2016. június 4., szombat

III. évad 9. rész- Már nem hallotta

Sziasztook✨
Nos a mai naponmegint korábban hoztam a részt, ennek oka, hogy nem leszek ma itthon, és nem tudom mikor érek haza.
El nem tudom mondani, hogy mennyit jelent nekem a sok komment, az annál is több privát üzenet, az 50 feliratkozó, és a 118583 oldalmegjelenítés, illetve, hogy csupán az utolsó részt 891-en olvasrátok! Annyira csodásak vagytok❤
Ha rész elnyeri a tetszéseteket hagyjatok nyomot magatok után, és csatlakozzatok a facebook csoportba❤
Jó olvasást, puszi Zsófi❤


*Niall szemszöge*

-Ez normális?
-Már fel kellett volna kelnie. 
A gépekhez ment, valamit nagyon nézett, majd felénk fordult.
-Minden értéke jó, úgyhogy próbáljátok meg ébresztgetni! Ha arra sem reagál megint, akkor szóljatok!
-Oké.
A szépségem ágyára ültem, és miközben halkan suttogtam a nevét az arcát simogattam. Kezdett mocorogni, de tudtam, hogy még nincs fenn, így puszikkal leptem be az arcát.
-Ni!- húzott egyszer csak magához, és szorosan ölelt. El sem hittem, hogy újra a karjaimban tarthatom azt a nőt, akiért élek.

*Barbi szemszöge*

Nem értettem mi történik. Egyszer csak minden sötét lett. Nem sok idő telt el, de olyan történt amit soha életemben nem gondoltam volna. Megláttam az öcsém. Ugyan az a ruha volt rajta, mint azon a napon, amikor meghalt.
-Á.... Ádi?
-Barbi!- ölelt át azonnal, de tekintete riadt volt- Mit keresel te itt?
-Hol vagyok? Vagy mi ez?
-Ide kerülsz, ha meghalsz- mutatott körbe az üres fehér szobán, ahol egyedül volt.
-És én meghaltam?
-Nem teljesen.
-Akkor...?
-Rajtad áll. Van esélyed itt maradni velem, vagy vissza menni hozzájuk- mutatott le, én pedig követtem az ujja mozgását. Niallt láttam meg, aki a kislányunknak beszélt. Annyira aranyosak voltak!
-És Chris?
-Ott alszik!
A kisfiam tényleg pihent, el sem hittem, hogy ők az enyémek.
-Ugye nem akarod őket elhagyni?
Dehogy akartam! Mindennél jobban vágytam arra, hogy velük lehessek, de nagyon sok minden érdekelt, amit csak az öcsémtől tudhattam meg.
-Nem. De mondj már el valamit! Hogy vagy itt? Belsőleg annyira érettnek tűnsz!
-Agyilag még fejlődtem. Nézd Barbi, még én sem tudok ilyen dolgokat. Azt tudom, hogy mióta meghaltam ebben a szobában vagyok, és titeket figyellek. Tudom a jövőtöket is. A nemrég volt itt Flóra is.
-A műtétjekor....?
-Igen. Azt mondta csak miattad akar felkelni. Anyu és apu nem számítanak, de tudja, hogy nektek szükségetek van egymásra.
-Ebben igaza is van.
Több dolgot is mesélt nekem Ádi, de mikor láttuk, hogy a Doki azt mondja a szerelmemnek, hogy ideje lenne felkelni, tudtam vissza kell mennem. A lenti családomhoz. Lesz még elég időnk idefenn.
-Barbi! Várj!
-Igen?
-Bármi is történik majd a közeljövőben erősnek kell maradnod, és hidd el, minden rendbe fog jönni!
-Mire célzol?
-Előbb utóbb rájössz! Szeretlek!
-Én is szeretlek Öcsi!
Ezután a következő emlékem, hogy a szemeim kinyílnak, és azonnal átöleltem Niallt.
-Ni!- úgy öleltem, el sem akartam engedni.
-Szépségem! Szeretlek!
-Annyira szeretlek!- sírtam el magam.
-Shhh! Ne sírj Drágám!- felemelt az ágyról, és az ölébe ültetett.
-Annyira féltem...
-Nagyon megijesztettél minket! De már nincs semmi baj!
Letöröltem a könnyeimet, a fejemet felemeltem a válláról, mélyen a szemébe néztem, odahajoltam hozzá, és hosszan, szenvedélyesen csókoltam meg. Ami miatt el kellett engednünk egymást, az nem volt más, mint, hogy valaki kopogott, majd bejött.
-Barbi!- indult meg felém Flóra, és egyből átölelt mindkettőnket.
-Itt vagyok!
-Tudod mennyire megijedtem?!
-Elhiszem, de semmi baj!
Elengedtük egymást, és kíváncsian néztem rájuk.
-Az ikreket láthatom?
-Persze, szólok a Dokinak- Ni kiment, mi pedig ketten maradtunk a húgommal.
-Annyira furcsa dolog történt Flóra!
-Mi?
-Miután megszülettek a babák, lepergett előttem az egész életem. Minden, érted? Aztán pedig egy olyan helyre kerültem...
-Ádi?
-Igen....
Nem tudtuk folytatni a beszélgetést, mert jött vissza a férjem és az orvosom.
-Ideje volt felkelni!- mosolygott rám a Doki.
-Az ikrek?
-Néhány vizsgálatot el kell rajtad végeznem, utána láthatod őket!
-Okés.
Ni rs Flóra kimentek, hogy az orvos gyorsabban végezzen. Így volt kb. fél óra, majd rám nézett.
-Minden rendben, nem kell aggódnotok. A gyerekek egyszer kaptak tápszert, de lassan meg kéne etetned őket. Vagyis... Van anyatejed, ugye?
-Bőven....- céloztam a melleimre, amik jópár mérettel nagyobbak lettek.
-Az sosem baj. Ha holnap és holnap után minden rendben lesz veletek, holnap után este mehettek, jó?
-Rendben. Most már...
-Hozom őket!
Nemsokára Niall jött be egy tolható valamivel, amiben a az én két szépségem feküdt. A Szöszi kivette Chris-t, így én Zoe-t vettem az ölembe, és együtt ültünk le az ágyra.
-Kicsim, megjöttek a többiek, mindannyian kinn vannak. A kicsiket már látták, de rád is nagyon kíváncsiak.
-Egy pillanat. Cseréljünk.
Még egy kicsit voltunk így négyesben, de aztán bejöttek a srácok, és a maradék energiám is leszívták. A látogatási idő lejárta után mindannyian hazamentek, és megígérték, hogy holnap is meglátogatnak. A babákat meg kellett etetni, aminél persze Niall bent maradt, meg sem próbáltam kiküldeni. Gyors böfi után az ikrek el is aludtak, és nekünk is álom jött a szemünkre.

