2015. október 17., szombat

II. évad 27. rész- Csak az Ő boldogsága

Sziasztok Drága olvasók✨
A hetek elmondhatatlanul gyorsan telnek, a tanulnivalóm mértéke pedig egyre csak nő, de eddig még mindig sikerült elkészünöm egy új résszel számotokra☺
Ez a rész most nem sikerült olyanra amilyenre én szerettem volna, de azért remélem elnyeri a tetszéseteket❤
A héten kaptam egy újabb díjat, amit megpróbálok minél előbb kirakni, de előre is köszönöm szépen ☺
Haa rész elnyeri a tetszéseteket pipáljatok, komizzatok, iratkozzatok fel vagy írjatok chaten✨
Jó olvasást, puszi Zsófi❤


Nem értettem hogy tehette ezt velem.

A következő napok úgy teltek, hogy kezdett bennem előjönni egy érzés miszerint Niall nem csalt meg. Az én Szöszim? Az ártatlan, csillogó szemű, mindig mosolygó Niall megcsalt volna? Annyira lehetetlennek tűnt. Aztán beugrottak azok a dolgok, amiket a többiek mondtak Dubaiban. És, hogy tegnap Ariana nem is nézett a szemembe. Kezdtem kételkedni abban, hogy tényleg megtörtént volna. Legszívesebben visszamentem volna Londonba, megvártam volna Niallt, hogy tisztázzuk a dolgot. De közben meg az a ribanc annyira valósan mesélte el... Elegem volt. Elegem volt mindenből. Hogy miért kell nekem szerelmesnek lennem?- tettem fel magamnak a kérdést.
Ahogy teltek a napok egyre erősebben kezdett bennem élni a dolog, miszerint Niall egész végig hűséges olt. Ekkor már azért nem vettem fel a telefont neki, mert magamban csalódtam. Nem bíztam életem szerelmében, hanem hittem egy ribancnak. Bármennyire is szeretem, nem érdemel meg Niall. Neki egy olyan lány való aki, megbízik benne és nem hisz holmi jött-mentnek.
A napok teltek-múltak, arra eszméltem fel, hogy már egy hete itthon vagyok. Reggel jó sokáig aludni akartam, de ez nem jött össze, mivel Dávid benyitott a szobámba.
-Jóreggelt Kisasszony!
-Dávid korán van!
-Este utazol Ausztráliába!
-Mivan? Miért? Neem!
-Nem fogom hagyni, hogy itt ülj depresszióssan a szobádban! Munka van!
-Nem akarook!
-Kérlek Barbi! Nem! Nem kérlek! Kötelező! Gyerünk, pakolj!
-Mi van veled, Dávid?
-Semmi Barbi!
-Sonjával van valami?
-Nem! Majd a repülőn megbeszéljük!
-Mikor indulunk?
-Este kilenckor indul a járat, de addig itthon lesz egy sajtótájékoztató!
-Hogyhogy nem szóltál előbb?
-Engem is csak most hívtak!
-Akkor elkezdek készülődni.
-Jólvan. Csinálok neked reggelit amíg felöltözöl! Miért vagy így lefogyva? Egy hete nem eszel?!
-Nem igazán...
-Kikészítessz te lány!
-Na menj ki a szobámból!- kezdtem el kifele lökködni.
Kerestem egy ruhát, amiben úgy gondoltam, hogy nem látszik, hogy fogytam jó sokat, illetve az eljegyzési gyűrűt is az ujjamra húztam. Fájt. Fájt a tudat, hogy ennek már soha nem lesz akkora jelentőssége, mint volt egy hónapja. Mielőtt elgyengültem és elsírtam volna magam a fürdőbe mentem, halványan kisminkeltem magam, a hajamat begöndörítettem majd egy copfba fogtam, és késznek nyilvánítottam magam. Lementem ahol Dávid már nutellás kenyerekkel várt, de nem volt étvágyam.
-Az hogyhogy rajtad van?- mutatott a gyűrűre.
-Erről még nem igazán beszéltem senkivel, sajnos ezt majd még tisztáznom kell Niallel vagy Marcoval vagy valaivel.
-Értem... Na egyél!
-Nem akarok!
-Kérlek!
-Inkább akkor ugorjunk be egy starbucksba!
-Jólvan, úgyis arra megyünk.
-Köszi! Veszem a kabátom.
Magamra kaptam egy zara bőrdzsekit meg egy fekete magassarkút, megfogtam a táskám és indulhattunk is. A kocsiból felhívtam anyut, hogy elmondjam neki, este elutazom. Egész jól fogadta, annyit mondott, hogy mire indulunk a reptérre hazaér, hogy el tudjunk búcsúzni.
-Ugye a fiúk nem arra vannak?
-Dehogy!
-Akkor jó...
-Figyelj Barbi... Én nem beszéltem tőlük senkivel több mint egy hete, de egy dologban biztos vagyok! Niall nem csalt meg téged! Kinézed belőle, hogy ne lenne hűséges?
-Nem...- tekertem a fejem.
-Hát persze, hogy nem! Mivel hűséges!
-Tudom... De nem játszhatok vele, Dávid!
-És akkor hagyod, hogy csak így elmenjen?!
-A francba is, nem lehetek önző!- már kiabáltam- Neki egy olyan lányra van szüksége, aki megbízik benne, nem féltékenykedik, és megérdemli. Mindennél jobban szeretem Niallt, és én csak jót akarok neki, és azt akarom, hogy boldog legyen!
-És te boldog leszel?
-Az nem számít... Bemegyek, hozzak valamit neked is?
-Sima kávét kérek!
Besétáltam a starbucks ajtaján, szerencsére nem voltak sokan, gyorsan sorra kerültem, kértem kávét, magamnak egy lattet, meg két muffint. Fizettem és mentem is ki. Innen pedig egyből a sajtótájékoztatóra indultunk, ami mint kiderült, annyi lesz, hogy jönnek az újságírók, kérdeznek, én meg válaszolok.
Míg oda bem értünk egyszer Sophia hívott, nem vettem fel neki, annyit írtam neki mint eddig, "nem érek rá". Nem tudom miért nem vettem fel... Féltem? Valószínűleg féltem attól, hogy a telefonba nem a barátnőm szól bele, ha a Szöszi. Mindennél jobban vágytam arra, hogy hallhassam a hangját, de tudtam, hogy akkor elgyengülnék és vége lenne az egésznek. Megpróbáltam nem erre gondolni, hanem arra, hogy elmegyek egy kicsit nyaralni. Ekkor viszont beugrott, hogy Ed arrafelé turnézik, így elhatároztam, hogy amint vége ennek a bigyónak, felhívom.
Lassan odaértünk a helyszínre, leparkoltunk, aztán bementünk. Egy nő várt minket, engem egy szobába küldött, hogy megigazítsák a sminkem meg a hajam. Gyorsan átgondoltam, hogy ha Niallről fognak kérdezni mit mondok, aztán mennem is kellett. A vakuk kettogni kezdtek, Dávid leült mellém, aztán elkezdte random szólítgatni  riportereket.
-Milyen a kapcsolatod Niallel?
-Nagyon szeretem Niallt, és minden döntésemet csak az ő érdekében hozom, és jót akarok neki.
-Megvan már az esküvő időpontja?
-Nincs, még nem tűztük ki, szeretnénk tavasszal tartani.
-Gyereket terveztek?
-Később.
Az egész dolog két órán keresztül tartott, és ebből a kérdések 90%-a Niallhez kapcsolódott. Amint vége lett, csináltak pluszba pár képet, aztán mehettünk is. Az autóban viszont nem bírtam tovább, elsírtam magam. Nem volt jó róla beszélni. Fájt. Minden szónál kisebb darabokra törött a szívem. Dávid adott egy zsepit, kifújtam az orrom, aztán kikerestem Edet a névlistámban.
-Szia Királylány!- köszönt kedvesen, ami egyből mosolyt csalt az arcomra.
-Szia Ed!
-Miujság?
-Te most Ausztráliában vagy, ugye/?
-Igen, Sydneyben.
-Meddig?
-Két hétig itt leszek még, miért?
-Én is utazok oda, gondoltam összefuthatnánk.
-Niall is?
-Nem, csak egyedül!
-Értem... Persze, találkozhatunk! Mikor érsz ide?
-Holnap délelőtt.
-Jólvan. Melyik hotelben leszel?
Ránéztem Dávidra, megmondta, én Ednek, aki nagyon megörült, hisz' ő és a stábja is abban a hotelban húzódott meg. Letettük a telefont, én pedig egy újabb sms értesítést láttam a telefonomon, Niall írt.
Kicsim! Elmondhatatlanul hiányzik a hangod, egy hete nem beszéltünk! Kérlek írj valamit, nem bírom! Nagyon szeretlek
Nem válaszoltam neki. Úgy voltam vele, hogy ha most elgyengülök, akkor vége az egész tervemnek. Ezt az ő érdekében tettem. Azt akartam, hogy boldog legyen.
-Nem mondok semmit, de szerintem tudod, hogy mit kéne tenned.
-Nem leszek önző, Dávid!
-Nem akarok megint erről beszélni, jó?
-Mintha én annyira akarnék- forgattam a szemeimet.
-Amúgy Sophiáék nem hiányoznak?
-Nagyon is! De nem tudom, hogy a jövőben hogyan fogjuk megoldani...
-Biztos találtok majd rá megoldást!
Nem akartam erről beszélni. Fájt,ha bármi olyat szóba hoztunk aminek köze volt Niallhez. Nem volt jó róla beszélni. Annyira szerettem.... Rémes volt!
Dávid otthon kirakott, azt mondta este jön értem, addig pakoljak össze. Úgy gondoltam, meglepem Flórát és elmegyek elé a sulihoz. Nem öltöztem át, hanem egyből elindultam. Lehajtott fejjel sétáltam az utcákon, de két lány megszólított.
-Szia Barbi!
-Sziasztok!- erőltettem mosolyt az arcomra.
-Kérhetünk képet?
-Persze!
Elővették a telefonjukat, mindkettőjükkel szelfiztem, aztán egy újabb kérdést tettek fel.
-Niallel jól megvagytok?
-Igen....
-És mostanában jön hozzád?
-Nemhiszem. Szerintem majd ha mindketten hazamentünk akkor találkozunk.
-Összeköltöztetek?
-Egyelőre nála lakok, de van egy ház amibe majd közösen be költözünk. Viszont ne haragudjatok lányok, nekem most mennem kell, sietek!
-Ja rendben, szia!
-Sziasztok!
Továbbmentem Flóra sulijáig és ott vártam rá. Szemben láttam, hogy a volt osztálytársaim kijönnek a suliból, integettünk egymásnak, de csak Nóri jött oda hozzám.
-Hát te, itthon?
-Ahha... Hogy vagytok?- pillantottam a hasára.
-Meg fogom szülni ezt a gyereket, bármi áron is! 
-És... A srácok tudják?
-Nem.
-Sziasztok lányok!- lépett mellénk Flóra.
-Sziaa!
-Én megyek is, ultrahangra kell mennem. Örülök, hogy találkoztunk, majd valamikor gyertek át!
-Mindenképp! Szia! És pusziljuk apát!
Amint elment mi is elindultunk a húgommal hazafelé. Megkérdezte miért jöttem el elé, én pedig elmeséltem, hogy este el kel utaznunk, és addig vele akarok lenni.
Lassan hazaértünk én pedig nekiálltam pakolni. Ő közben elmesélte, hogy mostanában egyre többet beszél Luke-kal, és nagyon joba lettek, aminek kimondottan örültem. Arról is beszámolt, hogy nagyon sokat tanul, hogy felvegyék a londoni suliba. De ekkor beugrott egy dolog. Ha nem vagyok együtt Niallel bem fogunk elköltözni, akkor pedig anyuéknak sem lesz hol lakniuk. Elhatároztam, hogy amint hazaértünk Ausztráliából keresek valami házat, amibe mindannyian be tudunk költözni.
Nem is vettük észre, hogy annyi ideig beszélgettünk, délután lett. Lementem anyuhoz, elbúcsúztunk egymástól.
-Nagyon vigyázz magadra Kicsim, rendben?
-Rendben anyu! Nagyon szeretlek!
-Én is Drágaságom! És nagyon büszke vagyok rád!
Lassan jött Dávid, és indulunk is kellett a reptérre. Nem gondoltam, hogy ki kéne öltöznöm bármi miatt is, így egy szürke melegítő szettben indultam neki az utazásnak.
-Mennyi idő lesz amíg odaérünk?
-Tizennyolc óra. Átszállás nélkül.
-Ó jézus úr isten, lelövöm magam! Ennyit menni egyhuzamban?!
-Így soknak hangzik, de ha majd tanulod a töri tételeket, gyorsan elmegy! Tényleg, azokkal hogy állsz?
-Szerintem menni fog...
-Tuti?
-Ahha!
-Akkor jó! Sophieról tudsz valamit?
-Ummmm. Nem. Azóta Sonjával sem beszéltem.
-Pedig azért szerintem egy kiadós beszélgetés vele, jót tenne.
-Nem tudom... Idővel lehet.
-Tudod... Azon gondolkodtam, hogy amíg együtt voltunk addig éreztem azt, hogy hiányzik vagy valami, és most meg hiányzik. Érted mit akarok mondani, ugye?
-Két dologra is gondolok, de....
-Tudod te...
-Hiába célozgatsz, Niall meg fogja találni a boldogságot.
-És te?
-Az most nem számít!- mondtam a szemébe aznap már másodszor.
Innentől a reptérig már nem igazán beszélgettünk, mind a ketten gondolkoztunk, csak nem ugyan arról. Egyetlen egy dolgot akartam. Niall boldogságát. Ennyit.
Mikor megérkeztünk a reptérre leparkoltunk és el is indultunk befele. Pont akkor nyitották a kapukat, így gyorsan átértünk az ellenőrzéseken, és ülhettünk is fel a buszra ami a repülőgéphez vitt minket. Ketten is leszólítottak, hogy kérhetnek e képet, válaszoltam, hogy igen, és meg is csináltuk a képeket.
Lassan felszállhattunk a gépre, de valamiért nem indultunk el.
Bemondták, hogy valami nincs rendben a géppel, át kell ülnünk egy másikba. Írtam Ednek, hogy biztosan késünk, de arra már nem emlékszem, hogy válaszolt volna. Amint elküldtem az sms-t minden elsötétült, és amikor kinyitottam a szemem egy szobában voltam.
-Mi történt, Dávid?- néztem a menedzseremre, aki az ágy mellett ült.
-Elmondanád nekem, hogy mióta nem eszel?! Mióta hazajöttél Londonból?
-Nem voltam éhes...
-Nem voltál éhes? Képzeld el csillagom, annyira nem voltál éhes, hogy elájultál!
-Mivan?!
-Jólhallottad! Az elmúlt napokban olyan keveset ettél, hogy ez lett belőle!
-Sajnálom...
-Sajnálhatod is! Most viszont indulni kéne, a gép már csak minket vár!
-Menjünk!
-Jól vagy?
-Ahha!
-Akkor oké. De ha bármi van, szédülsz, rosszul érzed magad stb. azonnal szólj!
-Oké!
Elindultunk a repülő fele, és valóban, amint leültünk a helyünkre az meg is kezdte a felszállást. Bedugtam a fülembe a fülhallgatóés elővettem az irodalom tételeimet. Legközelebb pedig akkor néztem fel, mikor hoztak pár croissant vacsora gyanánt. Kettőt is megettem mert nagyon finom volt, és rájöttem, hogy én tényleg éhes vagyok. Dávid mosolyogva figyelte ahogy elpusztítom mindkét péksüteményemet, majd az egyiket az övéi közül pluszban nekem adta.
-Örülök, hogy eszel!
-Tényleg éhes vagyok! 
Mikor benyomtam a harmadik finomságot is újra az irodalomtételekre szenteltem a figyelmemet. Viszont nem igazán tartottam érdekesnek Ady életrajzát, így a könyvem mellett döntöttem, ami jobban leköttte a figyelmem. A fülemben pedig megszólalt egy újabb szám, de bárcsak ne tette volna...! A lejátszási listámon a Half a Heart követezett. Istenem! Mint mindig, ez a szám most is Niallre emlékeztetett. Nem akartam elsírni magam, vettem két-három nagy levegőt, kifújtam és így nem engedtem utat a könnyeimnek.
-Jólvagy?- simított végig a karomon Dávid.
-Persze!
-Tuti?
-Ahha, csak néha még eszembe jutnak dolgok...
-És hiányzik Niall.
-Pontosan... De nem gondolhatok erre! Ni boldog lesz, és én is jól leszek!
-Remélem így lesz! Viszont ha tanácsolhatom, pihenj egy kicsit, mert sok az időeltolódás, és sokat kell majd dolgozni is.
-Oké, megpróbálok.
Ennél jobb dalt az elalvásra el sem tudtam volna képzelni, mint ami épp a fülemben szólt, így beállítottam, hogy egyfolytában az játszódjon újra és újra, majd Niall soraira sikerült elaludnom.
Egy sötét utcán sétáltam, senkit nem láttam. Csend volt. Ezt a nagy nyugalmat egy autó hangja és fénye zavarta meg, a reflektor lámpák majdnem kiégették a szemeimet. Az autó megállt, én pedig megláttam a férfit aki kiszállt abból. Hát persze, hogy az én szerelmem volt az!
-Niall!- kiáltottam fel, és elindultam felé.
-Barbi... Hogy képzelted, hogy se szó, se beszéd, csak úgy elhagysz?! Előbb hittél egy ribancnak, minthogy engem meghallgattál volna! De tudod mit? Nem érdekel! Ha ennyire szeretsz, inkább ne is szeress!
-Niall, ne csináld ezt!- zokogtam.
-Mit ne csináljak? Miért nem tudtál bízni bennem, az isten szerelmére?!
-Nem tudom...
-Én szeretlek... Szerettelek... Össze akartam házasodni veled! Azt akartam, hogy közös házban lakjunk! Gyerekeket akartam tőled! De te ezt egy hazugság miatt eldobtad!
-Kérlek Niall! Bocsáss meg!
-Nem Barbi... Nem megy... Remélem egyszer majd szeretsz valakit annyira, hogy megbízz benne!
-Neee!- mentem oda hozzá, és átöleltem.
-Nem szórakozhatsz velem, Barbi! Te így döntöttél, köszönd magadnak!- nézett mélyen a szemembe, beszállt a kocsijába és elhajtott. Elveszítettem. Örökre.
-Barbi! Barbi, kelj fel! Semmi baj!- rázott fel Dávid az álmomból.
-Jézusom...
-Minél előbb beszélned kell Niallel!
-De... De azt mondta, hogy... Hogy már nem szeret.... És, hogy elrontottam!
-Niall szeret téged, Barbi!
-De én elhagytam!
-Amint hazaértünk beszélned kell vele!
-Majd meglátom... Alszok még egy kicsit!
-Jólvan!
Gyorsan el tudtam aludni, és már semmi rosszat nem álmodtam.
Mikor legközelebb megébredtem még volt másfél óránk leszállásig, így azt az időt azzá töltöttem, hogy a közös képeinket nézegettem. Elmondhatatlanul hiányzott. Hiányoztak azok a napok mikor csak összebújva ültünk és semmit nem csináltunk. Hiányoztak azok a napok, amikor egész nap hülyéskedtünk, gergetőztünk. Minden hiányzott. A szeretete. Az ölelése. A csókja. A nevetése... Ahogy ezekre a dolgokra gondoltam, megéreztem, hogy könny kezdi csípni a szememet, én pedig utat hagytam neki. Azt követte még pár darab, de rájöttem, hogy be kell fejeznem, mert felismerhetnek. Kimentem a mosdóba, megigazítottam a sminkem, és épp mikor mentem vissza, hoztak reggelit. Én csak egy kávét kertem- de azt is jobb lett volna, ha nem- mert úgy gondoltam, hogy majd a reptéren bemegyünk egy starbucksba. Lassan elkezdtük a leszállást, és nemsokára már landoltunk is. Elég lassan jutottunk ki a repülőből, de amint beértünk a terminálba elkezdtük keresni a bőröndjeinket. Feltűnt, hogy nagyon nagy a tömeg, de nem értettem miért. Megfogtam a bőröndöm húzókáját és elindultam arrafelé. Már majdnem odaértünk mikor megpillantottam a világító vörös hajat.
-Ed!
-Hercegnő!- átverekedte magát a maradék rajongón és szorosan átölelt.
-Jajj Ed annyi mindent akarok mondani!
-Gyere, menjünk!
Elindultunk kifele, Dávid és a két őr pedig jött utánunk. Alig tudtunk kimenni, hisz' az egész reptér tele volt rajongókkal meg fotósokkal, de valahogy sikerült. Kinn beültünk egy hétszemélyes fekete terepjáróba, és elindultunk a hotel felé.
-Mindenki jól van?- nézett ránk egy őr.
-Igen!
-Mesélj!- nézett rám Ed.
-Szakítunk Niallel.
-Mi a jó büdös élet?!
-Vagyis.... Ahh nagyon bonyolult! Elrontottam az egészet, és nem merem visszacsinálni.
-Mesélj el mindent!
-Itt a kocsiban?
-Igen!
Elmondtam neki mindent, és amint szóbajött az a ribi tudta, hogy nem igaz semmi. Mire a hotelhoz értünk ismerte az egész történetet. Kiszálltunk a kocsiból, és szembesültünk azzal, hogy a rajongók a hotel előtt is várnak. Sikerült gyorsan átjutnunk a bejáratig, addig pedig azt kérdezgették, hogy mi kavarunk e, és csalom e Niallt. Semmire nem válaszoltunk, lehajtott fejjel mentünk. Amint beértünk az aulába Dávid a recepcióhoz ment, kikérte az ő szobáját és az enyémet is.
-Pakolj ki, aztán még ma beszélünk, rendben?
-Okés Dávid! Köszönök mindent!- megöleltem a menedzserem, majd a kártyámat az ajtó melletti leolvasóhoz tartottam. A barna nyílászáró kinyílt, én pedig beléptem, magam után húzva Edet. Körbenéztem a szobában mikor egy nagyon is ismerős bőrönd ütötte meg a szemem! Tudom kié!

Sophie❤

10 megjegyzés:

  1. Csajszi ez nagyon ütős lett . Barbi és Niall összeillenek ! Alig várom hogy olvashassam a kövi. részt. Puszi. <3

    VálaszTörlés
  2. Neee! Kérem a folytatást! Ugye niall az? És ha igen akkor nem fog semmit félre érteni? Barbit most szívesen leütném de ha belegondolok én is ezt teném... várom a szombatot, puszi!

    VálaszTörlés
  3. Muhahaha már szerda van mind jon kovi rez navyin joooo

    VálaszTörlés
  4. Wooe Te lány 😍😍😘❤ most.itt irok kommentet a gepemet elvettek😞 Ohhh... ez a resz meses😘 csodalatos, woow en erzem, hogy Niall drága lesz😘meg, tudom, hogy ki fognak bekulni, egyszerűen csak sejtem😘 imadom, es ezzek a kicsike kommentel (amit, nagyon de nagyon sajnalom, hogy.nem rudtam eddig irni is) szeretnem megköszöni, hogy olvashatom e mesebeli története 😘
    Puszil Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ahwww köszönök szépen minden egyes szót, és én vagyok halas neked, hogy még mindig olvasod☺☺❤❤✨

      Törlés
  5. Hallod nagyon jó!Ma van a szülinapom nincs kedved kirakni egy részt? :D ☺☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon boldog szülinapot ❤❤❤ nem hogy ma, lehet hogy meg holnap sem tudon kirakni:(

      Törlés