2016. január 23., szombat

II. évad 41. rész- Nem veszíthetem el őt is...

Sziasztoook❤
Nos, mint minden szombaton, most is itt az új rész ;)
A héten nagyon sok minden történt, de ami a legfontosabb, Louis apuka lett! Nagyon nagyon gratulálok neki és Brinanának- ő nem a kedvencem, sőt...-, remélem minél előbb látunk képeket a kis Tomlinsonról❤
Azt hiszem, ebben a fejezetben egyes találgatásoknak véget vetek, ugyanis fejlemények lesznek Flóra állapotával kapcsolatban. :(
Ha a rész elnyeri a tetszéseteket hagyjatok magatok után nyomot, vagy lépjetek be a facebook csoportba :)
Jó olvasást, puszi Zsófi❤

A beavatkozás nem volt több mint fél óra, és fizikailag semmi fájdalmat nem is érezrem. Az, hogy lelkileg az már egy másik dolog...  

*Barbi szemszöge*

Miután letettük a telefont, a kisasztalról vettem el baba-mama magazinokat és azokat kezdtem lapozgatni. Egyszer csak bejött egy nő, és leült mellém. Nem feltűnően elkezdtem őt nézni, mert valahonnan nagyon ismerős volt. Nem jöttem rá, hogy honnan, így inkább visszafordultam a magazin felé. A nő a telefonját nyomkodta, negyed óra után pedig egy halk köszönés kíséretében távozott. Megvontam a vállam, és nem is igazán foglalkoztam vele.  
Nemsokára jött El könnyes szemekkel, én pedig csak szótlanul átkaroltam, és hagytam, hogy zokogjon. Lassan elindultunk kifele, beültünk a kocsinkba és csendben utaztunk hazáig.  
-Szeretnél valamit enni?- kérdeztem mikor már a nappaliban ültünk. 
-Nem, köszönöm... De lehet, hogy inkább hazamennék most... 
-Tuti? 
-Ahha.  
-Ne vigyelek el? 
-Ne, jót fog tenni a séta... Köszönök mindent Barbi, holnap találkozunk? Vagy mikor mész vissza? 
-Holnapután délelőtt megy a gépem, holnap este elmegyünk a Funkyba, jó? 
-Oké, szia Barbi! 
-Szia El! És kitartás!- nyomtam egy puszit az arcára, mire ő csak keserűen elmosolyodott, aztán elment. Az ajtót becsuktam utána és ledőltem a kanapéra. Mivel nagyon éhes voltam fogtam magam, és benyomtam egy nagy tábla csokit, miközben sorozatot néztem. Nyugalmamat a telefonom zavarta meg, a meneddzserem hívott. 
-Terhes vagy?! 
-Szia Dávid, nem tudok róla, miért? 
-Mindjárt küldök linket. Amint Londonba értem beszélnünk kell erről! 
-Ami mikor is lesz? 
-Éjjel. 
-És hol alszol? 
-Vettem egy apartmant a belvárosban, szóval ott. Reggel fél kilenckor a Trafalgár-téri starbucksnál találkozunk, rendben? 
-Okés, szia! 
-Küldöm a linket, szia! 
Egy pillanattal később pedig már jött is az sms, amit egyből megnyitottam. Már a főcím is felháborító volt! 

Érkezik a kis Horan! 

Kolleganőnk a mai napon a leendő Mrs. Horant, Palvin Barbit  látta meglehetősen érdekes helyeken. Miután landolt a reptéren haza ment, ahonnan útja egy kis kávézóba vezetett. Itt vőlegénye bandatársának volt barátnőjével, Eleanorral találkozott. Az egész napot együtt töltötték, este pedig egy magánklinikán kötöttek ki, ahol a két lány nőgyógyásza is dolgozik. Belső információk szerint a fiatal pár felvetette a gyerekvállalás ötletét, és lelkesen bele is kezdtek a projectbe. A fiatal menyasszony egy baba-mama magazint olvasgatott, és örmteli arcát elnézve már valószínűleg áldott állapotba is került. De mi lesz most? Niall a gyermeke miatt képes lesz ott hagyni a bandát? Ebben az esteben, a három srác még folytatja a koncertezést vagy úgy döntenek, hogy abba hagyják a közös munkát?  
Nem tudjuk, mindenesetre gratulálunk a fiatal szülőknek, és várjuk a fejleményeket! 

Nagyon időm sem volt megemészteni az olvasottakat, mert csörgött is a telefonom. 
-Barbi! Elhiszem, hogy ideges vagy, de ne húzd fel magad, kérlek! 
-Szia Niall! Nem húzom fel magam, nyugi! Inkább te ne legyél ideges! 
-Nem vagyok, de ez annyira felháborító! 
-Tudom, Ni, tudom... 
-De amúgy miért voltál dokinál? 
-Én vitaminokat irattam fel, de alapból Elt kísértem. Ez nem telefon téma, majd megbeszéljük holnap után. 
-Rendben Szívem! 
Még egy ideig beszélgettünk, aztán neki mennie kellett valahova. Nem tudtam mit csináljak, fogtam egy fürdőbombát, a kádba dobtam és beleültem. Próbáltam volna kikapcsolni, és nyugodtan lenni, de ezt a telefonom megintcsak félbe szakította. A húgom keresett. 
-Barbi!- szólt zokogva a telefonba. 
-Flóra! Jézusom, jól vagy? Mi a baj? 
-Nem vagyok jól... Barbi! Mikor tudnál hazajönni? 
-Nem tudom Szívem, de mi történt? 
-Én... Én meg... Meg fogok.... Én meg fogok halni... 
-Hogy mi?! Flóra, mi történt? 
-Kérlek gyere haza! 
-Flóra mondjál már valamit! 
-Beteg vagyok.... Leu... 
-Ne mondd ki! Azonnal indulok, éjjel érkezem, de te pihenjél! 
-Rendben. Figyelj... Ha nem ébrednék fel... Szeretlek! 
-Ne mondj ilyeneket Flóra! Nagyon szeretlek, reggel találkozunk! 
Abban a pillanatban, hogy letettem a telefont utat engedtem a könnyeimnek. Nem hagyhatom, hogy a húgommal is ugyan az történjen mint az öcsémmel! Abban a pillanatban elhatároztam, hogy bármibe is kerül, meg fogom őt menteni. Kiszálltam a kádból, leengedtem a vizet és a gépemhez siettem. Megnéztem mikor megy a következő járat, azt mutatta éjfél. Foglaltam rá egy jegyet, és azonnal készülődni is kezdtem. Amint magamra vettem pár ruhát, ültem is be a kocsiba, hogy a reptérre menjek. Az utakon elég sokan voltak, de azért rendes tempóban tudtam menni. Próbáltam hívni Niallt, és a többi srácot, de egyikőjük sem vette fel, így Sophiával üzentem a szerelmemnek, hogy amint tud hívjon. A Hethrowra érve azonnal a négyes terminálhoz siettem, és szálltam is fel a gépre. Mikor már a helyemen ültem újra sírni kezdtem. Az első osztályon az üzletemberek, és az egyéb 'nagyon fontos emberek' nem hiszem, hogy normálisnak néztek, de abban a pillanatban egyátalán nem érdekelt. Mielőtt félreértés történne nem azért ültem az első osztályra, mert az nagyon szuper lenne; hanem azért mert ide lehet a leggyorsabban beszállni, innen lehet a leggyorsabban lejutni, és nincs is annyi ember, így csökken az esélye, hogy felismernek.  Bedugtam a fülembe a fülhallgatóm, de csak halkan indítottam zenét, hogy elterelje a figyelmem.  
Az út két és fél órás volt, de egy végtelenségnek tűnt. Nagyon ideges voltam, alig bírtam a fenekemen maradni. Mikor végre landoltunk szerintem elsőként mentem le a lépcsőn, és mivel bőröndöm nem volt egyből egy taxi keresésére indultam. Éjjel háromkor a sárga kocsik csak úgy sorakoztak a bejáratnál, így bepattantam egybe és bediktáltam a címet. 
-Elnézést Hölgyem, esetleg nem ön Niall Horan menyasszonya? 
-De, én vagyok. 
-A lányom nagyon nagy rajongója a párosuknak! 
-Ohh, köszönjük. 
Mivel a pasas észre vette, hogy nem vagyok beszélgetős hangulatomban, inkább hagyott is a gondolataimmal. Nagyon féltettem Flórát. Attól, hogy ez lelkileg akkora traumát okoz neki, hogy nem lesz ereje harcolni a rák ellen. Pedig muszáj lesz neki. Nem hagyom, hogy a másik testvéremet is elveszítsem. Nem. 
Lassan a házhoz értünk, gyorsan kifizettem a számlát és indultam is befele. A házban sötét volt, csupán az emeletről hallatszódott le a húgom sírása. Egyből felrhoantam hozzá, és a karjaimba zártam. 
-Shhhh, itt vagyok, nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! 
-Dehogy lesz! Meg fogok halni, Barbi! 
-Ezt most azonnal fejezd be! Nem fogsz meghalni, pár hónap és teljesen egészséges leszel! Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy teljesen meggyógyuljál! Anyu? 
-A szobájában. Megkértem, hogy hagyjon egyedül... 
-Figyelj Flóra! Nem gyengülhetsz el, érted? Harcolni fogunk ez ellen a valami ellen, és minden rendben lesz! 
-És ha nem? 
-Olyan nincs! Felejtsd el! 
-De...- kezdett bele, viszont köhögnie kellett, így könnyes szemekkel néztem végig a rohamát. 
-Van már gyógyszered? 
-Ahha, lenn van a konyhában. 
-Mindjárt hozom!  
Lesiettem a lépcsőn, a konyhában pedig anyut találtam meg könnyes szemekkel. 
-Olyan jó, hogy itt vagy Barbi! 
-Nyugi anyu, nem lesz semmi baj! Keresünk egy magánorvost aki meggyógyítja Flórát, és minden rendben lesz!  
-És ha nem? Az öcsédnél sem lett!  
-Mert neki alapból gyenge volt a szervezete, de Flóra erős lány, meg fog gyógyulni! Felmegyek, viszem neki az esti bogyóit, aztán ha elaludt beszélgetünk, jó? 
-Rendben csillagom! Szeretlek! 
-Én is anyu! 
Egy tálcára raktam a vizes poharat és a négy szem bogyót és úgy indultam el az emeletre. A húgom szobájába érve láttam, hogy már majdnem alszik, így megkértem, hogy vegye be a gyógyszereit, majd megvártam míg álomba kerül. Egy hosszú puszit nyomtam az arcára aztán kimentem a szobájából. Pont mentem lefele mikor meghallottam a telefonom csörgését.  
-Szia Niall! 
-Baj van Kicsim, gyötört a hangod!  
-Nem tudnánk skypeolni? 
-Most? De, persze!  
A telefonom újra csörgött, és mikor felvettem a Szöszim kék szemeit láttam. 
-Szóval? 
-Figyelj Niall... Baj van...
-Mi? Veled van valami? 
-Nem. Flórával. 
-Mi van Flórával? 
-Ugyan az, mint az öcsémmel volt...- ekkor már nem bírtam tovább, elsírtam magam. 
-Ugye... Ugye csak viccelsz? 
-Viccelnék én a húgom életével? 
-Igaz... Kicsim, megkeressük a legjobb orvost, és mindent megteszünk azért, hogy felépüljön! Szeretnéd ha hazamennék? 
-Dehogy Niall...! Neked ott a helyed a srácokkal, dolgoznotok kell!  
-Biztos? 
-Persze, holnap után én is megyek! 
-Inkább legyél a húgoddal, Szívem!  
-Ott akarok lenni veletek a nyitó koncerten! Max. másnap reggel visszajövök. 
-Rendben. Ne aggódj, nem lesz semmi baj! És gondolkodni fogok azon, hogy ismerek-e jó orvost. 
-Köszönöm Niall! Annyira szeretlek! 
-Én is Kicsim, és ne feledd, minden rendben lesz! Próbálj meg erős maradni! 
Még egy kis ideig beszélgettünk, de végül elküldött aludni, mondván pihenésre van szülségem. Leraktuk a telefont, és anyu keresésére indultam. A konyhában ült, a laptopját bújva. 
-Mit nézel ennyire? 
-Jézus, de megijesztettél!- kapott a szívéhez- Az orvosokat nézegettem. 
-Niallel arra gondoltunk, hogy Londonban sokkal jobbak a lehetőségek, és az orvosok is, mi lenne ha ott kezelnék? 
-Az itthoniakra alig van pénzem, nemhogy egy külföldire! 
-Anyu, a pénz számít, vagy Flóra egészsége? 
-Persze, hogy a második... 
-Na látod! És ha kell, akkor majd mi fizetjük, emiatt ne aggódj! Inkább azt meséld el, hogy hogyan derült ki!- kértem, ő pedig egyből belekezdett a mesélésbe. 
Mivel a húgom napok óta nem hagyta abba a köhögést, édesanyánk fogta, és elvitte a háziorvoshoz. Mivel nem találtak nála semmit, tovább lett küldve egy vérvételre, ahol kimutatták nála a leukémiát. Az eredmény még nem volt biztos, ezért több helyre beutalták, és végül ma kapták meg a leleteket, miszerint a háziorvos diagnózisa pontos. A húgom a hét stádiumból a negyedikben volt, még élt bennünk a remény, hogy túlélheti ezt a rémséget. 
Négy órakor anyukám már nagyon álmos volt, így ő elment aludni, de nekem még feladatom volt. Megtalálni a legmegfelelőbb orvost. A szobámba siettem, bekapcsoltam az asztali gépet és azonnal keresgnélni is kezdtem. A kereső jobbnál jobb orvosokat dobott ki, végül öt nevet jegyzeteltem ki. Úgy döntöttem, hogy ezek közül megkérdezem Niallt, hogy ismeri-e valamelyiket, és, kikérem anyu véleményét. Az egész keresgélés egy óra volt, utána gyorsan letusoltam és azonnal álomba is merültem.  
Alig aludtam valamit, mikor Flóra köhögésére ébredtem. Indultam volna hozzá, mikor hallottam, hogy anyu már megy. Próbáltam visszaaludni, de nem ment. Féltem. Egyedül voltam a gondolataimmal. A családomat pluszban nem akartam terhelni, Niall és a barátaim pedig nem voltak ott. Fogtam egy lapot, és minden érzésemet leírtam rá. Mire befejeztem, újra csípni kezdetz az álmosságtól, így a szerelmem lágy hangjára aludtam el. 
Másnap reggel arra ébredtem, hogy rosszul vagyok. Mielőtt bármit is tehettem volna, a kezemet a szám elé rakva siettem a fürdőig, ahol kiadtam magamból mindent amit tegnap ettem. Mikor úgy éreztem vége, a vécé mellé rogyva ültem egészen addig, míg a légzésem helyre nem állt. Nagyon nem voltam jól, émelyegtem, rosszul voltam, de úgy éreztem az egész hűtőt fel tudnám falni. Lassan felálltam, kiöblítettem a számat és visszamentem a szobámba. A telefonomat megnézve három ember keresett míg aludtam. Először Nit hívtam vissza, ő tanácsolta, hogy melyik orvost hívjuk fel- akit ismer is-, mondta, hogy holnap reggel vár egy magángép Londonban és még egy ideig beszélgettünk. Ezután jött a meneddzserem, aki ordibálva vette fel a telefont. 
-Mégis hol az istenben vagy, Barbi? 
-Itthon. 
-Akkor ülj be a kocsidba, és toldd ide a feneked! 
-Mármint Magyarországon, itthon. 
-Mit keresel ott? 
-Flóra beteg. 
-Lemegy a láza nélküled is! 
-De nem lázas az isten szerelmére, hanem leukémiás! 
-Hogy milyen?! Barbi, te szívtál valamit? 
-Nem Dávid, teljesen jól vagyok, már amennyire egy ilyen helyzetben ezt lehet mondani. Flóra beteg, és támogatnom kell. Sajnálom, de fontosabb mint a munka. 
-Persze, megértem, bocsánat! Tudok valamit segíteni? 
-Beszélnél a céggel ahova ma mentünk volna? 
-Természetesen, ez alap, de ezen kívül. 
-Nem köszönjük! Mindjárt hívom az orvost, aztán kiderül mikor utazhat. 
-Hova? 
-Londonba, ott sokkal jobbak az orvosok! 
-Ez igaz. Figyelj, hívj, bármi van, oké? 
-Oké, szia Dávid! 
-Szia Hercegnő! 
Leraktuk, és nem foglalkozva a harmadik névvel mentem le a konyhába, hogy mindent amit találok, megegyek.  
-Jóreggelt!- nyomtam egy-egy puszit anyukám és húgom arcára. 
-Hogy aludtál Kicsikém? 
-Hát nem sokat, de azt jól. Találtam öt orvost, Niall ezek közül csak egyet ajánlott, akit ő is ismer, őt kéne felhívni.  
-Megbízok bennetek, szóval akkor majd felhívod? Nem biztos, hogy mindent értenék. 
-Persze. Eszek és hívom is.  
-Köszönöm Szívem!  
-Flóra te hogy vagy? 
-Jól. Ma el akarok menni vásárolni! 
-Elmegyünk, jó? 
-Okés. Azt hiszem felmegyek, beszélek Lukekal. 
-Én meg az orvossal. 
-Én pedig indulok is dolgozni. Délben jövök, vigyázzatok magatokra!  
Mi felmentünk az emeletre, ő pedig el, dolgozni. Beütöttem az orvos számát, aki harmadik csörgésre fel is vette. 
-Itt Dr. Taylor asszisztense beszél, miben segíthetek? 
-Ümmm jónapot, én időpontot szeretnék kérni.  
-Új páciens? 
-Igen. 
-Akkor kérem várjon Hölgyem, kapcsolom a doktor urat! 
-Rendben, köszönöm. 
Nemsokára egy fiatal férfi hangját hallottam meg a vonal másik végén. 
-Háló, Dr. Tayor beszél! 
-Jónapot Doktor Úr! Azt szeretném kérdezni, hogy egy sürgős esettel kapcsolatban mikor tudna fogadni? 
-Mennyire sürgős eset? 
-Nos... A húgomnál leukémiát diagnosztizáltak. 
-Mikor? 
-A végleges eredmények tegnap érkeztek meg. 
-Értem. Azt mondta az orvos, hogy hányas stádiumban van? 
-Négyes. 
-Húha, azt hiszem ez egy sürgős eset. Mikor tudnának elfáradni hozzám? 
-Önnek mikor lenne jó, Doktor Úr? 
-Egy pillanat... Ma este fél nyolc? 
-Megoldható, igen. 
-Rendben, egy nevet kérhetek? 
Hirtelen nem tudtam melyik név lenne a legmegfelelőbb, így csak benyögtem ami először eszembe jutott. 
-Mrs. Horan.  
-Jajj, ön Niall menyasszonya? Hát miért nem ezzel kezdte? 
-Nem tudtam, hogy mondanom kéne... 
-Az előbb hívott a szőkeség, hogy nagyon sürgős esetben fogod keresni. Jajj, elnézést, hogy tegeztem! 
-Semmi baj, de akkor maradjunk is így! 
-Rendben, este találkozunk! És jó utat! 
-Köszönjük, szia! 
Leraktuk a telefont, és egyből írtam Niallnek, hogy köszönöm szépen. Ezután anyukámmal telefonáltam, aki azt mondta a legelső londoni járatra foglaljak három jegyet, hogy minél előbb indulhassunk. Teljesítettem a kérését, szóltam a húgomnak, hogy pakoljon aztán lementem palacsintát sütni. Azt reméltem, hogy pár darabot legalább abból eszik, ha már mást nem. Miközben a tésztát kevertem megettem a hűtőben talált két túrórudit egy kis nutellával. Eleanornak küldtem egy smst, hogy ha van kedve hívjon fel beszélgetni egyet. Nemsokára csörgött is a telefonom, és mindketfen face time-ra állítottuk. 
-Sziaaa! 
-Hát te merre vagy? Az nem a ti konyhátok! 
-Itthon Magyarországon. 
-ih 
-Flóra beteg, de este megyünk is vissza.  
-Érteeem. Elmegyünk valahova? 
-Mi lenne ha csak simán átjönnél? Nem akarok berugni...   
-Okés. Akkor mire menjek? 
-Ha végeztünk orvosnál érted megyünk. 
-Szupi. Na szia Barbi! 
-Szia!  
Ezután a beszélgetést a húgommal folytattam, aki elmesélte, hogy Luke meg fogja látogatni. Azt mondta, hogy ha az orvos engedi, szeretne velem eljönni a srácokhoz. Jó volt vele így beszélgetni, a betegségéről szó se nagyon esett. Felment összepakolni,én pedig rendet raktam a konyhában. Lassan megjött anyu, pár napra ő is összepakolt, és indulnunk is kellett a reptérre. Nem kerültünk dugóba, így volt időnk meginni egy kávét is. Átmentünk az ellenőrző kapukon, becsekkoltunk és fel is ültünk a gépre. Anyu filmet nézett, a húgom pihent, én pedig a nekem megfelelő képeket választottam ki a legutolsó fotózásomról. Két kép között vaciláltam, mikor valaki megfogta a vállam és megszólított.  
-Barbi? Komolyan te vagy az? 
Alig hittem a szememnek! Decemberben láttam őt utoljára, és most komolyan itt van előttem? 

Sophie❤

2016. január 16., szombat

II. évad 40. rész- Ha valaha is....

Halihooo☺
Nehézkésen, de megérkezett az új rész! ;)
Mindenki aki ma központit írt, szeretném elmomdani, hogy ne keseredjetek el a 10-est alig ha van valaki, aki meg tudta csinálni :D
Ha kisebb hibákat találtok a részben, az azért van, mert most fejeztem be, ezeket majd korrigálom ❤
Ha a rész elnyeri a tetszéseteket akkor pipáljatok, írjatok kommentet, iratkozzatok fel, írjatok chaten esetleg lépjetek be a facebook csoportba :)
Jó olvasást, puszi Zsófi❤


-Azt mondta, hogy ha ennyire ragaszkodunk az esküvőhöz, alkalmazkodnunk kell a feltételeihez. 
-Amik...? 
-Amik. Először is, nem lehet titkos esküvő, minél előbb be kell jelentenünk a dátumot.  
-Ha majd tudjuk, bejelentjük- forgattam meg a szemem.  
-Nem lehet kiskörű, nagynak kell lennie a násznépnek. 
-Amúgy is sok embert akartunk, nem? 
-De. És ami nekem böki a csőröm az az, hogy azt akarja, hogy a média megjelenjen az esküvőn, és felvegyék az egészet. 
-Biztos, hogy nem!  
Egész életemben egyetlen egy napot akartam amiből kimarad a média, az esküvőm napja. Csak a családot és a barátokat akartam, nem mindenféle riportert, meg fotóst. Jó, abból max. egyet, hogy azért legyenek képek. 
-Kicsim...- próbált meg átölelni, de nem hagytam.  
-Nem hagyom Niall! 
-Ha igazán szeretnél, elfogadnál mindennel ami velem jár! 
-A kettőnek egymáshoz semmi köze! Én csak egy média-mentes napot akartam!- letöröltem azt a pár csepp könnyet az arcomról, vettem egy mély levegőt, és Niall szemébe néztem- Elmondhatatlanul szeretlek, el sem tudod képzelni mennyire! Te vagy az életem, imádom a hangod, imádom a szemed csillogását! Imádom látni a szenvedélyt, miközben a munkádat végzed, imádom hallgatni a nevetésed. Imádom, hogy mikor gondolkodsz ráncolod a szemöldököd, és imádom nézni ahogy egy kicsit kidugod a nyelved mikor koncentrálsz. Te vagy a minden, szeretlek, rajongok érted! Nem tudom mi lenne, ha december 6-án nem találkoztunk volna, teljes mértékben megváltztattál! Veled akarok összeházasodni, neked akarok gyerekeket szülni, és még az sem érdekel ha az egész szülésemet öt kamera veszi, csak te legyél ott velem!  
-Ráncolom a szemöldököm? 
-Jajj Niall, a lényeget ragadtad meg, ugye? 
-Szeretlek Kicsim, nem tudom szavakba, hogy mennyire szeretlek, köszönöm ha elfogadod, hidd el, én sem rajongok az ötletért, de úgy döntöttem, hogy bármit elvállalok.  
Nem válaszoltam neki, csupán átkaroltam a nyakát és szorosan átöleltem. Percekig csak öleltük egymást, a végén ő engedett el. 
-Tudtad, hogy a békülős szextől hatékonyabb a megtermékenyítés? 
-Mi? Dehogy! Ezt honnan vetted? 
-Most találtam ki, azt reméltem bedőlsz neki...- vigyorgott kajánul. 
-Jólvan, majd akkor gondolkodj ilyeneken, ha kiválasztottuk, hogy melyik legyen!- nyomtam egy puszit a szája szélére. Visszafeküdtünk az ágyba, és elkezdtük nézegetni a terveket, hogy melyik illene hozzánk a legjobban. Végül azt választottuk ki ami modern, egy kicsit mégis régies. A fehér és a szürke dominál az egész lakásban, az ágyak támlája is ilyen színű lesz.hazaharmadik emelethez nem készültek tervek, mert ott lesznek a gyerekszobák, amik majd akkor lesznek elkészítve, ha tudjuk a kicsike nemét. 
-Az jó, hogy ha csak a koncert napján jövök vissza?  
-Ahha. 
-Csak arra volt gép, emiat. 
-Jólvan Kicsim, az tökéletes lesz, csak annyit kérek vigyázz magadra! 
-Fogok Szöszim! 
-Jólvan Szépségem!  
-Na hogyan is van az a békülős szexes dolog?- ültem a csípőjére, és az arcát, majd az egész kulccsontját leptem be puszikkal. 
Ezután már nem igen beszéltünk, csupán ha könyörögtünk a másiknak, hogy repítsen el a csúcsra. 

Reggel arra ébredtem, hogy Niall halkan dúdol. Lassan nyitottam ki a szemem, és láttam, hogy ő az ágy szélén ül, ruhában. 
-Jórregelt Gyönyörűségem! 
-Hova mész? 
-Nekünk indulni kell a stadionba próbálni. Felhívtam a lakberendezőt, mert tegnap este nem tettük meg, délután négyre megy a házhoz. Rendeltem magunknak reggelit, de annyira éhes voltam, hogy mindkettő adagot megettem, de nemsokára hozzák neked az újat! Vigyázz magadra- vagy magatokra-, nem akarom bármi bajotok essen! És nagyon szeretlek!- hadart el mindent gyorsan, míg eszében voltak a dolgok.
-Huhh, ez így egyben sok volt, de oké. Szeretlek, vigyázni fogunk!
-Tu...
-Nem tudom, hogy terhes vagyok-e!
A beszélgetést nem tudtuk tovább folytatni, ugyanis Ni telefonja megcsörrent, ami nem jelentett mást, minthogy indulnia kell. Odahajolt hozzám, és hosszan, ráérősen megcsókolt.
-Szeretlek Szépségem!
-Én is szeretlek Szöszim!
Még az ajtóból futott vissza, hogy mégegyszer megcsókoljon és csak utána ment el. Ezután lassan elkezdtem készülődni, felöltöztem és mire kész lettem a reggelimet is meghozták. Gyorsan megettem a finomságokat, elköszöntem a barátnőimtől. Csupán a táksámmal- bőrönd nélkül- ültem be Paddy mellé a kocsiba.
-Indulhatunk? Vagy cuccod nincs?
-Nincs, van otthon is ruhám.
-Oké.
Elindultunk a reptérre, és mire odaértünk a repülő is ott volt. Elköszöntem az őrtől, felszálltam a gépre, szóltam a pilótának és el is indultunk. Az úton mégegyszer megnéztem a kiválasztott terveket,és tudtam, hogy jó döntést hoztunk. Aki elsőre meglátná annak lehet, hogy ridegnek tűnik ez a modern, letisztult dolog; de aki jobban ismer minket az tudja, hogy pontosan minket tükröz. Míg Londonba nem értünk megettem három croissant és magazinokat kezdtem olvasni. Egyszer csak a kezembe került egy baba-mama lap, és abba lapoztam bele. Elolvastam pár dolgot, de inkább le is tettem az újságot, nem akartam beleélni magam semmibe. Két és fél óra repülés után leszálltunk, és elindultam kifele. Mivel kocsink nem volt a reptéren hívtam egy taxit és haza vitettem magam. Az út csendben telt, csupán egy smst írtam Niallnek, hogy hazaértem, majd a ház elé érve kifizettem a kért összeget és bementem. Csendes volt a lakás. Mikor elmentünk itthonról kb. tizen indultunk el, most pedig egyedül voltam. Felhívtam Dávidot, elmondtam neki mi a helyzet, és annyit mondott rá, hogy holnap mehetek is modellkedni, arra ő is a városba ér. Nem tudtam mit csinálhatnék négyig, felhívtam Eleanort, hogy mit csinál ma.
-Barbi! De rég hallottam a hangod!
-Tudom Szívem, sajnálom, csak mostanában nagyon elfoglalt vagyok... Éppen emiatt kereslek. Nincs kedved beülni valahova?
-Hát nem is tudom...
-Gyere el, jó lesz! Beszélgetünk egy nagyot!
-Mikor és hol?
Mondtam, hogy menjünk a kedvenc kávézómba, ami a külvárosban van, majd megbeszéltük, hogy fél óra múlva ott találkozunk. Felmentem az emeletre, hogy melegebb ruhát vegyek, így egy szinte teljesen kiszaggatott farmert vettem fel, Niall egyik fekete pólójával. Amint kész lettem le is mentem a garázsba, mert dugókra számítottam. Igazam lett, pont a megbeszélt időre értem oda, de a barátnőmet ekkor már ott találtam.
-Sziaaa!- siettem oda hozzá, és a nyakába ugrottam.
-Szia Barbi! Úgy hiányoztál!
-Te is nekem! Hogy vagy, olyan furcsán nézel ki...
-Hát... Ami azt illeti.vaelem akarok ezzel kezdeni! Inkább rendeljünk!
Leadtuk a kívánságainkat, és nemsokkal később egy-egy latteval és egy-egy szelet sütivel lettünk gazdagabbak.
-Szóval... Mi történt?
-Erről nagyon nehéz nekem beszélni, ugyanis senki nem tudja. Titokban akartam végigcsinálni az egészet, és ma este vége is lesz.
-Eleanor, miről beszélsz? Baj van?
-Baj az van....
-Mondjad!
-Terhes vagyok Louistól.
-Hogy mi vagy?! Kitől?! Jézusom, El!
-Terhes... Tomlinsontól...
-És hogy értetted, hogy mindnennek vége? Ugye nem el akarod vetetni?!
-Tudsz jobb megoldást, Barbi?
-Ennél minden jobb! Tudod te milyen érzés lesz elveszíteni ezt a babát? Fel tudod fogni, hogy mekkor jelentőssége van ennek a kis léleknek a szíved alatt?! Ő egy csoda, érted? Ha elveteted, az fog az eszedben járni, hogy mi lett volna ha megtartod... Kire hasonlított volna jobban? Kislány lett volna, vagy kisfiú? És ezek a kérdések életed végéig a fejedben fognak motoszkálni! Ha majd egyszer lesz egy gyereked, és belegondolsz, hogy milyen jó lenne, ha a másikkal szaladgálhatna az udvaron. És azért... Gondolj bele abba, hogy neked itt a lehetőség, mások meg évekig próbálkoznak és nem jön nekik össze. Nem önzőség, hm? Ennél még az is jobb ha örökbe adod, de ha egy kicsit is szereted ezt a picit vagy valaha is bármennyire szeretted Louist, nem veteted el!- fejeztem be a kisebb monológom, és a végére már mindkettőnknek potyogtak a könnyei. 
-Nem tudom Barbi...  
-Mire van időpontod? 
-Este hétre megyek az orvoshoz. 
-Oké, veled megyek! Négyre eljössz velem a házhoz, és onnan meg majd a klinikára megyünk. 
-Jó. 
Ezután tovább beszélgettünk, bepótoltuk a kimaradt két három hetet. Tudtam, hogy ha a mai egész napot Ellel töltöm meg fogja változtatni a véleményét a kicsiről és mindenféle beavatkozás nélkül hagyjuk el a klinikát. 
Miután elfogyasztottuk a rendelésünk elmentünk a belvárosba vásárolni, ebédeltünk, tovább vásároltunk és fél négykor ültünk be a kocsimba, hogy a házhoz induljunk. Csodák csodájára nem kerültünk dugóba, így negyed óra volt míg kiértünk. Annyira szép volt látni ahogy a fák elkezdtek már virágozni az ösvényen, és ahogy a patak mellett sétáltunk el a bejáratig... Annyira megnyugtató volt... 
-Én is de élnék egy ilyen helyen... 
-Még mindent rendbehozhatsz, El! 
-Dehogy! Louis már nem szeret, hagyjuk az egészet! 
-Ez hülyeség! Mi lenne ha holnapután visszajönnél velem? 
-Biztos, hogy nem! Minek? 
-A kicsi miatt?! 
-Akit pár órán belül elvetetek? 
-Legalább miért nem vársz vele egy kicsit? 
-Amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!- nyomott egy puszit az arcomra, épp mikor beléptünk az ajtón.  
-Még semmi nincs itt, szóval ne várj semmit, de az biztos, hogy a vendégszobák lent lesznek, a mi szobánk, a gyerekszobák, még pár fürdő az első emeleten, a másodikon egyenlőre nem tudjuk, a pincében egy zeneszoba, egy edzőterem, egy moziszoba, és egy játékszoba.  
-Nagyon nagy ez a lakás! 
-Tudom, de nagy családot akarunk!- vigyorogtam. 
-Indokot a szexre!  
-Hahaha! 
A beszélgetést nem tudtuk tovább folytatni, ugyanis Kate megérkezett. Ajtót nyitottam neki, és egyből a lényegre tértünk. Elmodntam, hogy milyen változtatásokat szeretnénk, mi maradjon úgy, ahogy ő küldte. Adtam neki egy előre fénymásolt kulcsot, és azt modnta, hogy két hónap múlva, mire hazaérünk az Európai turnéról kész lesz a lakásunk. Fél hétig maradt, ezután együtt indultunk el. Ő haza a családjához, mi pedig a klinikára. Láttam Eleanoron, hogy ideges, és magában vacilál, így inkább nem is szóltam hozzá, csupán egy bíztató mosolyt küldtem felé. A parkolóban megálltunk, és eszembe jutott, hogy mikor legutóbb itt voltam, mennyire ideges voltam. De rossz visszagondolni... 
-Minden rendben lesz...!- szorítottam meg a barátnőm kezét, és úgy indultunk el befele.  
A váró előtt csendben leültünk, csak akkor néztünk fel, mikor az ápolónő ki nem jött.  
-Barbi, te is? 
-Neeem, én csak Ellel jöttem. 
-Akkor mehettek! 
Besétáltunk és leültünk két székre. 
-Szervusztok lányok!  
-Hello doki!  
-Barbi, te gyógyszerekért jöttél? 
-Hát... Tudja doki, Niallel úgy döntöttünk, hogy hanyagolnánk a gyógyszereket egy ideig... 
-Gondoltam, hogy nem bírjátok!- nevetett fel- Akkor viszont írok pár vitamint, jó? 
-Rendben, köszönöm! Nem akartunk várni, mert egyszer már elszalasztottunk a lehetőséget, mikor elvesztettük a kicsit... 
-Persze, megértem, és örülök, hogy ez sem vette el a kedveteket! 
-Még véletlenül sem! 
Ezután velem nem sokat foglalkozott, odaadta a recepteket és Elre terelődött a és mécma. Míg beszélgettek benn maradhattam, de mikor a barátnőmön tényleg azt láttuk, hogy nem gondolja meg magát, a doki azt mondta elkezdi a beavatkozást, én pedig kimentem. Leültem a székre, Niallnek írtam gyorsan, és utána feszülten vártam. Ideges voltam amiatt, hogy az egyik legjobb barátnőm pár méterre tőlem elronjta az életét! De hát mit tehettem volna? Ez az ő döntése, semmi közöm hozzá. Az egyedüli ember akivel megbeszélhette volna, az Louis, őt pedig nem merte felhívni. Nem tudtam mi lenne jobb döntés... Ha hagynám, hogy megtörténjen, úgy, hogy Louis nem is tud róla. Vagy esetleg szóljak neki, hogy a volt barátnője, a gyereke anyja mire készül. Végül nem hívtam fel, úgy voltam vele, hogy nem az én dolgom, éd ha El nem akarta elmondani, én sem fogom.  
-Szia Niall!- vettem fel a csörgő telefont.  
-Szia Szépségem! Miújság? Otthon vagy már? 
-Nem, még itt vagyok a magánklinikán. 
-De ugye nem neked van problémád? Jól vagy? 
-Persze, hogy jól vagyok, csupán Ellel jöttem. 
-Ő is jól van? 
-Öhmmm... Persze, azt hiszem. 
-Rendben! Minden okés volt ma? 
-Igen, mire végzünk Európával, kész is lesz!  
-Ez szuper! Es tudod mi lesz még szuperebb? 
-Mi? 
-Mikor az egész házat a te sikításod fogja betölteni!- suttogta érzékien, mire én egész testemben megfeszültem. 
-Niall...  
-Igen? Mondjad Szépségem! 
-Nemsokára odaérek! 
-Alig várom! Tudtad, hogy hangszigeteltek a szobák?  
-Igen? Szeretek hangosan zenét hallgatni!- mondtam, miközben az ajkamat harapdáltam. 
-Azért valami nekem is maradjon, ha kérhetem! 
-Miből? 
-Drágám, ne tegyél úgy, mintha nem az ajkaidat harapdáltad volna! Jobban ismerlek, mint te azt gondolod! 
-Most féljek, Horan? 
-Nemsokára már te is Horan leszel, ne feledd! 
-Ha akarnám sem tudnám! 
-Figyelj Szépségem, nekem most mennem kell, közös vacsora lesz, aztán lehet, hogy a fiúkkal megnézzük a hotel bárját. 
-Oksii, jó szórakozást! 
-Nem baj? 
-Már miért lenne baj? Ne légy hülye Niall, eresszétek ki a gőzt, mielőtt elkezdődne a nagy hajtás. 
-Imádlak Kicsim, te vagy a legjobb! 
-Énis Szöszi, de menjél! 
-Rendben, szeretlek!- ezzel letettük a telefont. Hogy őszinte legyek, kissé nehéz volt megjátszani, hogy minden rendben, közben és pedig Ellel az történt ami. Utáltam Niallnek hazudni. Túlságosan szeretem ahhoz. 

*Eleanor szemszöge* 

Mikor Barbi felhívott aznap volt két hónapja annak, hogy megtudtam, terhes vagyok. Annak a gyerekét hordom a szívem alatt akit mindig is szerettem, és még mindig szeretem. De mit tehettem volna? Menjek oda hozzá, és mondjam meg neki, hogy szeretem és terhes vagyok tőle? Valószínűleg elküldött volna melegebb éghajlatra, mert én akartam vele szakítani annak idején. A kicsit akkor sikerült összehoznunk, mikot Dubaiban voltunk, Barbi szülinapjának az estéjén. Mikor elbúcsúztunk egymástól. Ezuzán két hétre mentem el a dokimhoz, az éves ellenőrzésre, ahol azt mondta, hogy vagy terhes vagyok, vagy daganat alakult ki a méhemben. Hála isten, az első történt. Senkinek nem beszéltem a kicsiről, még Maxnek és a szüleimnek sem. Nemsokkal később felhívtam a dokit, hogy adjon egy időpontot amikor is "véget vetünk" ennek az egésznek.  
Még akkor is teljesen biztos voltam a dolgomban, mikor Barbival találkoztunk. Aztán a kis monológja után elbizonytalanodtam. Louisnak nem is kéne megtudnia, hogy az övé. Ekkor már végképp nem tudtam mi legyen a kicsi sorsa. Egész nap magamban örlődtem, hogy mit tegyek. Mikor odaértünk az orvoshoz még akkor sem tudtam. A doki és a barátnőm a gyerekvállalásról beszéltek, én pedig átláttam rajtuk, és tudtam, hogy még most is azon vannak, hogy megtartsam a picit.  
A barátnőm kiment, mi pedig ketten maradtunk.  
-Készen állsz, Eleanor? 
-Igen.  
A beavatkozás nem volt több mint fél óra, és fizikailag semmi fájdalmat nem is érezrem. Az, hogy lelkileg az már egy másik dolog...  

Sophie❤