A következő két napban semmi baj nem volt velünk, így 9-én reggel el is
hagyhattuk a magán klinikát. Bár előző este már mehettünk volna, a sok fotós nem akart eltűnni, így mi maradtunk. Reggelre az összes pletyka lap meg lett fenyegetve perekkel, így szerencsére nyugodtan indulhattunk haza. Ni vitte az egyik hordozót, én a másikat, míg Mark az utazótáskát amiben a cuccaink voltak. Nagy nehezen beraktuk a gyerekeket, én bemásztam közéjük, a két férfi pedig előre ült.
-Indulhatunk, Szépségeim?- fordult hátra a férjem vigyorogva.
-Ahha!
Az út csendesen telt, az új album szólt, az ikrek meg aludtak az apjuk hangjára. Zoe cumija egyszer kiesett, de gyorsan visszakapta és aludt is tovább.
Nagyon izgatott voltam amiatt, hogy megkezdődik az életünk a két babával, és semmi bajunk nem lesz. Ahha, nagyon elhittem...
Hazaérve Mark beállt a garázsba, és ment is haza. A házba belépve én csak Maurára számítottam, ehhez képest ott voltak a srácok, Sonja, Sophie, Dávid, Lottie, Danielle, az anyósom, a húgom persze, és apukám is a barátnőjével. A lakás tele volt rózsaszín és kék lufikkal, az ebédlőben az asztal tele volt kajával. Először szóhoz sem jutottam, majd mikor felfogtam csak elbőgtem magam.
-Ne sírj Csillagom!- sietett hozzám apu, és szoros ölelésébe vont.
-Annyira köszönöm nektek!- néztem fel.
Mindenki megölelgetett, aztán beljebb mentünk. Az ikrek hordozóit a nappaliba vittük be, és csak ott vettük ki őket. Levettük róluk a felesleges ruhákat, amire persze felébredtek. Chris felsírt, de Ni azonnal ringatni kezdte, és lassan el hallgatott. Mivel mindenki a gyerekeinkkel volt elfoglalva, mi az emeletre mentünk pár nyugodt perc reményében. Ám mikor a mi szintünkre értünk a Szöszi nem a saját szobánkba vezetett be, hanem a kettővel mellette lévővel. Azt eddig üresen hagytuk, úgy voltunk vele, hogy majd idővel eldől a sorsa.
-Mit csinálunk itt?
-Shhhh! Várj egy pillanatot!
Egyik kezével a derekam ölelte, a másikkal pedig a szemem takarta mikor beléptünk a szobába. Lassan újra fényesség tárult a szemem elé, egy gyerekszobával együtt.
-Ez mi....? Mikor? Vagy hogyan?
-Igazad volt, amíg picik, jobb lesz, ha egy szinten vagyunk. Így mikor aki épp nem volt benn nálatok, itthon segédkezett.
-Köszönöm!
-Menj be, nézz körbe!
Úgy tettem ahogy Niall kérte, de egyszer csak meghallottam valamelyik gyerekem sírását. A férjemmel azonnal lesiettünk, és láttuk, hogy mindketten sírnak. Zoe-t apu csitítgatta, míg a tesóját az anyósom, de nem maradtak csöndben.
-Lehet meg kéne őket etetni- szólt Louis.
-Igen, az lehet. Gyertek Szépségeim, megyünk enni!
Egyszerre fogtam meg a két babát, és mentem el velük a saját hálónkig. Úgy voltam vele, hogy ha az ágyba leülök, és a támlának dőlök, ott is simán meg tudom őket etetni. Így is tettem, az ikrek pedig egyből enni kezdtek. Hogy őszinte legyek, vártam volna, hogy Ni utánam jöjjön, de nem tette. Mikor az ikrek jól laktak, és a böfi is, a gyerekeimet a saját szobájukba vittem, és mindkettőt elaltattam. A rózsaszín és a kék bébiőrt is bekapcsoltam, majd azokkal mentem vissza a saját szobánk gardróbjába, hogy átöltözzek. Bármennyire is fáradt voltam tudtam, hogy egy kicsit le kell mennem a többiekhez. Mindenki a hogylétem és a babák felől érdeklődött. Délben