Sziasztoook! :)
Hozom a kövi réészt!
Örülök, hogy ennyien olvassátok a
részeket! ❤
Várom a véleményeiteket, magáról a
történetről, és jöhet hideg meleg is ;)
Jó olvasást, puszi Zsófi ❤
"-Sziasztok!- kiabáltam még oda a szüleimnek és a húgomnak,
majd elhallgattunk. A kocsiban csend volt, csak a rádió szólt halkan, ott is
pont az a dal amit Mátéval gitároztunk! Miért pont most?"
Don't let me
go. Miért
pont ez? Elővettem a telefonon és gyors letöltöttem ezt a számot. Elég sokat
letöltöttem, de ez nem volt köztük. Dávid elmondta, hogy egy átszállásunk lesz,
Párizsban.
-Mennyi idő?
-Igazából ez meglepi, de egy nappal később. Hogy legyen indőnk
körülnézni!
-Konolyaaan?
-Ahha!
-Jujj! De jóóóó!
-Ahha! De lányok ha komolyan nem fejezitek be, nem tudok a
vezetésre koncentrálni!
-Bocsi! Anyu tudja?
-Ahha! Csak ő?
-Tudsz mást is mondani az "ahha" szócska helyett?
-Várj! Ne mondd! Ezer forint, hogy azt fogja mondani ahha!
-Tartom!
-Nem! Úgyhogy most fizethettek nekem a reptéren egy kávét!
-Oké....
Ezután senki nem szólt semmit, én azon gondolkodtam, hogy ha ilyen
jól fog tellni az egész hét, gyorsan elmegy! Mármint úgy amit az előbb csinaltunk.
Fogadások, röhögések. De ha csendben leszünk akkor én ki fogok készülni!
Kivettem a hátizsákomból a Mátétól kapott plüss kutyusom- ami azért nem plüss
maci, mert az túl sablonos, mindenki azt vesz a szerelmének, de ő valami
különlegeset akart- és magamhoz öleltem. Olyan jó Máté illata volt! Az a
szerencse, hogy délután pár pólóját megszereztem, hogy azokban aludhassak, és
rá emlékeztessen. Sonja csak mosolyogva nézett rám. Nem kellett neki
megmagyaráznom, gondolom ő is volt már olyan helyzetben, hogy Dávidnak vagy
neki el kellett utazniuk, külön voltak és hiányoztak egymásnak.
-Dávid a gépen lesz net?
-Ahha!
-Komolyan?
-Jaja! Azért erre foglaltam, mert nekem dolgozni kell.
-Nem baj, nekem is jól jön! A Párizs-New York járaton is lesz?
-Igen Barbi, lesz ott is.
-Okéé! Egyébként Krisz.... Éjjel mondtál valami olyat, hogy a
portfólióm csinálod. Kész?
-Persze. Majd megmutatom!
-Köszii!
A reptérig az utat csendben tettük meg. Mikor odaértünk Dávid
beállt a bérelt parkolóba és bementünk. Egy kicsit várnunk kellet amíg
elkezdhetjük a becheckkolást, leültünk egy padra.
-És Sophie babakocsija?
-Fizetni kellett érte, hpgy felvihessük a gépre.
-Jaa!- mondtam ki, épp akkor mikor mondták, hogy a párizsi járatra
elkezdhetjük a beszállást.
Dávid kivette a válltáskájából a jegyeket és elindultunk a
megadott terminál felé. A vámon gyorsan átjutottunk, és a jegyeinket is egyből
elfogadták. Mikor megláttam, hogy mekkora nagyon meglepődtem. Felszálltunk és
mikor odaadtam a stewardesnek a jegyemet elmondta merre kell mennem. Az ablak
mellé kaptam helyet! Az tök jó, mert onnan majd látom az Eiffel-tornyot, meg
minden. Mellém Krisz ült, ő mellé pedig Sonja, az ölében Sophieval, és legkívül
foglalt helyet Dávid. A középső részen egy üres hely maradt, ami igazából a
kislánynak vagy éppenséggel valaki másnak közülünk lett lefoglalva. Egy utolsó
smst küldtem anyunak is, meg egyet Máténak is. Megírtam neki, hogy nagyon
szeretem és már most hiányozni fog, A repülő elkezdett felfele emelkedni, és
ahogy kinéztem az ablakon láttam, hogy repülünk. Bedugtam a fülembe a
fülhallgatót, és próbáltam aludni egy kicsit. Harry hangja megnyugtatóan hatott
rám, elaludtam. Arra ébredtem, hogy Krisz kezd ébresztgetni, és a fejem a
vállán pihen! AZ első az folt, hogy felkaptam és utána kihúztam a fülemből a
fülhallgatót. Látszott rajta is, hogy nem rég kelt fel.
