12. rész- Párizs

Sziasztoook! :)

Hozom a kövi réészt!

Örülök, hogy ennyien olvassátok a részeket! ❤

Várom a véleményeiteket, magáról  a történetről, és jöhet hideg meleg is ;)

Jó olvasást, puszi Zsófi ❤

"-Sziasztok!- kiabáltam még oda a szüleimnek és a húgomnak, majd elhallgattunk. A kocsiban csend volt, csak a rádió szólt halkan, ott is pont az a dal amit Mátéval gitároztunk! Miért pont most?"

Don't let me go.  Miért pont ez? Elővettem a telefonon és gyors letöltöttem ezt a számot. Elég sokat letöltöttem, de ez nem volt köztük. Dávid elmondta, hogy egy átszállásunk lesz, Párizsban.

-Mennyi idő?

-Igazából ez meglepi, de egy nappal később. Hogy legyen indőnk körülnézni!

-Konolyaaan?

-Ahha!

-Jujj! De jóóóó!

-Ahha! De lányok ha komolyan nem fejezitek be, nem tudok a vezetésre koncentrálni!

-Bocsi! Anyu tudja?

-Ahha! Csak ő?

-Tudsz mást is mondani az "ahha" szócska helyett?

-Várj! Ne mondd! Ezer forint, hogy azt fogja mondani ahha!

-Tartom!

-Nem! Úgyhogy most fizethettek nekem a reptéren egy kávét!

-Oké....

Ezután senki nem szólt semmit, én azon gondolkodtam, hogy ha ilyen jól fog tellni az egész hét, gyorsan elmegy! Mármint úgy amit az előbb csinaltunk. Fogadások, röhögések. De ha csendben leszünk akkor én ki fogok készülni! Kivettem a hátizsákomból a Mátétól kapott plüss kutyusom- ami azért nem plüss maci, mert az túl sablonos, mindenki azt vesz a szerelmének, de ő valami különlegeset akart- és magamhoz öleltem. Olyan jó Máté illata volt! Az a szerencse, hogy délután pár pólóját megszereztem, hogy azokban aludhassak, és rá emlékeztessen. Sonja csak mosolyogva nézett rám. Nem kellett neki megmagyaráznom, gondolom ő is volt már olyan helyzetben, hogy Dávidnak vagy neki el kellett utazniuk, külön voltak és hiányoztak egymásnak.

-Dávid a gépen lesz net?

-Ahha!

-Komolyan?

-Jaja! Azért erre foglaltam, mert nekem dolgozni kell.

-Nem baj, nekem is jól jön! A Párizs-New York járaton is lesz?

-Igen Barbi, lesz ott is. 

-Okéé! Egyébként Krisz.... Éjjel mondtál valami olyat, hogy a portfólióm csinálod. Kész?

-Persze. Majd megmutatom!

-Köszii!

A reptérig az utat csendben tettük meg. Mikor odaértünk Dávid beállt a bérelt parkolóba és bementünk. Egy kicsit várnunk kellet amíg elkezdhetjük a becheckkolást, leültünk egy padra.

-És Sophie babakocsija?

-Fizetni kellett érte, hpgy felvihessük a gépre.

-Jaa!- mondtam ki, épp akkor mikor mondták, hogy a párizsi járatra elkezdhetjük a beszállást.

Dávid kivette a válltáskájából a jegyeket és elindultunk a megadott terminál felé. A vámon gyorsan átjutottunk, és a jegyeinket is egyből elfogadták. Mikor megláttam, hogy mekkora nagyon meglepődtem. Felszálltunk és mikor odaadtam a stewardesnek a jegyemet elmondta merre kell mennem. Az ablak mellé kaptam helyet! Az tök jó, mert onnan majd látom az Eiffel-tornyot, meg minden. Mellém Krisz ült, ő mellé pedig Sonja, az ölében Sophieval, és legkívül foglalt helyet Dávid. A középső részen egy üres hely maradt, ami igazából a kislánynak vagy éppenséggel valaki másnak közülünk lett lefoglalva. Egy utolsó smst küldtem anyunak is, meg egyet Máténak is. Megírtam neki, hogy nagyon szeretem és már most hiányozni fog, A repülő elkezdett felfele emelkedni, és ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy repülünk. Bedugtam a fülembe a fülhallgatót, és próbáltam aludni egy kicsit. Harry hangja megnyugtatóan hatott rám, elaludtam. Arra ébredtem, hogy Krisz kezd ébresztgetni, és a fejem a vállán pihen! AZ első az folt, hogy felkaptam és utána kihúztam a fülemből a fülhallgatót. Látszott rajta is, hogy nem rég kelt fel.

