2015. január 8., csütörtök

10. rész- Mindig együtt leszünk!

Halihooo:)
Nem tudom láttátok e, hogy a blog megkapta az első díját!!
Ennek nagyon örülök, és mégegyszer köszönöm Biának!
Az előző részt nem olvástotok sokan :(
És bocsi, hogy ennyire későn hoztam a kövi részt....
Puszi Zsófi <3

"-Hülye vagy! Mátét meg engem.
 -Jaaa! Persze. Csinálhatok párat!"
Felvettem egy pólót és egy gatyát, Sonja a hajam kifésülte. Krisz csinált rólunk egy csomó képet.


-Ennyi elég lesz srácok?
-Ahha. Köszi!
-Nincs mit.
-Barbi! Akkor holnap nem zargatlak. Pénteken majd tuti beszélünk, és hajnali fél háromra megyünk oda elétek. És holnapra egy kalappal! És itt az igazolás holnapra és holnap utánra!
-Köszi! De ez minek?
-Holnapra a nyelvvizsga miatt. Péntekre pedig, hogy pihenhess. De ha akarsz bemehetsz. Mondjuk nem örülnék neki annyira...
-Oké.
-Akkor nyomtatok ki pár képet, és mehettek is.
-Már is?
-Ahha. Mit akarsz még?
-Semmit!
-Azért ám!
Elment az irodába nyomtatni, én pedig összepakoltam a ruháim. Sonja lépett oda mellém.
-Pénteken nincs kedved eljönni vásárolni?
-Nem is tudom.. De! Legyen! 
-Oké. Akkor tízre odamegyek hozzátok! De majd még beszélünk.
-Oksi.
Megöleltem. Odajött Krisz is.
-Te lány! Holnapra egy kalappal! És szed össze magad!! Oké? A végére belejöttél. Mikor Máté ideért. Komolyan elvisszük őt is, ha úgy jobban megy- mondta, és mindketten elkezdtünk nevetni.
-Ma nem vagyok okés. Menni fog. Bízz bennem!
-Oké- adott egy puszit a fejemre- Na de menj, vár a szőkeherceged!
-Megyek nyugi! Sziasztok!- köszöntem el tőlük.
-Heló.
Megfogtam Máté kezét és odamentünk Dávid irodájához. Gyorsan hozta a kinyomtatott képeket, és el is küldött minket. Ahogy kiléptünk az épület ajtaján és mentünk egy saroknyit megálltam és megcsókoltam Mátét. Először meglepődött, majd hevesen visszacsókolt. Egy ideig így álltunk csókolózva, majd rájöttünk, hogy nyílt utcán vagyunk, és nem itt kéne. Útközben megbeszéltük, hogy fél hatra átjön és akkor indulunk edzőbe. Nem akartam neki mondani, hogy inkább holnapra kéne készülnöm egy kicsit. Majd tanulok éjjel. Mikor bementem a házba Flóra mát otthon volt, és hallottam, hogy Áronnal a Mátéval magyarozik. 
-Sziasztook! Megjöttem!
-Sziaaaa! Merre voltál?- jött oda Flóra.
-Dávidék jöttek értem a suliba harmadik órán, és velük kellett mennem, mert szombat hajnalban megyünk New Yorkba. És gyakorolnaom kellett egy kicsit.
-Ja érteem! 
-Ahha. Baszki képzeld el holnap angolvizsgázok...
-Jesszus! É, hogy megy?
-Mi?
-Az angol. Meg a fényképezősdi.
-Az angol az megyeget... Majd éjjel tanulok. Meg a fényképezősdivel is így vagyok...
-Oki. Akkor holnap... Segítesz fizikában?
-Persze! Nem baj ha ma már nem?
-Dehogy is! Mondom holnap!
-Okéé!
Megnéztem mi az ebéd. Valami főzelék volt. Nem szeretem. Pucoltam magamnak narancsot, most, december elején, ha drágán is de lehet venni.
-Na mi van? Nem eszel főzeléket?