-Jó reggelt!
-Neked is! Mindjárt leszállunk!
-Oké!
Kinéztem az ablakon és gyönyörű látvány tárult elém.
Mielőtt leszálltunk volna a gép kettőt
zöttyent, majd földet ért. Mikor összeszedtük a bőröndjeinket kimentünk a
reptérről, fogtunk egy taxit. Bekapcsoltam a telefonom, és írtam anyának,
apának, Flórának, Nórinak és Máténak. Máténak és anyunak még azt is megírtam,
hogy a hotelből hívom őket. Míg a hotelba tartottunk a csodás tájban
gyönyörködtünk. A hotel ahol megszálltunk a város közepében. Champs-Élysées
gyönyörű volt. A hotelünk is ezen a hosszú sétányon volt. Mikor elfoglalhattuk
a szobáinkat bekapcsoltam a gépem, és a skype egyszerre bejelentkezett. Először
hívtam anyuékat.
-Sziasztok!
-Szia Kincsem! Oda értetek?
-Ahha! De te tudtad, hogy maradunk
Párizsban egy napot?
-Igen. Örülsz?
-Nagyon!
-És akkor mi lesz a program?
-Most majd beszélek Mátéval aztán
szerintem elmegyünk egy kicsit sétálni. Aztán holnap délelőtt megy a gépünk.
-Értem. Akkor most menjél is, majd este
még beszélünk.
-Tuti?
-Tuti! Puszi!
-Sziasztok!
Mikor letettük egyből hívtam Mátét.
-Szia Mátééé!
-Szia Kicsim! Hát te?
-Először is. Nagyon-nagyon hiányzol!
Másodszor, Dávid úgy intézte, hogy egy napot maradunk itt Párizsban, holnap
megyünk tovább New Yorkba.
-Értem.És te is nagyon hiányzol nekem!
-És otthon mizu?
-Semmi. Mikor elmentetek én is elköszöntem
a szüleidtől aztán hazamentem. Este megyünk Tomiékhoz lesz egy kis buli- mondta
mire a szívem egyből összeszorult. Én nem lehetek ott.
-Oké- válaszoltam, de még a hangom is más
volt. Ezt Máté is észrevette.
-Hééé! Ha szeretnéd nem megyek el!
-De! Menjél el nyugodtan!
-Kicsim! Tudom mi ugrott be először. De én
téged szeretlek, tlejes szívemből! És jöhet oda bárki nem lesz olyan a buli,
mintha te is ott lennél!
-Oké, mindegy! Érezzétek jól magatok! De
most mennem kell.
-Nem, nem kell menned, csak le akarsz
rázni!
-És akkor mi van?- néztem a a vebkamerán
keresztül a szemébe.
-Az, hogy ezt meg kéne beszélni.
-Máté! Ezen nincs mit megbeszélni! Érezzétek jól magatokat!
-Barbi!- mondta, és szerintem az együttlétünk alatt most szólított
először a nevemen- Szeretlek!
-Én is szeretlek! Csak... Valahogy furcsa lesz, hogy ti otthon
lesztek együtt az egesz banda, én meg itt. De semmi baj. Csak annyit kérek,
hogy ésszel legyél!
-Oké. És én ezt megértem. De jöhet miattam akármilyen szőke hosszú
lábú lány, nekem akkor is te kellesz. A hajaddal, a szemeddel minden porcikád!
-Köszönöm! És bocsi, hogy ilyen bunkó voltam az előbb!
-Semmi baj! Héé! Este ha hívsz minket akkor olyan mintha te is ott
lennél!
-Ahh nem hiszem! De azért cuki vagy!
-Komolyan! Csak próbáljuk ki. Ma mikor értek vissza?
-Nem tudom. Szerintem nyolc-kilenc körül. Meg Krisz mondta, hogy
éjjel is lemegyünk.
-Oké. Akkor ha visszaértetek hívj fel ugyanígy skypeon!
-Rendben! Valaki kopogott. Kinyitom! Várj meg!
-Jó.
Odamentem ajtót nyitni ahol Sonja állt kezében a síró Sophival.
-Baj van?
-Nem igazán.
-Gyertek beljebb!
-Nem tudom elaltatni! Bármit csinálok nem megy! És Dávid se tudja.
Te nem tudsz valami módszert?
