pakolni, ugyanis holnap indulnak vissza Amerikába. Niall bármennyire is próbálta meggyőzni Marco-t,
hogy hadd maradjon itthon, de persze nem tehette. A menedzser azt mondta, hogy egy
hét van hátra, nem is olyan sok. Valóban nem lenne sok, ha nem lenne a
családunkban már két újszülött gyerek is. Ezért úgy egyeztünk meg, hogy addig
Maura lesz Londonban, hogy segítsen, aztán majd meglátjuk.
Mikor már csak Maura, apuék és Sonjáék voltak nálunk, én mondtam, hogy gyorsan elmegyek tusolni.
Bármennyire is akartam, hogy Ni utánam jöjjön, tudtam, hogy nem fog. Nem töltöttem sok időt a víz alatt, de nem tudtam egyből lemenni a földszintre,
hanem az ikrekhez mentem be. Aki a lakásban tartózkodott mindenki abban a
szobában volt, és a babáinkat csodálták. Odasétáltam Ni mellé, és miközben
átöleltem a derekát egy puszit nyomtam az arcára. Zoe kezdett ébredezni, és
mielőtt Christ felverte volna, az ölembe vettem.
-Jóreggelt
Szépségem!- simítottam végig a haján, miközben egymás kék szemét pásztáztuk. A
férjemmel nem lepődtünk meg, hogy kék a szemük, hisz mindkettőnknek ugyan olyan
színű, és a csecsemőknek amúgy is olyan.
-Nem kell pelust cserélni?- kérdezte a Szöszi.
-De,
lehet.
-Hadd
én! Meg akarom mutatni, hogy tudok!- vette ki a kezemből a kicsit, és a
pelánkázóhoz vitte. Miközben az anyukája és Sonja odament megnézni, Sophie
Chris ágyához sétált. Még lábujjhegyre állva sem látta a csöppséget, így apu
felemelte, és együtt nézhették az ébredező fiamat.
-Barbi,
majd megfoghatom?- kérdezte a kislány.
-Persze.
Ülj le abba a fotelba, és odaviszem!
Mikor így tett óvatosan az ölébe raktam Christ. Nem sokáig tarthatta a kezei közt,
ugyanis Ni neki is kicserélte a pelusát. Ezután
az egész délutánt a nappaliban töltöttük.
Sonjáék hazaindultak, mondván pakolni kell. Este fél hétkor pedig úgy láttuk
itt az idő a fürdetéshez. Niall előre ment vizet engedni, én addig a gyerekek
szobájában tevékenykedtem. Elővettem a szükséges kellékeket, a fürdőbe vittem
őket, majd mentem vissza az ikrekhez.
-Gyertek
babáim! Elmegyünk fürcsizni!
Először
Zoe, majd Chris ruháit vettem le, és vittem őket az apukájukhoz. A hőmérővel és
a könyökem segítségével is megmértük a vizet, és mikor megfelelőnek találtam
beleraktuk az ikreket. Mindketten csapkodni kezdték a víz felszínét, mi pedig a
férjemmel örömmel vettük tudomásul, hogy a fürdéssel nem lesz baj.
-Majd
vihetjük őket úszni!
-Alig várom!
Mikor a babák már teljesen tiszták voltak, mindent
úgy csináltunk ahogy a könyvekben olvastuk. Megtöröltük őket, pelenkázás, és
végül a pizsijüket adtuk rájuk. A szoptató fotelbe ültem, és megetettem a két
tündérkémet. Niall addig elrendezte a fürdőjüket, de mikor végzett leült mellénk.
-Mi is lefekszünk?
-Te is tudod, hogy még nem szabad!- vigyorgott rám.
-Nem
úgy gondoltam.
-Jaa,
hát akkor mindegy. De persze, mehetünk. Vacsi?
-Utána.
Meg lehet még beszélek Flórával, de már szívesen lennék veled kettesben.
Ő
csak elmosolyodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Az ikrek lassan befejezték
a vacsit megvolt a büfi, és le is raktuk őket az ágyaikba. Az apukájuk
elénekelte nekik a Little Things-et, és a Half a Heart-ot, de a második végére
már tényleg aludtak. Megfogtuk a két bébiőrt, és mikor kimentünk halkan
behajtottuk az ajtót. A földszinten gyors megvacsiztunk, de el is köszöntünk a
szüleinktől, hogy pihenjünk. Mivel én már tusoltam, a férjem elment, én pedig
addig a húgomhoz mentem.
-Bejöhetek!?-
nyitottam be hozzá kopogás után.
-Persze!
Miújság?
-Jöttem beszélgetni.
-Okéka. A mai igazolásom beírod?
-Holnap felhívom az osztályfőnököd, jó?
-Ahha. A kórházban még elkezdtél valamit mondani...
-Igen.
Szóval azt álmodtam, vagyis nem álmodtam, hanem nem is tudom mi volt az.