-Hülye vagy??
-Nem olyan rossz...
-Flóra ne mááár! Tudod, hogy utáloom!
-Hogy ne tudnám?
-Na te inkább magyarozz Áronnal, én meg tanulok angolt. Egy órát, mert utána meg megyek edzeni.
-Ja igen! Mátéval!
-Barbiii!- szólalt meg Áron 
-Igen?
-Ugye én Brazíliából jöttem...
-Ahha, tudom... Mire akarsz kilyukadni?
-Hát... Hogy ha van kedved akkor én ott nem anyanyelvnek, mert ugye az a Brazíl, de nagyon sokat használtam az angolt... Ha szeretnéd amit nem értessz elmagyarázhatom...
-Tényleg! Hogy ez nem jutott eszembe!
-Oké. Köszi! Ha valami nem megyek, szólok. De nem hiszem, hogy hajnali háromkor fent leszel csak miattam.
-Csak miattad nem is. Hanem a brazíliai haverok miatt.
-Jaaa!
-Úgyhogy nyugodtan hívjál kb fél négyig!
-Oké. És köszi mégegyszer! De most megyek!
Felmentem a szobámba és gyorsan összepakoltam az edzős ruhám. Egy sort, egy trikó, a Nike free run, hajgumi, törülköző, és a fülesem. Gondoltam Máté nem az én tempómban tervez futni vagy valami... Megfogtam az angol könyveket, és megnéztem éjjel hol hagytam abba. Még volt 150 oldalam!! NEM FOG MENNI- gondoltam magamban... Elkezdtem olvasni a szöveget. Érdekes volt, arról szólt, hogy a rák hogyan alakul ki, miktől lehet leginkább. Egész jól haladtam, mikor rájöttem, hogy szóbrlire megyek!! Nagyon ideges lettem, negyed orát elpazaroltam!! Indulásig már csak fél órám van!! Aztán eszembe jutott, hogy azt meg igazán nem tudom gyakorolni! A szókincsem az hála isten a sok angol blognak, dalszövegeknek stb köszönhetően nagyobb volt mint Kecskéjé. És ezt ő mondta!! Mondjuk... Az övénél nem nehéz... Lefutottam a lépcsőn és láttam, ahogy Áron valamit nagyon próbál elolvasni...
-Ároon!
-Igen?
-Segíts! Kérlek!
-Oké, oké! Mit?
-Ugye már csak a szóbeli lesz... És beszélgess velem egy kicsit!
-Nekem ok... Milyen példák vannak az előzőekben?
-Mindegyikben olyanok voltak, hogy a kedvenc bandád, mi szeretnél lenni, ha nagy leszel, ha olvasol miket meg ilyenek...
-Na! Akkor mondd el nekem, hogy mi a kedvenc bandád, és miért szereted őket!
-Oké!
Elmondtam neki, hogy a One Direction a kedvenc bandám, azért mert valahogy megfogtak. Nem egyszerű srácok, többek között ezért isimádom őket. Aztán, hogy mikor bármi miatt szomorú voltam csak bekapcsoltam a zenéjüket és jobb kedvem lett, mikor nem éreztem magam szépnek csak kétszer meg kellett hallgatom a What Makes You Beautifult, és máris szebbnek láttam magam... Mondtam, hogy Niallt szeretem. Megemlítettem, hogy nagyon szeretnék majd egyszer találkozni velük, megismerni őket vagy legalább eljutni egy kocertjükre. Nem hagytam ki azt se, hogy milyen rendes tőlük az, hogy a 5Seconds of Summert magukkal vitték turnézni, és így őket is megimádtam. Beszéltem arról, hogy írok róluk egy blogot, hogy megvan minden parfümjük amit kiadtak, hogy  eddig minden filmjük amit kiadtak megvan, ami volt moziban, láttam. Azt sem hagytam ki, hogy a barátnőim nem szeretik őket, csak Evelyn de ő se olyan nagy Directioner mint én. És itt elmagyaráztam, hogy mit jelent Directionernek lenni. Szegény Áron nagyon unta, a húgommal együtt, de nem érdekelt. Csak egyszer kellett belejavítani, nem jó igeidőt használtam... Épp, hogy befejeztem Máté csöngtett. Mondtam Flórának, hogy nyisson ajtót, én elmegyek átöltözni. Felmentem a lépcsőn és kerestem magamnak valami ruhát. Nem volt sok időm, gyorsan kellett valamit választanom.