-Jó reggelt!

-Neked is! Mindjárt leszállunk!

-Oké!

Kinéztem az ablakon és gyönyörű látvány tárult elém.

Mielőtt leszálltunk volna a gép kettőt zöttyent, majd földet ért. Mikor összeszedtük a bőröndjeinket kimentünk a reptérről, fogtunk  egy taxit. Bekapcsoltam a telefonom, és írtam anyának, apának, Flórának, Nórinak és Máténak. Máténak és anyunak még azt is megírtam, hogy a hotelből hívom őket. Míg a hotelba tartottunk a csodás tájban gyönyörködtünk. A hotel ahol megszálltunk a város közepében. Champs-Élysées gyönyörű volt. A hotelünk is ezen a hosszú sétányon volt. Mikor elfoglalhattuk a szobáinkat bekapcsoltam a gépem, és a skype egyszerre bejelentkezett. Először hívtam anyuékat.

-Sziasztok!

-Szia Kincsem! Oda értetek?

-Ahha! De te tudtad, hogy maradunk Párizsban egy napot?

-Igen. Örülsz?

-Nagyon!

-És akkor mi lesz a program?

-Most majd beszélek Mátéval aztán szerintem elmegyünk egy kicsit sétálni. Aztán holnap délelőtt megy a gépünk.

-Értem. Akkor most menjél is, majd este még beszélünk.

-Tuti?

-Tuti! Puszi!

-Sziasztok!

Mikor letettük egyből hívtam Mátét.

-Szia Mátééé!

-Szia Kicsim! Hát te?

-Először is. Nagyon-nagyon hiányzol! Másodszor, Dávid úgy intézte, hogy egy napot maradunk itt Párizsban, holnap megyünk tovább New Yorkba.

-Értem.És te is nagyon hiányzol nekem!

-És otthon mizu?

-Semmi. Mikor elmentetek én is elköszöntem a szüleidtől aztán hazamentem. Este megyünk Tomiékhoz lesz egy kis buli- mondta mire a szívem egyből összeszorult. Én nem lehetek ott.

-Oké- válaszoltam, de még a hangom is más volt. Ezt Máté is észrevette.

-Hééé! Ha szeretnéd nem megyek el!

-De! Menjél el nyugodtan!

-Kicsim! Tudom mi ugrott be először. De én téged szeretlek, tlejes szívemből! És jöhet oda bárki nem lesz olyan a buli, mintha te is ott lennél! 

-Oké, mindegy! Érezzétek jól magatok! De most mennem kell.

-Nem, nem kell menned, csak le akarsz rázni!

-És akkor mi van?- néztem a a vebkamerán keresztül a szemébe.

-Az, hogy ezt meg kéne beszélni.

-Máté! Ezen nincs mit megbeszélni! Érezzétek jól magatokat!

-Barbi!- mondta, és szerintem az együttlétünk alatt most szólított először a nevemen- Szeretlek!

-Én is szeretlek! Csak... Valahogy furcsa lesz, hogy ti otthon lesztek együtt az egesz banda, én meg itt. De semmi baj. Csak annyit kérek, hogy ésszel legyél!

-Oké. És én ezt megértem. De jöhet miattam akármilyen szőke hosszú lábú lány, nekem akkor is te kellesz. A hajaddal, a szemeddel minden porcikád!

-Köszönöm! És bocsi, hogy ilyen bunkó voltam az előbb!

-Semmi baj! Héé! Este ha hívsz minket akkor olyan mintha te is ott lennél!

-Ahh nem hiszem! De azért cuki vagy!

-Komolyan! Csak próbáljuk ki. Ma mikor értek vissza?

-Nem tudom. Szerintem nyolc-kilenc körül. Meg Krisz mondta, hogy éjjel is lemegyünk.

-Oké. Akkor ha visszaértetek hívj fel ugyanígy skypeon! 

-Rendben! Valaki kopogott. Kinyitom! Várj meg!

-Jó.

Odamentem ajtót nyitni ahol Sonja állt kezében a síró Sophival.

-Baj van?

-Nem igazán.

-Gyertek beljebb!

-Nem tudom elaltatni! Bármit csinálok nem megy! És Dávid se tudja. Te nem tudsz valami módszert?