közösen ettük meg azt az ebédet amit az anyósom csinált, de utána a csapat nagy része ment haza pakolni, ugyanis holnap indulnak vissza Amerikába. Niall bármennyire is próbálta meggyőzni Marco-t, hogy hadd maradjon itthon, de persze nem tehette. A menedzser azt mondta, hogy egy hét van hátra, nem is olyan sok. Valóban nem lenne sok, ha nem lenne a családunkban már két újszülött gyerek is. Ezért úgy egyeztünk meg, hogy addig Maura lesz Londonban, hogy segítsen, aztán majd meglátjuk.
Mikor már csak Maura, apuék és Sonjáék voltak nálunk, én mondtam, hogy gyorsan elmegyek tusolni. Bármennyire is akartam, hogy Ni utánam jöjjön, tudtam, hogy nem fog. Nem töltöttem sok időt a víz alatt, de nem tudtam egyből lemenni a földszintre, hanem az ikrekhez mentem be. Aki a lakásban tartózkodott mindenki abban a szobában volt, és a babáinkat csodálták. Odasétáltam Ni mellé, és miközben átöleltem a derekát egy puszit nyomtam az arcára. Zoe kezdett ébredezni, és mielőtt Christ felverte volna, az ölembe vettem.
-Jóreggelt Szépségem!- simítottam végig a haján, miközben egymás kék szemét pásztáztuk. A férjemmel nem lepődtünk meg, hogy kék a szemük, hisz mindkettőnknek ugyan olyan színű, és a csecsemőknek amúgy is olyan.
-Nem kell pelust cserélni?- kérdezte a Szöszi.
-De, lehet.
-Hadd én! Meg akarom mutatni, hogy tudok!- vette ki a kezemből a kicsit, és a pelánkázóhoz vitte. Miközben az anyukája és Sonja odament megnézni, Sophie Chris ágyához sétált. Még lábujjhegyre állva sem látta a csöppséget, így apu felemelte, és együtt nézhették az ébredező fiamat.
-Barbi, majd megfoghatom?- kérdezte a kislány.
-Persze. Ülj le abba a fotelba, és odaviszem!
Mikor így tett óvatosan az ölébe raktam Christ. Nem sokáig tarthatta a kezei közt, ugyanis Ni neki is kicserélte a pelusát. Ezután az egész délutánt a nappaliban töltöttük. Sonjáék hazaindultak, mondván pakolni kell. Este fél hétkor pedig úgy láttuk itt az idő a fürdetéshez. Niall előre ment vizet engedni, én addig a gyerekek szobájában tevékenykedtem. Elővettem a szükséges kellékeket, a fürdőbe vittem őket, majd mentem vissza az ikrekhez.
-Gyertek babáim! Elmegyünk fürcsizni!
Először Zoe, majd Chris ruháit vettem le, és vittem őket az apukájukhoz. A hőmérővel és a könyökem segítségével is megmértük a vizet, és mikor megfelelőnek találtam beleraktuk az ikreket. Mindketten csapkodni kezdték a víz felszínét, mi pedig a férjemmel örömmel vettük tudomásul, hogy a fürdéssel nem lesz baj.
-Tetszik a víz, babáim?- vigyorgott rájuk Ni.
-Majd vihetjük őket úszni!
-Alig várom!
Mikor a babák már teljesen tiszták voltak, mindent úgy csináltunk ahogy a könyvekben olvastuk. Megtöröltük őket, pelenkázás, és végül a pizsijüket adtuk rájuk. A szoptató fotelbe ültem, és megetettem a két tündérkémet. Niall addig elrendezte a fürdőjüket, de mikor végzett leült mellénk.
-Mi is lefekszünk?
-Te is tudod, hogy még nem szabad!- vigyorgott rám.
-Nem úgy gondoltam.
-Jaa, hát akkor mindegy. De persze, mehetünk. Vacsi?
-Utána. Meg lehet még beszélek Flórával, de már szívesen lennék veled kettesben.