Az összhatás nem is lett annyira rossz... Megfogtam a táskám és láttam ahogy a többiek a konyhában ülnek és beszélgetnek. Kicsit hallgatóztam...
-Máté ne már! Tuti menni fog neki!
-Háááát... Nem tudom...
-Most miért vagy ilyen?
-Nem sok ez neki? Mármint... Oké most ez a nyelvvizsga lemegy, de akkor is... Tizennyolc éves... Bírni fogja?
-Van benne valami... Mármint abbam amit mondassz... De van benne annyi akaraterő! Viszont ha most csalódni fog, akkor nem biztos, hogy össze tudja magát kaparni, még akkor sem ha itt vagyunk neki.
-Ja.
-Basszus srácok! Nem így álljatok már hozzá! A vizsga tuti menni fog neki, tavaly év végen leérettségizett angolból. És ez a modellkedés... Miért csalódna? Tök jól csinálja!
-Áron mi azt tudjuk!
-Akkor mitől is féltitek? Nem inkább ti féltek?
-Mi? Ugyan mitől?
-Attól, hogy elveszítitek. Mind a ketten nagyon szeretitek, és féltek attól, hogy ha tényleg bejön neki ez a munka, nem fog veletek foglalkozni, elhanyagol titeket... Ez a ti bajotok!
-Lehet... Basszus tényleg!
-Kurva élet!- mondta Flóra aki éppen meglátott- Mióta állsz ott?
-Éppen eleget hallottam!
-Kicsim!
-Máté! Én mondtam neked, hogy soha nem fogsz elveszíteni! Megígértem neked, nem? Mert te vagyis ti mindennél fontosabbak vagytok nekem! Soha semmiért nem hanyagolnálak el titeket! És ha most elmegyünk, ígérem minden nap fogunk beszélni és skypeolni is. Soha! Értitek? Soha nem lesz akkora szerencsétek, hogy hagyjalak titeket a picsába! Mindennél fontosabbak vagytok nekem!- mondtam el egy szuszra könnyes szemmel.
-Jajj Kicsim! Nem is tudom, hogy gondoltam! Annyira szeretlek!
-Én is nagyon nagyon szeretlek!- mondtam és valamiért sírni kezdtem. 
Odamentem Mátéhoz, aki olyan szorosan ölelt magához, mint még soha.
-Jujj! Had jöjjek idee!- bújt be közénk Flóra.
-Nagyon szeretlek titeket! Mindennél jobban!
-Mi is téged! 
Áron (gondolom, mivel nem láttam, háttal álltam neki) mosolyogva nézett minket.
-Gyere ide te is!-Így álltunk egy ideig, majd mikor elengedtük egymást a barátomra néztem.- Máté nem indulunk?
-Nem szeretnél inkabb itthon lenni?
-Jujjj! Itthon maradunk?
-Ahha!
-Szeretlek!
-Én is!
-Menjünk fel!
-Máté ne ellenkezz! Amit ő mond az úgy lesz!
-Igen, Tapasztaltam!
-Én is itt vagyok ám hahóóó!
-Gyere te!
Felmentünk a szobámba és egy kicsit szerintem megijedt attól a kupitól ami ott volt. Mindenhol angol könyvek, angol regények, magazinok, tankönyvek... Inkább nem sorolom... Leült az ágyamr (mivel a babzsákfotelembe nem tudott) és rám nézett.
-Mit szeretnél csinálni?
-Nem tudom. Egyszerűen veled lenni!
-Akkor gyere ide!
-Ammmm.... Elmegyek átöltözni!
-Oké.