-A
műtétemkor én is "találkoztam vele". Azt hiszem beszélgettünk. Vagyis
biztos, de nagyon furcsa volt.
-Igen,
azt mondta is, hogy te is jártál ott. Azt mondta, hogy ő onnan figyel minket, és látja,
hogy mi lesz később.
-Ezt nem is tudtam.
-Igen... És azt tanácsolta, hogy bármi is lesz,
maradjak erős, mert minden meg fog oldódni.
-Mire gondolt?
-Nem tudom...
-Annyira hiányzik Barbi!- sírta el magát.
-Tudom Szívem, nekem is. De most itt vannak az
ikrek, velük el leszünk foglalva.
-Az biztos.
-Holnapra kész a lecke?
-Persze- forgatta meg a szemét- Apuék meddig maradnak?
-Nem tudom, de nagyon remélem, hogy anyu nem állít
be.
-De mivel úgy ismerjük, simán lehet.
-Igen, ez a baj. És nem akarom, hogy Maura lássa.
-Az gáz lesz.
Csak beszélgettünk, és beszélgettünk, de Niall még
mindig nem jött értem. Végül
elköszöntem a húgomtól, és úgy mentem a hálóba. A Szöszi már végzett, az ágyban
feküdt, és a tévét kapcsolgatta. A bébiőröket az éjjeli
szekrényre raktam, és bemásztam mellé. Mivel nem húzott magához, én másztam közelebb, és hajtottam a fejem a mellkasára.
-Tudom, hogy fáradt vagy, aludjál Szépségem!
-Nem
baj?
-Dehogy!
Jóéjt!- nyomott egy csókot a számra.
-Neked
is!
Kényelmesen
elhelyezkedtem rajta, és a tévé fénye mellett aludtam el.
Szerencsére
csendes éjszakánk volt, egyik baba sem kelt fel, csupán reggel. Mikor a
bébiőrre keltem fel Ni már nem feküdt
mellettem. Azonnal siettem a babáimhoz, de arra már a Szöszi is ott volt,
és halkan ringatta Christ. Odamentem mögé, és miközben átöleltem egy puszit
adtam az arcára. A fiunk nem maradt csöndben, így átvittük a mi szobánkba, hogy
Zoet fel ne ébressze, de előtte a kislányunk kapott egy puszit az apukájától
búcsúzás képpen.
-Nekem
mennem kell.
-Rendben!
Vigyázz magadra!
-Egy
hét múlva már csak a tietek vagyok!
-Megígéred?
-Megígérem!
Amíg
átöleltük egymást a fiam az ágyra raktam. Ni a derekamnál fogva magához húzott,
gyorsan megcsókolt, de már el is
engedett.
-Lekísérjelek?
-Nem
kell, nehogy Chris felverjen mindenkit.
-Muszáj
lesz levinnem így is-úgy is.
-Ha
ennyire ragaszkodsz hozzá!
A
síró gyereket ő fogta meg, és próbálta vigasztalni, miközben a földszintre
értünk. Ni bőröndje már az ajtóban volt, így csak fel kellett kapnia.
-Az
ülések be vannak szerelve a kocsiba, jó?
-Oké,
köszönöm! Puszilom a többieket!
-Átadom.
Vigyázz ezekre a Manókra!
-Fogok!
Hallottuk
a dudát, ami azt jelentette mennie kell. Megcsókolt, Chris fejére adott egy
puszit, és fogta is a táskáit. Tudtam,
hogy amint kilép az ajtón, valami biztosan megváltozik, mégha csak egy kevéske
időre is.
-Szeretlek!- kiabáltam utána, de már nem hallotta.
Sophie❤
Nagyon jó!! Mint a többi!!
VálaszTörlésAmúgy nem gondolkodtál azon hogy csinálsz kérdezz-feleleket??
köszönöm☺háát nem igazán, de át gondolom:D
TörlésHa kimered iktatni bármelyik Horan-t is, én megnyúzlak! Mostmár, hogy Barbi él, nem kell még egy korházi eset, legfőképp egy temetés. A gyerekek aranyosak, édesek, cukik és nincs semmi bajuk, semmi nem fogja elrontani ezt a képet. Azaz remélem semmi. Ajánlom!!
VálaszTörlésTovábbi sok sikert:
Lili❤️😍😘
UI.: Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezek és egy ilyen rövid kommenttel. Erre nincs mentség, sajnálom!!😭😭
Nem akarok kiiktatni senkit, eszembe sem jutott. Valami el fogja, de nem halal meg korhaz❤nem kell mentseg, semmi baj❤❤☺
TörlésJól teszed. És örülök, hogy nem haragszol.
TörlésMiert haragudnek❤❤
TörlésNagyon jó!! Mint a többi!!
VálaszTörlésAmúgy nem gondolkodtál azon hogy csinálsz kérdezz-feleleket??
köszönöm☺háát nem igazán, de át gondolom:D
Törlés