Ő csak elmosolyodott, és egy puszit nyomott az arcomra. Az ikrek lassan befejezték a vacsit megvolt a büfi, és le is raktuk őket az ágyaikba. Az apukájuk elénekelte nekik a Little Things-et, és a Half a Heart-ot, de a második végére már tényleg aludtak. Megfogtuk a két bébiőrt, és mikor kimentünk halkan behajtottuk az ajtót. A földszinten gyors megvacsiztunk, de el is köszöntünk a szüleinktől, hogy pihenjünk. Mivel én már tusoltam, a férjem elment, én pedig addig a húgomhoz mentem.
-Bejöhetek!?- nyitottam be hozzá kopogás után.
-Persze! Miújság?
-Jöttem beszélgetni.
-Okéka. A mai igazolásom beírod?
-Holnap felhívom az osztályfőnököd, jó?
-Ahha. A kórházban még elkezdtél valamit mondani...
-Igen. Szóval azt álmodtam, vagyis nem álmodtam, hanem nem is tudom mi volt az.
-A műtétemkor én is "találkoztam vele". Azt hiszem beszélgettünk. Vagyis biztos, de nagyon furcsa volt.
-Igen, azt mondta is, hogy te is jártál ott. Azt mondta, hogy ő onnan figyel minket, és látja, hogy mi lesz később.
-Ezt nem is tudtam.
-Igen... És azt tanácsolta, hogy bármi is lesz, maradjak erős, mert minden meg fog oldódni.
-Mire gondolt?
-Nem tudom...
-Annyira hiányzik Barbi!- sírta el magát.
-Tudom Szívem, nekem is. De most itt vannak az ikrek, velük el leszünk foglalva.
-Az biztos.
-Holnapra kész a lecke?
-Persze- forgatta meg a szemét- Apuék meddig maradnak?
-Nem tudom, de nagyon remélem, hogy anyu nem állít be.
-De mivel úgy ismerjük, simán lehet.
-Igen, ez a baj. És nem akarom, hogy Maura lássa.
-Az gáz lesz.
Csak beszélgettünk, és beszélgettünk, de Niall még mindig nem jött értem. Végül elköszöntem a húgomtól, és úgy mentem a hálóba. A Szöszi már végzett, az ágyban feküdt, és a tévét kapcsolgatta. A bébiőröket az éjjeli szekrényre raktam, és bemásztam mellé. Mivel nem húzott magához, én másztam közelebb, és hajtottam a fejem a mellkasára.
-Tudom, hogy fáradt vagy, aludjál Szépségem!
-Nem baj?
-Dehogy! Jóéjt!- nyomott egy csókot a számra.
-Neked is!
Kényelmesen elhelyezkedtem rajta, és a tévé fénye mellett aludtam el.
Szerencsére csendes éjszakánk volt, egyik baba sem kelt fel, csupán reggel. Mikor a bébiőrre keltem fel Ni már nem feküdt mellettem. Azonnal siettem a babáimhoz, de arra már a Szöszi is ott volt, és halkan ringatta Christ. Odamentem mögé, és miközben átöleltem egy puszit adtam az arcára. A fiunk nem maradt csöndben, így átvittük a mi szobánkba, hogy Zoet fel ne ébressze, de előtte a kislányunk kapott egy puszit az apukájától búcsúzás képpen.
-Nekem mennem kell.
-Rendben! Vigyázz magadra!
-Egy hét múlva már csak a tietek vagyok!
-Megígéred?
-Megígérem!
Amíg átöleltük egymást a fiam az ágyra raktam. Ni a derekamnál fogva magához húzott, gyorsan megcsókolt, de már el is engedett.
-Lekísérjelek?
-Nem kell, nehogy Chris felverjen mindenkit.
-Muszáj lesz levinnem így is-úgy is.
-Ha ennyire ragaszkodsz hozzá!
A síró gyereket ő fogta meg, és próbálta vigasztalni, miközben a földszintre értünk. Ni bőröndje már az ajtóban volt, így csak fel kellett kapnia.
-Az ülések be vannak szerelve a kocsiba, jó?
-Oké, köszönöm! Puszilom a többieket!
-Átadom. Vigyázz ezekre a Manókra!
-Fogok!
Hallottuk a dudát, ami azt jelentette mennie kell. Megcsókolt, Chris fejére adott egy puszit, és fogta is a táskáit. Tudtam, hogy amint kilép az ajtón, valami biztosan megváltozik, mégha csak egy kevéske időre is.
-Szeretlek!- kiabáltam utána, de már nem hallotta.

Sophie❤

8 megjegyzés:

  1. Nagyon jó!! Mint a többi!!
    Amúgy nem gondolkodtál azon hogy csinálsz kérdezz-feleleket??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm☺háát nem igazán, de át gondolom:D

      Törlés
  2. Ha kimered iktatni bármelyik Horan-t is, én megnyúzlak! Mostmár, hogy Barbi él, nem kell még egy korházi eset, legfőképp egy temetés. A gyerekek aranyosak, édesek, cukik és nincs semmi bajuk, semmi nem fogja elrontani ezt a képet. Azaz remélem semmi. Ajánlom!!
    További sok sikert:
    Lili❤️😍😘

    UI.: Nagyon-nagyon sajnálom, hogy csak most jelentkezek és egy ilyen rövid kommenttel. Erre nincs mentség, sajnálom!!😭😭

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarok kiiktatni senkit, eszembe sem jutott. Valami el fogja, de nem halal meg korhaz❤nem kell mentseg, semmi baj❤❤☺

      Törlés
    2. Jól teszed. És örülök, hogy nem haragszol.

      Törlés
  3. Nagyon jó!! Mint a többi!!
    Amúgy nem gondolkodtál azon hogy csinálsz kérdezz-feleleket??

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. köszönöm☺háát nem igazán, de át gondolom:D

      Törlés