Gyors kimentem a fürdőbe, átvettem a ruhám, összekötöttem a hajam. Mikor bementem láttam, hogy az egyik angolkönyvem próbálja megérteni. 
-Nem érted, mi?
-Nem... Nem igazán...
-De azt most hagyjuk kérlek!- mondtam és eldobtam azt a könyvet a szobám másik felébe.
Ledőltem az ágyamra, és Máté követett engem. Úgy feküdtünk, mint reggel, és beszélgettünk. Néha megcsókoltuk egymást... Mivel a szobámból az erkélyajtó az udvar fele nyílik, hallottam, hogy apa megjött. Onnan tudom, hogy mikor ki jön haza, hogy más a kocsi hangja.
-Megjött apu... De! Nem mész sehova!
-Értettem!
-Hahaha! Viszont tudod mi jutott eszembe?
-Nem... Nem vagyok gondolat olvasó...
-Na! Az, hogy péntek este ugye gondolom itt leszünk, meg minden.
-Ahha! És?
-Hogy akkor igazán nem tudunk kettesben lenni, de utána hajnalban meg megyek el.
-Igen...
-És, hogy nem maradnál itt velem addig?
-Húúú. Hát nem is tudom... A szüleid?
-Anyával megbeszélem! Ő meg majd apával!
-Miattam, akkor lehet!
-Jujj! Annyira szeretlek!- mondtam, és feltérdeltem az ágyon, odahajoltam hozzá, és hosszan megcsókoltam. 
Egy ideig még feküdtünk az ágyban, és próbáltam nem a lelkiismeret furdalásomra kocentrálni, ami attól volt, hogy ez az idő amit itt most elpazarlok, azt tölthetném tanulással is. De nem állhattam neki tanulni, mert megígértem Máténak, hogy nem hanyagolom el. Hét óra lehetett, mikor megkérdezte, nem akarok e elmenni vacsizni.
-Nem, nem lehet. Mivel egy héten belül már ilyen komoly fotózás lesz, addig nem ehetek mást mint csirkemellet egy kis csirkemellel meg nagyon kevés rizst.
-Az gáz!
-Jaaa! De nem is vagyok éhes mostanában. Valamelyik nap pl megettem két palacsimtát és annyi volt az aznapi kajám.
-És ezt én miért nem tudom??
-Háááát!
-Kicsim ne csinád ezt, kérlek!
-De ha egyszer nem vagyok éhes??
-Akkor is! Valamit enned kell!
-Oké!- mondtam mikor valaki kopogott az ajtómon.
Anyu volt az. Szólt, hogy kész a vacsi.
-Anyu nem tudom, hogy a Dávid mondta e vagy valami de most csak csirkemeléet ehetek...
-Igen, igen, mondta! Neked csináltam azt! És remélem nem haragszol amiatt, hogy holnap lesz a nyelvvizsgád!
-Most mit tudnék csinálni? Odamegyek aztán beszélgetek velük. Meg azt mondtad, hogy ez a feltétele...
-Igaz! Máté maradsz?
-Nem, nem köszönöm! Haza kéne már mennem. Ha edzeni megyek ilyenkor már mindig otthon vagyok.
-Tényleg! Nem úgy volt, hogy odamentek?
-De úgy volt, csak meghallottam egy beszélgetést, és Máté mondta, hogy inkább maradjunk itthon.
-Jaaaa! Értem!
-Akkor majd gyere enni!
-Oké! MIndjárt jövök.
-Én megyek is!
-Muszáááj?
-Igen kicsim, muszáj!
-De nem! Itt maradsz velem, és pont!
-Barbii!
-Most mi van? Már az is baj ha ragaszkodok a pasimhoz?
-Nem, az nem baj!
-Jó... Akkor gyere, kikísérlek!
-Jövök!
Megfogta a táskáját és lementünk a lépcsőn. Felvettük a cipőnk meg a kabátuk és kimentünk. Szembe fordultunk egymással, és átölelte a derekam, mire én a kezeimat a  nyakán összekulcsoltam. Egy ideig csak így álltumk, majd nem bírtam tovább, odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Nagyon hosszú ideig csókolóztunk, el sem engedtük egymást. Fél órát is kinn álltunk, mikor mondta, hogy be kéne mennem.
