II. évad 34. rész- A világ legboldogabb embere

Halihooo☺

Sajnálom, hogy ennyivel később hoztam a részt, de csak most értünk haza❤

Remélem elnyeri a tetszéseteket, és ha igen hagyjatok magatok után, esetleg lépjetek be a lépjetek be a facebook csoportba :)

Jó olvasást, puszi Zsófi ❤

-Akárhányszor csak szeretnéd! Szeretlek, szeretlek, szeretlek, szeretlek, elmondhatatlanul szeretlek! Szeretlek, Niall Horan!
-Én is szeretlek! Nagyon nagyon szeretlek!

-Kezdjünk el pakolni!- szakítottam meg a hosszú percek óta tartó csókunkat.

-Holnap úgysem tudunk mindent elvinni, az lesz, hogy bedobozolunk mindent, és már az új lakásba lesz feladva!

-Még mindig azt szeretnéd, hogy odaköltözzek veled?

-Természetesen. És a többi közös tervünk is ugyanúgy él.

-Minden?

-Persze, hogy minden!

-A baba is? Meg a házasság? És...

-Igen Kicsim! Ezek is! És ha már itt tartunk, akkor el is kezdhetnénk dolgozni a baba-projecten!- kapott az ölébe és elkezdett az emelt felé cipelni.

-Öhmm... Lehet, hogy nem fogsz örülni annak amit mondok, de türelmesnek kell lennünk.

-Ezt nem mondod komolyan, ugye?

-De...

-Pedig én már annyira elterveztem, hogy... Áhh hagyjuk! Semmi baj, Kicsim, egészséges nő vagy, ez ezzel jár!

-Szeretlek!

-De lehet, hogy még párszor ilyen érzékien kimondod, hogy szeretsz, abban elélvezek!

-Héé, fogd be!

-Tudom, hogy szereted, mikor mocskos szavakat mondok neked!- kezdte el csókolgatni az érzékeny részt a nyakamon.

-Ha így folytatod holnap nem tudunk elutazni, mert nem pakolok be!

-Oké befejeztem- mászott le rólam, én pedig felültem az ágyamban.

-Úgy kéne pakolni, hogy először a tavaszi ruhákat, amik most kellenek. Segítesz?

-Persze, mit?

-Adogatnod kéne a ruhákat a gardróbból, én hajtogatom és rakom a bőröndbe.

-Oké.

Mielőtt nekiálltunk volna pakolni, lementünk ebédelni. Anyu csirkét csinált salátával. Miközben ettünk megjött a húgom is, és a nyakamba ugrott, mikor megtudta az eredményem. Leült mellénk ebédelni és közben beszélgettünk.

-Flóra!- szólalt meg a Szöszi.

-Igen?

-Ummmmm vérzik az orrod!- muatott a pólójára és az arcára ami egyaránt véres volt.

-A francba!

-Oké, semmi baj! Itt egy zsepi!- nyújtottam felé- Vedd le a pólódat!

-De itt van Niall...!

-Flóra ne hisztizz, látott már bikiniben is!

-Tessék, vedd fel ezt, ezért nem baj!- nyújtottam felé a Szöszi a fekete pólóját. A húgom kicserélte a felsőjét és a koszosat a fürödőbe vittem beáztatni. Visszamentem hozzájuk, ahol Ni épp új zsepit adott Flórának.

-Üljél le, nehogy megszédülj!

Pár perc elállt a húgom orrvérzése, már csak ült.

-Jól vagy?

-Ahha. Jó illata van a pólódnak!- nézett Niallre- Olyan mint Barbi egyik parfümje.

-Vajon miért?

-Így már értem!- nevetett fel.

Folytattuk az ebédünket, utána pedig mind a hárman a szobámba mentünk pakolni. Délután négyig- mire anyu hazaért- négy bőrönd ruhát sikerült összeraknom.

-Sziasztok gyerekek!- nyitott be hozzánk.

-Szia anyu!

-Barbikám, nagyon gratulálok neked!- ölelt meg.

-Köszönöm szépen!

-Meséljetek, mi újság?

-Semmi érdekes. De ugye én akkor költözhetek Londonba?

-Persze! Ez az egy kikötésem volt, hogy érettségizz le!

-Rendben!

-Barbi, én mehetek veletek?- nézett rám a húgom.

-Persze, de miért is?

-Hétfőn lesz az angol felvételim.

-Tényleg! Anyu?

-Maximum szerdán felrakjátok egy gépre!

-Oké.

Ezután ő is bennmaradt segíteni a pakolásban egészen ötig amikor is azt az utasítást kaptuk, hogy kezdjünk el készülődni a vacsira.