-Ammm. Van valami amit megpróbálhatok. De egy kicsit várj,
elköszönök Mátétól.
-Ja, oké.
Visszavettem a gépet az ölembe.
-Na itt vagyok.
-Oké.
-Szerintem te is hallod, Sophie nagyon sír. Elmegyek megpróbálom
elaltatni.
-Jól van. Szeretlek kicsim!
-Én is Máté!
-És akkor este hívj!
-Oké, puszi!
Letettük majd átvettem Sophit az anyukájától.
-Ssssssssss!- próbáltam csitítgatni, de így nem jött össze- Ammm!
A babakocsiját nem tudnád áthozni?
-De. Hozom!- míg vártam rá letettem a kicsit az ágyra, és a hasát
kezdtem simogatni. Mire az anyukája visszaért csendben feküdt, és úgy nézett ki
mindjárt elalszik. Sonja meglepődve vette tudomásul, hogy a kislánya mindjárt
alszik. Mikor látszitt raja, hogy mély álomba merült megkérdezte hogyan
csináltam.
-Szerintem csak a hasa fájt.
-Ja! Mindenesetre köszi!
-Nincs mit!
-Mátéval beszéltél?
-Igen.
-És minden ok?
-Egy kicsit összevesztünk de amúgy igen!
-Min veszekedtetek?
-Semmi különös. Megbeszéltük. Ma fogunk valamit csinálni?
-Ahha! Megyünk várost nézni! Ebédelünk valahol, aztán
Eiffel-torony, Louvre és visszajövünk ide. Itt vacsiunk. Aztán... Krisz azt
mondta, hogy este le akartok jönni.
-Ahha! Mert tök jó lehet éjjel! Eddig csak nappal voltam!
-Akkor ti lejöttök.
-Ti?
-Nem hiszem. Sophienak nyűgös napja van.
-Ja értem. Mikor indulunk?
-Nem tudom.
-Mindenesetre. Én még szeretnék átöltözni.
-Oké. Akkor szerintem öltözzél fel. Aztán majd kopogunk ha
indulunk!
-Rendben. Sophiet meg hagyd itt, nehogy felébredjen!
-Tuti?
-Tuti!
-Hát jó!- mondta utoljára majd kiment. Elővettem a bőröndömből egy
farmert meg egy póló-ing összeállítást, majd megfésülködtem.
Míg Sonjáék nem jöttek gépeztem.
Flóra is írt facebookon meg minden. Nem kellett sokat várnom indulásig, negyed
óra múlva Krisz kopogtatott az ajtón.
-Oké. Hozom Sophiet és mehetünk!
-Miért van nálad Sophie?
-Nyűgös volt, Sonja hozta és
elaltattam.
-Ja értem!
-Na indulhatunk!
A bejáratnál Krisz és Sonja
kezénfogva vártak minket. Krisszel mondtuk, hogy legyenek nyugodtan kettesben
mi meg majd elleszünk.
-Tuti?
-Persze! A kicsi miatt meg ne
aggódjatok! Érezzétek jól magatok!
-Köszi srácok! Este hétre itt
vagyunk!
-Nem lehetne fél hét?
-De.
-Köszi!
-Mert mi a progi?
-Mátéval meg van beszélve, hogy
majd hívom.
-Jahh!
-De most mindegy! Induljatok
szépen!
-Jajj! Puszi!
-Sziasztook!
Sonja adott egy utolsó puszit a
kislányának majd elmentek. Mivel reggel fél kilenc volt azt tanácsoltam, hogy
együnk reggelit.
-Oké!
Kimentünk a hotelból és elindultunk
az egyik irányba. Találtunk egy starbucksot. Kedvenc kávézó!
-Bemegyünk?
-Ahha!
-Akkor mond mit kérsz! Én rendelek,
te meg keress helyet!
-Egy tripla csokis lattet meg
csokis muffint. Tehát a szokásosat!
-Mindjárt hozom!- mondta Krisz majd
beállt a sorba. Leültem egy kétszemélyes asztalhoz, és nem gondolom, hogy sokan
néztek normálisnak, hogy tizenhét-tizennyolc évesen egy babakocsit tologatok,
de úgy voltam vele, hogy senki nem ismer. Pár perc múlva Krisz meghozta az
italom meg a muffinom.
-Mennyit fizettél?
-Semennyit!
-Nemár!
-Meghívtalak!
-Akkor köszi! De az ebédet én
fizetem!
-Majd meglátjuk!
Mikor elfogytak a muffinok és csak a lattenk maradt. Elindultunk.