-Hát jó.. Lehet, hogy csirkemell mérgezést fogok kapni, anniyt eszek, te meg csak úgy beküldessz. Mit csinálsz ha ezek hozzám az utolsó szavaid, ha?
-Hát ha ez kell neked!
Úgy megcsókolt, hogy azt hittem ott helyben elájulok. És az is megtörtént velem ami még soha... Megremegett a térdem!
-Na? Ez kellemes búcsú volt?
-Nagyon is!
-Akkor örülök!
-Én meg szeretlek!
-Szeretek! De most megyek... Szoa kicsim!
-Szia!- mondtam, és adtam  neki egy utolsó csókot.
Bementem a konyhába és leültem az asztalhoz. Anyu már szedett nekem kaját, rendesen! Nagyon sokat szedett!
-Anyu ez nekem nagyon sok!
-Nem! Barbi, nem! Enned kel! Ez nem sok! Egyátalán!
-Márpedig az nagyon is sok volt! Valami négy szelet húst odarakott nekem! És nem kicsiket.
-Hát oké.
Leültem, és vártam, hpgy szedjen maguknak is. Megnéztem, hogy ők mit esznek... Spagetti! A kedvencem! De nem szóltam, csendben tűrtem. Egészt vacsora alatt arról magyarázott apu, hogy holnap mikre figyeljek oda. De azt elfelejtette mondani, hogy sok sikert vagy ügyesn vagy valami!! Nem vártam mást. Aztán eszembe jutott, hogy annak délben vége, és, hogy utána Flórával elmehetnénk mondjuk vásárolni, vagy valami.
-Anyu! Holnap... Nem maradhat itthon Flóra? Kérleek! Nagyon légyszi! Légysz légyszi!
-Aztán miért maradna itthon?
-Hogy eljöjjön vleme, támogasson, és utána meg mondjuk vásárolni is elmennénk...
-Nem is tudom... Flóra milyen óráid lesznek?
-Tiszta semmik! Két technika egy lyukas óra egy matek, tesi, angol meg egy társadalom ismeret. És tényleg... Barbinak tuti jól jönne a támogatás!
-Ez mondjuk igaz...- mondta apu. Jééé! Apu tud kedves is lenni? Aztaa! Inkább csak jót nevettem rajta magamban.
-De ennyi erővel akkor Flóra mehetne New Yorkba, mehetne Barbival a fényképezésekre meg minden.
-Anyu egyszeri alkalom!
-Hát jó! Nem bánom! Legyen! Flóra beszélj Áronnal!
-Oké. Köszönöm a vacsorát!
-Én is!- mondtam és felcsörtettem a lépcsőn.
Bementem a szobámba és sejtettem, hogy anyu be fog jönni, nem zártam be az ajtót. Angol regényt kezdtem olvasni, mondván abban vannak párbeszédek, amikből tanulhatok. Mivel ezeket a könyveket már régebben olvastam, gyorsan haladtam velük. Tíz óra is lehetett már, mikor anyu bekpopgott és bejött.
-Hogy megy?
-Jól.. Egész jól... Lehet, hogy majd felhívom Áront, de amúgy megy.
-Áront? Miért?
-Mondta, ha segítség kell hívjam nyugodtan... És mivel szóbeli lesz beszélgetek majd vele. De még olvasok egy kicsit.
-Az jó. Figyelj kicsim!- mondta anyu kedvesen, és ezen elmosolyodtam, mert Máté szokott így hívni.
-Igen?
-Az utazással kapcsolatban.
-Mi az? Baj van?
-Neem. Dehogy is!
-Akkor?
-Hogy ez hogyan is van?
-Igazából hotelben leszünk, New York belvárosában, ott enni adnak. Ebédelni meg majd gondolom ott lesz az ügynökségen vagy majd elmegyünk valahova.