-Elmegyek tusolni, jó?

-Én is?- simított felfele a hasamon.

-Tudod, hogy nem lehet...

-Akkor addig választok neked valami ruhát!

-Köszönöm!

-Ugye ne legyen fehér?- vigyorgott kajánul, mire csak otthagytam. 

A fürdőben levetkőztem és csak gyorsan letusoltam. A hajam a párában begöndörödött, így egy kicsit a hajsütő vassal rásegítettem. A sminkem egy kicsit feltűnőbb lett mint általában szokott, de nem bántam, hisz' tudtam, hogy Ni valami a fantáziára sokat nem bízó ruhát fog választani nekem. Mikor kész lettem csupán a tiszta fehérneműmben mentem vissza a szobámba, ahol a Szöszi épp a füzetébe írt valamit.

-Mit választottál?

-Öhmmmm.... Húha- nézett rám, meg a vörös csipkés szettemre- Itt van!

Elvettem tőle az akasztón lévő ruhát és gyorsan megnéztem. Egy fekete-arany csillogós ruhát választott nekem és egy kabátot. 

-Sötét, úgyhogy talán nem fog annyira látszódni, ha véresen komolyra fordulna a dolog.

-Jézusom, de idióta vagy! Amúgy tetszik, köszönöm!- nyomtam egy puszit az arcára.

Magamra kaptam a ruhát, majd a cipők között kezdtem keresgéni.

-Mi lenne ha ezt vennéd fel?- ölelt át hátulról Niall és egy fekete magassarkúra mutatott.

-Ez jó lesz! De most én választok neked!

Odamentem a bőröndjéhez és kivettem belőle egy fehér pólót meg egy fekete kabátot. 

-Köszönömm Drágám!

-Annyira hiányoztál!- temettem a fejemet a nyakhajlatába és beszívtam az illatát.

-Te is nekem! Elmondhatatlanul! 

-Soha többé ne hagyd, hogy ilyen hülye legyek!

-Soha többé! 

-Öltözz fel!- nyomtam egy puszit az arcára.

-Segítessz?

-Nem, addig én átpakolok egy másik táskába!- csókoltam neg, pont mikor megcsörrent a telefonom, Soph hívott.

-Igen?

-Mondd, hogy megvan!

-Megvan!- visítottam fel.

-Annyira szuper! És holnap.... Találkozunk?

-Nagyon úgy néz ki- néztem a Szöszi szemébe.

-Akkor jó, ideje volt! Hagylak is titeket turbékolni!

-Családi vacsora.

-Utána. Vagy az asztal alatt is csodákat lehet művelni!

-Jézusom, te sem vagy normális! Holnap találkozunk?

-Este valakinél tali?

-Gyertek hozzánk, hogy Flórát ne kelljen egyedül hagynom!

-Oké. Na puszi!

-Szia!

Mire letettük a telefont, Niall is végzett, így elindultunk lefelé. Dávid és Sophie már ott volt, és az apám is megérkezett.

-Sziasztok!

-Barbiii! Úgy hiányoztál!

-Te is nekem, Kicsim! Mesélj miújság!

-Ahhj nagyon éhes vagyok, csak apu nem hagyta, hogy egyek.

-Most megyünk enni, Hercegnő!- nyomott egy puszit az arcára Ni.

Üdvözölzem apámat is- mert úgy illik- és el is indultunk az étterembe. Olyan volt mint a többi vacsora, unalmas. Leginkább Sophie hülyeségeivel szórakoztattam magam, mert Niall Flórával beszélgetett gyakorlásnak.

Egyszer csak Ni elvette a kezét a combomról és felállt. Felállt, aztán letérdelt elém.

-Szóval. Ez már nem tudom hányadik alkalom, hogy megkérem a kezed. Azt hiszem a harmadik- gondolkodott hangosan, én pedig csak bólogattam.

-És igazából... Soha többé nem akarlak magamtól távol tudni, azt akarom, hogy mindig ugyan ott legyünk! És nekem az érzéseim nem változtak ezalatt az egy hónap alatt, ugyanannyira szeretlek! Sőt, még jobban is! Nélküled el sem tudom képzelni az életem, te vagy a másik felem, te egészítessz ki engem! És nem akarok mégegyszer csupán"fél" lenni. Nem tudom mit mondhatnék igazából... Két eljegyzési gyűrűd is volt, de mind a kettőt levetted. Ezek most itt vannak a zsebemben. Egyszer az én hazámban ez már megvolt, akkor a világ legboldogabb emberévé tettél. Most itt vagyunk a te házadban, megtisztelsz azzal, hogy itt is igent mondassz nekem? Hozzám jössz feleségül?

-Nem.... Nem tudlak a világ legboldogabb emberévé tenni! Mert én vagyok az! Igen! Akárhányszor megkérdezed még, mindig igent fogok mondani, mert elmondhatatlanul szeretlek! Nagyon!- borultam a nyakába, és ha nem tartja meg magát akkor hátraborulunk.

-Köszönöm Kicsim!

-Ha kell, világ minden egyes négyzetcentiméterén elmondom, hogy mennyire de mennyire szeretlek! Ugye tudod, hogy a fél étterm minimum minket videóz?

-Nem érdekel! 

Mikor felálltunk mindenki megtapsolt minket, mi pedig csak visszaültünk a helyünkre. Nemsokára kihozták a desszertünket, azt is elfogyasztottuk aztán elindultunk. Apám ment az új családjához, a többiekkel pedig hazamentünk.

-Végre!- rúgtam le magamról a magassarkúmat, és eldőltem a kanapén.

-Lehetünk koszorúslányok?- ült mellénk Flóra és Sophie.

-Persze!

Ni azelőtt válaszolt, mielőtt én kinyithattam volna a számat, és ők innentől az esküvőnket kezdték tervezni. Nemsokára Dávid és a kislánya elmentek és megígérték, hogy amint tudnak csatlakoznak hozzánk Londonban. Flóra és anyu elment aludni, mi pedig ketten maradtunk a Szöszivel. 

-Mit szeretnél csinálni?

-Nem megyünk el sétálni? Utoljára mielőtt hozzád költözök!- másztam az ölébe.

-Ha szeretnél!

-Átöltözök, jó?

-Siess, addig eszek valamit!

-Most jöttünk el az étteremből!

-Az már egy órája volt!

Gyors felfutottam az emeletre, átvettem a ruhámat egy melegítőnadtágra és a Szöszi egyik pólójára és magamra kaptam egy pulcsit is. Magamra húztam a fekete sportcipőm és úgy mentem be a konyhába, ahol Niall épp egy üveg nutellát evett.

-Kész vagy?

-Ahha! De ha kell megvárom, hogy megvacsorázz! Újra...- mondtam a mondat végét az orrom alatt, mikor megéreztem a mogyorókrémet az arcomon, mire csak felsikítottam.

-Nem illik beleszólni más étkezési szokásaiba!

-Még akkor sem, ha az a valaki a vőlegényed?

-Akkor talán!- csókolt meg.

Odanyúltam egy papírtörlőért, hogy letöröljem az édességet az arcomról, de Ni megelőzött és szó szerint lenyalta az arcomról.

-Induljunk!- kaptam egy puszit és elindult kifele.

Több órán keresztül róttuk az utcákat, elmentünk egészen a várig, ahonnan megnéztük a kilátást is. Leültünk a hídra, és csak gondolkodtunk. Elmondhatatlanul boldog voltam, az étteremben történtek miatt. Niall megkérte a kezem. Újra... A sok hülyeségem után is, még mindig azt akarja, hogy hozzámenjek! Óriási szíve van neki, és megbocsátott.... Hihetetlen volt!

-Min gondolkodsz, Szívem?

-Elmondhatatlan, hogy ennyi minden után is ugyanúgy szeretsz!

-Mindennél és mindenkinél jobban!- kulcsolta össze a kezünket és egy puszit nyomott rá- Szólj ha menni szeretnél!

-Lassan induljunk, holnap kilenc körül kelni kell.

-Rendben, akkor gyere!

Lemászott a hídról, utána pedig engem is leemelt a derekamnál fogva. Kéz a kézben indultunk el hazafele. Haza... Az járt a fejemben, hogy már csak egy éjszaka és nem az az otthonom. Ha azt mondom "haza", Niall háza lesz a haza, Niallel együtt. Ahogy visszagondoltam a szép emlékekre. Az együtt töltött karácsonyi estékre, mindenre. Mikor a Szöszi megjelent nálunk. Ahogy Flórával ketten voltunk otthon és maxon ment a zene.... És persze a rosszakra is. Ahogy Ádám az ölemben fekszik és haldoklik. Ahogy Niall miatt zokogtam az ágyamban. Mikor kiderült, hogy anyuék elválnak.

Észre sem vettem, hogy a szerelmem megáll, szembe fordul velem és letörli a könnyeket az arcomról.

-Mi a baj?

-Semmi...

-Mondd el! Kérlek!

-Egyszerűen csak hiányozni fog... A ház, anyuék meg minden...

-Nem akarsz összeköltözni velem?

-Dehogynem! Mindennél jobban szeretlek, és össze fogunk költözni! Csak hiányozni fognak a dolgok... Tudod, itt nőttem fel, meg ilyenek!

-Megértem Kicsim, természetesen megértem, de ott leszek neked mindig, ha szükséged lesz rám!

-Köszönöm!

-Nem kell megköszönnöd!

Hosszan átöleltük egymást, aztán folytattuk az utunkat hazafele.

Azon persze nem lepődtünk meg, hogy mindneki alszik, hisz' hajnali negyed három volt. Mind a ketten felvettük a pizsamánkat és aludtunk is.

Mintha csak a múlt a jelenben ismétlődne... Csak a helyszín és az időpont más. A kislányom szobájában ültem, és játszottunk. Ő az egyik babáját fésülgette, míg én nekem egy másikról kellett levennem a ruhát.

-Anyu, majd ha befejeztük a játékot, elmegyünk apuékhoz?

-A koncertre?

-Igen!- csillant fel a Hercegnőm szeme.

-Ha szeretnél, akkor persze! Mindjárt jövök!- nyomtam egy puszit a fejére és elindultam kifele, a telefonomért. A nappaliban megtaláltam, aztán mentem is vissza a lányomhoz. Nagyon erősen köhögött, szinte fulladozott. Egyből odarohantam hozzá, és az ölembe vettem.

-Nem lesz semmi baj, Kicsim! Egy kicsit tarts ki!- tárcsáztam a mentők számát, addig pedig letöröltem a vért az ajkáról amit felköhögött. Niallnek írtam egy smst, hogy ha mégegyszer látni akarja a lányát siessen. Tudtam mi fog következni. Mikor úgytűnt vége a rohamának, sírni kezdtem, és ekkor már csak az tartotta bennem a lelket, hogy amíg köhög nincs semmi baj. Persze van baj, de még él. Nemsokára megjöttek a mentők, akik Niall kíséretében futottak be a rózsaszín szobába.

-Mi a baj, Tündérem?- kapta a kezébe a kislányát, és magához ölelte. A Hercegnőnk mondani akart valamit, de a köhögéstől egy hang sem jött ki a torkán.

-Uram, kérem lefektetné a földre a lányát?

-Persze!

Az orvosok megvizsgálták a lányunkat, elmondták, hogy valószínűleg ez az utolsó roham. Az életében. Meg fog halni, a lányom haldoklik. Mondták, hogy magunkra hagynak minket, hogy elbúcsúzhassunk tőle, kimentek a szobából. Odatérdeltünk mellé, de nem bírtam türtőztetni magam, az ölembe emeltem és ott "vártuk meg", hogy befejezze a köhögést. Nemsokára el is jött az idő, ránk emelte a tekintetét.

-Ti vagytok a legeslegjobb szülők, szeretlek titeket!

A szemei fennakadtak, a teste elernyedt a kezemben, és nem lélegzett. Nem csinált semmit. Niallel együtt elmondhatatlanul zokogni kezdtünk, nem akartuk elengedni a lányunkat. Miért? Miért történik ez velünk?

A mentősök bejöttek, és kérték, hogy rakjam le a kicsit. A kis testét a földre helyeztem, és egy puszit nyomtam az arcára.

-Szeretlek, Kicsim! Örökre szeretni foglak!- motyogtam a puha bőrébe, majd el kellett engednem.

-Drágám! Jól vagy? Mi a baj?

-Annyira rosszat álmodtam, Niall!

-Shhhhh! Semmi baj! Gyere ide!- húzott az ölébe- Mit álmodtál?

-Volt.... Volt egy kislányunk... És... És beteg volt. Aztán játszottam vele... A szobájában babáztunk... És elkezdett köhögni... Hazajöttél, aztán nemsokára.... Nemsokára meg... Meghalt.

-Héééé! Nem lesz semmi baj! Minden rendben lesz! Ez nem fog megtörténni, jó? 

-Annyira....

-Shhhhh! Semmi baj!

Hosszan öleltük egymást, el sem akartam engedni. Ő volt számomra a boldogság és a nyugalom.
-Gyere!- fogtam meg a kezét és felálltunk. Az éjjeli szekrényből kivettem a kulcsot és elindultam a folyosón az utolsó szoba felé. Nem jártam ott azóta a tragikus nap óta.

-Hova megyünk?

-Mielőtt elköltözök meg kell tennem ezt a lépést! De ez csak veled megy!

-Oké.

A kulcslyukba raktam a kulcsot, elfordítottam aztán benyitottam. Nem tudtam mire számítsak. Mármint tudtam, hogy néz ki a szoba, mert nem lett átalakítva, csupán attól féltem, hogy mennyi emlék szabadul fel bennem.

Ahogy beléptünk furcsa érzés fogott el. Ott élt a kép a szemem előtt, ahogy az ölemben fekszik. Törökülésben a földre ültem és csak néztem. A kiságyat, a képeket a polcon, a kisautókat, a plüssállatokat. A labdái ugyanúgy a sarokban pihentek, mint ahogy nyolc éve is, már akkor sem szeretett velük játszani. Nem az a focizós fiú volt, sokkal inkább a kisautós, legos gyerek. Imádtam vele játszani, tele volt ötletekkel, két éves kora ellenére nagyon okos gyerek volt.

-Jólvagy?- simított végig a vállamon Niall.

-Persze! Egyszer szeretnék egy kisfiút!

-Lesz fiú is, lány is! Amennyit csak szeretnél, és persze amennyit ki tudsz nyomni!- nyomott egy puszit a fejemre.

Nem válaszoltam rá semmit, inkább lehúztam magam mellé és a fejemet a vállára hajtottam. Halkan dúdolt nekem egy dallamot amit még soha nem hallottam, és úgy éreztem elnyom az álom.

-El fogok aludni....- motyogtam halkan.

-Aludjál Kicsim, minden rendben lesz!

Másnap reggel halk suttogásra ébredtem és arra, hogy nagyon fázok. Lassan kinyitottam a szemem, és azt láttam, hogy Flóra és Niall a kanapén ülve beszélget.

-Jóreggelt szerelmem!

Nem válaszoltam a Szöszimnek, felálltam, és az ölébe másztam. Szorosan átöleltem, beszívtam az illatát és hagytam, hogy felmelegítse a testem.

-Neked is!- motyogtam a mellkasába, mikor már nem fáztam annyira.

-Nem álmodtál több rosszat?

-Nem... Egy éjszakára egy éppen elég.

-Rendben.

-Mikor indulunk?

-Amint készen állsz!

-Nem sok fog változni, még egy hónapig bármikor haza jöhetek...

-Pontosan!

-Úgyhogy kezdjünk el készülődni!- nyomtam egy puszit az arcára és készültem felállni az öléből. Szorosabban karolta a derekam, és nem hagyta, hogy felálljak.

-Szeretlek!

-Én is szeretlek! Alig várom, hogy együtt éljünk!

-Eddig is együtt éltünk, Kicsim!

-De ez most más lesz!

-Sokkal jobb lesz! Hétfőn pedig már találkozunk is a belsőépítésszel meg a lakberendezővel!

-Komolyan?

-Persze! Mire elmegyünk az Európai turnéra jó lenne ha meglennének a tervek, és amíg mi utazgatunk addig ők meg is csinálnák. Aztán lesz szünet kb. két hónap múlva újra, akkor pedig át is tudunk költözni!

-Annyira jó lesz!- ugrottam a nyakába, ő pedig csak átölelt.

-Menjünk ki ebből a szobából! Anyukád így se nézte jó szemmel!- csapott egy kicsit a fenekemre mikor felálltam.

Bezártam az ajtót, visszatettem a szekrényembe aztán lementünk a földszintre.

-Jóreggelt!- köszöntem mindenkinek aki ott volt. Dávid és Sophie is átjött, illetve apám Nórival.

-Úgy hiányozni fogsz!- borult a nyakamba a volt-legjobb-barátnőm.

-Te is nekem!

Óvatosan átkaroltam, de ő nagyon szorosan ölelt engem.

-Majd hívj ha megszületik a pici! De előbb is hívhatsz!

-Mindenképp!- nyomott egy puszit az arcomra, és ő ezzel el is engedett.

Apámmal is átöleltük egymást, nyomott puszit a fejemre aztán jött a fogadott apám meg a fogadott húgom.

Dáviddal kezdtem és olyan szorosan öleltük egymást, mint még soha.

-Nemsokára megyünk utánatok!

-És addig?

-Élvezzétek ki a mézes heteket!

-Dávid! Ne rontsd meg a lányomat a szememben!- szólt rá anyu.

-Bocsi!

Sophieval hosszan ölelgettük egymást, úgy, ahogy anyukámmal is. Míg én megreggeliztem Dávid és Niall félrevonultak beszélgetni, apáék elmentek, így Flórával, Sophieval és anyuval ültem az asztalnál.

-Barbi!

-Mondjad Kicsim!

-Anyunak megmondod, hogy szeretem?

-Persze Kicsim!

Nemsokára csatlakozott hozzánk a két srác is, egy "nagy bejelentenivalóval".

-Szülők leszünk!- vigyorgott Ni.

Sophie❤