-Ammm. Van valami amit megpróbálhatok. De egy kicsit várj, elköszönök Mátétól.

-Ja, oké. 

Visszavettem a gépet az ölembe.

-Na itt vagyok. 

-Oké.

-Szerintem te is hallod, Sophie nagyon sír. Elmegyek megpróbálom elaltatni.

-Jól van. Szeretlek kicsim!

-Én is Máté!

-És akkor este hívj!

-Oké, puszi!

Letettük majd átvettem Sophit az anyukájától. 

-Ssssssssss!- próbáltam csitítgatni, de így nem jött össze- Ammm! A babakocsiját nem tudnád áthozni?

-De. Hozom!- míg vártam rá letettem a kicsit az ágyra, és a hasát kezdtem simogatni. Mire az anyukája visszaért csendben feküdt, és úgy nézett ki mindjárt elalszik. Sonja meglepődve vette tudomásul, hogy a kislánya mindjárt alszik. Mikor látszitt raja, hogy mély álomba merült megkérdezte hogyan csináltam.

-Szerintem csak a hasa fájt.

-Ja! Mindenesetre köszi!

-Nincs mit!

-Mátéval beszéltél?

-Igen.

-És minden ok?

-Egy kicsit összevesztünk de amúgy igen!

-Min veszekedtetek?

-Semmi különös. Megbeszéltük. Ma fogunk valamit csinálni?

-Ahha! Megyünk várost nézni! Ebédelünk valahol, aztán Eiffel-torony, Louvre és visszajövünk ide. Itt vacsiunk. Aztán... Krisz azt mondta, hogy este le akartok jönni.

-Ahha! Mert tök jó lehet éjjel! Eddig csak nappal voltam!

-Akkor ti lejöttök.

-Ti? 

-Nem hiszem. Sophienak nyűgös napja van.

-Ja értem. Mikor indulunk?

-Nem tudom.

-Mindenesetre. Én még szeretnék átöltözni.

-Oké. Akkor szerintem öltözzél fel. Aztán majd kopogunk ha indulunk!

-Rendben. Sophiet meg hagyd itt, nehogy felébredjen!

-Tuti?

-Tuti!

-Hát jó!- mondta utoljára majd kiment. Elővettem a bőröndömből egy  farmert meg egy póló-ing összeállítást, majd megfésülködtem.

Míg Sonjáék nem jöttek gépeztem. Flóra is írt facebookon meg minden. Nem kellett sokat várnom indulásig, negyed óra múlva Krisz kopogtatott az ajtón.

-Oké. Hozom Sophiet és mehetünk!

-Miért van nálad Sophie?

-Nyűgös volt, Sonja hozta és elaltattam.

-Ja értem! 

-Na indulhatunk!

A bejáratnál Krisz és Sonja kezénfogva vártak minket. Krisszel mondtuk, hogy legyenek nyugodtan kettesben mi meg majd elleszünk.

-Tuti?

-Persze! A kicsi miatt meg ne aggódjatok! Érezzétek jól magatok!

-Köszi srácok! Este hétre itt vagyunk!

-Nem lehetne fél hét?

-De. 

-Köszi!

-Mert mi a progi?

-Mátéval meg van beszélve, hogy majd hívom.

-Jahh!

-De most mindegy! Induljatok szépen!

-Jajj! Puszi!

-Sziasztook!

Sonja adott egy utolsó puszit a kislányának majd elmentek. Mivel reggel fél kilenc volt azt tanácsoltam, hogy együnk reggelit.

-Oké!

Kimentünk a hotelból és elindultunk az egyik irányba. Találtunk egy starbucksot. Kedvenc kávézó!

-Bemegyünk?

-Ahha!

-Akkor mond mit kérsz! Én rendelek, te meg keress helyet!

-Egy tripla csokis lattet meg csokis muffint. Tehát a szokásosat!

-Mindjárt hozom!- mondta Krisz majd beállt a sorba. Leültem egy kétszemélyes asztalhoz, és nem gondolom, hogy sokan néztek normálisnak, hogy tizenhét-tizennyolc évesen egy babakocsit tologatok, de úgy voltam vele, hogy senki nem ismer. Pár perc múlva Krisz meghozta az italom meg a muffinom.

-Mennyit fizettél?

-Semennyit!

-Nemár!

-Meghívtalak!

-Akkor köszi! De az ebédet én fizetem!

-Majd meglátjuk!