-Ahha értem. És miért kell egy hétre elmennetek?
-Mert egy nap lesz a fényképezés, egy nap meg a reklám forgatás, és a hang felvétel... Meg gondolom körül is nézünk ott, Sonjával megyünk vásárolni...
-Jaaa! És oda pénzt kell adnom?
-Igazából a szállás meg ilyenek azok nekünk ingyen lesznek, az ügynökség fizeti, igazából csak költőpénz kell, az pedig van a sajátom
-És akkor ne is adjunk?
-Miattam adhattok, én csak megköszönöm.
-Rendben. Akkor majd megkérem apát, hogy utaljon egy kis pénzt a számládra.
-Oké, köszi! És anyu!
-Mondjad!
-Mátéval azon gondolkuztunk, hogy alig tudunk együtt lenni, most meg még el is utazok... És péntek este gondolom itt leszünk... És, hogy egy kis időt együtt lehessünk, beszélgethessünk, amíg elmegyünk nem maradhat itt?
-Barbi nem is tudom... Apád is mit fog szólni hozzá?
-Anyu nagyon szépen kérlek!
-Bírom azt a fiút meg minden, de nem korai ez egy kicsit?- értettem mire gondol anyu, de az eszembe se jutott!
-De anya nem lefeküdni akarok vele! Tényleg! Azt valahogy... Én valahogy még nem, és kész!
-Egy kicsit megnyugodtam.
-De anyu mit hittél te rólam?
-Bocsi, tényleg! 
-Oké, semmi baj, csak érted, na!
-Értem igen. Nos ez esetben miattam aludjon itt!
-Komolyan?
-Komolyan!
-Jujj! Köszönöm anyu! Te vagy a legjobb!- mondtam és szorosan megöleltem! Az én szüleim a legjobbak!
Még egy fél órát bent volt a szobámban anyu és nagyon jól elbeszélgettünk. Egyszer csak apu jött be a szobába, már pizsamában.
-Lányok! Nem feküsztök le?
-De én jövök!
-Én még nem hiszem... Még tanulok egy kicsit!
-De ne maradj fenn hajnalig!
-Oké, oké!
-Na Jóéjt!
-Nektek is!
Alig mentek ki a szobámból jött Flóra.
-Na a holnapot is megúsztad!
-Ahha, köszi! Holnap hogyan lesz?
-Hát tízre kell mennem, egy fél kilenckor kelek, hogy hajat tudjak mosni, meg ilyenek, és akkor időben ottleszünk. Hazajövünk enni ha akarsz, aztán megyünk a plázába!
-Oké! És akkor ez most ilyen búcsú délután lesz?
-Hmmmm. Nem is tudom... Ha akarod, nevezd így! De, hogy pénteken mit fogok csinálni?
-Menj be suliba!
-Áhh! Lehet, hogy pakolok, meg Sonja mondott valamit, de nem igazán emlékszem.
-Ja oké!
-Te mit csinálsz?
-Mikor?
-Most! Ha visszamentél a szobádba.
-Szerintem lenyomok egy évadot a Pretty Little Liarsból.
-Azt de szereteem!
-Én is! Úgyhogy megyek is!
-Oké. Én meg megyek, beszélek a pasiddal! Jóéjt!
-Neked is! Mit csinálsz te Áronnal?
-Angolozok vele.
-Ja, ok. Na puszi!
-Puszi!
Már éjfél volt!! Kb öt órát tudok még tanulni... Áronnal negyven perce beszélgettem angolul a semmiről, mikor Dávid írt!
"Alszol már??"
"Nem, miért?"
"Akkor aludjál! Nem fog menni a vizsga!"
"Köszz a bíztatást! <3"
"Komolyan!"
"Oké, mindjárt!"
"Sonja mondja, hogy majd hív!"
"Oké!"
És erre már nem jött válasz, tanultam tovább. Elmentem tusolni, és utána nagyon sokat olvastam.