Szereztünk egy térképet, és úgy dönöttünk, hogy előszőr az Eiffel-toronyhoz
mentünk. Megvettük a belépőinket és modtk, hogy a babakocsit nem lehet
felvinni. Kivettük a keretből a hordozó részt, és azt a részt amit nem lehetett
flevinni betettük egy megadott helyre, ahonnan majd össze lehet szedni.
Beálltunk a sorba és csendben várakoztunk. A hordozót Krisz fogta, és mikor
Sophie sírdogálni kezdett kivettem, és az ölemben tartottam. Az első emeletre
lifttel mentünk fel, és nagyon sokat fényképeztünk. A következő két szintre
viszont felsétáltunk. Nagyon tetszett. Selfieztünk megminden. Lefele is sétálva
jöttünk. Összeszedtük a babakcsit vázát, és onnan a nagyon híres olyan "füves
területre" mentünk és ott is csináltunk pár képet.
Ezután láttuk, hogy lehet hajókázni a Szajnán, de úgy gondoltuk,
hogy ehez túl hideg van, kihagyjuk. Ekkor már fél tizenegy volt.
-Na mit csináljunk?
-Nem tudom. Mi lenne ha elmennénk a Notre-Damehoz?
-Az jó ötlet!
Megnéztük a térképen, hogy merre kell menni és el is indultunk.
Útközben beszélgettünk.
-És Mátéval megvagytok?
-Jaaaa. MOndjuk ma egy kicsit összevitáztunk...
-Mert? Mit csináltál?
-Miért kell egyből azt gondolni, hogy én vagyok a szar?- kérdeztem
egy kicsit indulatosan.
-Nyugi na! Sejtés.
-Igazából jól sejtetted. Vagyis nem.
-Mi van?
-Iagzából otthon a baráti körnek lesz buli, én meg nem repestem az
örömtől, hogy odamegy. Aztán le akartam rázni, de nem hagyta. Aztán elmondta,
hogy menniyre szeret, és, hogy mehet oda bárki, őt akkor is csak én
érdeklem.Igazából elhiszem neki, de mégis olyan furi.
-Barbi figyi! Én is úgy rontottam el az egész kapcsolatom, hogy
mindig azt akartam, hogy nélkülem sehova ne menjen, de én nyugodtan mehetek
bárhova. Elege lett belőle és otthagyott. Úgyhogy szerintem had érezze jól
magát. MI meg majd itt elmegyünk éjjel, és akkor ő is elkezdhetne
féltékenykedni rám. De nem tezsi. Ha jól tudom.
-Nem. Eddig nem mondta, de igazad van! Teljesen! Köszi, hogy egy
kicsit helyre rázátl!
-Nincs mit te lány!- mondta épp mikor odaértünk a Louvrehoz. Nem
ide indultunk, de ha már itt vagyunk, gondoltuk megnézzük. Egy kicsit
nézelődtünk az üvegpiramisok között majd úgy dönöttünk bemegyünk. Nem kellett
belépőt venni, ingyen be lehetett menni.
-MIndent megnézzünk, vagy csak a Mona Lisat?
-Hát a Mona Lisat mindenképpen, de amúgy körbenézhetünk!
-Oké! Akkor menjünk körbe itt a nyugati szárnyban!
-Nekem jó!
Elindultunk, és igazából szebbnél szebb festményeket láttunk.
Sophie szomjas voltt, és a kezébe nyomtam a cumisüvegét. De azt ledobta és csak
mosolygott a kocsiból.
Még egy ideig nézelődtünk aztán egy páncélterembe értünk be. A kép
körül több páncél keret volt, és négy őr is állt körülötte. A telefonjainat,
fényképezőinket el kellett tenni.
-Azta de szééép!
-Nagyon! Ez gyönyörű!
Még egy ideig néztük azt a csodás festményt majd kimentünk. Lux
kezdett éhes lenni, ezért beültünk az egyik kávézóba, és miután elővettem a
kajáját amit Sonja adott etetni kezdtem. Nagyon maszatosan evett.
-Háááát! Nem is tudom. Egész jó anyuka lennél...- gondolkozott el
Krisz,
-Mi?
-Anyuka!
-Hülye vagy te?
-Most miért?
-Soha nem akartam gyereket! Vagyis egy ideje. Kiskorában mindenki
gyereket akart, de kb tizenkét-tizenhárom éves lehettem mikor megjött az eszem,
és rájöttem, hogy nekem nem kell gyerek.
-Dehogynem! Kíváncsi leszek mit mondassz tíz év múlva.
-Ugyan ezt!
-Nem vagyok ebben olyan biztos!
-Krisz légyszi ebbe ne menjünk bele!
-Oké. Mi mikor eszünk?
-Éhes vagy?
-Hát ja.
-Dehát most ettünk!
-Héé! A szervezetemnek szükésge van a kajára!
-Oké, oké! Akkor mit szólnál hozzá, ha még elmennénk a Notre
Damhoz, aztán a Diadalívhez és utánna Champs-Élyséesn van úgyis a
szállásunk visszamennénk és ennénk ott?
-Nekem jó. És délután mit csinálunk?
-Nem tudom. Megnézzük a hotel wellnesz részlegét.
-Ez nem is olyan rossz ötlet!
-Ja! De akkor menjünk!
És innentől nagyon gyorsan mentünk. Krisz tényleg éhes lehetett.
Egy órakor már egy étteremben ültünk. Kért két pohár vörösbort, két franciás
csirkemell salátát, egy palacsintát- Sophienak- és macaroont. Míg nem hozták,
véglegesítettük, hogy akkor délután wellneszezünk, mikor megjönnek Dávidék
vacsizunk, beszélek Mátéval és lejövünk éjjelre. Csak úgy vissza kell érni,
hogy indulás előtt egy kicsit tudjunk pihenni, tehát max. fél kettőig. A
salátánk isteni volt, és mellé vörös bort iszogatni... Úgy éreztem, mintha egy
álom lenne. És macaroont akkor még nem is ettünk. Egyszerűen isteni volt! MIkor
befejeztük az ebédet kértem a számlát. A pincér letette Krisz elé, de mielőtt
még tiltakozni tudtam volna, ő már fizetett is.
-De ne már! Ez így nem oké! Akkor legalább az enyémet had
fizethessem ki!
-Nem.
-Kérleek!
-Barbi! Nem!- mondta határozottan, majd kisétált az étteremből.
Mielőtt visszatértünk volna a hotelba bementünk a Disney boltba venni egy pár
karúszót Sophienak.
-Legyen Verdás!
-De ő lány!
-És?
-Akkor se lesz Verdás karúszója!
-Akkor milyet akarsz venni?
-Nézd! Itt van Frozenes, Micimackós, Mickey egeres.
-De ezek olyan gagyik!
-Egy srácnak! De ő lány! És ha repcsi karúszót adnánk rá, két év
múlva azzal fog megfojtani minket!
-Csak nem!
-Nem tudhatod- mondtam, majd levettem egy Frozeneset.
-Akkor legalább Micimackósat!
-Oké!
Kifizettem a karúszót, majd kimentünk az utcára. A hotelban ő
elment a saját szobájába, mint ahogy én is, majd a bőröndből elővettem egy
bikinit és magamra kaptam.
Sophien kicseréltem a pelenkát, és ilyen úszópelust adtam rá, majd
beletettem a hordozójába. A karúszókat odadobtam mellé, én pedig magamra kaptam
a szálloda köntösét, és vártam, hogy Krisz kopogjon. Nem kellett sokat várnom,
az ajtóban állt.
-Meetünk?
-Ahha!
Amint lementünk a wellnesz részbe lepakoltunk három nyugágyra, és
én ledobtam a köntösöm.
-Tyűha!- nézett végig rajtam Krisz.
-Mi az?
-Ez a fürdőruha. Nem semmi!
-Krisz ne már!
-Most mi van? Szabad ember vagyok.
-De ahh! Ez olyan ciki nekem!
-De én még ismerlek is! Nézd meg ezt a sok francia buzernyákot,
aki sokkal feltűnőbben néz, és még nem is ismernek!
-Na hagyjál!
-Ezek csak tények!
-De ne!
-Akkor miért ezt vetted fel?
-Mert ezt szeretem!
-Akkor meg ne érdekeljen mások véleménye!
-Oké. Na fürödjünk!
Felfújtuk Sophie karúszóit a kezére húztuk, és a létrán bementem a
vízbe. Krisz megvárta míg bemegyek, a kezembe adta a kislányt, majd beleugrott
a medencébe. A víz hőmérséklete pont jó volt. Sophienak is tetszett, egyből
rugdalózni kezdett. Odamentünk az egyik sarokba, és halkan beszélgettünk. Krisz
Sophiet egy kicsit meg is úsztatta. Elnéztem őket. Krisz tényleg jó apuka
lenne!
Sophie ❤
.jpg)
.jpg){kind=link}