Mikor elfogytak a muffinok és csak a lattenk maradt. Elindultunk. Szereztünk egy térképet, és úgy dönöttünk, hogy előszőr az Eiffel-toronyhoz mentünk. Megvettük a belépőinket és modtk, hogy a babakocsit nem lehet felvinni. Kivettük a keretből a hordozó részt, és azt a részt amit nem lehetett flevinni betettük egy megadott helyre, ahonnan majd össze lehet szedni. Beálltunk a sorba és csendben várakoztunk. A hordozót Krisz fogta, és mikor Sophie sírdogálni kezdett kivettem, és az ölemben tartottam. Az első emeletre lifttel mentünk fel, és nagyon sokat fényképeztünk. A következő két szintre viszont felsétáltunk. Nagyon tetszett. Selfieztünk megminden. Lefele is sétálva jöttünk. Összeszedtük a babakcsit vázát, és onnan a nagyon híres olyan "füves területre" mentünk és ott is csináltunk pár képet.

Ezután láttuk, hogy lehet hajókázni a Szajnán, de úgy gondoltuk, hogy ehez túl hideg van, kihagyjuk. Ekkor már fél tizenegy volt. 

-Na mit csináljunk?

-Nem tudom. Mi lenne ha elmennénk a Notre-Damehoz?

-Az jó ötlet! 

Megnéztük a térképen, hogy merre kell menni és el is indultunk. Útközben beszélgettünk.

-És Mátéval megvagytok?

-Jaaaa. MOndjuk ma egy kicsit összevitáztunk...

-Mert? Mit csináltál?

-Miért kell egyből azt gondolni, hogy én vagyok a szar?- kérdeztem egy kicsit indulatosan.

-Nyugi na! Sejtés.

-Igazából jól sejtetted. Vagyis nem.

-Mi van?

-Iagzából otthon a baráti körnek lesz buli, én meg nem repestem az örömtől, hogy odamegy. Aztán le akartam rázni, de nem hagyta. Aztán elmondta, hogy menniyre szeret, és, hogy mehet oda bárki, őt akkor is csak én érdeklem.Igazából elhiszem neki, de mégis olyan furi.

-Barbi figyi! Én is úgy rontottam el az egész kapcsolatom, hogy mindig azt akartam, hogy nélkülem sehova ne menjen, de én nyugodtan mehetek bárhova. Elege lett belőle és otthagyott. Úgyhogy szerintem had érezze jól magát. MI meg majd itt elmegyünk éjjel, és akkor ő is elkezdhetne féltékenykedni rám. De nem tezsi. Ha jól tudom.

-Nem. Eddig nem mondta, de igazad van! Teljesen! Köszi, hogy egy kicsit helyre rázátl!

-Nincs mit te lány!- mondta épp mikor odaértünk a Louvrehoz. Nem ide indultunk, de ha már itt vagyunk, gondoltuk megnézzük. Egy kicsit nézelődtünk az üvegpiramisok között majd úgy dönöttünk bemegyünk. Nem kellett belépőt venni, ingyen be lehetett menni.

-MIndent megnézzünk, vagy csak a Mona Lisat?

-Hát a Mona Lisat mindenképpen, de amúgy körbenézhetünk!

-Oké! Akkor menjünk körbe itt a nyugati szárnyban!

-Nekem jó!

Elindultunk, és igazából szebbnél szebb festményeket láttunk. Sophie szomjas voltt, és a kezébe nyomtam a cumisüvegét. De azt ledobta és csak mosolygott a kocsiból.

Még egy ideig nézelődtünk aztán egy páncélterembe értünk be. A kép körül több páncél keret volt, és négy őr is állt körülötte. A telefonjainat, fényképezőinket el kellett tenni.

-Azta de szééép!

-Nagyon! Ez gyönyörű!

Még egy ideig néztük azt a csodás festményt majd kimentünk. Lux kezdett éhes lenni, ezért beültünk az egyik kávézóba, és miután elővettem a kajáját amit Sonja adott etetni kezdtem. Nagyon maszatosan evett.

-Háááát! Nem is tudom. Egész jó anyuka lennél...- gondolkozott el Krisz,

-Mi?

-Anyuka!

-Hülye vagy te?

-Most miért?

-Soha nem akartam gyereket! Vagyis egy ideje. Kiskorában mindenki gyereket akart, de kb tizenkét-tizenhárom éves lehettem mikor megjött az eszem, és rájöttem, hogy nekem nem kell gyerek.

-Dehogynem! Kíváncsi leszek mit mondassz tíz év múlva.

-Ugyan ezt!

-Nem vagyok ebben olyan biztos!

-Krisz légyszi ebbe ne menjünk bele!

-Oké. Mi mikor eszünk?

-Éhes vagy?

-Hát ja.

-Dehát most ettünk!

-Héé! A szervezetemnek szükésge van a kajára!

-Oké, oké! Akkor mit szólnál hozzá, ha még elmennénk a Notre Damhoz, aztán a Diadalívhez és utánna  Champs-Élyséesn van úgyis a szállásunk visszamennénk és ennénk ott?

-Nekem jó. És délután mit csinálunk?

-Nem tudom. Megnézzük a hotel wellnesz részlegét.

-Ez nem is olyan rossz ötlet!

-Ja! De akkor menjünk!

És innentől nagyon gyorsan mentünk. Krisz tényleg éhes lehetett. Egy órakor már egy étteremben ültünk. Kért két pohár vörösbort, két franciás csirkemell salátát, egy palacsintát- Sophienak- és macaroont. Míg nem hozták, véglegesítettük, hogy akkor délután wellneszezünk, mikor megjönnek Dávidék vacsizunk, beszélek Mátéval és lejövünk éjjelre. Csak úgy vissza kell érni, hogy indulás előtt egy kicsit tudjunk pihenni, tehát max. fél kettőig. A salátánk isteni volt, és mellé vörös bort iszogatni... Úgy éreztem, mintha egy álom lenne. És macaroont akkor még nem is ettünk. Egyszerűen isteni volt! MIkor befejeztük az ebédet kértem a számlát. A pincér letette Krisz elé, de mielőtt még tiltakozni tudtam volna, ő már fizetett is.

-De ne már! Ez így nem oké! Akkor legalább az enyémet had fizethessem ki!

-Nem.

-Kérleek!

-Barbi! Nem!- mondta határozottan, majd kisétált az étteremből. Mielőtt visszatértünk volna a hotelba bementünk a Disney boltba venni egy pár karúszót Sophienak.

-Legyen Verdás!

-De ő lány!

-És?

-Akkor se lesz Verdás karúszója!

-Akkor milyet akarsz venni?

-Nézd! Itt van Frozenes, Micimackós, Mickey egeres.

-De ezek olyan gagyik!

-Egy srácnak! De ő lány! És ha repcsi karúszót adnánk rá, két év múlva azzal fog megfojtani minket!

-Csak nem!

-Nem tudhatod- mondtam, majd levettem egy Frozeneset.

-Akkor legalább Micimackósat!

-Oké!

Kifizettem a karúszót, majd kimentünk az utcára. A hotelban ő elment a saját szobájába, mint ahogy én is, majd a bőröndből elővettem egy bikinit és magamra kaptam.

Sophien kicseréltem a pelenkát, és ilyen úszópelust adtam rá, majd beletettem a hordozójába. A karúszókat odadobtam mellé, én pedig magamra kaptam a szálloda köntösét, és vártam, hogy Krisz kopogjon. Nem kellett sokat várnom, az ajtóban állt.

-Meetünk?

-Ahha!

Amint lementünk a wellnesz részbe lepakoltunk három nyugágyra, és én ledobtam a köntösöm.

-Tyűha!- nézett végig rajtam Krisz.

-Mi az?

-Ez a fürdőruha. Nem semmi!

-Krisz ne már!

-Most mi van? Szabad ember vagyok.

-De ahh! Ez olyan ciki nekem!

-De én még ismerlek is! Nézd meg ezt a sok francia buzernyákot, aki sokkal feltűnőbben néz, és még nem is ismernek!

-Na hagyjál!

-Ezek csak tények!

-De ne!

-Akkor miért ezt vetted fel?

-Mert ezt szeretem!

-Akkor meg ne érdekeljen mások véleménye!

-Oké. Na fürödjünk!

Felfújtuk Sophie karúszóit a kezére húztuk, és a létrán bementem a vízbe. Krisz megvárta míg bemegyek, a kezembe adta a kislányt, majd beleugrott a medencébe. A víz hőmérséklete pont jó volt. Sophienak is tetszett, egyből rugdalózni kezdett. Odamentünk az egyik sarokba, és halkan beszélgettünk. Krisz Sophiet egy kicsit meg is úsztatta. Elnéztem őket. Krisz tényleg jó apuka lenne!

Sophie ❤