 Már a sorok összefojtak a szemem előőt, de nem érdekelt. Tudtam, hogy nem jó, de nem tudtam mit csinálni! Azt éreztem, hogy nem megy! Kicsi szünetet tartottam, megnéztem kit tudok hívni hajnali kettőkor. Flóra filemzik vagy alszik. Máté tuti alszik. Nóri is. Sonja gondolom a kicsivel van vagy ők is alszanalk Dáviddal. Míg nem megtaláltam Kriszt. Előbb írtam, neki, hogy hívhatom e, mondta, hogy persze!
-Sziaa!
-Na szia! MI a baj?
-Nem tudom... Félek!
-nem kell! Tuti menni fog!
-Nem tudom. Nem is igazán attól.
-Akkor mitől?
-Ez az egész modellkedés. Mindig is ezt akartam, de most valahogy félek.
-Barbi! Ha ez összejön akkor nagy karierrel nézel szembe!! Pont most csinálom a portfóliód!
-Komolyan? 
-Ahha. Valamit oda kell ezért vinni nekik!
-Igaz... Köszi!
-Nincs mit! De most szerintem aludjál!
-Oksi.
-Holnap, hogy mész vizsgázni?
-Flórával megyünk, gondolom villamossal.
-Ne vigyelek el?
-Neked nincs miunkád?
-Nincs. Na? Benne vagy?
-Ahha. Benne!
-Oké. Mire menjek?
-Fél tízre.
-Oké.
-Köszi!
-Nincs mit! Na szia!
-Sziaa!
Letettük, és folytattam az olvasást. Nem tudom meddig olvashattam, de egyszer csak elaludtam. Onnan tudom, hogy reggel a regények között ébredve keltem. Hirtelen nagyon megijedtem! Mi van ha elaludtam? Megnéztem a telefonom, és háromnegyed kilenc volt. Az jó. Körbenéztem és az egész fraancia ágyam tele volt könyvvel!! Jézusom!! Lementem a lépcsőn, és láátam. hogy Flóra épp müzlit eszik. Csatlakoztam hozzá, egy jó nagy adag gabonapehellyel. Mondtam neki, hogy Krisz elvisz minket, és nagyon izgatott lett, hogy találkozhat vele. Kértem, hogy ne szólítsa SPnek, mert nem szereti, de nem hiszem, hogy be fogja tartani. Felmentem és megmostam a hajam. Nem volt zsíros, de normális fejjel akartam odamenni. Megszárítottam, és kivasaltam. Nem tudtam mit vegyek fel, mert farmerba nem mehetek oda, de nagyon kiöltözni se akrok. kerestem egy fehér inget, egyy fekete gatyát meg az egyik feket bőrdzsekimet, és ez így jól is nézett ki. 


Míg Krisz ide nem ért hozzánk, még olvastam pár párbeszédet. Fél tízkor írt egy smst, hogy itt van. Szóltam Flórának, hogy menjünk, és miután felvettük a cipőnket meg a kabátunkat, bezártam már be is ültünk a kocsiba. Bemutattam őket egymásnak, és érdekes módon a húgom nem kezdett el sikítozni.
-Mehetünk?
-Ahha!
Negyed óra volt az út, ha villamossal jöttünk volna, nem is biztos, hogy odaérünk. Bementünk az épületbe, és abban a negyed órában nem csináltam semmit, csak egfolytában az agyam járt szavakon. Krisz és Flóra jobbnk láttak ha inkább meg se szólaltak, csendben ütünk. Pontosan tíz órakor behívtk, és szerintem egy órát is benn töltöttem... És nagyon érdekes volt, hogy nem hibáztam! A vizsgabizos bármit kérdezett, válaszolni tudtam, és vol amin még ő is meglepődött. Kinn meg kellett várnunk az eredményt, amiben a szóbelinek meg ennek az eredménye van, hogy meg van e a vizsgám. Elmeséltem a srácoknak mi volt, és nagyban meséltam mikor a vizsgabiztos kijött, hogy megvan az eredményem!

Sophie <3


2 megjegyzés: