Sziasztok❤
A tegnapi késés után itt az új, rövid rész!
Lehet, hogy nem lett a legjobb, akár hibákat is találhattok benne, de tegnap este kezdtem el írni, és most fejeztem be.
Amint már a tegnapi posztban is írtam, a következő rész pénteken lesz, utána egy hét kihagyás, majd megint csak szombaton. Utána talán újra rendszeresek lesznek a részek, megpróbálom❤
Köszönöm a támogatásotokat, ha van egy kis időtök hagyjatok magatok után nyomot, netán csatlakozzatok a facebook csoportba!
Jó olvasást, puszi Zsófi❤
-Basszus neked még nem is mondtam! Ugye a gyerekek születése után Amerikába muszáj volt vissza mennünk. De a londoni cuccokat elhalasztottuk, és holnap lesz az utolsó. Szeretném ha ott lennél az ikrekkel!-Csak azok a képek jelennek meg amiket jóvá hagyok?
-Csakis
azok! De senkinek nem kell kinn látnia őket! Kérlek! Ez az utolsó közös
találkozásunk ki tudja meddig!
-Igaz,
legyen, benne vagyok! De utána mindannyian átjönnek, és beszélgetünk egy
nagyot!
-Benne
vagyok! Nagyon nagyon szeretlek!- váltott hirtelen témát.
-Én
is szeretlek! Nem tudom mi lett volna, ha nem tudjuk megbeszélni ezt az
egészet!
-De
meg tudtuk, és ez a lényeg!
Nagyon
sokáig áztattuk magunkat, ez idő alatt pedig több szenvedélyes csók ia
elcsattant köztünk. Egész este, egyetlen olyan pillanat sem telt el, hogy
valamilyen módon ne értünk egymáshoz.
Fürdés
után még beszélgettünk egy picit, de lassan mindketten elaludtunk.
-Szépségem,
indulnom kell!- ébredtem Ni hangjára.
-Mi?
-Mennem
kell, sajnálom!
-Oké.
-A
gyerekeknek adtam enni, cseréltünk pelust, most meg itt vannak- mutatott
mellém, ahol tényleg ott feküdt a két csöppségem.
-Jól
van. Nemsokára megyünk mi is!- dörzsöltem meg a szemem.
-Két
óra múlva kezdünk.
-Arra
odaérünk! Hééé! Így ne hagyj itt csók nélkül!
-Bocsi
Drágám!- kuncogott, és készségesen teljesítette a kérésemet. Még mindkét
gyereke fejére nyomott egy-egy puszit, majd tényleg indult.
-Jóreggelt
Tündérkéim! Hogy aludtatok? Ugye nem fájt a pocitok? Gyertek, össze készülődünk,
aztán megnézzük aput!
Levittem
őket a konyhába, és amíg gyorsan megreggeliztem ők a hordozójukból nézelődtek,
és a játékukkal szórakoztak. Hogy ne legyen ekkora csend kapcsoltam be zenét,
és a picik apukájuk hangjára egyből felkapták a fejüket.
-Na
mizu babák? Tetszik apu?- vigyorogtam rájuk, mire legnagyobb meglepetésemre ők
vissza vigyorogtak rám.
A
müzlim gyorsan elfogyott, így az emeletre siettem, hogy össze készülődjek. Míg
a picik az ágyunkban feküdtek, én a gardróbba siettem, és egy fekete farmert
vettem fel egy egyszerű blúzzal. Az ikreket is felöltöztettem, egy táskába
pakoltam minden szükséges dolgot, amire pár óra alatt szükség lehet.
-Gyertek
Szépségeim, megnézzük apuékat!- gügyögtem nekik, miközben bekötöttem a
hordozójukat. El is indultunk befele a belvárosba, és csak ekkor jöttem rá,
hogy nem tudom hova kell menni.
-Mondjad
Szerelmem!- szólt bele a telefonba Ni, mikor felvette.
-Szia!
Gáz van. Nem tudom hova kell menni pontosan.
-Basszus,
elfejtettem le írni! Hol vagy most?
-A
parlamentnél.
-Oké,
figyelj! Indulj el vissza fele...- kezdte diktálni az út vonalat, és negyed
órán belül oda is értünk. A rendszám le volt adva, így a kapun nyugodtan
behajthattam, ott pedig Mark várt minket. Leparkoltam egy szabad helyre, és
azonnal kiszálltam a kocsiból.
-Szia!-
öleltem át az őrt.
-Szia
Barbi! Minden oké volt tegnap este?
-Igen!-
kezdtem el vigyorogni- Úgyhogy menjünk is, ma még csak félálomban láttam.
-Jól
van, hozd a két hordozót, én meg a táskáitokat.
-Rendben.
Gyere picim, megyünk apuhoz!
Először
Zoet vettem ki, majd utána Christ. Sikerült egy olyan parkoló helyet találnom
ahonnan a rajongól nem láthatnak minket,
így nyugodtan indultunk befele. Az épületbe érve egy nagy előtér
fogadott, aztán az őr ment elől, mutatva az utat. Az ott dolgozó emberek
gratuláltak a picikhez, és megdicsérték milyen szépek. Egy nagyobb részbe érve
láttam meg, hogy a srácok egy kanapén ülnek, és valamin közösen nevetnek.
-Barbi!
Várj, hadd segítsek!- vett észre először Liam, és azonnal odajött hozzánk.
Elvette a hordozókat, majd óvatosan átölelt. Őt követte Louis és Harry, Ni
pedig a babákról vette le a felesleges ruhákat.
-Hello
Szépségem!- vigyorgott rám, aztán megcsókolt.
-Szia
Szöszim! Mikor kezdtek?
-Egy
óra múlva. Azt hiszem...
-Niall,
told már ide azt a formás valagad!- hallottuk meg Sonja ordibálását, majd
pillanatokon belül a hanghoz arc is társult- Sziasztok!- mosolygott ránk, aztán
megölelt. Pár pillanattal később pedig legnagobb meglepetésemre Dávid lépett
elő, Sophieval a nyakában.
-Dávid!-
ugrottam a nyakába, és szorosan átöleltem. Jó régóta nem találkoztunk, mert ő
nagyon sokáig Amerikában volt, csak úgy.
-Helló
Királylány!
-Úgy
hiányoztál!
-Ti
is nekem!- kaptam egy puszit a fejemre- Figyelj, most mennem is kell, megyünk
el Sophieval, valamelyik nap mindenképp bemegyek hozzátok!
-Oksi.
Ők
hamarosan elmentek, mi pedig a kanapéra ültünk. Én Daniellel beszélgettem, és
élveztem a pár pillanatot, mikor más vigyáz a gyerekeinkre.
Ugyanis Zoet Harry fogta, Christ pedig Liam és Lou szórakoztatta.
Ugyanis Zoet Harry fogta, Christ pedig Liam és Lou szórakoztatta.
-Egyszer
feleségül veszlek, Szépségem!- suttogta a göndör elbűvölve a kislányomnak.
-Ahhoz
baromi nagy csodának kéne történnie, Styles, hogy bárki egy ujjal is hozzá érne
a lányomhoz!- ért vissza Ni Sonja kezei közül.
-Miért?
-Mert
az én lányomat senki nem fogja kedvére dugni. Senki sehogy nem fogja.
-De
a fiadat meg majd viszed csajozni, mi?
-Persze!
Hisz egy Horan, hódítson azzal amivel én tettem!
-Mivel?-
kérdeztem vigyorogva.
-A
mosolyommal.
Mindenki
csak fájdalmasan felnyögött, én azonban csak mosolyogtam, és hagytam, hogy
megcsókoljon. A helyemre ült, az ölébe ült, és úgy figyeltük a többieket ahogy
az ikrekkel játszanak.
-Lou
nagyon jó apuka lesz!- szólt oda nekünk Dani.
-A
harmadik legjobb a világon. Csak mert az első apu, a második én, szóval max
utánunk!
-Persze!-
forgattuk a szemünk.
Hirtelen
a kicsik egyszerre sírtak fel, mire a srácok megijedtek. Az órámra nézve
láttam, hogy etetés idő van.
-Gyertek
Picikéim, kaptok enni!
Elővettem
a két cumis üveget, és gyerekek azonnal enni kezdtek. A srácok persze beszarik
voltak, nem merték etetni őket, hátha bajuk lesz, de ez egyáltalán nem
veszélyes dolog. Végül Niallel mi adtuk nekik a tízórait, de a szokásos böfi
után is csak sírtak. A pelusuk üres volt, tényleg nem értettük mi bajuk lehet.
-Kicsim,
behozom a baba kocsit, jó?
-Igen,
az jó lesz!
Mikor
Ni vissza ért a keretekkel, beleraktuk a hordozókat, azokba pedig a gyerekeket.
Mivel nekik menniük kellett én kezdtem el tologatni a kocsit fel alá, hogy az
ikrek elhallgassanak. Sajnos ez sem segített, Chris és Zoe ugyanúgy bömbölt
tovább, és már az én szemem is könnyes volt, annyira sajnáltam őket, és fájt
így látni őket.
-Shh!
Kicsikéim, kérlek maradjatok csendben! Minden rendben lesz, nem kell sírni!
Lottie
jött oda mellém segíteni, és míg ő megfogta a kislányom, én a fiam, és úgy
próbáltuk őket megnyugtatni. Chris kis hátát simogattam, hogy elaludjon vagy
valami, de ez sem nagyon hatott.
-Vigyük
ki őket a levegőre!- kiabálta Lots, mert a sírástól nem lehetett hallani sem.
Csak bólintottam egyet, gyorsan rájuk adtuk a kabátot, sapkát, mi is vettünk
magunkra valamit- én személy szerint csak gyorsan Ni kabátját-, és elindultunk
kifele.
Csodák
csodájára, amint a friss levegőre értünk, mindkét gyerek csöndbe maradt, és
azonnal nézelődni kezdett.
-Dorisra
és Ernestre is mindig ez hat.
-Ők
sokat sírnak?
-Már
nem, de régen nagyon sokat. Éjjeleken át tudtak sírni.
-Hát
azért itt ennyire nem vészes a helyzet, szerencsére. Heti egy éjjel, és egy
nappal.
-Az tök
jó!
-Ahha.
-Szépségem!-
futott ki hozzánk Ni remegve.
-Igen?
-Van
egy óriási dolog, amire meg szeretnélek kérni!
-Maximum
két perc!- nem is kellett mondania, egyből tudtam mire gondol, mire akar kérni.
-Köszönöm!-
gyorsan megcsókolt, majd el is indultunk befele. Mivel arról halvány lila gőzöm
sem volt, hogy a gyerekeimmel és a férjemmel együtt nekem is be kell mennem a
stúdióba, sminkem is alig volt, és a hajam is csak állt valahogy.
Benn
a statiszták csak annyi időt adtak, hogy a kabátokat levegyük, és utána mennünk
is kellett.
Niall
ment elől, kezében Chris-szel, és utánuk jöttünk mi Zoe-val. Ahogy beléptünk
óriási sikítozás vette kezdetét, a rajongól egyből vették elő telefonjaikat,
hogy képeket csinálhassanak rólunk.
-Hát
itt van végre a két baba! Hölgyeim és Uraim, üdvözöljük együtt az először
nyilvánosan megjelenő Zoe Ruth Horant és Christopher Tyler Horant!
A
pici babáink nem érzékelték mi történik körülöttük, csupán nézelődtek jobbra
balra.
A
Szöszi vissza ült a helyére, engem pedig az ölébe húzott. Zoe maradt nálam, míg
Christ Harry fogta.
-És
persze üdvözöljük Barbit is, aki nélkül ezek a gyerekek nem lehetnének itt, és
Niall arcán sem lenne ekkora mosoly.
-Sziasztok!-
mondtam mosolyogva, és intettem egyet- Régen láttalak, James!- tettem hozzá, és
gyorsan megöleltem.
-Szóval
mi újság a Horan családnál? Jól hallottam, hogy nem ment zökkenő mentesen a
szülés?
-Hát
nem volt minden a legnagyobb rendben, de semmi maradandó, mindannyian jól
vagyunk.
-Hogy
őszinték legyünk, Barbinak leállt a szíve- jelentette ki a férjem, miközben a
combom simogatta. A francba! Nem akartam, hogy az egész világ tudjon róla, és
engem sajnáljanak!
-Hogy
mi?!
-Igen,
sajnos ez történt, de mint mindenki látja itt vagyok, semmi bajom, szerencsére
a fantasztikus orvosomnak sikerült megmentenie.
-Hát
ez valóban szerencse. Niall, hogy viselted volna, ha elveszted a feleséged, a
gyermekeid anyját?
-Szerinted
hogy viseltem volna, James? Úgy bőgtem, mint egy kis gyerek. Megijedtem, hogy
egyedül maradok, ráadásul két újszülött gyerekkel. Semmiféle tapasztalatom nem
volt, féltem, hogy elveszítem azt a nőt, aki a mindent jelenti nekem. Kedves
nézők, önök el tudnák képzelni a jövőjüket a anélkül az ember nélkül akiért
mindent oda adnának? Nem, ugye? Hát még akkor, ha két csecsemőért is felelősséget kell vállalnunk. Szerencsére a Doki meg tudta menteni Barbit, de tőlem ekkor sem a legjobb bánásmódot kapta. Mármint elnézést, ezt nem úgy kell érteni, hogy megütöttem, hisz nem lennék képes bántani. A szavak nem voltak megfelelők, amit a mai napig sajnálok. Bár sikerült észhez térítenie, nem tudom mi lett volna, ha nem olvas be nekem. Elmondhatatlanul szeretem, szavakba önteni nem tudom, mit is jelent ő nekem- a végén letörölte az arcomról lefolyó könnyeket, és lágyan megcsókolt.
mindent oda adnának? Nem, ugye? Hát még akkor, ha két csecsemőért is felelősséget kell vállalnunk. Szerencsére a Doki meg tudta menteni Barbit, de tőlem ekkor sem a legjobb bánásmódot kapta. Mármint elnézést, ezt nem úgy kell érteni, hogy megütöttem, hisz nem lennék képes bántani. A szavak nem voltak megfelelők, amit a mai napig sajnálok. Bár sikerült észhez térítenie, nem tudom mi lett volna, ha nem olvas be nekem. Elmondhatatlanul szeretem, szavakba önteni nem tudom, mit is jelent ő nekem- a végén letörölte az arcomról lefolyó könnyeket, és lágyan megcsókolt.
-Szeretlek!-
suttogtam neki halkan.
-Hűű,
régen hallottam ilyet!
Chris
megint rázendített, azonnal magamhoz vettem, és a két gyerekkel a kezemben
indultam ki. Lassan csöndbe maradtak, majd elaludtak. Halkan beszélgettünk
Lottieval és Daniellel, és megbeszéltük, hogy elindulunk haza, és mire a srácok
hazaérnek főzünk nekik ebédet. Az én kocsimba pattantunk be, Cheryl azonban ott
maradt. Nem is jön ki velünk valami jól, és be sem fért volna az autóba. Dan hátul
szórakoztatta az ikreket, amíg a bolthoz nem értünk. Lottie vállalta a
babakocsi tolását, míg Danielle a kosarat hozta.
-De
így most semmit nem viszek!
-Nem
baj, néha te is lazíthatsz! Inkább mondd mi kell!
-Attól
függ, hogy mit csinálunk!
-Spagetti
jó lesz, nem?
-Ahha!
Gyorsan
össze szedtük az ebédhez szükséges dolgokat, fizettünk, és siettünk is haza.
Miközben főztünk elmeséltem a barátnőimnek, hogy mi is történt az elmúlt egy
hónapban, és arról is beszámoltam, hogy beszélni akarok anyával. Erről még Niallnek
sem szóltam, de úgy éreztem, hogy tudnom kell, mi az amit titkolnak, és tudtam,
hogy a gyerekeknek is szüksége van mindkét nagymamájukra.
-És
mi van, ha valami olyan mondd el, ami sokkol?
-Lehet,
hogy sokkol, de legalább tudni fogom az igazat.
-De
miért akarod ennyire tudni?
-Mert
úgy érzem köze van ahhoz, hogy anyu úgy kezel minket, mintha nem is lennénk a
lányai.
Sophie❤
Kedves Zsófia!
VálaszTörlésRemélem megkapod ezt az üzenetet és el is olvasod. Arra szeretnélek kérni, hogy nézz be a blogomra és olvasd is el az egészet. Nagyon örülnék neki, ha eljutna ez a történetem sok emberhez. :) Még eléggé kezdő blogoló vagyok, szóval bocsi azért ha az elején még nagyon uncsi a történet, de még nem nagyon tudott kibontakozni. Azért remélem elolvasod és tetszeni fog.
Miss Alison**
Blogom: www.belnaploja.blogspot.hu
Amint lesz egy kis idom benezek;)
TörlésKöszönöm szépen 😊😘
TörlésNincs mit☺
Törlés